Válogatott ​versek és novellák 3 csillagozás

Békét

Egy korty italt. Egy éjnyi alvást.
Egy napnyi tisztább békességet.
Az ember végül már nem akar mást.
Néha már nem kívánlak téged.

Bios

Józanul féltem. Ittam,
s kétségbeestem.

Rázuhantam és sírtam.
S lám, elmosolyodott a testem.

Csigaház

Ez üres csigaház. Futok spirálban
mind beljebb, s bár a fény még átragyog,
szemeimen már opálos homály van,
s fülembe tutúlnak a járatok.

Szűkül a kör. Homályom is mind mélyebb
hullámot vet a görbe falakon,
nem sok kell már, végére érek,
a levegőt sziszegve harapom.

És forrva sűrűsödik benn az út.
Kerengek. Eddig féltem és ziháltam.
Mindegy. Üvöltök még egy iszonyút,
s magamra döntöm szörnyű csigaházam.

Még! Még!

Akár az állat, beledőltem
vödörnyi langyos káposztába,
zabáltam, faltam kimerülten,
csak a szemem villant kiabálva:

még! még! százennyi is kevés
a csonttá éhezett rabnak
repesszen gyomrot az evés,
emlékeim éhesek, itt maradnak.

Úgy, úgy, Testem hiába fullad
ha gyönyöröd itat le torkig,
rám száradt szomjúságom túl vad,
a betelt vágy is odalódít

ismét föléd, hogy kiabáljak:
még! még! százennyi is kevés,
hogy öleléssel lekaszáljad
a bennem sarjadt szenvedést.

Menekülés

Menekülés, ha alszom néha,
lefekszem – az is menedék,
mert állva kell meghalnom egyszer,
holott azt fekve illenék.

Oly átlátszóak…

Oly átlátszóak vagytok
üveglelkű kis ravaszkáim,
s együgyűek, hogy nevetséges
már haragudnom rátok.

A barmok békességét
sajátommá fogadtam –
ó, böglyök! – nem bőröm véd,
halotti nyugalmam.

Mit vehettek el még?
a cédulát a halott
katona nyakáról?
Hiszen nevem sincs.

S mégis ravaszkodón
körüljártok zsugori
gyávaságotokkal, mintha
félelmeitek oka lennék.

Önarckép

Sünike felvette százhegyű kabátját,
mert neki úgy tetszik, tövissel befelé.

Reggel

Milyen nap van? ma vagy holnap?
Nem szeretlek. Megcsókollak.
Jobb lenne, ha te csókolnál.
Vagy ha lennél, nem te volnál.

Vers helyett

Magyarázat és okfejtés nélkül, lealázó
vitákat elhárítva állj meg, s hajtsd le fejed.
A halottakon a szép beszéd már nem segít,
és a mártírok, a naiv hősök emléke
előtt minden hatalom egyszer leteszi
a kötelező kegyelet tisztelgő koszorúit.

Magyarázat és okfejtés nélkül, lealázó
vitákat elhárítva állj meg, s hajtsd le fejed.
Talán már szó sem hangzik el a gyors múló
esztendők temetőjében megsűllyedt sírokról,
talán már észre sem veszik
a napot.

Napot? Hiszen csak pillanat volt,
történelmi pillanat volt –
mi életünk értelmének hittük néhány napig.

Magam ura

Ura vagyok magamnak élve-holtan,
a gondolataim világosak és tiszták,
ahogy lelkemnek józanul megparancsoltam.

Így élek, pontosan, akár az óra,
a szívem rendben ver, a dolgomat is végzem,
csendes vagyok és már nyugodt egészen.

De éjjel néha felriaszt egy mozdulat,
most te mozdulsz – a vállamat keresed,
mert alvó testem konokul keresi még a tested.