Képtelen ​történet 14 csillagozás

Benyák Zoltán: Képtelen történet

Max történeteket ír. Különlegeseket, vicceseket, fantasztikusakat. Ez a munkája, és jól csinálja. Olyan jól, hogy észre sem veszi, a meséiben él. Egy olyan világban, ahol a történetei veszik körbe: hősök, fura lények, vad tájak. Ám egy napon bekopogtat az egyik szereplője, egy szemtelen kislány, és arra kéri, segítsen megtalálni az egyik történetben elveszett holmiját. Max belemegy a dologba. A lánnyal az oldalán kilép biztonságos tornyából, és a kalandok rögtön elsodorják. Egyenesen a szörnyek, legendák, gonosz tervet szövő szereplők világába.

Benyák Zoltán páratlan fantáziával alkotta meg új regényét. Újra átélhetjük az Alíz csodaországban, vagy Óz, a nagy varázsló élményét. Lehetünk gyerekek, elengedhetjük a fantáziánk, együtt nevethetünk, aggódhatunk hőseinkért a Képtelen történet minden egyes oldalán.

Kiadói ajánlás: 12 éves kortól · Tagok ajánlása: 10 éves kortól

>!
Főnix Könyvműhely, Hajdúböszörmény, 2020
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155999307

Most olvassa 12

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 195

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Benyák Zoltán: Képtelen történet

Benyák Zoltán új regénye nemhogy teljesen képtelen, hanem meglehetősen képetlen is volt (jajj, tudom, hogy olyan ez a szóvicc, mint mikor eltörik a kréta és a tanár a körmét húzza végig a táblán…, de nem tudtam kihagyni :D), ezért Bence ismét alkotott néhány illusztrációt a könyv történetéhez, ezeket láthatjátok majd a bejegyzésben.
történet sok könyvmoly vágyát keltette életre, miszerint jó néhány könyvben, történetben szívesen barangolnánk, lennénk mi is a sztori részei, élnénk át izgalmas és fantasztikus kalandokat, látnánk olyan városokat, helyeket, amelyek a valóságban nem is léteznek, de nagyszerű, tehetséges írók elképzeltek helyettünk, mi pedig örömmel barangolnánk be ezeket a csuda helyeket.

A Képtelen történetben megtehetjük ezt, a történetek történeteiben bandukolhatunk a főszereplővel és egy általa megírt, megalkotott kislánnyal.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/10/benyak-zoltan-kep…

Mariann_Czenema P>!
Benyák Zoltán: Képtelen történet

Egyszer volt, hol nem volt, landolt az egyik postaládámban egy levél, illetve kérés. Némi oda-vissza levelezgetés után, született egy kölcsönös egyetértés köztünk Zolival, hogy én amúgy is vágynék a könyvére, lévén az eddigi kilenc műve közül hetet már elolvastam, nagyon szerettem, hátha ez az új alkotása is fog tetszeni nékem.
El is indult rókapostával a Képtelen történet felém, azonban egy magas, fekete idegennek kézbesítették helyettem. Innentől már fokozottan érdekelt a könyv, mert címéhez méltóan kezdett viselkedni :))
Szerencsére a fiatalember volt oly kedves, hogy elhozta hozzánk a könyvtárba a Képtelen történetet, sőt, szinte utánam lépett be, engem keresve, az épületbe.

No, ennyi kaland mindenképpen megmosolyogtató, és kedvcsináló volt, maga a Képtelen történet pedig egy letehetetlen, gördülékeny olvasmány. Nyilván Zoli stílusa bejött eddig is nekem, és ezt már írtam neki privátban, tehát úgy dicsérem: számomra mindig meglepő tény, hogy mennyire sok műfajban, kiszámíthatatlan váltásokkal ír.
Eredetileg a sci-fi, fantasy táptalajáról indult, a Veszett lelkek városa disztópia, a Csavargók dala szintén disztópikus kortárs realista mű, Az utolsó emberig pedig Madách Ember tragédiájának átirata.
Mégis mindegyik művet áthatja a közös nyelv, hasonló stílus, mindegyik egyformán benyákzolis.

A Képtelen történet főszereplője Max, aki író, engem a Bolond Kalaposra emlékeztetett, mégpedig nem a könyves, Alice és a Csodaország Kalaposára, hanem a filmes, Tim Burton, Johnny Depp-féle Bolondra. Max egyszerre briliáns, mégis érezhetően sérült lélek, akiről az első pillanatoktól kezdve lehet sejteni, tudni, hogy titkokat rejt, vélhetően azonban még önmaga elől is.
Moira, az egyik történetének szereplője lesz, aki kimozdítja Maxot szó szerinti elefántcsonttornyából, és elindítja egy kalandos útra, képtelen kalandokra. A lány hihetetlenül nagyszájú, igazi kiskamasz, itthon van három ilyesféle muklám, tehát meghökkenés nélkül olvastam Moira riposztjait. Szerencsére meglehetősen sok sziporkája is volt a leányzónak, sőt roppant bölcs is tudott lenni.

A kalandok, a történet java része egyfelől pörgős, mozgalmas, gyorsan követi egymást, másfelől tényleg fel lehet benne fedezni vonásokat, elemeket az Óz, a csodák csodájából vagy éppen az Alízból. Ha nagyon szigorúan nézném, akkor ez is lehet átirat, fanfiction, rajongói fejhajtás az elődök előtt, de hát ugyebár Shakespeare után már mindenki csak ugyanazokat a köröket futja, csak az egyéniség, egyedi stílus számít.
A Képtelen történetben meg jócskán van egyedi vonás, olvasás közben gyakran kaptam magam azon, hogy morfondírozok: mennyi Max múltja a könyvben, mennyi belőle az írói fantázia, és mennyi a valóság, Benyák Zoltán gyerekkora. Illik-e az ilyesmit rajongóként, olvasóként feszegetni, kíváncsi vagyok-e rá igazából, vagy éppen hogy, pont az adja a történet unikumát, hogy keveredik benne a valóság és a kitaláció?

Szerettem ezt a könyvet, jó volt olvasni, teljesen belefeledkeztem, egy nap alatt, szinte egy ültő helyemben elolvastam. Bolond Kalapos mindig is az egyik kedvenc karakterem volt, jó volt őt újra látnom, Maxként. Zoli elég sok könyvében elem a holló, itt egy vízköpő képében szerepel, nyilvánvalóan Poe-nak tisztelgésként. De nagyon imádtam Frász macskát is, vagy a Drótszamarat, az ő karakterén jót kacagtam. Sokféle mesevilág, fantáziaország keveredett a kötetben, kicsit engem a vége még a Mátrixra is emlékeztetett. Rendkívül beszédesek, szinte különálló verselemek, szólások a fejezetcímek is.

A csillagozás viszont nehezen ment, ezt is muszáj elmesélnem, mert ugyebár elég nehéz mihez hasonlítani a könyvet, vagy muszáj-e hasonlítanom, ez is felmerülhet.
Ha magában nézem, mint gyerekkönyvet, mint egyedi továbbírást, kitalált, képtelen történetet, akkor én már odaadnám 10 éves kortól is, és 5 csillaggal díjaznám. Ha, mint Benyák Zoltán művet nézem, akkor 4 csillag, mert túl engedékeny a vége. Nekem semmi problémám nem lett volna, ha mindkét gonoszkodó karakter elbukik, ha nem fordul happy endbe az utolsó utáni pillanat. Igen, értem, hogy gyerekkönyv, de reálisabb lett volna, sőt, megkockáztatom, teljesen hétköznapi eset lett volna, ha nem jön el a boldog vég.

Mindenesetre nálunk még bőven lesz gyerkőc, aki forgatni fogja a Képtelen történetet, előre kíváncsian várom, hogy ők mit fognak belőle megszeretni, kiemelni.
Szerencsére, ahogy látom, a molyon sok érdeklődőt vonz a kötet, az ifjúsági művek, fantasy, meseátiratok kedvelői biztosan nem fognak a Képtelen történetben csalódni, legyenek bármilyen neműek, 10 éves kor felett.

Praetorianus P>!
Benyák Zoltán: Képtelen történet

Benyák fantáziája ismét szárnyal, és ahogy azt az írótól megszokhattuk, nem igazán foglalkozik a valóság adta szűkös keretekkel. Főhőse ezúttal egy kiégett író, Max, akinek az irományai életre kelnek off. Az igazi élete elől Max a maga építette fantáziavilágba menekül, ahol tökéletesen megférnek egymás mellett a kőmadarak és a könnyűpáncélosok, ahol olyan furcsa teremtmények őrzik az író leírt, de mostohán kezelt ötleteit, mint egy drótszamárnak hívott életre kelt bicikli vagy egy Frász nevű beszélő macska, és ahol boszorkányok, vadnyugati banditák és farkasemberek támadnak a mit sem sejtőkre.
A történettel évekkel ezelőtt találkoztam először. „Az író és a lány” című novella akkor, a maga kidolgozatlan, elnagyolt cselekményével belopta magát a szívembe, főképp a kibontakozó dráma miatt, ami a történet rövidsége ellenére is megrázó volt. Nehéz úgy írni a novelláról, hogy ne lőjem le a regény fordulatait, így nem is teszem. Összehasonlításképp csak annyit, hogy a novellában egy Anna nevű kislány az ellopott plüssmackóját szeretné visszaszerezni (visszaszereztetni?) az íróval, itt pedig egy Moira nevű lány keresi az eltűnt dobozát off. Hogy kit mennyire tud lekötni egy újrahasznosított történet, az nyilván egyéntől függ, én azonban nem érzem, hogy a novella többszöri olvasása elvett volna a regény adta élményből. A történet első harmadában ugyan nem ért nagy meglepetés, hiszen a kislány cseréjét leszámítva a történet a novellával azonos úton halad, de aztán megjelenik benne egy újabb szál, a titokzatos főgonosz Viktória királynő, és a neki segítő Baltazár, akik szisztematikusan kezdik felégetni a Max által létrehozott világot (tulajdonképpen szó szerint). A céljukat sokáig homály fedi, spoiler nélkül nem is tudnék írni róla, úgyhogy ezt majd mindenki felfedezi szépen magának. A végkifejlet nyomokban ismét novellát tartalmaz, bár az számomra kissé negatívabb hangvételű volt, mint most a regényé. Most kicsit örültem is a happy endnek, bár Benyák írói stílusát ismerve őszintén szólva nem számítottam rá. Persze, itt most a fiatalabb korosztály megszólítása volt a cél, én pedig a magam thriller-horror rajongásával meg kell elégedjek néhány Stephen Kinges utalással (mert a megvadult kutya emlegetéséből és a labirintusszerű csatornahálózatból nem tudtam másra asszociálni).
Egy szó mint száz, bár az író ezúttal egy új oldalát a mutatja, ez még akkor is jól áll neki, ha maradt egy kis hiányérzetem. Imádom a műveit átszövő misztikumot, amit jelen regényben egy meseszerű álomvilág (és annak Bíbor Város nevű fővárosa) helyettesít, és imádom a bölcseleteit és félmondatos tanulságait, amiket itt a célközönség miatt nem puffogtatott a megszokott elánnal. Mesélni azonban jobban tud, mint valaha, és úgy bővített regénnyé egy nyúlfarknyi novellát, hogy az embernek nincs „újrahasznosítás” érzete. Jó volt olvasni, fogom is még néhányszor, néhány év múlva valószínűleg a kislányommal/kislányomnak, de én azért szeretnék még igazi, régi vágású Benyákot is kapni az írótól.

Nyuszibusz>!
Benyák Zoltán: Képtelen történet

Az egyedül rettenetesebb szó, mint bármelyik másik a világon, de ezt csak akkor tudjuk meg, ha ránk borul ez a dolog. Addig más dolgoktól félünk: mi lesz az életben, hogy leszünk-e szerelmesek, hogy jönnek-e sikerek, hogy ne legyünk betegek.Az egyedülléttől soha.

Nekem tetszett :) Nem az első könyvem az írótól,úgyhogy nem lepődtem meg ,hogy egy nagyon fantáziadús könyvet tartok a kezemben. Először a borító és a fülszöveg fogott meg, és ovlasás közben pedig maga a történet. Gördülékeny és fordulatos,könnyen be tudja szippantani az embert. Valószínűleg ez is egy olyan történet lesz, amit nem felejtek el egyhamar. :)

mohapapa I>!
Benyák Zoltán: Képtelen történet

Az eredeti blogbejegyzésben van egy bevezető a felkérésre olvasott könyvekről és íróikról. Ha érdekel, itt elolvashatod:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/09/13/benyak_zolta…

Amikor országos druszám, Benyák Zoltán teljesen ismeretlenül megkeresett neki is megírtam ezt. Optimista ember, elküldte nekem a könyvét.

Amikor felvette velem a kapcsolatot, ő jobban ismert engem mint én őt: ő már olvasott Mohácsi Zoltánt, a blogomat S állítása szerint jó véleménnyel van róla (köszönöm szépen ezúton is!).

Viszont én teljesen szűz voltam Benyák Zoltánból, eddig csak a nevét olvastam, és egy-két könyvének a címét tudtam megemlíteni, anélkül, hogy a tartalmukról a leghalványabb segédfogalmam is lett volna. Semmi elvi ellenkezés nem volt ebben, manapság szép lassan több szerző, könyv van mint olvasó, egyszerűen nem kerültek az érdeklődésem homlokterébe, vagy éppen a kezembe a könyvei.

Azt kell mondanom, hogy ha nincsen Benyák Zoltán megkeresése, ez a könyvét tutira nem veszem a kezembe, az elolvasása pedig a leghalványabb kísértést nem jelentette volna. Ennek okát hamarosan…

A kérdés az, veszítettem volna, ha így történik vagy sem? (Lásd alább a konklúziót!)

***

A szerzőről röviden: BENYÁK ZOLTÁN kilenc évvel fiatalabb nálam, azonban (az antológiákat nem számítva) hat könyvvel idősebb. Ami lefordítva annyit tesz, hogy én ’67-ben születtem és két megjelent könyvem van. Kedves druszám azonban tíz szépirodalmival húzott el mellettem, mert nekem csak két teológiaim van. Ő mérnök végzettségű, én vendéglátós, de gépkocsivezető vagyok. Viszont mindkettőnknek van egy lánya. Nagyon fontos érintkezési pont. Ez a jelen könyve ajánlása: „Lányomnak, Riának, hogy mindig legyen egy történet, amibe kapaszkodhat.”

A moly,hu-n a nyolc könyvének az átlagos tetszési indexe 85,25%. Ami, minden cinizmus és szkepticizmus nélkül, nem feltétlenül jelent nagyon sokat, de másfelől nézve ez bizony egy elképesztőn szép átlag. Tudva (de még nem ismerve), hogy a könyvei fantasy és/vagy szürrealista témájúak, nagy eséllyel a pozitív elképesztés felé hajlok. Ugyanitt összeadtam: a nyolc könyvének jelenleg összesen 554 olvasója van. Nem rossz!

AKKOR LÁSSUK: A KÜLSŐ
Amikor író-druszám írt nekem, és felajánlott egy példányt az új könyvéből, természetesen ránéztem, miről is van szó. El kellett gondolkodnom, vállaljam-e az olvasás-írást. Olyan műfajt, témát vállalni, amihez semmi közöm, nem érdekel vagy éppen idegenkedek tőle, igaztalan és becstelen lenne a szerzővel szemben. Magyarázzam?

Magyarázom: az, hogy az adott műfajhoz, témához semmi közöm, nem érdekel vagy éppen irritál, arról nem a szerző tehet, az az én problémám. De nagy nyilvánosság előtt egy konkrét munkával kapcsolatban megjelentetni valamit, amit lehúzza, szénné cikizi, porba tapossa, nem lenne tisztességes. Rendben van, hogy a blogom egy vállaltan és deklaráltan egy szubjektív könyves blog, de nem a frusztrációim kiélése végett hoztam létre.

Szóval, mondom, ránéztem Benyák druszám új könyvére és megrémültem. Mint a filmeken: egyszerre csörömpölő rácsok zuhantak felülről közém és a könyv közé. Az hagyján, hogy a fantasy nem igazán az én műfajom, ezen még lehet segíteni. A nagyobb baj a könyv külső megjelenése volt. Nagyjából megtestesíti és kifejezi mindazt, amii miatt én egy könyvet a kezembe nem vennék. Nem a külcsiny minőségének a hiánya miatt, hanem mert egyértelműen úgy pozicionálja a könyvet, hogy nekem azt mondja, közünk nincsen egymáshoz. A pozíció ugyanis: kiskamasz lányoknak szóló, hercegnős soft-rémmese. Egyértelmű, hogy az első blikkről beszélek. És arról, mi van, ha egy könyvesboltban vagy a könyvtárban találkozom a művel: a felületes blikkből fakadó érintettség minimális meglétének a hiányában simán elmegyek mellette. Kiskamasz lány a legjobb tudomásom szerint nem vagyok (fontos: a Pöttyös Könyvekkel semmi bajom, rengeteg minőségi irodalom van közöttük: azonban nem is lányregények, hanem irodalom; ha kimondottan lányregény, az baj), a hercegnős dolgok nekem rettentő felületes, buta, hazug nyálak, a „rémes” műfaj pedig csak minimálisan érdekel.

Vagyis első ránézésre a borító úgy tesz, mintha feltett szándéka lenne elsüllyedni egy adott stílus tucat-könyv tengerében: ha bemegyek a könyvesbolt ifjúsági részlegére, tizenkettő egy tucat. Abba a kis közhelyes zászló-szerű izébe írt címmel együtt. Viszont szép, ügyes megoldás, a csak bizonyos szemszögből látható, „láthatatlan” cím alkalmazása.
Fotó a blogomon:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/09/13/benyak_zolta…

Ez akkor is így van, ha jobban megnézve a borítót, egyértelművé válik, hogy a hölgyemény az elején nem hercegnő, mindössze a nagy, manga-Walt Disney-szem teszi azzá, meg a koponyát formáló kapu játékos halál-imitációja. Viszont ha a Hold előtt repkedő denevér-pasast jobban megnézzük, majd fordítunk egyet a könyvön, szemügyre vesszük a hátsó borító rajzát, felsejlik a remény. Csakhogy a könyvek ilyen garmadájában egy átlagos olvasó nem jut el ilyen messzire: kézbe se veszi a könyvet.

Mondtam: kedves druszám a lányának ajánlja a regényt. Lehet, a Ria nevű kishölgy (aki a szövegből következtethetőn most kilenc éves) felé gesztus a borító is. Ami szép, kedves dolog, de marketing szempontból, a fentiek miatt tévút. Különösen, hogy a fenti kép szerint a kiadói besorolás a „családi” jelzőt viseli. (Előre futok: a besorolás teljesen megállja a helyét!) Viszont emiatt a borító, ismétlem, mellényúlás.

A STÍLUS
Csupa ismétlés vagyok: Benyákból eddig a könyvig szűz voltam. Éppen ezért meglepett az érett, kiforrott stílusa. Jó, persze, nyolc könyvvel maga mögött az lenne a furcsa, ha nem így lenne, de mert nem vagyok előítélet mentes, ezért voltam meglepett. A szerzőnk annyira tud írni, hogy még némi, igen jól sikerült írói brillírozást is megenged magának.
Példaidézet a szokott helyen:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/09/13/benyak_zolta…

Ráadásul a humora is van a szerzőnknek, ha néha meglehetősen fekete is.
Ugyanott, ugyanaz:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/09/13/benyak_zolta…

Vagyis az íráskészséggel az ég adta egy világon semmi baj nincsen. Belátom, hogy ez a pár idézet önmagában még nem bizonyíték erre, de el kell hinned nekem: Benyák Zoltán ha a történet egyes jelenteit nézzük jól, biztos kézzel, plasztikusan ír.

A TÖRTÉNET
A fülszöveg sokat elmond, a könyv sztorija valóban arról szól, amit abban olvashatunk.

Valahogy az első pillanattól, na, jó, a másodiktól, amikor elolvastam a kislányának szóló ajánlást, nem tudtam attól az érzéstől szabadulni, hogy ez az egész könyv nem más mint ajándék a Benyák-csemetének, amiben kedves druszám teljesen simán és lazán beleírta mindkettőjüket. Vagyis a könyv csavaros (igen, ahogy Szerelmetesfeleségtársam szokta volt fogalmazni: barkácskönyv), mert Benyák, a lányos apa szerző ír egy könyvet egy íróról és egy kislányról, és a könyv arról szól, hogy megírt író kilép az elefántcsonttornyából a kislánnyal önnön teremtett világának „valóságába”, hogy szembesüljön azzal, mit teremtett. Hát mondhatom, az érintettség jogán nem tudtam nem imádni, azt a részt, amikor a könyvben megírt írónak fogalma nincsen, nem emlékszik annak részleteire amit egykor megírt, és csak néz tétován a kislányra, akinek nagyon lassan esik le a tantusz, hogy azért mert a szöveg az írói, nincsen a fejében minden (?), amit valaha papírra vetett.

[VALLOMÁS 1.]
Jómagam igen sokszor vagyok így, hogy rácsudálkozom saját magamra. (Ismét önismétlés következik.) Ennek leglátványosabb példája az volt, amikor sajnos megboldogult, drága Pipi barátomtól nászajándékba kaptunk egy fali díszt: egy metálkékre festett, pergament mintázó alumínium „papírra” egy ezüst színű, rovásírásos betűkkel felírt szöveg volt. Kicsit zavarban voltunk, amikor odaadta: nem tudunk rovásul. De rögvest hívtuk házi fordítónkat, Gergő fiamat, aki kisilabizálta nekünk a jelentését. Nagyon ismerős volt, amit hallottunk, egy szép szerelmi vallomás. Pipi elégedetten nézett ránk.
– Na?
Minden bizonytalanságommal kérdeztem, kicsit férfiatlan, cérnahangon, amikor láttam, hogy szerelmesem, társam, és akkor nagyon friss feleségem sem tudja, honnan jött az idézet.
– Edda?
Pipi arca elfelhősödött, összeszorította a száját, majd szíve teljes szeretetével kifakadt:
– Edda ám, a …va életbe! Edda! …meg Moki! Edda!
Mondanom sem kell, Pipi a saját, SzFT-nek írt szerelmes versemből vette az idézetet, amit fali dísszé kreatívkodott nekünk.
Kell több bizonyíték, hogy az ihlet egy más állapot? :-)
[VALLOMÁS 1. vége]

Szóval van ez a történet. Meg nincs is. Mert a történet valójában tényleg annyi, amennyit fent olvasunk. Ami történik az valóban valami olyasmi mint amire a fülszöveg általam nem idézett része is hivatkozik, olyasmi mint az Alice Csodaországban. S most leszek bajban, hogyan fogalmazzam ezt meg… A magam részéről soha nem kedveltem az Alice Csodaországban-t (és a hasonlókat): azért nem, mert a meglepetések nem a történet belső koherenciájából fakadnak, hanem sokkal inkább tripp-szerűen érkeznek: ahogy jön ami, úgy puffan. S valahogy úgy voltam vele, hogy ja, így is lehet? Meg úgy, hogy így könnyű, csak el kell engedni az agyamat, s ha van hozzá stílus, lám történet már nem is kell. Ugyan, mi az Alice története? Ezzel szemben a Képtelen történetnek-nek, ha nem is túlbonyolítva, de van ilyen.

A meglepetés ezen a háttéren az volt, hogy a Képtelen történet történetét élveztem. (Egyébként valóban képtelen: nincsen benne kép. Kár, mert a hátsó borítója grafikájának a stílusában simán jöhetett volna néhány!) Benyák Zoltán fantáziája, úgy fest, parttalan, meg sem próbál neki határt szabni. (Ahogy olvasgattam a könyveiről írt véleményeket, ez általános igaznak tűnik a könyveire.)

Nem szeretem nagyon az összehasonlítgatásokat, mert igen könnyen gellert kaphat a mondanivaló (vö: Márquez óta igen sok könyvvel kapcsolatban olvashattunk a mágikus realizmusról, de vajon hányra volt valóban igaz, s hánynál volt kényszer szülte viszonyítási alap, amikor éppen nem marketing-fogás ez a kifejezés?), de erről a könyvről nekem először Stephen King Setét torony-sorozata ugrott be. Annyiban fals amit mondok, hogy a Képtelen történet csavarosabb ezzel az író megírja az írót, aki bandukol a saját fantáziájában.

A csavar voltaképpen nem új. Alapvetőn ezzel játszik Michael Ende is a Végtelen történet-ben, meg azóta sokan, mittomén, például a Malkovich-menet is hasonlóra épít, de mégsem volt sem eztmárolvastam-, sem plágium-érzésem. Ez Benyákot dicséri. Sikerült valahogy elkerülnie a sablon alkalmazásának a sablonosságát. Meg ne kérdezd, nem fejtettem meg, hogyan. Csak olvastam, és élveztem, hogy olvasok.

Annak ellenére élveztem, hogy valahol a különösebb történet nélküli cselekmény közepén éreztem valami olyat, hogy tétnélküli ez az egész, Benyák csak elengedte a fantáziáját, hadd erídjen, csuhaj, lesz, ami lesz, a' la Alice! Aztán a könyv közepén a két főhős megleli, amiért útnak indult, én meg lestem, hogy merre vagy, szerkezet, és vajh' mi lesz innentől? Az lett, hogy ha nem is minőséget váltott a könyv, de valahogy mégis feljebb csúszott a minőségi skálán. Miközben egy pillanatra sem kellett kizökkennünk vagy szemléletmódot váltanunk. Nehéz elmondani. Talán az a legjobb megfogalmazás, hogy a történet roppant személyessé válik. Válik… Mind az író, mind az olvasó szempontjából.

TÖRTÉNET, TERÁPIA VAGY TÖRTÉNETTERÁPIA?
S innentől a konkrétumokkal kapcsolatban befogom a számat, mert durva spoilerezés lenne. Aki Ír, a jobbára kiírja magából a kérdéseket, a frusztrációkat, a kétségbeesést. Ezzel néha meg is fogalmazza önmagának a kiutakat. De legalább van kinek elmondani a lelke széttépettségét, a tanácstalanságát, a mélységes kudarcokat, s ez a valaki biztosan meg is érti.

Még olyan is van, amikor egy történet az írónak adja meg a megoldást.

[VALLOMÁS 2.]
Három éve haldoklottunk. Vagy tizenhét…? De három éve biztosan tudtam, hogy nem kellek neki. Nem kellek akkor sem, ha köztem és Superman között mindössze annyi a különbség, hogy ő jól borotváltabb, illetve ha kiugrunk a kilencedikről, ő tovább repül, én meg véreset plattyanok odalent. De hiába az hihetetlen azonosság, én nem kellek neki mint férfi. S innentől elvitte az egészet az ördög.
Úgy két évig próbálkoztam, változtattam, máshogyan viselkedtem, lementem kutyába, lettem ördöggé, így is, meg úgy is. Javasoltam, tettem, mondtam: semmi. Ezzel telt az első év.
A második azzal, hogy kérdeztem az eget, hogyan lehet ezt túlélni, hogyan építhető a fekáliából vár, hogyan legyek hű az elveimhez, ha közben a mindennapok röhögő tánccal pocskondiázzák a sárba az egész létezésemet? Már nem változtatni akartam, hanem túlélni. De fogalmam sem volt, azt hogyan lehetséges

S ahogy egy hajnalon mentem a Váci úton levő aktuális munkahelyem irodájába, hogy felvegyem a napi munka zombiálarcát, egy pillanat alatt, egy zebra két járdája között megszületett Zsombor a kertész, aki beszélgetni tud a növényekkel, állatokkal. És egyértelmű volt, hogy Zsombor kudarcot vall egy növénnyel… mondjuk egy meggyfával… nem tudja termőre fordítani, hiába ápolja, hiába öntözi, permetezi, hiába metszi, hiába, hiába, a meggyfa ellenállt, elzárkózott, rombolt, pusztított, az ágaival már Zsombor kertjének a növénygyermekeit is szaggatta. A kertésznek nem marad más lehetősége, nem, dehogy, nem kivágta, ő nem olyan: a kertjéből átültette a folyó mellé, a csendes, békés völgybe.
És megvolt a megoldás. Zsombor sírt, amikor átültette a meggyfát.
(Ha érdekelne: https://drive.google.com/file/d/1Dd0h3qjB07yoj4aSv-xO-c…)

Aztán a valóságos Zsombor rádöbbent arra is, hogy a meggyfa mennyire becsületes volt, még akkor is, ha képtelen volt önmagától elmenni, de legalább nem hazudta tovább, hogy jó mindkettőjüknek, ha ő ott van a kertben. A meggyfa szembe nézett a valósággal. A való-Zsombor csak utólag látta be, nagyon nem a meggy a kedvenc gyümölcse, a fa voltaképpen permanens feladatot jelentett számára. Erről nem a meggyfa tehetett, hanem maga a kertész, aki beültette a kertjébe, elvállalta a gondozását mint feladatot. De minden szeretete ellenére soha nem volt a kedvenc nővénye a meggyfa.
[VALLOMÁS 2. vége]

Így lehet az írás terápiává. Adott esetben megoldássá. S a napokban ezért mondhatta a képzőművészetben alkotó fiam, hogy amikor jól érzi magát, sokkal nehezebben megy jó dolgokat kihozni magából.

Nem tudom, igazából persze semmi közöm sincsen hozzá, ezért voltaképpen nem is akarom tudni, az írónak, és ezen értsd bármelyiket, mennyire volt terápia ez a regény, mennyire csak a fantáziája kiélés, és pláne mennyire csak az utóbbi terméke a végső kicsengés, avagy mennyire a valóságé. Nem tudom. De mindenesetre szép volt, ahogy megírta. Azt sem tudom, hogy személyes érintettség okán (közel hasonló korúak vagyunk, van egy lányom [nem mellékes: meg egy fiam], írogatok/tam, az asszony ment, a gyerekek maradtak) kívül elképzelni nem tudom, mennyire érintett volna meg a Képtelen történet. Így azonban eltalált.

Köszönöm, druszám!

A teljes blogbejegyzés itt olvasható:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2020/09/13/benyak_zolta…

LeonieGray>!
Benyák Zoltán: Képtelen történet

Nagyon kedves is könyv, ami minden oldalon képes megmosolyogtatni és elámítani ezzel az elképesztő fantáziával, amelynek csak egy töredéke képezi szerves részét a történetnek. Legszívesebben a Max által írt többi történetet is megismerném, a Szerencsétlen sapiens-től kezdve a Pletykavirágon át a Vár egy hegy a hegyen túlig valamennyit, a megannyi különleges szereplővel együtt. Tele izgalmakkal, szép pillanatokkal és humorral. Az első könyvem az írótól, és úgy megkedveltem a stílusát, hogy nem ez lesz az utolsó.

2 hozzászólás
lenczviki P>!
Benyák Zoltán: Képtelen történet

Ez egy újabb olyan vétel volt, ahol a borító miatt muszáj volt megszereznem a könyvet. :) az írótól az első könyvem ráadásul, így fogalmam sem volt mire számítsak. Szerencsére kellemes csalódás volt. Egyáltalán nem volt egy tipikus gyerekeknek íródott mű, hanem így 28 évesen is nagyon jó kis olvasmány volt. Igazából nem tudom mit írhatnék, hisz az előttem lévő két értékelésben szinte mindent elmondtak már. Izgalmas, fantáziadús, humoros, igazi letehetetlen könyv. Nagyon tetszett. :)

Csiki_Váradi_Júlia>!
Benyák Zoltán: Képtelen történet

Az úgy volt, hogy Férj szülinapjára megvettem neki, aztán úgy esett,hogy véletlenül belelapoztam és egyszer csak azt vettem észre hogy bakker végig értem rajta.
A szerzőtől megszokott stílus és élmény ;) Azt sajnálom egy kicsit,hogy ifjúsági könyv lett belőle (es ezért a fél pont levonás), mert talán kicsit jobban ki lehetett volna bontani (szívesen olvastam volna még hosszabban is ;)) és a befejezés is alakulhatott volna másképp.
Mindent összevetve tényleg bárki számára élvezhető, pörgős, letehetetlen. :)

KAnita08 P>!
Benyák Zoltán: Képtelen történet

Nagyon jó kis történet volt. Az írótól ez az első könyvem nekem is, mint másoknak. A könyv legjobbja valószínűleg Moira. :) Ő aztán igazán belevaló kiscsaj, nagyon szimpatikus volt, és valóban ahogy a történetben is szó van róla, korához képest fejlettebb (felnőttesebb). Az egész könyvet tekintve, kb. a háromnegyedénél lett az az érzésem, hogy a történet főszereplője Max azért van ott ahol, mert így elmenekülhet a valóságból.És az olvasás sokszor nekem is ugyan ez: Jó más bőrébe bújni, átérezni más problémákat, örömöt, bánatot, izgalmakat… sorolhatnám.
Élvezetes és pörgős, valamint izgalmas volt a könyv, és legfőképp nagyon jól bánik az író a fantáziájával és a szavakkal. Nagyon klassz volt.
Egy dolog volt ami nem tetszett, az utolsó kb. 15 oldal. Alábbhagyott az izgalom és belassult a történet. (egy kissé unalmas lett). A végkifejlet amúgy jó, de valahogy egy kis plusz kellett volna, kevesebb gondolat, több párbeszéd?! Nem tudom, de ott valami nekem nagyon hiányzott.
De amúgy abszolút megérte… Okos, fantáziadús, jól megírt történet volt.


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

Egy rossz lépés, és az ember kalandban találja magát.

(első mondat)

Bea_Könyvutca P>!

…eljön az idő, amikor már nem elégszel meg ezzel. Amikor érzed, hogy most vagy soha. Mert ha most nem teszel, valami emlékezeteset, akkor már sosem.

137. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Én úgy tudom, hogy a happy endet nem lottón nyeri az ember. Nem mindig egy láthatatlan kéz írja meg, nem a szférák szép szemű lidércei utalják ki az embernek, ha kellően szent életet él. A happy endet ki kell harcolni! Megküzdeni érte!

212. oldal

Bea_Könyvutca P>!

– Mi az, ami az író számára a legjobb?
– Az író mindkettőt szereti. A dicséretet és a hírnevet is. Az egyikkel az egóját eteti, a másikkal a macskáját.

19. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Mosogató. Ha nem megy a tollforgatás, irány a szivacs. Mire a borospoharak tiszták, tuti kijózanodik az ember, és valami kicsírázik a fejében is.

58. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Szedd össze minden bátorságod! Itt szükség lesz rá…

120. oldal

Bea_Könyvutca P>!

A legfontosabb írások lehetnek itt. A legelsők és a legutolsók. A kettő közt csak elvétve talál az ember jó sztorikat. Azok csak olyanok, mint a hotdogok a buszmegálló melletti büfékben. Nem annyira borzalmasak, hogy a felénél a kukába hajítsuk, de nem is olyan emlékezetesek, mint egy gyertyafényes vacsora egy szép nővel, miközben dzsessz szól a desszerthez, és éjfélig csacsogunk, a pezsgőtől már kissé félig becsípve.

72. oldal

kellyolvas P>!

A toronyszoba ablakán vízköpő madár repült be.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

On Sai: Álruhában
Vivien Holloway: Végtelen horizont
Böszörményi Gyula: Gergő és a táltosviadal
Tasnádi István – Jeli Viktória – Vészits Andrea – Gimesi Dóra: Az ellopott időgép
Robin O'Wrightly: Város a föld alatt
Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán
Szakács Eszter: A Szelek Tornya
Bessenyei Gábor: A feledés folyója
Csóti Lili: Hetedvérig
Lilian H. AgiVega: A Bermudák királynője