!

Az ​idő bolondjai 80 csillagozás

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai
Könyvtár

Szent ​Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.
Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél.
Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát.

Szeptember tizenhetedikén megáll az idő…

Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az… (tovább)

>!
Grafoman, Tatabánya, 2013
324 oldal · ISBN: 9789630869393

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Tac Lachensky


Hirdetés

Kedvencelte 25

Most olvassa 5

Várólistára tette 200

Kívánságlistára tette 283

Kölcsönkérné 13


Kiemelt értékelések

>!
Gorkie P
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Először a borító fogott meg, egyszerűen imádom.
A történet egyedi volt, azt meg kell hagyni.
Tetszett a könyv hangulata, Kron szigete, az elém tárt világ. Nagyon szépen ír az Író, a fogalmazás módja kifogástalan. A történet jól felépített és érdekes.
A mondanivalója elgondolkodtató, még sosem gondoltam így az időre. Gondolom azért, mert nem volt okom aggódni miatta még.
Még sem tudok 5 csillagot adni, mert itt-ott lassan haladtam vele, nem tudott beszippantani teljesen, így nem éreztem, hogy letehetetlen lenne.
Mégis azt mondom, hogy megéri elolvasni, nagyon is, mert tele van tanulságokkal és maga a hangulat le vett a lábamról.

>!
Bélabá P
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Számomra a negyedik regénye olvasása után egyértelműnek tűnik, hogy Benyák Zoltán a magyar fantasy irodalom talán legjobb kortárs képviselője. Mindegyik könyve lenyűgözött, úgy, hogy nem is vagyok a műfaj rajongója! Ez nagy eredmény.
Az idő bolondjai olyasmi világot tár elénk, mint az Ars fatalis vagy A nagy illúzió. Elvont, disztópikus életképek tűnnek elő a lapok közül. Valamiért kedvelem az ilyen „univerzumokat”. Ebben a regényében az ad számomra pluszt, hogy jómagam szeptember 16-án , édesanyám meg pont szeptember 17-én született. Hátborzongató érzés volt így olvasni a regényt! Mintha egyik főszereplő lettem volna. Apropó szereplők. A fontosabb karakterek jól kimunkáltak, színes figurák. Érdekes volt olvasni a helyi lakosokról: az órásról, papról, íróról, újságírónőről vagy Mimi Lafargéról, a beteg kislányról. Őt különösen sajnáltam, sosem jó betegekről olvasni, benne mégis volt egy dacos báj.

Esküszöm, néha úgy éreztem, Szent Kron nem is része a világnak. Isten csak firkálgatott a nagy könyvének margójára, és ebből születtünk mi.

Furcsa történetek játszódtak le Szent Kron szigetén (istenem! De jó hasonlat Kronoszra utalva!). Olyanok, amiktől feláll az ember hátán a szőr vagy csak elképesztők voltak. Jómagam úgy képzeltem volna, ha spoiler , akkor ott helyben megmerevedik minden, akár a fényképen. Nem mondom, hogy azt nem lett volna könnyű megírni, de az eseményt követő mozgó világ is nagyszerűen volt ábrázolva, akárcsak A nagy illúzióban.
Benyák Zoltán nagyon ért a képi ábrázolásokhoz. Ha kortárs szépirodalmi hasonlatot szeretnék felhozni, ebben Bartis Attila nagy versenytársa. Imádom mindkettejük írásait, stílusát.

Kis bőrerszényekbe merőkanállal időt porciózok. Másfél uncia mindenkinek.

Az idő bolondjai nagyszerű fantasy, amit bátran ajánlok a műfajtól idegenkedőknek is, mert képes megszerettetni az olvasóval azt.
Élveztem, remek történet volt mindvégig. Ezért jár az ötös, de biz isten már nem tudok sorrendet állítani Benyák Zoltán fantasztikus regényei között. Inkább azt mondom: Jöhet a következő, várom már nagyon!

>!
zsorzsi
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Ez a könyv minden ízében különleges és szépséges. Külseje, belseje egyaránt. Olvasása közben úgy éreztem, mintha kicsit körülöttem is megállt volna az idő, akárcsak a történetben. A kissé szomorkás, mélabús hangulata teljesen elvarázsolt.

A regény maga tulajdonképpen gyönyörűségesen megfogalmazott egymásba fonódó gondolatfüzérek folyama, melynek mélyéről minden oldalon feltör és fodrot vet a mondanivaló. Az idő múlásáról, az elpazarolt vagy akár az értékesen felhasznált percekről.

A három főszereplő történetében más-más okból kulcsfontosságúvá válik az idő és mindegyikük másként is éli meg az vele való különleges kapcsolatát. Számomra Manfred története(i) volt(ak) igazán kimagasló(ak). Próbálkozásai, hogy megpróbáljon valamilyen módon élni a lopott „kincsével”, és végül megtalálja-e amiért elfogadná a megváltoztathatatlant.

Ami pedig a legjobban tetszett az egész regényben, azok a kisebb történetkék a történetben. Melyek nem kapcsolódtak ugyan a három fő cselekményszálhoz, de mind, mintha egy-egy különálló kis életkép lett volna Szent Kron szigetéről.

Benyák Zoltánnak sikerült valami olyasmit megfogni a megfoghatatlan időből, ami maradandó nyomot hagy. Az olvasója lelkében mindenképp.

@Shanara: köszönöm, hogy olvashattam!

2 hozzászólás
>!
ggizi P
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Nagyon különleges volt ez a történet. Talán azért is, mert maga az Idő is egy megfoghatatlan tényező volt, ami furcsa dolgokat tudott produkálni, mikor itt elvett, amott adott. De azért mindenképp, mert a szerző egy olyan komor, mégis kellemes hangulatot tudott teremteni a szépséges Kron szigetén, amit a visszaemlékezések csak még jobban kihangsúlyoztak. Tetszettek a karakterek, de Mimi lénye volt leginkább hatással rám lényegre törő bakancslistájával együtt.
Nagyon magával ragadó volt az író stílusa. És bár volt benne néhány zavaró elütés (főleg Abigail neve kapcsán, amin azért jókat mulattam), cseppet sem zökkentettek ki ebből a varázsos légkörből.

2 hozzászólás
>!
White
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Ha nem a legjobb. Még ezen gondolkodnom kell. Az viszont egészen biztos, hogy remekül megírt mű, csodálatos mondatokkal, remekül felépített karakterekkel, a történet pedig hátborzongató, mégis lenyűgöző is egyben.
Nem tudnék kiragadni momentumokat, hogy mikor is lettem szerelmes a könyvbe, az egésznek sehol nem törik meg a logikai gondolatmenete, tökéletesen illeszkednek egymásba a szereplők élettörténetei, és az egészet egy hátborzongató sötétség járja át, egy rejtélyes szigeten, szinte elzárva a külvilágtól.
Ezzel a művel hivatalosan Benyák Zoli fun lettem, embertelenül jól fogalmaz, és az a félőrült borús hangulat ami árad az írásaiból annyira jó, hogy megzavarodok tőle. Ijesztő és fantasztikus is.
Nagyon remélem, hogy a tisztelt szerző még megéri, hogy kötelező olvasmány legyen a könyve. Én biztos vagyok benne, hogy egyszer az lesz.

>!
ozsolt
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az idő…. fején kalappal, hosszú kabátban. A nő sárga szemei megcélozzák a kiválasztottakat. Aztán egyszer csak megállítja az időt. Persze nem mindenhol, meg mindenkinek, de Kron szigetén biztos. Ez a történet „- Mesének túl valós, valóságnak meseszerű”.
http://aveloh.blogspot.hu/2017/01/benyak-zoltan-az-ido-…

>!
Shanara
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Mondhatnám, hogy a téma szokványos (egyébként nem az), de a megközelítés mindenképpen egyedi. Három történet bontakozik ki az alaptörténeten belül, mindegyik kapcsolatban áll az idővel és mindegyik más szemszögből mutatja be ezzel a megfoghatatlan jelenséggel kapcsolatos tapasztalatokat, érzéseket. Gyönyörűségesek, elgondolkoztatóak és helyenként szívet facsaróak azok az események, amelyek ezekkel a történetekkel feltárulnak a lapokon. Mindezek mellett ott van a társadalom reakciója is a regényben, rövid életképek, a jelen történései.
Gyönyörű, ugyanakkor keserédes történet ez, amelynek középpontjában az elmúlás áll. Kicsit melankolikus, kicsit szomorkás, ugyanakkor szívbemarkoló, értékes, elgondolkoztató és varázslatos.
A szerző mondatai gyönyörűek, a hangulatkeltés nagyon erős, rögtön a kötet elején képes volt magával ragadni. Elvarázsolt ez a kötet, ez az újabb regény. Az író nem akar újat mondani, csak azt tárja elénk, amivel magunk is tisztában vagyunk, de azt olyan formában teszi, hogy az oldalakat lapozva megszűnik a külvilág.
Először a végzet, most pedig az idő. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő regény témája? Mi fog az újabb varázslat alanyául szolgálni? Nem tudok válasszal szolgálni, de addig is azt javaslom, hogy legyünk bolondjai az időnek és ennek a regénynek! Nagyon megéri.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/09/benyak-zoltan-az…

>!
Nita_Könyvgalaxis
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Szeretném a homokórát megállítani…

Bolondok vagyunk mind, hiszen ki ne figyelné néha vagy sokszor az idő múlását? Ki ne kívánta volna, hogy jobban szaladjanak a percek, vagy pont ellenkezőleg, hogy most álljon meg az idő? Karórák, toronyórák, ébresztőórák, homokórák, a mobil kijelzőjén lévő óra mind arra emlékeztetnek minket, hogy van olyan, amire nincs befolyásunk, bármennyire is szeretnénk.

Benyák Zoltán szereplői mind valamilyen módon dacolnak az idővel. Vagy túl sok, vagy túl kevés jutott nekik, rettegik és félik. Amikor pedig megállnak az órák, még az is megérzi a hatalmát, aki addig nem tulajdonított akkora jelentőséget neki az életében. Olyan emberek történetét olvashatjuk, akik mind valahol szánandók, de szerethetőek is. Mindegyikben kicsit magunkra ismerhetünk, és szurkolunk nekik, hogy a maguk kis csatáit megnyerik az életükben. Hiszen ha nekik sikerül, tán nekünk is fog, amikor eljön az ideje.

>!
kellyolvas P
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

A regény olyan kérdést feszeget, ami előbb utóbb mindenkit elér, írót, olvasót, fiatalt, öreget, ez pedig az idő múlásának elfogadása. Úgy érzem, és a regény szereplői is ezt bizonyítják, mindenki felteszi egyszer a kérdést magának, milyen az elmúlás valójában, milyen az öregedés, megállítanánk-e az időt ha tehetnénk, vajon választanánk-e örök életet magunknak, ha lehetőségünk lenne rá? És ha megadatik, hogyan használnánk az időnket?
A szerző stílusa nekem már ismerősen varázslatos volt, de aki most ismerkedik Benyák Zoltán világával, gyönyörűen megírt mondatokat olvashat, egy ragyogóan felépített történetben, szerethető, reális karakterekkel. Magam előtt láttam ezt a szigetet, az utcákat, éreztem az illatokat, a sós levegőt. Az órásműhely, a folyó, a kikötő, a kávézók, az óratorony mintha valós helyszínek lennének, kedvem lett volna belépni a könyv jeleneteibe.
A történet több szálon fut, sok szereplővel, a közös nevező ebben a szövevényben maga az Idő, aki személyesen is megjelenik, fura, sárga szemű, kalapos, hosszú kabátos nő személyében. Van akit messziről követ, figyel, van akivel elbeszélget, alkut köt. Ez a karakter tiszteletet vívott ki magának, tartottam tőle, ugyanakkor vártam az újabb felbukkanásait, a szereplőkkel való beszélgetéseit.
A karakterek lenyűgöztek, mindegyikük más-más módon, de leginkább az őszinteségükkel és az olvasóban is megfogalmazódó kérdések tolmácsolása kapcsán ragadtak meg. Az órásmester nem hétköznapi életét csodás visszaemlékezésekben mesélte el, egy kis plusz idő reményében elárulta titkait az Időnek. Mimi, a progeriás lány küzdelme a rámért sorssal valóban szívet tépő, ez az egész betegség annyira igazságtalan. Bár tudtam miről van szó, mégis utána néztem, a való életben hogyan alakul a sorsuk, nincs jobb szó, megrázó szembesülni ezzel. Ez a lány végig annyira erős volt, örültem, hogy meg tudta tenni, amit eltervezett. Az igazi főszereplő Manfred, aki ellopta az idő homokját, még évezredekkel ezelőtt, igen, ilyen régóta menekül a kalapos nő elől, míg Szent Kron szigetén összefonódnak a szálak, az órák megállnak azon a bizonyos estén és így vagy úgy, mindenki megküzd a saját nagybetűs Idejével.
Nem akarok túl sokat kiadni a személyes véleményemből a témával kapcsolatban, mert ez tényleg túl privát. Azt ajánlom, hogy személyesen tapasztald meg az élményt, amit a könyv ad, ugyanis mindenkinek saját magának kell belegondolnia az elengedés, elválás, öregedés fogalmaiba és abba, milyen viszonyban is vagyunk az idővel. Annak nagyon örültem, hogy a szerző nem sulykol semmi közhelyet, egyszerűen a történetek mesélésével vezet rá a gondolatokra, amit magunknak kell tovább gondolnunk.

>!
Miamona
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

A kezdetben felnőtteknek szánt tündérmese annyi realizmussal van átitatva, hogy akár minden szava igaz is lehetne. Aztán már nincs visszaút, és elkezd szippantani a mélység, amiben felkavaró emberi drámák karistolnak minden arra tévedőt. A tündérmese helyenként akár pszichotrillerbe, lelket rojtozó, fojtogató drámába csap át.

Benyák Zoltán műve, bevallottan markolni próbál valamit a megfoghatatlanból, és bár valóban Az Idő, mint olyan, e lapok segítségével is csak átfolyik az ujjaink között, ha figyelmesen vizsgáljuk üres tenyerünket, némi csillogás észrevehető, mint a homok finom, ott ragadt szemcséi. Egy biztos, a könyv olvasása szerencsére semmiképp nem volt elvesztegetett idő. Márpedig olvasása után egy ideig egy kicsit talán máshogy nézünk a csalfa, fukar, néha mégis gyógyító különös szemű Nőre.

Néhány óratoronnyal bővebben: http://miamonakonyveldeje.blogspot.hu/2016/01/benyak-zo…

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Shanara

Nem akkor válik az ember felnőtté, amikor pénzt keres, vagy ha megáll önállóan a lábán. Inkább akkor, mikor először meginog.

73. oldal (Grafoman Kiadó, 2013.)

>!
Shanara

Ezer figyelmeztető szó sem ér fel egy sors osztotta pofonnal.

184. oldal (Graphoman Kiadó, 2013.)

>!
Shanara

A legtöbb pillanat azonnal elmúlik, de van néhány, ami örökké tart.

111. oldal (Grafoman Kiadó, 2013.)

>!
Shanara

A világvége is lehet szokványos, ha örökké tart.

59. oldal (Grafoman Kiadó, 2013.)

>!
Gorkie P

– Mesél – tette hozzá a nő. – Minden óra mesél.
– Olykor nem túl szép meséket mondanak – bólintott Tac Lachensky.

35. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Tac Lachensky
>!
Shanara

„Csak az értékes, amiből kevés van.”

273. oldal (Graphoman Kiadó, 2013.)

>!
Gorkie P

Egy percre mégis elhittem, hogy úgy olvas az órában, ahogy mások egy könyvben.

36. oldal

>!
kultúrmacska

Én sosem hittem abban, hogy beszéddel túladhatunk a fájdalmon. A szavak nem segítenek. A szavak nem gyógyítanak. Az idő az egyetlen gyógyszer. Azt a sebet gyógyítja, amit ő maga okozott.

157. oldal (Grafoman Kiadó, 2013)

>!
Shanara

Ha annyi év átfolyik az emberen, akkor nem csak keserű iszap rakódik le, de egy kevés arany is.

141. oldal (Graphoman Kiadó, 2013.)


Hasonló könyvek címkék alapján

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Kleinheincz Csilla: Üveghegy
Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor
Imre Viktória Anna: Kísértés Rt.
Hernád Péter: Hollóember
Benina: Milan könyve
Vivien Holloway: Pokoli szolgálat
László Zoltán: Nagate
Lengyel Dávid – Kuba Richárd: Holtak világa – A jóslat
Neil Gaiman: Amerikai istenek