Két ​kis dinó Krétán (Trikó és Nyamm 4.) 25 csillagozás

Berg Judit: Két kis dinó Krétán

"Jászu! Most csodálkozol, ugye? Mi az, hogy jászu? Elárulom neked: azt jelenti görögül, hogy, szia!
Emlékszel még rám?"
Ki ne emlékezne Trikóra (görög nevén Trikosz) és Nyammra? Ők az időutazó kisdinók a zsírkréta korból. A Két kis dinó-sorozat negyedik részében Kréta szigetén élnek. És ha azt is eláruljuk, hogy Ariadné királykisasszony palotájában vendégeskednek, már azt is tudjátok, hogy ez nem a mai Görögország…
Megismerkedünk az ezermester Daidalosszal, kelekótya fiával, Ikarosszal, és az is kiderül, hogy a palota egy labirintust rejt, mélyén a félelmetes Minotaurusszal. Még szerencse, hogy Trikónak olyan zseniális ötlete támad, melynek segítségével nem tévednek el a labirintusban. Hiszen csak egy fonalgombolyag kell hozzá!

Kalandos, vicces és tanulságos időutazás az ókori Görögországba – kezdő olvasóknak.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Pagony, Budapest, 2016
130 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634102243 · Illusztrálta: Kőszeghy Csilla

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

PTJulia P>!
Berg Judit: Két kis dinó Krétán

Eddig ez a sorozat legjobb darabja! Részletesen és mégis a kisebb gyerekek számára emészhetően mutatja be az ókori görög kultúrát és mitológiát, és közben nagyon-nagyon vicces! Nyamm is kevésbé ostoba, és szerencsére Trikó ezt az ostobaságot most már nem minden második, csak minden harmadik lapon emlegeti. Trikosz Teodorosz vázaisten egyszerűen csúcs, de a narancsléfacsarás művészete is nagyon tetszett mindannyiunknak.

TitokMondó>!
Berg Judit: Két kis dinó Krétán

Megint utaztunk Trikoval és Nyammal. Nagyon élveztük!
Megismertünk egy miniszaurust – na jó, nem – de a szereplők mindig bájosak ezeket a törtenelmi időutazásokon. Nagyon szeretjük Berg Juditot! ❤

dianna76 P>!
Berg Judit: Két kis dinó Krétán

Egyik havi könyvtár látogatás alkalmával néztem bele, és akkor úgy éreztem, hogy ez nem az én mesém. Aztán most mégis kikölcsönöztem, mert a munka (esetemben inkább csak a feladat) kötelez. Kellemesen csalódtam a két kis dinó történetében. Kaland, mese, humor, s némi görög ismeret. A dinók szimpatikusak voltak, bár a hebehurgya Nyamm néha idegesített a falánkságával. Amiből sok volt, az a nem az eszéért… szöveg. Ezt leredukálhatta volna a szerző. Viszont tetszett, hogy egy-egy fejezet azzal zárul, hogy a mesélő Trikó jó éjszakát kíván, mert aludni tér. Esti felolvasásnál ez jó megszakítása a történetnek. A cselekményszál nincs túlbonyolítva, mégis szórakoztató, és némi izgalom is akad. Könnyű haladni vele, ezért önálló olvasásra is alkalmas.
Az illusztrációk illettek a történethez. A dinók ábrázolása kimondottan tetszett, főleg Trikóé. Ő nagyon cukira sikeredett. Habár voltak a könyvben idegesítő elemek, de ezúttal nem tudok szigorú lenni a csillagozást illetően. Természetesen kíváncsi vagyok a sorozat előző részeire is.

>!
Pagony, Budapest, 2016
130 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634102243 · Illusztrálta: Kőszeghy Csilla
1 hozzászólás
Rózsabogár78 P>!
Berg Judit: Két kis dinó Krétán

Ez nekünk jobban bejött, mint Büdipest, jó kis kultúrtörténeti is volt, persze elég alapszinten, Ariadné és a Minotaurusz viccesen volt megjelenítve, a rajzok továbbra is tetszenek. Egy volt a bajom, ez talán már kicsit túl volt írva, vékonyka volt a történet a viszonylag hosszú terjedelemhez, de mivel a rajzok szuperek, és Trikó jó kis elbeszélő, ezért így is élvezetes volt. Nyamm jellemfejlődése is picit megindult, néha egész okosakat mond, és nem szerepel minden fejezetben, csak minden harmadikban, hogy milyen buta és falánk, szóval beszerezzük a folytatást is.

berlin>!
Berg Judit: Két kis dinó Krétán

Azt a kacagást, amit a gyerekeim hallattak, mikor olvastuk!

Vizidínó>!
Berg Judit: Két kis dinó Krétán

Nagyon tetszett. Nekem Trikó volt a kedvenc szereplőm. Szívesen elolvasnám a többi kötetet is.

homo_ludens>!
Berg Judit: Két kis dinó Krétán

Berg Judit nagyon jó írónő, a történet alapötlete szintén nagyon jó. Nekünk az volt a legérdekesebb, mikor még a saját korukban voltak a kis dínók, kár, hogy az a rész nagyon rövid. Ez a krétai történet nekem túl erőltetett volt: belezsúfolni minél több sztorit a mitológiából, ez gyakran zavaró volt, kilógott a sztoriból. De azért sok vicces helyzet is volt benne, a rajzok is nagyon szerethetőek.


A sorozat következő kötete

Trikó és Nyamm sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Léghajóval a dinoszauruszok földjén
M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínómdánomba
Csukás István: Süsü, a sárkány
Bodó Béla: Brumi Mackóvárosban
Vadadi Adrienn: Kockacukor lovassuli
Szepes Mária: Harkály anyó
Török Sándor: Csilicsala csodái
Kozári Dorka: Marcsi szeretetre vágyik
Ferenczi Szilvia: A pormanó felbukkan
Kertész Erzsi: Fény Sebestyén