Benyhe János (szerk.)

Az ​üldöző 10 csillagozás

Latin-amerikai kisregények
Benyhe János (szerk.): Az üldöző Benyhe János (szerk.): Az üldöző Benyhe János (szerk.): Az üldöző

Ez a nyolc kisregény világhírű írók világhírű alkotása. Mind az utóbbi tizenöt-húsz évben keletkezett. Együttesen a latin-amerikai sokféleség érzékeltetésére és annak a Latin-Amerikában régen érlelődő, de valahogy mégis váratlan hirtelenséggel kivirágzó művészi minőségnek tanúsítására vállalkoznak, amely napjaink nemzetközi könyvpiacának nem lanyhuló szenzációja. A nálunk is jól ismert szerzők – a kubai Carpentier és Novás Calvo, a brazil Guimaraes Rosa és Amado, az argentin Cortázar, a mexikói Rulfo, a kolumbiai García Márquez és a perui Vargas Llosa – műveiben képviselve van a parasztélet és a zajló nagyváros, a hűbéri pangás és a forradalom, a faji és társadalmi kérdés, az élettani és lélektani konfliktus, az erőszak és a humor.

A művek szerzői: Alejo Carpentier, Jorge Amado, Julio Cortázar, Juan Rulfo, Gabriel García Márquez, Mario Vargas Llosa

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa

>!
Európa, Budapest, 1972
430 oldal · keménytáblás · Fordította: Benyhe János, Hargitai György, Kesztyűs Erzsébet, Lengyel Péter, Scholz László

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Marcus >!
Benyhe János (szerk.): Az üldöző

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

Nyolc kisregényt tartalmaz ez az 1972-es válogatás, amiben ma már impresszívnek számító nevek sorakoznak, ismeretlenekkel karöltve. Nekem az ismeretlenek általában jobban bejöttek, de hát egyrészt ízlés kérdése is, másrészt ezek néha inkább korai, talán még kiforratlan művek.

Alejo Carpentier: Embervadászat (kubai) – Hosszú bekezdésekkel operáló, szétfolyó szöveg, amiben egy elmebeteg (?) napjaiba pillanthatunk bele. A nagy művészkedés gyenge volt és untatott. 2/5

Lino Novás Calvo: Tamaría látomása (kubai) – Na ez viszont épp annyira művészi, amennyire kell, ugyanis egy vak fiatalember „szemével látjuk” a világot. Mindennapjai, különleges érzékelése kerülnek először bemutatásra, de aztán megérkezik a szerelem és az emberi kapcsolatok is. (Úgy látom, ezen kívül csak egy novellája jelent meg magyarul.) 4,5/5

Joao Guimaraes Rosa: Augusto Matraga nagy pillanata (brazil) – Augusto gazda tipikus szemét alak, a családjával, az alkalmazottaival, és úgy általában mindenkivel szemben. Helyi kiskirály, akit azonban utolér a végzete. Vagyis majdnem. És ez a „majdnem” teljesen más embert farag belőle, ennek a változásnak, és az ezt követő kalandjainak lehetünk a tanúi. Korrekt darab. 4/5

Jorge Amado: Keresztelő, vagy Ogun keresztkomája (brazil) – Mágikus realista történet egy keresztelőről, amibe a helyi istenek/szentek is beavatkoznak. Szerintem erőltetett volt és sok helyen túlzásba vitte a „mágikusságot”. Nem győzött meg, hogy mást is olvasnom kellene tőle. 2,5/5

Julio Cortázar: Az üldöző (argentin) – A párizsi „elveszett generáció” (https://en.wikipedia.org/wiki/Lost_Generation) mellett tevékenykedő, Charlie Parker-ről mintázott jazz-zenész életének momentumait láthatjuk az újságíró narrátor szemén keresztül. A valós háttér miatt megrázó, miközben nagyon hangulatos, és a megfelelő pillanatokban nagyon el tudja találni azt a furcsa művész-valóságot, ami valahol a zsenialitás, az őrület, a drogok, a szerelmek, a csalódások, a barátok, no meg a bizonyos szempontból örök magány keverékeként jön létre. Megérdemelten lett belőle címadó. 5/5

Juan Rulfo: Pedro Páramo (mexikói) – Egy mexikói faluba visszatérő fiú története, aki az apját keresi, ami aztán egy holt lelkekkel tarkított látomásba csúszik át. Azt hiszem, nagyon hangulatfüggő, nekem most ez egyáltalán nem jött be, túlságosan szétesett, ráadásul nem láttam az egésznek az értelmét (azaz hogy ez miért is kellene engem érdekeljen). 2/5

Gabriel García Márquez: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon (kolumbiai) – A hiábavaló remény története, amint az agg ezredes várja a megváltó levelet. Politikai röpirat is a fennálló rendszerekkel, no meg az értelmetlen bürokráciával szemben, de közben azért az is kiderül szépen lassan, hogy a „tiszteletreméltó veterán” tulajdonképpen soha nem csinált semmit életében, beleértve a polgárháborút is, így tehát semmirekellők keringője ez – bár lehet, hogy ez csak nekem jött így át. 4/5

Mario Vargas Llosa: Kölykök (perui) – Az életrajzi jegyzetek szerint Llosa korai művei a limai a fiatalságról szólnak. Nos, ez is egy ilyen darab, egy baráti csapat tagjait kísérhetünk végig felnövésük folyamán, középpontban egy olyan fiúval, akinek egy gyerekkori baleset gyökeresen felforgatja az életét, miközben a többiek egy átlagos életutat járnak be. Az erőltetett művészkedés (E/1, E/2, E/3 váltogatása mondaton belül – valahogy ebbe a „képezzük le az élőbeszédet” dologba sokszor beletörik az írók bicskája) nem állt jól neki, pedig maga a történet nem volt rossz. 3/5

Változatos válogatás ez a 20. század közepén íródott latin-amerikai művekből, amiben egészen biztos, hogy mindenki mást fog kedvelni és utálni.

szevaszka >!
Benyhe János (szerk.): Az üldöző

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

Alejo Carpentier: Embervadászat
Fogalmam sincs már, hogy miről szólt, tulajdonképpen közvetlenül olvasás után sem voltam biztos benne, hogy értettem, pedig az elején van egy betriggerelősen szemléletes leírás arról, hogy milyen belső monológ társul egy pánikroham megéléséhez, ami nagyon megfogott.

Lino Novás Calvo: Tamaría látomása
Ebből a kisregényből is inkább hangulatok és színek maradtak meg. Az ilyen tétovázó szerelmi szálak mindig beaktiválják a tinilányt bennem bármennyire is kiöregedtem már.

Joao Guimaraes Rosa: Augusto Matraga nagy pillanata
Ez tényleg egy stabil darab a kötetben. A hogyan maradj megtért akkor is ha már nem ájtatoskodsz témakörben ritkán olvasok ilyen hiteleset.

Jorge Amado: Keresztelő, vagy Ogun keresztkomája
Mekkora life hacker karakter benne Széllább, aki szerint jobb bekeresztelni a gyereket inkább minden vallásba, hogy biztos legyen a mennyország?

Julio Cortázar: Az üldöző
A legérdekesebb mű a kötetben. Vajon van értelme egy embernek feláldoznia magát a saját művészete oltárán? Az biztos, hogy megelégedettséget vagy morális integritást nem feltétlenül ad, viszont zavaros, szétcsúszott de annál mélyebb és zsigeribb önmegtapasztalást igen. Végül aztán lehet tragikus herkás zenészként marad meg az ember az utókornak, viszont az alkotásában még sokan mások megtalálhatják a saját szenvedésüket és gazdagodhatnak lélekben. Még akkor is ha ő maga soha sem lesz képes megpihenni a saját alkotása teljességének tudatában, ami miatt meg aztán felmerül a kérdés, hogy van értelme egy embernek feláldoznia magát a saját művészete oltárán?

Juan Rulfo: Pedro Páramo
Az utolsó 10 oldalt leszámítva abszolút nem tudtam követni, csak annyit értettem meg belőle, hogy minden nagyon szomorú, halott, tragikus és menthetetlen. Az utolsó 10 oldalhoz akkor jutottam, amikorra már beütött a premenstruációs mélabúm, szóval bár a történet ott sem állt össze, de azt hiszem értem, hogy miről is szólt ez a kisregény, végül is.

Gabriel García Márquez: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
Nem tudom eldönteni, hogy az ezredes, a kormány vagy a kakas volt a tragédiát fenntartó elem a műben.

Mario Vargas Llosa: Kölykök
Stilisztikailag eléggé zavaró volt, de a téma annyira random módon tragikus, hogy bárkinek ajánlanám elolvasásra.

Rawalpindi>!
Benyhe János (szerk.): Az üldöző

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

Latin-Amerika: fehérek, feketék, sárgák és ezek mindenféle keverékei. Az emberek között hatalmasak az anyagi körülmények közötti eltérések, és ebből kifolyólag a hatalmuk is nagyon eltér. Igaz itt az a mondás, hogy: „Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad egy ökörnek.” A nők – általában – univerzálisak, vagyis nemcsak egyetlen férfit szeretnek, hanem mindenkit, aki csak fizetni tud értük: általában a bordélyházban dolgoznak. Nyolc kisregény különböző szerzőktől, és a szerzők életrajzi adatai. Legjobban Pedro Páramo tetszett Juan Rulfotól, majd Augusto Matraga nagy pillanata Joao Guimaraes Rosatól, és a leggyengébbek a következők voltak: Az üldöző Julio Cortázartól, majd Keresztelő, vagy Ogun keresztkomája Jorge Amadotól.

pwz I>!
Benyhe János (szerk.): Az üldöző

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

Az Elfeledett könyvek felfedezése kihívás nélkül is tervbe volt véve ez a könyv, elvégre nem rossz íróktól válogattak olvasnivalót ebbe a kötetbe. Csodálkoztam is, hogy eddig még senki sem vette kézbe a „molyolók” közül!
Központi motívum – dél-amerikai íróknál nem meglepő módon – a halál, illetve a túlvilág és a valódi világ közötti kapcsolat, átjárás. Nekem személy szerint a nyolc kisregényből épp Cortázár műve lógott ki, a többi viszont tetszett!

13 hozzászólás

Népszerű idézetek

Rawalpindi>!

A szegénység a legnagyobb orvosság cukorbaj ellen.

378. oldal; Gabriel García Márguez: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon; Európa Könyvkiadó; 1972

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

csillagka>!

-Ma biztos megjött- mondta az ezredes.
A postamester vállat vont.
-Csak a halál jön meg biztosan, ezredes úr.

Gabriel Garcia Márquez:Az ezredes úrnak nincs, aki írjon

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

csillagka>!

Ki vannak már osztva a szerepek ebben a színházban, s el van rendezve már a végkifejlet […] ahogy ott van a hamu a tűzre váró fában…

Alejo Carpentier: Embervadászat 17old.

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

csillagka>!

…aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók…

Alejo Carpentier: Embervadászat 40old.

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

pwz I>!

– Az európaiak szemében Dél-Amerika egy bajszos, gitáros meg revolveres ember – mondta az orvos nevetve az újságja fölött. – Nem értik, miről van itt szó.

357. oldal, Gabriel García Márquez: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

szevaszka >!

– Sose dolgoztál, ugye? Nahát akkor ezentúl Isten minden napján úgy dolgozzál, hogy háromért is kitégy, és ha csak tudsz, másnak is segíts. Fékezd meg magadban a gonosz lelket; gondold, hogy az csak valami makrancos csikó, majd elbánsz te vele… Imádkozzál Istenhez, így fohászkodjál: “Alázatos szívű és szelíd Jézus, add, hogy olyan legyen a szívem, mint a tied…”
És így tovább, oldalakon át, a plébános még jelesebbül viselkedett, mert igazán derék egy teremtés volt. Úgyannyira, hogy búcsúzáskor megint elmondta neki:
– Imádkozzál és dolgozzál, gond meg, hogy az élet csak egynapi földmunka a tűző napon; néha ugyan nehezen múlik el, de mindig elmúlik. Terád még sok öröm is várhat… Kinek-kinek megvan a nagy pillanata; teneked is meglesz a magadé. Azután még annak is szerét ejtette, hogy megtanítsa a néger asszonyt egy pípes csirkének való ilyen meg ilyen kénes kenőcs használatára, s a négernek is tanácsot adott, hogy meszelje be a citromfákat, és ültessen paradicsomot meg papajafa-csemetét.

118. oldal (Joao Guimaraes Rosa - Augusto Matraga nagy pillanata)

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

szevaszka >!

“Korán volt még. A hullámzó tenger hol felrohant, hol visszahúzódott a parton. Elhányta a tajtékját, s megtisztultan, elcsendesült hullámokban zúgott vissza a zöld víz.
A tengerben csak meztelen tudok fürödni – mondtam neki. S az első napon ő is velem jött, meztelen, a bőre csillogott, mikor kilépett a tengerből. Sirályok se röpködtek, csak a rútcsőrű madarak, melyek úgy hörögnek, mintha horkolnának, s amint felkel a nap, eltűnnek. Az első nap velem jött, s bár én is ott voltam, magányosnak érezte magát.
– Mintha te is csak egy rútcsőrű madár volnál – mondta. – Éjszaka jobban tetszel nekem, mikor mindketten egy párnán fekszünk a takaró alatt, a sötétségben.
És elment.
De én visszatértem. És mindig is vissza fogok térni. A tenger megnedvesíti a bokámat, és eltávolodik; megnedvesíti a térdemet, a combomat; lágy karjával körülöleli a csípőmet, átcsap a mellemen; elborítja a nyakamat, a vállamra zúdul. Akkor teljesen elmerülök benne, átadom magam a heves hullámverésnek, lágy ölelésének; testestül-lelkestül átadom magam a tengernek.
– Szeretek fürödni a tengerben – mondtam neki.
De ő ezt nem értette meg.
S másnap újra kint voltam a tengeren, hogy megtisztuljak, hogy átadjam magam a hullámoknak."

318. oldal (Juan Rulfo - Pedro Páramo)

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

szevaszka >!

Az élet a legjobb dolog, amit valaha is kitaláltak.

371. oldal (Gabriel García Márquez - Az ezredes úrnak nincs, aki írjon)

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

3 hozzászólás
szevaszka >!

– Épp ezt akartam mondani, amikor arról írtam, hogy néha úgy játszol, mintha…
Mintha odaszarnék – mondja Johnny, és most érzem először az éjszaka, hogy feldühödött. – Semmit se mondhat az ember, mert te nyomban lefordítod a te mocskos nyelvedre. Én nem tehetek róla, ha te angyalokat látsz, amikor játszok. Én nem tehetek róla, ha a többiek eltátják a szájukat, és kijelentik, hogy elértem a tökéletességet. Az a legborzasztóbb (erről teljesen megfeledkeztél a könyvedben, Bruno), hogy én nem vagyok semmi, és igazán semmi, de semmi, amit játszok, és amit az emberek megtapsolnak, igazán semmi.
Különös szerénység, az biztos, ilyenkor, éjnek idején. Ez a Johnny…
– Hogy magyarázzam meg neked? – ordítja Johnny, és vállon ragad, jobbra-balra ráncigál. (La paix! – visítják egy ablakból.) – Itt nem az a kérdés, hogy sok zene vagy kevés zene, egészen más… például az a különbség, hogy Bee él vagy meghalt. Én a halott Bee-t játszom, érted, pedig én azt szeretném, én azt szeretném, hogy…
Ezért taposom néha össze a szaxit, s az emberek azt hiszik, hogy részegen handabandázok. Persze csakugyan mindig részeg vagyok, ha ilyesmit csinálok, hisz végül is rengetegbe kerül egy szaxi.

242. oldal (Julio Cortázar - Az üldöző)

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények

szevaszka >!

S most itt jártam ebben a zajtalan faluban. Hallottam a lépteim koppanását a kerek köveken, melyekkel ki volt rakva az utca. A lenyugvó nap fényében fürdő házfalak visszhangozták kongó lépteimet.
A főutcán haladtam. Néztem az üres házakat, a kidőlt kapukat, ahol gaz verte fel a küszöböt. Mit is mondott az az ember, hogy hívják ezt a füvet? “Farkasalma, uram. Csak arra vár, hogy az ember odalegyen, aztán ellepi a házat. Majd meglátja, uram."
Mikor átmentem egy keresztutcán, egy nagykendőbe burkolózott asszonyt pillantottam meg, aki úgy eltűnt előlem, mintha ott se lett volna.

254. oldal (Juan Rulfo - Pedro Páramo)

Benyhe János (szerk.): Az üldöző Latin-amerikai kisregények


Hasonló könyvek címkék alapján

Benyhe János (szerk.): Járom és csillag
Székács Vera (szerk.): Huszadik századi latin-amerikai novellák
Csuday Csaba (szerk.): A folyó harmadik partja
Benyhe János (szerk.): Latin-amerikai elbeszélők
Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Diego Trelles Paz (szerk.): A jövő nem a miénk
Scholz László (szerk.): Ariel és Kalibán
Dél Keresztje
Domokos János (szerk.): A világirodalom legszebb elbeszélései I-III.
Horváth Lívia – Juhász Judit (szerk.): Ki vagy te?