Az ​aranyfonó lányok 8 csillagozás

Észt népmesék
Bereczki Gábor (szerk.): Az aranyfonó lányok

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Népek meséi Európa

>!
Európa, Budapest, 1968
168 oldal · keménytáblás · Fordította: Bereczki Gábor, Képes Géza

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
Bereczki Gábor (szerk.): Az aranyfonó lányok

Tán fél évszázada olvastam én már ezt a könyvet, s azóta is úgy emlékeztem rá, mint a sorozat egyik legjobb darabjára. Mert igaz ugyan, hogy a motívumok más európai népek folklórjából is ismertek, de az észtek annyi archaikus, pogánykori figurával (Vízanyó, Vízapó, Gombakirály, tündérek, törpék, manók, sellők) színesítik, és olyan ügyesen szövik egybe több történet szálait, hogy az egész gyűjtemény eredetinek és újszerűnek hat.

Újra olvasva is azt tartom, hogy az egyik legsikerültebb európai kötet. A mostani szittyós-csöpögős télben ajánlom belőle nosztalgikus lelkeknek az egyik kedvenc történetem, a Fagy Apó három rakoncátlan fiát.

2 hozzászólás
Bori_L >!
Bereczki Gábor (szerk.): Az aranyfonó lányok

Másodjára olvastam ezt a válogatást, készülök lelkiekben a két hét múlva esedékes észt utazásomra amit remélhetőleg nem húz keresztbe a covid többször. Szeretném már a saját szememmel megnézni az észt erdőket és mocsarakat. Sok kedvencem volt – Fagyapó gyermekei, a kakukká vált leány, a beszélő lenkévék, az északi fény története, a sörfőző veréb –, de ami érdekesebb, hogy nem nagyon volt benne olyan mese, ami egyáltalán ne tetszett volna, pedig azért a legjobb válogatásokban is szokott akadni egy-kettő. Nagyon hangulatos válogatás, kicsit sajnálom is, hogy nem fért bele több mese…

6 hozzászólás
Mesemondó IP>!
Bereczki Gábor (szerk.): Az aranyfonó lányok

Ez a kötet feltétlenül be fog kerülni a kedvenceim közé. Harmincöt mesét tartalmaz, amik között rengeteg szépségeset, különlegeset, és emlékezeteset találtam. A történeteket különböző észt népmesegyűjtésekből válogatta a szerkesztő, ügyelve rá, hogy ne a szokásos, szomszédos kultúrákban is gyakori mesetípusokra, hanem a valódi észt különlegességekre essen a hangsúly. Volt miből válogatnia: A kötet részletes utószavából megtudtam, hogy az észt néprajzi archívumok közel százezer meseszöveget őriznek (valamint azt is, hogy a híres mesélők majdnem mind férfiak, míg az eposzi énekek őrzői nők voltak). Gondolom, a hatvanas évek óta csak növekehetett ez a szám… Ha a többi kilencven-valahányezer is ilyen remek, érdemes lenne belőlük többet mazsolázni. A könyv a sorozat szokásához hűen minden meséhez megadja a forrást és a mesetípus-számokat, valamin megjegyzéseket és magyarázatokat fűz az érdekesebb részekhez.
A mesékről részletesen a blogon:
http://tarkabarka.blogspot.hu/2018/01/szep-es-bajos-esz…

1 hozzászólás
Nightingale>!
Bereczki Gábor (szerk.): Az aranyfonó lányok

Bájos kis népmesék. A szúnyog és a ló c.-t ismertem is már korábbról.
Eddig csak egy észtekkel kapcsolatos könyvet olvastam. Nagyon meglepett, hogy a népmesékben is ugyanolyan ördögalakot találok. Butát, átverhetőt, akivel az észtek hősei úgy szórakoznak, ahogy akarnak.
Soknak van édes kis tanulsága. Sokban az állatok ugyanúgy beszélnek, mint az emberek, többen vannak csodás lények, amelyek erdőben, vízben laknak. Sokat szerintem gyerekeknek is el lehet mondani.
Nekem mondjuk Az aranyfonó lányok és A varjú lánykérőben tetszett. Utóbbin nagyot kacagtam.
Köszönöm @Surréalisme-nak, hogy kölcsönadta.

>!
Európa, Budapest, 1968
168 oldal · keménytáblás · Fordította: Bereczki Gábor, Képes Géza
2 hozzászólás
Fummie>!
Bereczki Gábor (szerk.): Az aranyfonó lányok

Nagyon tetszettek a mesék, voltak olyanok, amelyek nem sokban különböztek a mieinktől, de voltak teljesen egyediek. Nekem főleg a Fagy apó három rakoncátlan fia és Az északi fény tetszett, de azok is nagyon jók voltak, ahol a víz játszott főszerepet. Sok volt az állatos mese is, azoknak meg megvolt a sajátságos hangulatuk.

2 hozzászólás
anesz P>!
Bereczki Gábor (szerk.): Az aranyfonó lányok

Szerettem olvasni őket. Látszik, hogy mi érdekelte az észteket a természetből: az erdők, vizek és a hideg. Sok népmese szól erről, néhány helyi szólás-mondással megspékelve. Az egyik kedvencem A medve vő, mert az az Ámor és Psziché parafrázisa, ami a kedvenc mítoszom. A másik kedvenc: A sün bogarat süt, ami magyarázatot próbál adni a bogarak kitinpáncéljára. Vicces.
Nagyon tetszettek a mesék előtti változatos rajzocskák.
Ajánlom figyelmébe minden meseszeretőnek a kötetet!


Népszerű idézetek

kaporszakall>!

A gazdasszony kiment a házból, s nyitva felejtette az ajtót. A tyúk észrevette, s elhatározta: – Egyszer szét kell nézni a házban is.
Azzal óvatosan belépett a szárazbejáróba, onnan besétált a konyhába.
A csótány, amely a falhasadékban ült, s melengette magát a napon, mindjárt dühbe gurult, s elkiáltotta magát:
– Hej, szomszédasszony, mit lábatlankodsz itt!
– Bejöttem, hogy megnézzem egyszer, hogy élnek az emberek – felelte tisztességtudón a tyúk.
– Micsoda emberek! Ez az én házam, s az emberek csak arra vannak itt, hogy engem szolgáljanak – mérgelődött tovább a csótány.
– De te ki vagy?
– Én? Fura, hogy még ezt se tudod. Én vagyok a Gazda, a Csótány!
– Ahá, te vagy hát a csótány.
– Igen, igen, én volnék az. S most nézz meg jól, hogy a jövőben megismerj.
A tyúk félrebillentette a fejét, s megnézte. Nézte egy darabig, látta a hasadékból kikandikáló bajuszt, s bölcsen bólogatott. A csótány megkérdezte:
– Na, most már láttál?
– Láttalak – felelte a tyúk.
– Ugye, rettenetes állat vagyok?
– Az vagy.
– Az ökör se nagyobb nálam!
– Már hogy lenne?
– S mérges természetű vagyok, de még milyen mérges! – kiáltotta a csótány, s megbillegtette a bajuszát. – Aki a kezembe kerül, azt megölöm! Akit utolérek, az élve nem szabadul!
– Bo-bo-borzasztó! Bo-bo-borzasztó! – kotyogta a tyúk, s ismét besandított a falhasadékba, s megkérdezte: – Hogy ölöd meg, koma, az áldozataid, mivel veszed életüket?
– A nagyobbakat a szarvammal döföm agyon, a kisebbeket a patámmal taposom halálra – felelte a csótány.
– Mit eszel, hogy ilyen szörnyű erős vagy?
– Kenyeret eszem, meg húst eszem.
– S mit iszol, hogy ilyen rémítő erő lakozik testedben?
– Tejet iszom, tejfelt iszom.
– No lám, akkor egész közönséges ennivalón nőttél fel, s nyilván jóízű vagy – mondta a tyúk, azzal kinyújtotta a nyakát, s galléron csípte a csótányt a falhasadékban. Galléron csípte, s mindjárt lenyelte.
Lenyelte, megcsóválta a fejét, s így szólt:
– No nézd, a pökhendijét! A pajor jobb nála, az árpakása is sokkal ízesebb!

A tyúk és a csótány

Kapcsolódó szócikkek: csótány
kaporszakall>!

A varjú egyszer meglátta a cinegét, s feltette magában, hogy feleségül kéri. A cinegének is nagyon megtetszett a varjú, s fogadta a kérőjét.
Este, ahogy az asztalnál ültek s eszegettek, megkérdezte a varjú a jegyesétől:
– Mondd már, mért vagy olyan picike?
– Fiatal vagyok még, fiatal vagyok még – felelte a cinege.
– S nem is nősz nagyobbra?
– Növök még, növök még, hogyne nőnék!
Evés után unatkozni kezdett a menyasszony. Furton-furt csak ásítozott. Azt mondja végül a vőlegénynek:
– Én úgy unom magam, mesélj valamit, ami elűzi az unalmat.
– Jól van – hagyta rá a varjú, s mindjárt nekikezdett a mesének: – Tavalyiban ott az erdő melletti faluban, ahol a nagybátyám lakik, egy bab olyan magasra felfutott, hogy a csiga háromszor kúszott fel a szára mentén az esőfelhőkbe, inni.
– Hát már ez is valami? – mondta a cinege. – Tavalyelőtt én egy akkora borsót láttam, amin egy tücsök felmászott a Naphoz, hogy pipára gyújtson nála.
A varjúnak mindjárt újabb történetek voltak kéznél:
– Három esztendővel ezelőtt olyan hatalmas szél kerekedett ott, abban az erdő megetti faluban, hogy az emberek négykézláb tudtak csak járni, s csak hónapok múltán szoktak le róla.
– Hát már ez is valami? – mondta a cinege. – Most öt esztendeje olyan táltos szelet láttam, hogy a szélmalmoknak nem látszott a vitorlája – olyan sebesen pörögtek.
A varjú erre elmondott egy harmadik történetet:
– Tíz esztendővel ezelőtt olyan kemény fagy volt, hogy az erdőben minden fenyő, tövétől a sudaráig, meghasadt belé.
– Hát már ez is valami! – mondta a cinege. – Úgy jó tizenkét esztendeje, mikor éppen a harmadik fészekalja fiókáim után keseregtem, új esztendő napja táján olyan csikorgó hideg idő járt, hogy a kemence szája előtt kenyeret dagasztó asszonynak hozzáfagyott a tészta a kezéhez, s a fazék egyik oldalán főtt az étel, a másik oldalon azonban vastag jég borította a levest.
– Hát igen, régente kemény fagyok jártak… – tette hozzá a varjú, s felsóhajtott. Engedelmet kért, hogy egy kicsit kimenjen, s nem is jött többé vissza.
Bárhogy álljon a dolog a babbal, a borsóval és a faggyal, de olyan öreg feleséget, aki ezt mind látta, nem akart magának.

A varjú lánykérőben

Surréalisme>!

Mikor az öreg zsellér reggel belépett a szobába, ahol a vendég aludt, a szoba olyan hideg volt, mint a jégverem – a sarkokban hó fehérlett, a gerendákról hosszú jégcsapok lógtak. Az öreg lúdbőrös lett, s vacogott a foga. Addig nem csillapodott a reszketése, míg nem vett magára bekecset, ruhát, nem húzott gyapjúharisnyát és vastag nemezcsizmát a lábára. Aztán a tékából levette a borsos pálinkát, s mikor a felesége nem látta, jót húzott belőle.
Mikor visszajött, észrevette az öreg zsellér, hogy a vándor még az ingét is levetette, s úgy ült ott egy jégdarabon.

Fagy apó három rakoncátlan fia

2 hozzászólás
Surréalisme>!

– Főzzünk szénkását – mondta a fiú.
A húga rálett. Így aztán szénkását főztek. A lány evett előbb belőle, s olyan fekete lett, mint a szén. A fiú kivitte a tengerbe áztatni.

A szénkása


Hasonló könyvek címkék alapján

Pap Éva (szerk.): A medvefiú
Dornbach Mária (szerk.): Erős mackó
Dornbach Mária (szerk.): Hogyan rakott fészket a galamb?
Donald A. MacKenzie: Skót tündérmesék
A hétfejű Zarvas
Ballér Piroska (szerk.): Hegyek, manók, tündérek
Bonkáló Sándor: A fehér cár mesekertje
George W. Bateman – Edward Steere: Zanzibári mesék
Berze Nagy János (szerk.): Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok-megyéből
Magyar Zoltán: Hideg Anna meséi