A ​mesterember 50 csillagozás

Bernard Malamud: A mesterember Bernard Malamud: A mesterember Bernard Malamud: A mesterember Bernard Malamud: A mesterember

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A balladai hangvételű regény hőse Jakov Bok, a cári birodalomban vérvád áldozatává váló ukrajnai zsidó mesterember. Nem valami különleges egyéniség, csak egy hétköznapi, szánandó ember, akit származása miatt avatnak bűnbakká a kijevi hatóságok. A rendkívüli helyzetben a kisember nemcsak kínzóival, de saját hitével és kultúrális örökségével is szembe kerül. A hamis vádak, a kiszolgáltatottság és az erőszak hatására azonban megszabadul korábban leküzdhetetlennek látszó korlátaitól és hőssé válik. A mesterember a saját kultúrájával szembekerülő ember sorsvállalásának tragédiája; amit Malamud drámai feszültségteremtő ereje tesz az ellenállásban való felmagasztosulás nagy regényévé.

Eredeti megjelenés éve: 1966

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Akkord / Ciceró, Budapest, 1999
328 oldal · ISBN: 9637803106 · Fordította: Réz Ádám
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1976
334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631506975 · Fordította: Réz Ádám
>!
Kriterion, Bukarest, 1973
306 oldal · Fordította: Réz Ádám

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

eme>!
Bernard Malamud: A mesterember

A mesterember – az angol címben „The Fixer” – az a valaki, aki megjavítja az elromlott/elrontott dolgokat, visszaadja működőképességüket, funkciójuk betöltésének lehetőségét. Jakov Bok ezzel a krisztusi attríbutummal, adottsággal és teherrel felruházva járja meg a maga passióját, batyujában egy Spinoza-kötettel. Apolitikus és ateista, mindenféle közösségvállalástól idegenkedő, szeretettől, családtól megfosztott magányos alak, akinek egyetlen vágya: rendeltetésének megfelelően működni: mesterembernek lenni – embernek lenni. Szabadulni a fizikai és szellemi korlátok közül.

Malamud regénye egy valós történeten, amolyan orosz Dreyfus-ügyön alapul, azonban az egyedi esetet túllépve az örök bűnbak sorsát és a bűnbaklétrehozó társadalmi-politikai mechanizmus kérdéseit járja körül. Jakov, szabadságát keresve, lépésről lépésre sétál bele a csapdába – először szűk köréből való kilépésével, álmai követésével, majd, paradox módon, krisztusi cselekedeteivel – ő, a hitetlen, zsidóként számontartott szabadgondolkodó viselkedik legkeresztényibb módon az egész regényben, humanizmusa, őszintesége és természetes emberi vágyai véteknek bizonyulnak egy kegyetlen, embertelen, képmutató világban. Meg a léte, úgy általában. Közben meg, bármennyire is védekezik, ellenkezik, el akarják játszatni vele nemcsak a bűnbak, de a hős megváltó szerepét is. Fogvatartói az előzőt, a zsidó közösség az utóbbit. A krisztusi motívumra való rájátszás azonban nem mentes az iróniától sem – rávilágít arra, hogy az önfeláldozás, a vértanúság az elvakult antiszemitizmust igazolná és erősítené, a zsidó közösségnek pedig ezáltal csak ártana. A megváltás lehetősége ebben a 22-es csapdájában nem adatott meg. Legalábbis, úgy tűnik, közösségi szinten nem. Az embernek önmagával és önmagáért kell megvívnia harcát, és embernek kell lennie, ha már Isten nem az.
spoiler

Nyomasztó, felháborító, fájdalmas mindaz, amit ebben a regényben olvashatunk. Pedig csak megerősíti, amit annyian leírtak, átéltek, elmeséltek már – láger- és gulágtörténetek, koncepciós perek sokasága áll mögöttünk és előttünk.
Malamud regényében elénk tárja, mi történik, történhet egy olyan társadalomban, amely közmegegyezéssel elfogadja az igazságtalanságot, az ember alkotta törvények szerint vétlen büntetését, miközben a bűnös mellé áll, mert maga is az. Az ilyen társadalomban természetessé válik, hogy Jakov Bokot, bár nem követett el semmit, letartóztatják. Josef K.-t is letartóztatták. Köves Gyurinak is le kellett szállnia az autóbuszból. Még zsidónak sem kell feltétlenül lenni. Elég csak létezni, és semmi mást nem tenni. De valahol bűn ez már önmagában is, a semmit tevés – fatális bűn. Egy ilyen társadalomban még a bűnbak sem ártatlan. (Vétkesek közt cinkos, aki néma…) Ahogy Jakov is tévedett akkor, mikor úgy gondolta, hogy kivonulhat a világból, elzárkózhat előle önmaga semmitől és senkitől nem függő szabadságába.

fióka P>!
Bernard Malamud: A mesterember

Malamud megteremtette az emberfeletti embert. Az új Jézus Krisztust – ha profán vagyok, elnézést, nem változtatok rajta.
Jakov Bok figurája azért is különösen értékes, mert ő nem egy vállalt ideológia vagy előre eldöntetett életút tudatában volt annyira embertelenül nagy. Ő csak volt, mert másként nem tehetett.
A Jakov Bokok kihoznak a sodromból, eltaposnak, lehengerelnek, szinte nem is vagyok, épp csak olvasni tudom őket. Nem óhajtom kipróbálni magam, mert nem tudom, hogyan nyilvánulnék meg. Lehet, hogy élnék a felkínált lehetőségek valamelyikével, hogy aztán soha ne éljek többet. Valószínűbb, hogy megbolondulnék vétlenségem biztos tudatában. Nem tudom. De olyan rossz kicsinek és esendőnek lenni.
Az, hogy mindez az infantilisan elmebeteg cári Oroszországban történik minden idők és érák örökös bűnbakjával, már szinte mellékes. Hiszen csak pár kulcsszót kéne átírni s a történet bármikor elzongorázható – akár itt és most is. Az antiszemitizmus, a balgák mindenkori mentsvára, éltető eleme, Bibliája már annyira fáj, hogy zsibbadsz. Tehetetlen vagyok és nagyon magányosnak érzem magam.
Örülök, hogy Malamud annyit könnyített a saját helyzetén – és ezáltal az enyémen is –, hogy a hátramaradó család örökkön kísértő képét kioperálta a történetből. Nem tudom, hogyan birkózott volna meg vele, gyanítom, hogy sehogy. Napok óta meditálok a kérdésen és nem tudok dűlőre jutni. A probléma nem idegen, családi vonatkozása van, más kor, más eszmék, a lényeg azonban ugyanaz: ártatlanul bebörtönözve. És én, aki azt mondtam – eddig –, hogy vesszen az eszme, kit érdekel, mikor gyerekek várnak otthon és egyetlen idea sem ér annyit (mennyit? semennyit), hogy ezek a gyerekek (is) egy életen át szenvedjenek tőle/miatta, most azon kapom magam, hogy az eszmének is van létjogosultsága. És nem akarom, hogy ilyen helyzetben ez egyáltalán eszembe juthasson. Mert láttam és hallottam, pedig nagyon keveset, de az is meggyőzött arról, hogy ezt nem szabad. De az idea közben jogaiért ordít a szomszéd szobában. Mindegy, hosszú, örülök, hogy ezen csak így, szőrmentén kell most elgondolkodnom.
Mélyen meghajtom fejemet Malamud és szülötte, Jakov Bok előtt.

>!
Akkord / Ciceró, Budapest, 1999
328 oldal · ISBN: 9637803106 · Fordította: Réz Ádám
Daniella78>!
Bernard Malamud: A mesterember

Egy ártatlan ember kálváriájáról olvasni mindig megrázó élmény, Malamud pedig szinte nem is hagy minket levegőhöz jutni a felvezetést követően. Jakov esetében ráadásul nem pusztán egy jobb élet reményében közösségét kissé spinozai módon elhagyó mesterember meghurcolásáról van szó, hanem a zsidósággal kapcsolatos előítéletek, balhiedelmek, ostoba és ijesztő babonák gerjesztette lincshangulat találkozásáról az aktuális balszerencsés történelmi pillanattal, amikor a cár hatalma meginogni látszik. Jakov elképesztő és nehezen viselhető szenvedései közepette is valahogy megmarad a saját igazságában, bár az utolsó jelenetek is azt sejtetik, hogy sorsa mégis megpecsételődött az őrült, orosz társadalomban és az igazság ezúttal is tehetetlen az erővel szemben.
Nehéz könyv, jó könyv, fontos könyv.

Peónia>!
Bernard Malamud: A mesterember

Itt, a molyon sok értékelés és sok-sok csillaggal kirakott út jelzi, hogy Malmaud regénye megérdemelten szép méltató gondolatokkal emelkedett a legpozitívabb kritikák magaslatára. Beállok a sorba (igen, nagy mű), ám nem merülök bele x. értékelőként a téma (a kiszolgáltatott kisember, a kiszolgáltatott, zsidó kisember kirekesztése, tudatos megalázása, a tudatos és mélységesen felháborító bűnbak-képzés folyamata) örök érvényű fontosságának újbóli megerősítésébe, mert ezt biztosan megtették az előttem értékelők. Szokásomtól eltérően most arra sem térek ki, hogyan válik a külső szabadságtól megfosztva egyre tudatosabb lénnyé Jakov Bok, a főszereplő, pedig a regények szereplőinek személyiségfejlődési folyamatával kapcsolatban majdnem mindig vannak megjegyzéseim. Fontosnak gondolom azonban megemlíteni, hogy Malmaud ábrázolástechnikája egészen izgalmas ebben a regényben. Hagyományos, egyenesvonalú, kronologikusan építkező történetben tud nagyon erős, hosszan tartó feszültséget teremteni. Ez a szorongató, egyre sűrűsödő feszültség az első regényegységre jellemző (a börtönig). A tartós feszültség abból adódik, hogy az olvasó „tudja”: Jakov Bok lépésről lépésre előkészíti azt a sorsvázat, amelyre majd rá lehet aggatni a koncepciós eljárás ótvaros, becstelen kellékeit. A feszültséget növeli, hogy Jakov Bok is „tudja”, hogy veszélyes útra lépett. M. tehát ritka izgalmas, többdimenziós feszültség – interakciós szituációt teremtett. A börtöntől kezdve az addig sűrűsödő feszültség „kifekszik”, erőtlenedik Jakov fizikai állapotával együtt, és néha ugyan pulzál még a remény és az undor partjai közt, de ebben a szennyes monotóniában és egyre növekvő reménytelenségben a feszültség lecsökken egy olyan alacsonyan tartott szintre, hogy legyen levegőnk rácsodálkozni Jakov Bok lassan ébredő és kibontakozó személyiségfejlődésére. Kérdezhetnétek: miért csak 4 *? Volt a regényben egy-két jelenet, amit nem éreztem hitelesnek, és remekműveknél ez csillagvesztéssel jár.

remenant P>!
Bernard Malamud: A mesterember

Van valami ebben a regényben, amitől Jakov Bok passzív, mozdulatlan passiója sodró erejű cselekménnyé válik, és magával ránt. Talán a nyelvezete. Vagy az, hogy a kezdettől fogva jelenlévő igazságtalanság és az, ahogyan ezt Malamud egyszerre jeleníti meg a társadalom, sőt az emberiség levegőjének alapvető komponenseként és egyúttal mindenféle eszmerendszer – legyen az ateista vagy vallásos, absztrakt filozófia vagy a főszereplő által eleinte vallott, „apolitikus” élni és élni hagyni – számára felvállalhatatlan bűnként.
Ez az igazságtalanság, amellyel már eleve közegként találkozik az olvasó, hiába tűnik fel megmásíthatatlannak, olyasminek, ami ellen harcolni sem érdemes (sőt nevetségesnek, szinte ellenszenvesnek tűnik eleinte az igazság hangoztatása, a reménykedés, hogy bármilyen bizonyíték képes legyőzni a gyűlöletet), és amely már az első laptól kezdve előrevetíti Jakov Bok sorsát – olyan intenzíven hat, hogy előbb-utóbb nem lehet mást tenni, mint várni, hogy mégiscsak feloldódik, vereséget szenved valahogyan. Ebben a hamisítatlanul orosz, az elnyomást és a gyűlöletet anyanyelvi szinten beszélő környezetben az emberség legapróbb csírái is verőfényként hatnak, Bibikov, a vizsgálóbíró elhivatottsága gyakorlatilag szentté teszi, és még Kogin, a fegyőr tényleg csak nyomokban megőrzött igazságérzete is felmagasztosul.
Malamud annyira közeggé teszi ezt az embertelen helyet és időt, hogy folyamatosan azt vártam, hogy valami még iszonyúbb történik, de bőven elég az az irgalmatlan részvétlenség, amellyel Jakov beszűkült életének szereplői figyelik a szenvedését, sőt úgy érződik, az is elég lenne, hogy ilyen fokú igazságtalanság megtörténhet a társadalomban. Valami remekbeszabott módon vezeti a nüansznyi lépésekkel előrebicegő cselekményt és az olvasó érzéseit.
Szenvedéstörténete során Jakov tényleg valamiféle krisztusi átalakuláson megy keresztül, a rokonszenvesen kifinomult, de kisszerű emberből a történelem súlya alatt egyfajta valódi hős lesz, nem belenyugvó mártír, hanem mozdulatlan harcos. És miközben nyilvánvaló, hogy az igazság nem fog felülkerekedni, nem is kerekedhet felül, ez a metamorfózis maga a katarzis.

Attila_Saw>!
Bernard Malamud: A mesterember

Szörnyű volt. Borzalmas volt átérezni a főszereplő szenvedéseit, aki egy zsidó ember volt. Azért haladtam lassan a könyvvel, mert nagyon sokat kínlódtam, nem azért, mert az Író annyira rosszul írna, csupán annyira átéltem a zsidó fájdalmait, kínjait. Nem kért sokat az élettől: egy kicsit művelődni akart és annyi pénzt keresni, hogy megélhessen belőle normálisan, ezért gondolta szerencsét próbál a világban. Egy ilyen aprónyi kérés után megkapja az élete hátralévő részéig szóló szenvedését. Rosszkor volt rossz helyen, őt találták meg bűnbaknak, neki kellett elviselni a hamis vádakat, neki kellett eltűrnie az igazságtalanságot, holott nagyon becsületes, ártatlan ember, akivel az élet azelőtt is eléggé elbánt.
Annyira rossz visszaemlékezni rá, miket éltem át az ő szemével, hogy nem is szeretném kifejteni, mik a gondolataim a könyvvel kapcsolatban, milyen mondanivalókat rejt magában stb. Csak azt szeretném elmondani, hogy igazán tiszteletre méltó ez a zsidóember, hogy ennyi meggyötört év után is sikerült tisztának maradnia, és kiállt az igazság mellett és emelt fővel nézett szembe mindennel, ami ellene irányult.

Sárhelyi_Erika I>!
Bernard Malamud: A mesterember

Tömény dráma, kilátástalanság, igazságtalanság, kegyetlenség, gyűlölet – és mindez a mérhetetlen emberi ostobaság miatt. Mert az embernek, mióta a világ világ, kell valamilyen ellenségkép, legalább egy, akibe beletörölheti a lábát. Hol a politika, hol a hit oltárán, de mindig lesznek áldozatok, mert az embernél nincs mocskosabb lény a földön. Az egyetlen pozitívum az egész regényben talán a főhős állhatatossága – a tanulatlan mesterember, aki emberi tartásban és gondolkodásban leiskolázza azokat, akik ítélkeznek fölötte.
Nehéz ezt a könyvet olvasásra ajánlani, mert nekem is levegőhöz kellett jutnom kb. a felénél. Talán 5-6. könyv a szerzőtől, ami a kezembe került, de számomra ez volt a legfojtogatóbb.

GTM>!
Bernard Malamud: A mesterember

Vannak művek, amiket csak egyszer lehet elolvasni. Azt hiszem ez is ilyen. Én „másfélszer” olvastam. Sok-sok évvel (évtizedekkel) ezelőtt kezdtem el először, és nem tudtam befejezni. Nem azért, mert rossznak tartottam, sőt …! Egyszerűen akkor (várandós kismamaként) nem tudtam tovább elviselni a terhet, amit Jakov Bok szenvedéseinek, kiszolgáltatottságának ábrázolása ró az olvasóra. Most is pontosan felismertem (oldal, bekezdés pontossággal), hol fogyott el az erő annak idején. És most is kényszeríteni kellett magam, hogy továbbolvassam. Jó, hogy megtettem. Véleményem nem változott: rendkívül erejű, döbbenetes, megrázó és felkavaró! Mégis olvasni kell! Kell, hogy szembesüljünk az iszonyattal, amit csak a végtelen emberi primitívségből eredő gyűlölet képes megteremteni. Na és a tömeg természete!
A legijesztőbb számomra nem is Jakov Bok sorsa, hanem a tömegpszichózis. Az az láthatatlan erő, amely a manipulatív kísérleteket felkapja, feldagasztja, és önmagát gerjesztve terjeszti tovább az egész társadalomban. Félelmetes. És az is, hogy ma is aktuális. De erről az előttem szólók mindent elmondtak.
És mégis! Minden sötétsége és kilátástalansága ellenére a regény végén megjelenik némi halvány fénysugár: az együttérzés, a humánum. Amíg az csíráiban is, de megvan az emberiségben, addig talán van remény.

tanjakata>!
Bernard Malamud: A mesterember

Legnagyobb félelmem az életben a kiszolgáltatottság. Embereknek, élethelyzeteknek, úgymond a körülmények áldozatának lenni akár teljesen ártatlanul belesodródva, akár tevőlegesen hozzájárulva az adott helyzet kialakulásához. Bármi is a háttér, ramaty egy helyzet.
Malamud pedig ebben a műben nagyon hitelesen és sokkoló módon mutatja be egy ember kálváriáját, amint elszenvedőjévé válik öncélú ideológiáknak, téveszméknek, önös politikai vagy magánérdekeknek. Hogy lehet észnél maradni egy önmagából kifordult világban? Szembenézni hamis vérváddal, a mármár abszurditással felérő koholt vádakkal, az emberek gátlástalanságával önös érdekükben? Érdemes-e szembemenni a világgal, vagy éljünk együtt a megalkuvással de szabadon?
Számíthatunk a világra, vagy csak önmagunkban lelhetünk kapaszkodót???
Nehéz.. de mindenképp érdemes elolvasni Malamud és a kis zsidó Jakov Bok „válaszát”. Aztán döntse el mindenki maga.


Népszerű idézetek

fióka P>!

Lehet, hogy volt Isten: de miután elolvasta Spinozát, becsukta a boltot, és eszmévé finomult.

II. rész, 3. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Spinoza
2 hozzászólás
s_l_m>!

Ha egy ország beteg, minden orvosi beavatkozás sérti azokat, akik a betegségből élnek.

311

3 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!

Ha az embernek nincsen semmije, megijed a bőségtől.

54. oldal

s_l_m>!

Vannak emberek, akikhez nem jön közel a halál. Az élettől kapják a bajokat – nyomorúságot, tévedéseket, ha másokkal kerülnek össze, sorscsapásokat. Élnek, szenvednek, de élnek.

334

2 hozzászólás
bazsalikom>!

„Nyikolaj Makszimovics, volna szíves megmagyarázni, hogy lehet az, hogy sírva fakad egy elhullott kutyáért, és közben tagja egy fanatikus társaságnak, amely más emberek halálát kívánja pusztán azért, mert véletlenül zsidók? Magyarázza meg, kérem, hol itt a logika?” Aztán lássuk, mit válaszol.

Sárhelyi_Erika I>!

Gyereket csinált, de nem lett az apja. Mindig az az apa, aki úgy is viselkedik.

293. oldal

fióka P>!

Akik ártatlanokat üldöznek, maguk sem lehetnek soha szabadok.

tanjakata>!

többé-kevésbé azért meliorista vagyok. Vagyis úgy teszek, mintha optimista volnék, mert ha pesszimista volnék, akkor egyáltalán nem tehetnék semmit.

177. oldal

fióka P>!

Azt mondják, Isten felbukkant a történelemben, aztán a maga céljainak a szolgálatába állította, de ha ez igaz, akkor nem volt benne szánalom az emberek iránt. Isten az irgalmasságról kiáltozott, és verte a mellét, de irgalmasság nem volt, mert szánalom se volt. Szánalom a villámlásban? Aki nem ember, nem is szánakozhat semmin; a szánalom meglepetés volt Istennek. Nem ő találta ki.

VI. rész, 5. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: hiány · Isten
Sárhelyi_Erika I>!

Minél többet titkolózik az ember, annál többet kel titkolóznia.

46. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai
Kristin Hannah: Fülemüle
Frank McCourt: Angyal a lépcsőn
Lisa Scottoline: Örök
Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen
Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban
Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek…”
Chaim Potok: A kiválasztott
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Amy Harmon: Homokból és hamuból