„Federico Fellini vagyok. Olvastam a könyvét, és el vagyok tőle ragadtatva.”
1967-ben megszólalt a telefon és ezzel a mondattal, tipikusan fellinis gesztussal kezdődött egy szakmai kapcsolat rendező és forgatókönyvírója között, amelynek nyitánya a Toby Dammit, csúcspontja a Satyricon, a Bohócok, a Róma, a Casanova, utolsó fejezete pedig 1980-ban A nők városa. Ennek a kapcsolatnak a legnagyobb alkotói vállalkozása a Mastorna utazása, amely soha nem készült el.
Ez a telefonhívás mindenekelőtt egy barátság születését jelzi, egy folyamatos párbeszédét, egy mély kötődését, amelyet a rendező halála sem szakított meg. Bernardino Zapponi Az én Fellinim-je egy közös alkotói utazás, boldog, tartós és kölcsönös „áramkör” története.
A könyv megmutatja, hogyan gazdagítja az alkotói leleményességet a véletlen, a szerencse, a kíváncsiság, kiemeli a hétköznapi együttlétek mikrotörténeteit a zsenivel, betekintést nyújt egy cinkosságon, rokonszenven, irónián alapuló barátságba,… (tovább)
Az én Fellinim 11 csillagozás
Eredeti cím: Il mio Fellini
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világsiker JLX
Enciklopédia 2
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 3
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Érdekes, hogy az eddig látott filmjei alapján nem sikerült megkedvelni Fellinit, sőt… Viszont ez a könyv közelebb hozta hozzám, mint embert, és újfent kíváncsivá tett.
A rajzok berakása telitalálat.
Sokkal közelebb került hozzám ez a könyv, mint gondoltam volna. Nem csak Fellinit értette meg velem, hanem a filmgyártást apró mozzanatait is. A La Dolce Vita után végigszenvedtem igazán üdítő volt meglátni Fellini gondolkodását, játékos húzásait és azt, hogy mennyire ragaszkodott az expresszionista elképzeléseihez.
Elismerem, hogy Az édes élet remekmű a maga nemében és a jelenetek többségét igazán tudtam értékelni, viszont így összességében a tömény négy óra SOK volt. De most újra van kedvem megnézni egy Fellini filmet :)
Népszerű idézetek
A hazudozók a legkedvesebb emberek a világon.
A hazudozó célja, hogy örömet szerezzen másoknak, hogy ne sértsen meg senkit, hogy ne okozzon csalódást, hogy mindenkinek megadja „a magáét”.
166. oldal
A mozi két művészet találkozásából ered: az irodaloméból és a festészetéből. A kettő közül Fellini az utóbbit részesítette előnyben, váratlan csalódásokkal és tagadásokkal. Például: imádta Margritte nyomasztó varázsát, fényhatásait, iróniáját. Rendben. Egy napon megnézett egy Margritte kiállítást: először látta élőben, közelről a képeit. Kiábrándultan, dühösen tért haza: „Ez egy pocsék festő. A képei erőtlenek, homályos kontúrokkal, semmit nem sugallnak… Margritte egy kókler! silány színeket használ!” Ha abban a pillanatban szemközt találja magát Margritte-tal, biztosan lekever neki egy pofont.
147-148. oldal
A tárgyalásoknak egy szerencsétlen telefonhívás vetett véget.
„Lefasiztázott!”, mire én azt mondtam neki: „fuck you!”, mesélte Federico vidáman. „Aztán higgadtan folytattuk egymás sértegetését, kivárva, amíg a másik befejezi a mondatot, mint Stan és Pan…”
23. oldal
Kimerültsége láttán egyszer megkockáztattam: „Nem bíznád inkább a többiekre a kevésbé fontos dolgokat?” Mire azt felelte: „Nincsenek kevésbé fontos dolgok”.
28. oldal
Ellentétel, szembeállítás: íme Fellini értékrendje. Egy szenátorhoz hentesábrázat illik. Az óriásnőhöz kislány öltözék. A tágas térben kevés szereplő mozog, míg a szardíniás doboz bezártságában kész tömeg szorong. Expresszionizmus: Fellini megítélése szerint a mozi mindig expresszionista. A filmjeiben soha nem találni egyszerű, magától értetődő, mindennapi jeleneteket: soha nincsenek „normális” figurák… Egy taxis kinézetű taxisnak nincs keresnivalója Fellininél.
33-34. oldal
„Egy film nem igényel valódi történetet. Összeraksz hat-hét jelenetet, és már kész is a film.” Egész életművét ez a könnyen tetten érhető módszer jellemezte.
43. oldal
Elképzelhetetlen lett volna számára, hogy elhagyja Giuliettát: nem csak azért, mert biztos pont volt az életében (azon túl, hogy szerette), de főként azért, mert mindig rejtély maradt számára. Az egyetlen nő, aki nem hagyta magát a lelke mélyéig „feltárni”. Egyszer őszintén közölte velem: „Soha nem értettem Giuliettát. Fogalmam sincs, mi lakik benne.”
51. oldal
Végül a televízióban láttam a temetését.
Bizonyosra veszem, hogy Federico nem ment volna el egy hasonló temetésre.
188. oldal
Kiket tartott nagyra a rendezők közül? Keveseket. Mindenekelőtt Chaplint, Bergmant, Orson Wellest, Hitchcockot, Eisensteint. Együtt láttuk Eisensteintől a Brezin kertjét, ami egy hatásos „filmfotó”: egy állóképekből álló elbeszélés a képregények stílusában, ami nagy hatással volt rá: „Eisenstein egy nagy művész. Szívesen készítenék egy ilyen filmet. De pocsék fotográfus vagyok”.
179. oldal
„Soha nem tudnék öngyilkos lenni – mondta egyszer – elég ránéznem egy szép lányra, és visszatér az életkedvem”. De ellenére volt az, ahogy manapság viszonyulnak a szexhez, a tökéletes szabadság kioltotta az áthágás örömét, a bűntudatot és a titok érzetét. Bánatosan osztotta meg velem ezt a szép gondolatot: „Nincs többé éjszaka. Mindig nappal van, mint Skandináviában…”.
184. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Pier Paolo Pasolini – „Megszervezni az átlényegülést” ·
Összehasonlítás - Rita Cirio: Federico Fellini ·
Összehasonlítás - Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot különös kalandja I. ·
Összehasonlítás - Karcsai Kulcsár István: Michelangelo Antonioni ·
Összehasonlítás - Györffy Miklós: Michelangelo Antonioni ·
Összehasonlítás - Carlo Lizzani: Az olasz film története ·
Összehasonlítás - Nemeskürty István (szerk.): Az édes élet I-II. ·
Összehasonlítás - Marcello Mastroianni: Emlékszem, igen, emlékszem ·
Összehasonlítás - Charlotte Chandler: Én, Fellini ·
Összehasonlítás - Dobai Péter: Angyali agresszió ·
Összehasonlítás