Berg Judit IBBY-díjjal kitüntetett Ruminije folytatódik! A Szélkirálynő nevű hajó ezúttal Zúzmaragyarmatra indul, ahol az egerek sosem látott bonyodalmakba keverednek: eltévednek, fekete sirályok és más alattomos lények támadnak rájuk, egy időre Negró lesz a kapitány, és Rumini megint eltűnik…
Rumini Zúzmaragyarmaton (Rumini 2.) 318 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2007
Kiadói ajánlás: 6 éves kortól · Tagok ajánlása: 7 éves kortól
Fordítások
Judit Berg: Rumini in Hoarfrost Colony · 尤迪特贝格: 拯救白霜领地 (Zhěngjiù Bái Shuāng Lǐngdì) · Judit Berg: Szronowa koloniaEnciklopédia 3
Szereplők népszerűség szerint
Balikó · Rumini · Galléros Fecó
Kedvencelte 24
Most olvassa 39
Várólistára tette 27
Kívánságlistára tette 28

Kiemelt értékelések


Persze, hogy 5 csillag :)
Ezt a résztis imádtam, hiszen Rumini körül mindig zajlik az élet, kaland hátán kaland.
Most a fagyos északra utazunk, ahol tanúi lehetünk egy puccsnak, majd annak a leverésének. Rumini persze nyakig benne van, sőt, néha még hazudik is, hiába a jó ügy érdekében teszi. Balikó egy kicsit háttérbe szorult, de viszontlátjuk Galléros Fecót.
Negró a végén nagyon frappánsan vágott vissza Rumininek :)
Kíváncsian várom a folytatást :)


Szuperjó kis meseregény. Érdekes, izgalmas, gördülékeny, fordulatos történet tele jobbnál jobb kalandokkal. Még számomra is letehetetlennek bizonyult.
Nem sorrendben olvasom a történeteket, és a Tükör-szigeten messze nincs ilyen élvezetes. Sem kitalálni, sem összerakni nem sikerült ilyen jól.


Nagyon szeretjük Rumini kalandjait, és örömömre, most már a fiamat is érdekli ☺
Izgalmas történet, az izgága kisegér most is külön utakon jár, új barátokra tesz szert, új szövetségek köttetnek…
Nem túl hosszú, könnyen követhető, nem ugrálunk több nézöpont között, így a kisebb (hat év körüli) gyerek is érti a történetet, nem veszti el közben a fonalat.


Kedves kis egerünk ezúttal is kalandos utazáson vesz részt. Nekem ez a kötet nem tetszett most annyira, mint az első, de ez nem feltétlen a könyv hibája. Berg Judit remekül ír, szeretjük is. Aranyos volt a történet, izgalmakkal és csavarokkal teli, semmi rosszat nem tudok rá mondani, csak talán nem a megfelelő hangulatban találtunk egymásra ezzel a résszel.


Ez a harmadik Rumini-könyv, amit olvastam, és ez sem gyengébb a többinél, Van benne minden, ami egy gyereknek (vagy egy gyerekkönyveket szerető felnőttnek) kell – kaland, barátság, árulás, veszély, váratlan fordulatok, és a két rosszcsont, édességszerető hajósinas megint legény a talpán. (Csak a sorrenddel nem vagyok kibékülve. Ha Galléros Fecó naplóját nem olvastam volna már, zavart volna, hogy nem tudok szinte semmit a tábornokról, Ivoláról, a és a sirályokról.) Viszont szeretnék egy hómenyétet.
Népszerű idézetek




– Dorinilla Szimonetta Hókristály! Hogy merészelsz idegeneket vezetni a váramba?!
Dori ezüstös arca hófehérre sápadt. Rumini bátorságát összeszedve előrelépett, mélyen meghajolt, és szóra nyitotta a száját. Nem félt, sőt, inkább jókedve kerekedett a találkozástól. Érezte, hogy ez a haragos úr egyáltalán nem gonosz. Szíve mélyén annyira megnyugodott, hogy legszívesebben hangosan felnevetett volna. De komoly maradt, még akkor is, amikor átfutott az agyán: igaza volt Dorinak, a teljes nevére tényleg kár lett volna több szót fecsérelni.
180. oldal, 15. fejezet-Dérkapu (Pagony, 2013)




Balikó körbeszaglászott, aztán csalódottan legyintett.
– Úgy látszik, megfáztam. Csak nyers halszagot érzek.
Rumini fölényesen vigyorgott.
Amerre én vezetlek, komám, kandírozott füge és vanília illata terjeng.
Balikó nagyot nyelt.
– Ugye, megtalálod?
Rumini megnyugtató mosollyal hátba veregette náthás barátját.
– Számíthatsz rá,m. Édességről még nem maradtál le miattam.
Galléros Fecó




A jól sikerült kaland felvillanyozta őket, és csokival a hasukban még azt sem bánták, hogy Negró parancsára egész délután a hajót kellett suvickolniuk, hogy reggel mikor befutnak a legközelebbi kikötőbe, Gleccser-völgybe, tisztának, rendesnek nézzen ki a Szélkirálynő ugyancsak lecsupaszított fedélzete.
50. oldal




A Jégvár kapujában ezüst ruhás őrség állta útjukat. Hubert Úr előre lépett, és felmutatta a gyémántokból kirakott, RJH betűkkel díszített helytartói aranygyűrűt. Az ezüst ruhások vigyázzba vágták magukat, a jéggel páncélozott várkapu feltárult.




– Neked is van rettenetes neved?
– Van. Sajnos.
– És mi az?
Dori megállt, és Rumini szemébe nézett.
– Hidd el nekem, a Dori sokkal jobb. Kár erre több szót fecsérelni.




Telér Ivola. Fehér Ibolya – mondogatta Balikó. – igazán, Rumini, nem olyan nehéz összekeverni a kettőt.
A sorozat következő kötete
![]() | Rumini sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Tea Stilton: A lángoló hegy 91% ·
Összehasonlítás - Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái 94% ·
Összehasonlítás - J. K. Rowling: A karácsonyi malac 95% ·
Összehasonlítás - Böszörményi Gyula: Rúvel hegyi legenda 88% ·
Összehasonlítás - Dér Adrienn: Egy jeti lakik a pincénkben 73% ·
Összehasonlítás - Lezsák Levente: Emerson & Tsa., avagy a titokzatos mordiai bűneset 92% ·
Összehasonlítás - Tea Stilton: A sötétség hercegnője 90% ·
Összehasonlítás - Lakatos István: Dobozváros 90% ·
Összehasonlítás - Nyulász Péter: Helka 88% ·
Összehasonlítás - Trenton Lee Stewart: A Titokzatos Benedict Társaság 87% ·
Összehasonlítás