Hisztimesék (Problémamegoldó 1.) 123 csillagozás

Berg Judit: Hisztimesék

Hisztizik a kisgyerek – nem akar öltözködni, ebédelni, rendet rakni, vagy éppen csak fel szeretné hívni magára a figyelmet. A könyv meséi válsághelyzetben születtek: síró-rívó, hisztiző kisgyerekei megnyugtatására találta ki őket a szerző. A kedves, rövid kis történetek a mindennapok apró, de sokszor megoldhatatlannak tűnő nehézségeit segítenek áthidalni a 2-4 éves apróságoknak és szüleiknek.

A gyönyörű illusztrációk és rövid párbeszédek az állandóan lapozni vágyó, türelmetlen gyerekek számára is felolvashatóvá és élvezhetővé teszik a meséket.

A kötet elején – bevezetés helyett – egy szülőknek szóló, bátorító-vigasztaló „igaz mese” található. A könyv végén pedig egy ráadásmese, amelynek semmi különös tanulsága nincs, egyszerűen a derűs pillanatokra való.

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tagok ajánlása: 2 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Ecovit, Budapest, 2021
36 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632172280 · Illusztrálta: Gévai Csilla
>!
Ecovit, 2013
36 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789638002457
>!
Tudex, 2011
36 oldal · ISBN: 9789638002457 · Illusztrálta: Gévai Csilla

1 további kiadás


Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Snow_White P>!
Berg Judit: Hisztimesék

Kislánykám épp kemény dackorszakot él meg, úgyhogy pont aktuális volt ennek a könyvnek az olvasása. A gyakorlatban sajnos nálunk nem jöttek be a mesékben leírtak, ettől függetlenül nagyon tetszenek neki a történetek, már vagy milliószor olvastuk őket. A legnépszerűbb a hiszti manós mese lett. Az illusztrációk nekem személy szerint egyáltalán nem tetszenek, maga a kiadás viszont nagyon igényes. A könyv négy mesét tartalmaz, viszont azt gondolom, hogy az utolsó mese nagyon kilóg a sorból, feltételezem, csak azért került bele, hogy ne legyen az egész könyvecske annyira rövid.

2 hozzászólás
ViraMors P>!
Berg Judit: Hisztimesék

Engem személy szerint annyira nem fogott meg, de látom rajta, hogy gyerekeknél jó eséllyel működhet.
Egyesével adagolnám, sorozatban elég repetitív. Bár, aki képes meghallgatni ugyanazt a mesét hatszor egymás után a hét minden napján, annak lehet, hogy nem :P

Orsi_olvas>!
Berg Judit: Hisztimesék

Flórának olvastam (2,5 éves), dübörög a dackorszak, és minden létező eszközzel igyekszem túlélni. Illetve segíteni őt abban, hogy ő is túlélje.
Nekem tetszett és szerintem Flórának is, bár a rajzokkal kellett barátkoznom kicsit. Többször kérte a rendrakós mesét és a kacsamesét is. De legtöbbször a felöltözős mese került porondra :) Érdekes, de a hisztimanós mesét nem kérte, sőt azt hiszem a manót kicsit ijesztőnek találta.
Összességében örülök, hogy elolvastuk, nagyon sokat olvasok neki és tényleg sokat is tanul belőlük, remélem ezek a tartalmak, megoldások is beépülnek majd, megkönnyítvén ezt a nem épp könnyű időszakot.

Lulma>!
Berg Judit: Hisztimesék

Egyik nap mondtam egy anyukának, hogy a kisfia tépkedi a könyveket a bölcsiben. (És rágja, de ezt még nem árultam el neki – jobbnak láttam fokozatosan adagolni a tényeket. :D ) Meglepő módon egész jól reagált, kérés nélkül másnapra hét új könyvet hozott a csoportba. Egyik volt közülük a Hisztimesék, amit rögtön félre is raktam, nehogy azt is megtépázza a fiúcska. Mikor már mindenki aludt ebéd után, végre volt időm olvasni. :) Közben egyszer hátulról rám ijesztett a főnök, de nem szidott le az olvasgatás miatt, hanem kikérdezte a véleményemet a könyvről:
Tetszett, jónak tartom, de inkább otthonra érdemes beszerezni. Hisztis, nehéz pillanatokban tényleg jól jöhet az, amit tanít. Az illusztráció nekem annyira nem jött be. Elvileg tényleg működik, amiket ajánl, mert egy kislány szülei már korábban jelezték, hogy nekik bevált. Összességében a felnőtteknek szórakoztató lehet a hisztivel, a rendrakással és az öltözködéssel küzdő gyerekek története, a kicsiknek pedig a hisztimanó létezésének ténye lehet vicces és talán valóban segítenek nekik a mesék és a szülőkkel közös beszélgetések.

PTJulia P>!
Berg Judit: Hisztimesék

Kedves, érthető, problémákra fókuszáló szituációs mesekönyv. Valamiért úgy érzem, hogy az extra hisztis 3 évesemnek viszont „nem jött át” a lényeg, tudniillik, hogy ki kéne végre vágnia itthonról Hiszti manót. Sebaj, az olvasás közben legalább remekül szórakoztunk az egyetlen, a hisztikorból már rég kinövő gyermekemmel, a 6,5 éves középsővel. Azt hiszem, a hisztikorszakban bennragadt 8,5 éves sem túlzottan tepert azügyben, hogy esetleg neki is dolga lenne fennt nevezett jószág új helyre költöztetésében, de legalább bőszen emlegette, hogy legkisebb testvérének miben van fejlődnivalója.

lenne P>!
Berg Judit: Hisztimesék

Igazából nem tudom, hogy azért ragadt így meg mindenkinek a Hiszti manó, meg a meztelenkedő Kati, mert ez egy minden nap előkerülő probléma illetve vagy mert kicsit furcsa félelmetes az illusztráció, köztük a manó főleg. Na, de mindegy, megmaradt ez a lényeg.

ritusss>!
Berg Judit: Hisztimesék

Átlapozva a könyvet, totál nem tetszett. A rajzok, maga az ötlet, hogy a hiszti manó egy gyereket érdekeljen, nem is beszélve arról, hogy ez megoldja a nagy kitörést. Aztán mikor nagyon aktuális lett a téma, rávettem magam, hogy megmutatom a fiamnak. Vonakodott, aztán csak ráállt, először csak a fő mesére, aztán a többire is. És hatott is! Működik!
Mikor mentünk el itthonról nagyon ment a hiszti valamin, sőt igazából mindenen. Esett a hó, mondtam, jobb lesz ha hiszti manó itt marad az udvaron és elpucolja a havat. Később haza érkezve, fiam felkiált: Anya, a hiszti manó ellapátolta a havat! :-)

1 hozzászólás
mea0810>!
Berg Judit: Hisztimesék

Kicsit többre, kicsit jobbra számítottam de Hannának (4,5) tetszett azt mondta holnap is olvassuk újra, figyelt, tudta miről szólnak a mesék, talán vele már késve olvastuk de az Öcsinek (20hós) még jól jöhetnek ezek a mesék :)

anni_olvas>!
Berg Judit: Hisztimesék

Nem rossz könyv, a hisztimanó időnként hozzánk is beköltözik, tehát emlegetni szoktuk. A többi mese annyira nem jött be, különösen az utolsót nem tudtuk hova tenni.
Nekem az illusztrációk sem tetszenek, bár hisztimanó egész jóra sikeredett, valahogy gyerekkönyvek terén nem ez a stílus az igazi.

Paulina_Sándorné P>!
Berg Judit: Hisztimesék

Aranyos történeteket olvastam a gyerekek hisztijeiről. Szerencsére 1 vagy 2 alkalom volt, mikor az én gyermekeim hisztiztek. :-) Szerencsére. Tetszett a történetek szövege és stílusa, és a történetekhez készült rajzok.


Népszerű idézetek

encsy_eszter>!

Olyan hangosan sírt, hogy megijedtek a madarak az ágon.

9. oldal, Hiszti manó

nodael >!

– Eljöhet velünk Kati a boltba? Túró Rudit veszünk ebéd utánra.

18. oldal, A csupasz kislány

Manna2017>!

– Én vagyok Hiszti manó. Minden hisztis gyerek a barátom. Zsófinak nem tetszett Hiszti manó, és az sem tetszett, hogy a manó kinevette őt.

11. oldal, Hiszti manó

nodael >!

Zsófi felnézett, és egy kis manót látott. Selyembugyogóban, sárga csengettyűs sapkában üldögélt, és lóbálta a lábát.

10. oldal, Hiszti manó

Manna2017>!

És Zsófi soha többé nem hisztizett, mert nem szerette volna, hogy visszajöjjön Hiszti manó, és újra kinevesse őt.

15. oldal, Hiszti manó


A sorozat következő kötete

Problémamegoldó sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Csukás István: Pom Pom újabb meséi
Kertész Erzsi: Fény Sebestyén
Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér
Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony
Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér
Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé
Szepes Mária: Pöttyös Panni
Kormos István: Vackor világot lát
Bartos Erika: Bogyó és Babóca – A barátság
Benedek Elek: Világszép nádszál kisasszony