Siratófal (Siratófal 1.) 31 csillagozás

Berkesi András: Siratófal Berkesi András: Siratófal Berkesi András: Siratófal Berkesi András: Siratófal

Aki ​izgalmat, kalandot, szélsőséges és kiélezett helyzeteket vár Berkesi András regényétől, aligha csalódik. A fordulatokat azonban nem, vagy nem csak az írói fantázia teremti meg, hanem maga a történelem. Igaz ugyan, hogy az a Lajos utcai bérház, amelyben a regény szereplőinek jó része él, eldugott zug, távol esik a nagy események színhelyeitől, lakói azonban szenvedélyes, nyughatatlan emberek, indulatoktól fűtött tetteik történelmi események résztvevőivé avatják őket.
A cselekmény különös feszültségét nem kis mértékben az szolgáltatja, hogy a bérház munkáscsaládjai a legellentétesebb emberi sorsokat élik át. A regény főszereplői Iványiék. Az apa tizenkilences kommunista, Péter, az idősebb fiú is részt vesz a munkásmozgalomban, csak Márton, a fiatalabb Iványi gyerek visszahúzódó alkat, de a történelmi végzet őt sem engedi menekülni. Iványiék ellenségeinek egy része is ebből a házból verbuválódik; a fehérterrorista rendőr őrmester éppúgy, mint a nyilas pribékké züllött… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1973

>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2009
716 oldal · ISBN: 9789632995403
>!
Magvető, Budapest, 1982
740 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631400247
>!
Magvető, Budapest, 1976
744 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632702999

4 további kiadás


Enciklopédia 82


Kedvencelte 3

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Rákhely_Mónika P>!
Berkesi András: Siratófal

Ez nekem eddig kimaradt, sőt, kb. minden Berkesitől, talán tizenévesen olvastam 1-2 könyvét. De most szerencsére felhívták rá a figyelmem, (@W_Memi köszönöm és ne hagyd ki), belekezdtem és letehetetlen lett számomra. Rettenetes és lenyűgöző. A korszak, a háború, az átpolitizált ország, a személyi kultusz, ami elől senki se menekülhet, előbb-utóbb utolér valamilyen irányból, nem lehet kikerülni, egyszer fent, egyszer lent, ahogy a történelmi végzet 'rendezi' az Iványi család embereinek és hozzátartozóinak, barátainak (és ellenségeinek) sorsát évtizedeken keresztül. Sokat tanultam belőle, nagyon közel hozta a(z átkos) rendszert. Berkesi nagyon profin ír a témáról (ugye nem véletlen). Kis pihenő után sorra veszem a folytatásait.

2 hozzászólás
KBCsilla P>!
Berkesi András: Siratófal

Valamikor diákkoromban valószínűleg olvastam, mert egyrészt akkoriban Szilvásival párosítva Berkesi olvasása volt a divat, másrészt pedig itt-ott ismerős volt egy-egy részlet.
Nyilván azért nem maradt meg az egész történet bennem, mert nagy valószínűséggel a felét sem értettem.
Ennek a hatalmas rettenetnek a megértéséhez azért kell egy-két emberöltőnyi élettapasztalat, vagy talán még az is kevés.
Abba nem szeretnék belebonyolódni, hogy ugyan, vajon honnan ez a fene nagy hozzáértés a szerzőtől, akiről majd' mindannyian tudjuk, hogy az volt, aki volt. Így hozta a sorsa. Aztán az lett belőle, aki lett. (nem védem azért, amit tett, dehogyis, hanem igyekszem elvonatkoztatni)
Kár itt már bármit is rontani a végeredményen, a legegyszerűbbnek azt véltem a magam számára, ha eltekintek ebbéli tudásomtól, és önmagát a cselekményt próbálom „élvezni”.
Teréz kulcsfigurája az, ami eszembe juttatta olvasás közben az igazi anyatigris-figurát, aki hol elölről, hol hátulról mozgatta az eseményeket. Több, kevesebb sikerrel.
Valljuk meg őszintén, hogy egy anyának ez a dolga. Védeni, oltalmazni a férjét, majd a gyermekeit. Próbálni egyensúlyba hozni a veszteségeket a nyereségekkel.
Hogy ki mellé állnék? Melyik testvért helyezném előtérbe? Azt hiszem, erre nincs helyes válasz. A történelem elrendezi a sorsokat, ahogyan ez meg is történt.
Közben borzalom borzalom hátán, keserv és nyomorúság mindenütt. De azért mindig, mindenütt ott van a romantika, a szerelem, és főként a szeretet. Ami többet ér bárminél.
spoiler

gesztenye11 >!
Berkesi András: Siratófal

Nagyon nehéz egy anyának úgy élni, hogy a két fia ellenséges egymással évtizedeken keresztül, és igazából csak politikai nézeteik miatt. Hát ilyen élete volt Teréznek, mert ez a családregény őt állítja középpontba, az 1910-es évektől a Rákosi-korszak legsötétebb éveiig. spoiler
Teréz az a kemény asszony, aki minden körülmények között össze akarja tartani a családot, aki először a férjét, majd a fiait várja haza gyárból, börtönből, munkaszolgálatból, háborúból, fogságból. Ő az, aki írja a saját „siratófalát”. És becsületes, őszinte, egyenes ember – egy baja van: „politikailag nem elég képzett”, és ezért több mindent nem ért. Azokat a dolgokat nem érti abból az időből, amiket sokan még ma sem értenek.
Berkesi valószínűleg értette – ő ugyanis azokban az időkben több mindent is csinált: hiszen volt munkás, tisztviselő, kemény ÁVH-s, majd koncepciós perben elítélt (és később rehabilitált) rab. Igazából ezért lehet hiteles ez a könyv, mert ő személyesen is sok mindent átélt, amiről írt spoiler. Olyan korszakokról ír, amikor sok szörnyűség történt a világban és az országban is – és ezért ez szerintem sokkal több, mint egy kalandregény. Mert ez maga a történelem, nagyrészt kitalált szereplőkkel. A szereplők karaktere pedig elég valósnak tűnik, annak ellenére, hogy nem túl sok szimpatikus emberrel találkozunk az oldalakon. Vagy éppen azért!
A könyv olvasmányos, de egy bajom mégis van vele: egyik-másik szereplő néha olyan hosszú fejtegetésekbe bocsátkozik, egész „litániákat” mond, hogy az nekem nem életszerű (és ettől mintha kicsit túlírt lenne). De ettől függetlenül ajánlom, és kíváncsi vagyok a folytatásokra is.

sophie P>!
Berkesi András: Siratófal

Családregény, szórakoztató irodalom, korabeli ponyva.
Azért több is annál: történelmi tabló a huszadik század első feléből.

A történet gerince az anya figurája. Teréz, az erős asszony, a hétköznapi bölcsességek tudója és kimondója. Köréje rajzolódik a többi szereplő: a férje, a fiai, egyéb rokonok, szomszédok, satöbbi. A rengeteg figura cselekedetei, megnyilvánulásai, gondolatai jelenítik meg valamiképpen az eseményeket, a történelmi korszakot. A kapcsolatrendszer egészen bonyolult, ideológiai mátrix.

Ez így egészen különös olvasmány lett. 1973-ban adták ki, a Kádár-korszak kellős közepén. Sokat gondol az ember az akkori olvasóra (én például a szüleimre), át kell szűrni az egészet azon, amit az akkori rendszerről tudunk. És át kell szűrni azon is, hogy az író, vizsgálótiszti múltját tekintve valószínűleg más szemszögből (is) fogalmaz. (Vajon beleírta saját magát?) És nyilván az élek erősen le vannak kerekítve.

Szóval eltelt negyven év, úgyhogy a legegyszerűbb, ha az egészet fikciónak tekintjük – szinte kalandregénynek –, élvezzük az izgalmas, fordulatos cselekményt, és jókat mosolygunk a bumfordiságokon.

Van két kötetnyi folytatás (Hűség, Különös ősz). Engem például érdekel.

Arabella>!
Berkesi András: Siratófal

A trilógia első könyve, de én utoljára olvastam. (sajnos így tudtam beszerezni) de mivel a Hűségből és a Különös őszből ismerősek voltak a szereplők, így nem zavart meg különösebben az időrend. Érdekes ilyen könyveket olvasni ami nagyjából születésem környékén íródott. Berkesit már középiskolás koromban is szerettem. Továbbra is fogom olvasni :)

pepege>!
Berkesi András: Siratófal

Sokadik olvasásom volt már ez. Húszéves korom körül olvastam először, s azóta szerintem nem telt el olyan évtized, hogy ne vettem volna újra kezembe. Nem tehetek róla, de nekem a XX. századi Magyarország történelme a szívem csücske, s ebben a regényben annyi minden benne van…

A történet – bár ez még csak a trilógia első része – főhősei az Iványi család tagjai. Márton, aki már a Tanácsköztársaság idején is forradalmár volt, emiatt börtönviselt is lett. Felesége, a tisztességes, hűséges, erős asszony, Teréz. Idősebbik fiuk, Péter, aki már gyermekként is „zűrösnek” számított, s nagyon korán csatlakozott a kommunistákhoz. Öccse, Marci, aki Péternek pont az ellentétje volt. Szorgalmas tanuló, csendes, visszahúzódó gyerekként. Majd a szakmájában érvényesülni akaró, politikától teljesen mentes életet élni kívánó fiatalember volt.

A regény több évtizedet ölel át. Egészen az ötvenes évekig meséli el Iványiék életét, s közben kórképet fest a beteg Magyarországról. Az „egyszer fent, egyszer lent” időszaka ez. Marci folyamatosan az apja és bátyja kommunista múltjától szenved. A kommunistákat üldöző időszakban ezért veszíti el az állását, sőt börtönbe is kerül, mert nem vállalja, hogy besúgó váljék belőle. Később, a II. világháború után pedig pontosan azért akarják kiemelni, egyetemre járatni, rangos beosztást adni neki, mert figyelembe vették, mit tett a pártért a testvére (és persze az apja…). Marci mindezt bosszúsan éli meg, igazságtalannak tartotta, hogy folyton a bátyja árnyékában kell élnie és mindig miatta szenved.

Berkesiről köztudott, hogy ÁVH-s volt. Lehet most előítéleteskedni, meg utálkozni, de én úgy vélem, nem érdemes. Talán éppen ún. bennfentességének köszönheti, hogy ennyire mélyen átélhetően, hitelesen írja le a kommunista eszméket, a diktatúra éveit. Szándékosan használtam a hiteles jelzőt, de itt most nem arra értettem, hogy minden szavát úgy kell elhinni, ahogy leírta. . A könyv még a rendszerváltás előtt íródott, s Berkesi múltjával nem is várhatjuk el, hogy mindenről úgy ír, ahogyan mai felfogás szerint gondolunk.

Kojak85>!
Berkesi András: Siratófal

Az előttem szólók szèpen kifejtettèk a könyv lènyegèt, a törtènet mozzanatait, a törtènelmi hátteret, de úgy érzem, nem tudok tovább lèpni ha nem szólok hozzá èn is. Èvekig nagy Berkesi rajongónak èreztem magam. Minden kötete megvan, száz börzèt, bolhapiacot, könyvtári kiárusítást vègigjártam, mire megszereztem az összeset. Törtènt mindez a Sellő a pecsètgyűrűn ès a Ha az igazságra esküdtèl c. regènyei hatására. Aztán elolvastam a Vihart, majd a Vihar utánt is, ès le kellett tennem róla, hogy vègigrohanok az írói jellemfejlődèsén. Kommunista, ÁVH-ás – elfogadtam, mert az előbb említett első kèt regènye arról győzött meg, hogy nagyon jó író, remekül vezeti a törtèneteit, van benne krimi, cselekmény, esemény… De a Vihar, meg a Vihar után már nagyon nevelni akar… Nyilván nem engem 2020-ban, hanem az akkori olvasóközönsèget, amire a pártnak egyèrtelműen szüksège is volt, ha már nyíltan lehetett beszèlni Rákosi undorító Sztálinista koncepciós pereiről, meg a rendszer hibáiról! Ja, hogy nem lehetett??? Berkesi mègis leírja! Bennem felmerült, hogy mièrt nem tanítjuk Berkesit? Aztán szembejött a korszak másik támogatott írója, Szilvási ès pechemre tőle is jó könyv akadt a kezembe elsőre – a Nèma. Oda – vissza voltam, tőle is begyűjtöttem mindent, azaz Mindent! Egy kötet hiányzott, a Közèpiskolások! Sajnos újra kiadták, mert sok marha van rajtam kívül is, ès igèny volt rá! Bár ne olvastam volna, mèg most is èmelygek… A mondani valóm lènyege pedig az, hogy nem fèrnek bele egy középiskolai irodalmi kánonba, mert egy bukott hazug rendszer támogatói, rajongói voltak, akiket felemelt a párt. Nem voltak rossz írók, ès nagyon olvasmányos, szórakoztató a munkásságuk, de pl. a Siratófal felèt simán a kukába kène dobni! Rettenetes kommunista agitáció, remekbe szabott családregènybe szőve. Ezt egyik előttem szóló sem írta le! Nem kell velem egyet èrteni, mert ellentmondásos az álláspontom is, és egy ellentmondással zárom a soraimat: nègy csillagot adok rá, kihányom magam, aztán folytatom a második résszel, amit szintén nem fogok tudni letenni, mert annyira rossz lesz!

1 hozzászólás
bookasticdude>!
Berkesi András: Siratófal

Egy trilógia első kötete mely a 20.sz elejétől követi nyomon egy család életét. Nekem tetszett, és főleg a 45 előtt játszódó részei. Nem túl rég fedeztem fel Berkesit, és érdekes módon én is azzal a két könyvével kezdtem abban a sorrendben, ahogy egy lentebb olvasható értékelés írója tette. :)

Szabó_Katalin>!
Berkesi András: Siratófal

Fiatal koromba olvastam, akkor nagyon tetszett a könyv.
Most felnőtt fejjel olvasva rettentően nyomasztóan hatott rám, főleg a második rész. :( :)


Népszerű idézetek

Szelén>!

Az ember csak önmagát pusztíthatja el, de ahhoz senkinek nincs joga, hogy másokat is pusztulásba vigyen.

Kapcsolódó szócikkek: emberek · pusztítás
Szelén>!

– Azért csupán, hogy naponta háromszor egyek, hogy erőm legyen a napi tíz- tizenkét órát ledolgozni, ezért, Terus, nem érdemes élni. Az efféle életre köpök. Én, Teruskám, valamiért akarok élni. Ezért a valamiért érdemes kockáztatni. És ez a valami, hogy megváltoztassuk a világot. Az embereket. Önmagunkat. Hogy a gyerekeinknek jobb legyen. Tudja, Terus, és ezt őszintén mondom: ha nem bíznék abban, hogy ezt a rohadt világot meg lehet és meg tudjuk változtatni, akkor én nem is csinálnám tovább. Akkor felmásznék a Ferenc József hídon, és egy szép fejessel a Dunába ugornék. De én tudom, hogy érdemes vállalni a kockázatot. Én emberhez méltó életet akarok élni, s ha valamit csinálok, akármilyen keveset is, akkor úgy érzem, hogy nem élek hiába.

Kapcsolódó szócikkek: Duna
Szelén>!

– Beszéltem Margittal. Még szűz.
– Maga megvizsgálta?- kérdezte Schmiedné.
– Mondta.
– Menyasszony korában maga is azzal dicsekedett -mondta, – Aztán az esküvő után négy hónapra elpottyantotta Pirikét. Emlékszik?

Kapcsolódó szócikkek: esküvő · menyasszony · szüzesség
1 hozzászólás
sophie P>!

Megmondom én a szemedbe, Terus, nem szeretem én az olyan embereket, akik a pofájukon hordják a gyászukat. Meg a bánatukat. Aztán mutogatják a világnak. A lelkedet ne kívül hordjad. Ne az arcodon. A lelked a tiéd. Meg az is a tied, ami oda lerakódott. Ne mutogasd azt az embereknek, mint a kurvák a seggüket.

40. oldal (Magvető, 1976)

Kapcsolódó szócikkek: bánat · gyász · Kristóf Teréz (Iványi Mártonné)
gesztenye11 >!

Ha egy személy – folytatta – vagy egy testület korlátlan és kivételes hatalmat kap, az nagyon sok veszélyt rejt magában.

683. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hatalom · veszély
gesztenye11 >!

– De hát te is a szövetkezetről álmodoztál, Kálmánom.
– Arról álmodozok én még most is. Adjátok a földet a parasztnak, és ő majd eldönti, hogy akar-e szövetkezni, vagy nem akar.

23-24. oldal

Kapcsolódó szócikkek: álmodozás · föld · paraszt · szövetkezet
gesztenye11 >!

A valóban nagy egyéniségek sohasem félnek attól, hogy a tételek fölé írt utasítások betartása megakadályozza személyiségüknek kibontakozását. Azok a forradalmárok, akik ugyanannak a zenekarnak a tagjai, tudják, hogy a siker érdekében tökéletes összhangban kell játszaniuk. Méghozzá tehetséggel, fegyelemmel, odaadással és hűséggel.

158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: egyéniség · fegyelem · forradalmár · hűség · összhang · siker · személyiség · tehetség · utasítás · zenekar
gesztenye11 >!

– Aki még nem éhezett, az nem tudja, hogy mi az éhség. Akit nem aláztak meg, az nem értheti, mit jelent megalázottnak lenni.

169. oldal

Kapcsolódó szócikkek: éhezés · éhség · megalázás
gesztenye11 >!

Ezer év óta Mária országa voltunk. A klérus mindig az uralkodó osztályt támogatta. Mindig népellenes volt. Néha akadt egy-egy Mészáros Lőrinc, de azokat könyörtelenül likvidálták.

461. oldal

2 hozzászólás
Szelén>!

Péter rájött, hogy a munka a legcsodálatosabb dolog a sok- sok csodálatos dolog között.

Kapcsolódó szócikkek: dolog · munka

A sorozat következő kötete

Siratófal sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Fábián Janka: Emma fiai
Gorka Eszter: Várni foglak
Závada Pál: Hajó a ködben
Nino Haratisvili: A nyolcadik élet
Robin O'Wrightly: Emlékkönny
Kristin Hannah: Fülemüle
Tomcsik Nóra: Tél Berlinben
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Silingi Terézia: Ómama nyaklánca
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet