A ​nagy illúzió 109 csillagozás

Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa.
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott.
De az életének ezzel még koránt sincs vége.
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit.
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál.
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Athenaeum, Budapest, 2016
368 oldal · ISBN: 9789632935386
>!
Athenaeum, Budapest, 2016
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632935232

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Nina Karch · Tom Pastor


Kedvencelte 35

Most olvassa 4

Várólistára tette 174

Kívánságlistára tette 201

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Én úgy nyomtam meg a könyv olvasása után az ötödik csillagot meg a „kedvencem” gombot, hogy nem szeretem az autókat, meg egyáltalán a motorral hajtott járműveket, de még a szagukat se állom – sose jutna eszembe tudatmódosító szereket használni (elég kattant vagyok nélkülük is) – a legveszélyesebb függőségem az olvasás (tudom, káros az egészségre, az általa kiváltott gondolkodás pedig még inkább…), úgyhogy bajosan tudom megérteni a főszereplőket – nem mindig voltam kibékülve a könyvbeli férfi-nő-viszonyokkal – és a regénybe rejtett (fenét rejtett, mind egyértelmű) kulturális utalások egyharmadának nem ismerem a forrását, a másik harmadét meg ismerem, és pont ez a bajom vele. :P A harmadikat egyelőre hagyjuk.

Körülbelül felsoroltam mindent, aminek kilométernyi messzeségbe kellett volna taszítania a regénytől. Önmagában az, hogy ezt a taszítóerőt egyszerűen nem tudták kifejteni, nagyon sokat elmond a könyv hatásáról. Én pedig még ennél is többet fogok mondani.

Nem olvastam el a fülszöveget, az elolvasott értékelésekből pedig csak a dicséretekre emlékeztem, viszont Az idő bolondjai után nekem az író neve garancia volt. Ennek köszönhettem, hogy nem értettem a szürreális helyszínt, de nagyon érdekelt, és rögtön a harmadik oldalon már jókora meglepetés várt. :) Amikor pedig felfogtam, mi a tét, már nem egyszerűen egy izgalmas könyv volt ez a sok közül, hanem olyasmi, ami azt a bizonyos legbelsőbb „én”-t szólítja meg. Vagy fene tudja, belül van ez az „én” vagy kívül, de megszólította, az fix. :D És a továbbiakban nem lehetett elhallgattatni. Igaz, nem is próbáltam, minek. Nomármost, spoiler nélkül, csak úgy bele a levegőbe: ilyen „én”-je rajtam kívül még elég sok embernek van (talán a Hegylakót kivéve), úgyhogy elég sok embert meg fog szólítani a regény ugyanígy (kivéve a Hegylakót).

Olyan világot sikerült megteremteni ebben a regényben, amely egyszerre idegen és otthonos, egyszerre ijesztő és szeretni való, sőt a félelmet a maga módján megszüntető. (Talán éppen ezért nem tudott taszítani az idegensége? Mert az idegenség bele van építve a regénybe, és úgy van beleépítve, hogy mindvégig megmaradjon az ellensúlya is?) Olyan világot, amelyik – nincs mit tenni – hiányozni fog. (Illetve nem is, mert mindjárt felteszem a polcra a B betűhöz.) Olyat, amelyik az emberiség ősi nagy vágyakozásának megfelelve feldolgozhatóvá igyekszik tenni a feldolgozhatatlant – és megkockáztatom, hogy sikerül neki. A rendkívüli képzelőerővel megalkotott helyszín,* a következetesen felépített gondolati háttér, az innen-onnan egybekapkodott szereplők kavargása, a tényleg meglepő végkifejlet mind egyetlen célt szolgál: a feldolgozhatatlant, az idegent, az örök ismeretlent ismerőssé tenni. Ezt pedig ráadásul igen eredeti módon teszi – és közben még nyakig esünk a kalandokba is. Amelyekből időnként már kissé sok is volt nekem… De szerencsére a kritikus ponton mindig elhangzott valami jó poén, felbukkant valami általam is ismert/szeretett kulturális utalás (igen, a bizonyos harmadik harmad), vagy legalább beúszott oldalról egy szürreális-kicsavart kép, amilyet én már láttam egyszer álmomban, de honnan a fészkes fenéből veszi ez az ember a bátorságot, hogy az álmaimba nyúlkáljon???**

Szóval kalandregény, folyamatos mozgással, állandó úton levéssel, versenyfutás az idővel, illetve az időtlenséggel, (rém)álombeli jelenetek, (rém)mesebeli lények, összevissza csavart figurák, időnként feketébe hajló groteszk humor, átgondolt háttér, és szépen egymáshoz kapcsolódó szálak. Hogy pedig mi illúzió és mi nem az… hát, gyerekek, arra mind rá fogunk jönni egyszer, de az írónak piszok nagy szerencséje, hogy senki se lesz, aki leleplezze a hamisságot, ha van egyáltalán. :)

(Azért ilyen helyszínt találni egy regénynek… amelyik mindenkit érdekel, mert mindenki érintve van benne, de mégse tudja ellenőrizni senki… hát… ez több mint mázli, az a gyanúm. :))

spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

* Kérem szépen, tessenek ebből filmet forgatni, még én is mozijáró leszek tőle, pedig félévente egyszer nézek filmet egyáltalán, és utoljára A nyomorultakat láttam moziban, igaz, hogy azt kétszer, és nem rajtam múlt, hogy harmadszorra nem jött össze… nem, azért nem a Jean Gabin-félét, annál újabbat. :D
** Mint fentebb már említettem, nem használok tudatmódosító szereket. Tiszta pénzkidobás lenne. Alapjáraton ilyeneket álmodok.

7 hozzászólás
>!
szadrienn P
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Egy újabb döbbenetes vízió a túlvilágról, amitől összeszorul az ember torka. Az európai irodalom Dante óta kitartóan próbál átvinni bennünket a túlsó partra, ės minden egyes kísérlet borzongást kelt, mert bármelyikben ott rejtőzhet az igazság egy-egy széttört darabja.
„Ha elfelednek, meghalsz!” – így hangzik A nagy illúzió legkegyetlenebb igazsága, hiszen akkor vár ránk a teljes megsemmisülés, a második halál, amikor már nem marad senki az élők között, aki emlékeibe merülve gondolhatna ránk.
De addig még jöjjön a színes, izgalmas, szürreális pokoljárás!
Lássuk hát, milyen is az a másik dimenzió, amibe a frissen érkezett utazó fogvacogva beleszédül. Nem állnak vasvillás ördögök a bejáratánál, mégis félelmetes, mert tér és idő kaján vigyorral összemosódik, és eltűnik minden biztos kapaszkodó. A londoni Highgate temetőtől Amszterdam csak egy ugrásnyira van, és az összes történelmi korszak szereplői békésen megférnek egymással, bármikor felbukkanhatnak a Vadnyugat pisztolyhősei vagy akár maga Napóleon. Minden intenzív kép és élmény, ami az életben, az álmokban vagy a mesékben nagy hatású volt, most megváltozott formában visszaköszön, szinte minden lehetséges. De az őrült, fantasztikus jelenetek és helyszínek sosem öncélúak, szilárd belső logika fűzi össze őket.
A regényben nagy szerepe van a művészetnek, az alkotás teremtő, csodatévő erejének, ami még akkor is segíthet, amikor minden más emberi terv kudarcot vall. Pokolbéli szélvészként, nagy erővel sodort magával ez a hideglelős túlvilági utazás, káprázatos fantáziával megalkotva, sok-sok érzelemmel telítve, és nem is hagyott nyugodni, amíg elégedett sóhajjal a végére nem értem.

2 hozzászólás
>!
mezei P
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Ha egy olcsó poénnal akarnám kezdeni, csak annyit írnék: „Nem tudom, mit szívott Benyák Zoltán, amikor ezt a könyvet írta, de abból én is akarok.”

Ez a könyv már annyira régóta állt a kívánságlistámon, hogy amikor váratlanul megkaptam egy kedves ismerősömtől, és nekiláttam olvasni, nem is tudtam, hogy mire számítsak. És ismét megtörtént a csoda, amit mostanában olyan ritkán élek meg, hogy a könyv elvarázsolt, és vitt magával, feledve itthoni bút és bajt. Sokat nevettem, és sokat sírtam olvasás közben, és előfordult olyan is, hogy a kettőt egyszerre tettem. És próbálnám elmagyarázni a varázsát ennek a könyvnek, de nem is tudom, hol kezdjem. Mert, mint a legjobb könyveknek általában, több olvasata is van. Attól függ, hogy ki olvassa. Mikor olvassa. Hány évesen olvassa. Talán mindenkinek mást és mást jelent. Talán ugyanazt, nem tudom.

Lehet olvasni egyszerű fantasyként, és egy olyan szürreális világba csöppenünk, ahol még Dali is jól érezné magát. És valóban, nem véletlenül kapott szerepet a könyvben. Meg merném kockáztatni, hogy Benyák Zoltán úgy ír, ahogy Dali fest.

Lehet olvasni egyfajta filozófiai állásfoglalásként is, órákig nyúló vitákat generálva, arra kérdésre keresve a válasz, hogy van-e élet a halál után. Én persze sosem mennék bele egy ilyen vitába, de azt kell, hogy mondjam, hogy Benyák Zoltán elképzelése nekem nagyon is megfelelő, és bár a kérdés nem teljesen ugyanaz, de a 42 után nekem ez a könyv a legfrappánsabb válasz.

És mégis….és.. és mégis, ez a könyv nem jelentene számomra semmit, ha nem lenne benne a szülő-gyerek kapcsolatának olyan fontos szerepe, ha nem erre motívumra épült volna az egész. Mert ez a könyv valójában erről szól: egy kétségbeesett apa keresi eltűnt lányát. És az út során megtalálja saját magát, a múltját, az apját, a szerelmét. És talán a megnyugvást is.

És ugye mondanom sem kell, hogy a mások által olyan sokat kritizált szerelmi szál nálam feltette az ire a pontot. Így lett teljes az egész. Ha Nina alakja nem lett volna benne, hiányérzetem lett volna, mintha a húslevesből hiányozna a kömény. Finom, finom, de azért nem olyan, mint vele. Egyébként is: hogy nézne ki a túlvilág révész nélkül?

Summa summarum: egy izgalmas, színes, szagos történetet kapunk, időnként váratlan, meglepő fordulatokkal, és egy lezárt, számomra teljesen elfogadható befejezéssel. A végére már csak egyetlen kérdésem maradt: Kedves Benyák Zoltán! Csak egy nevet és telefonszámot kérek, az árban majd megalkuszunk. ;)

10 hozzászólás
>!
Zsófi_és_Bea P
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Zseniális történet, engem lenyűgözött!
Még napokkal az olvasás befejezése után is itt vannak a szereplői a fejemben. Tom Pastor, a Keselyűember, Nina és Lily. Azon gondolkodom, hogy akkor most mi is volt ez az egész. Illúzió valóban? Senki nem tudja mi van az élet után, a halál után, és azt sem hány élete van egy embernek. Vagy éppen hány halála? Ezeken gondolkodhatunk, miközben olvassuk a történetet és eshetünk egyik ámulatból a másikba.
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.co.ke/2016/02/benyak-zoltan-n…

>!
Bélabá P
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Ha úgy tetszik, mind egy moziban ülünk, ahol a kaszás a jegyszedő. Bámuljuk a nagy közös filmet, ahogy a történetünk belekeveredik másokéba. Egy óriásdráma, milliónyi főszereplővel.

Le vagyok nyűgözve, immár harmadjára! Benyák Zoltán megint olyan regényt írt, ami vetekszik a neves külföldi fantasy, absztrakt, szürreális írók könyveivel. Három regényét olvastam eddig, és nehéz döntenem közöttük, mi a No1. Szerintem most ez a frissessége, újdonsága miatt. Az Ars fatalis és a Csavargók dala is remekművek persze! Már csak Az idő bolondjait és A háború gyermekét kéne kölcsönkapnom valakitől… :)
Benyák Zoltánt hasonlítgatták Gabriel García Márquezhez, szerintem közel áll a világa Carlos Ruiz Zafónhoz, és időnként Murakami Harukihoz.
Olvasás közben felsejlett bennem több, a halál világát érintő könyv például az Élet az élet után vagy Dante Pokla. A szürkesége, kietlensége Cormac McCarthy Útját juttatta eszembe vagy kicsit Zafón Angyali játszmáját.
Meggyőződésem, hogy filmkasszasiker készíthető belőle, olyan vizuális világ, annyira képszerű minden mozzanat. Ha valamely filmrendező fantáziahiányban szenvedne, merem ajánlani neki ezt a forgatókönyvként is nagyszerű regényt. Nem vagyok oda filmekért, de ezt biztosan megnézném filmen is, ahogy az Út esetén is megtettem.

Ez a regény a magyar fantasy egyik mesterdarabja! Nem sokat olvasok a műfajból, de amik kézbe jöttek mind remekek voltak. Jól kell választani vagy hallgatni a szakértőkre. (Várok még fantasy remekeket, amik ezt szintet képesek elérni!)

Itt minden olyan nyakatekert és zavaros, mint a te fejedben a dolgok.

Körülbelül így lehet összefoglalni a regényt… Szürreális, bizarr, misztikus, sötét, lehangoló.
Persze idővel hozzászokik az olvasó, és elkezdi falni a lapokat. Nem mesélek a sztoriról, de az egészen briliáns, a kivitelezés még azon is túltesz. Olvasni kell!
Olyan könyv, amelyet minden fantasy rajongó, aki kicsit is ad magára, elolvas. Aki meg bizonytalan az író könyveivel kapcsolatban ezzel is kezdhet akár, hogy B.Z. másik két általam olvasott könyve hab legyen a tortán.
Nehéz kalibrálni a mércén, de a felső határokat súrolja, kiszalad a végén. Természetesen ez is jeles. Ha Csavargókat kedvenceltem, ez még inkább megérdemli!

9 hozzászólás
>!
MLinda
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Ha ilyen a túlvilág, akkor már nem félek az alagúttól. De azért remélem, még sokára jutok el oda…

– Az úgy volt, hogy szerettem volna Benyák Zoltántól olvasni valamit. Első helyen Az idő bolondjai szerepelt, de ahhoz nem jutottam hozzá (ezt a mai napig sajnálom, és még nem adtam fel, hogy kikölcsönzöm, megveszem, valahogyan elővarázsolom!), ez viszont megvolt a könyvtárban érdekes volt a fülszöveges, szóval gondoltam: miért ne?!
És mennyire nem bántam meg!
Érdekes a felvetése: élet a halál után, ami csak addig tart odaát, amíg az emberre emlékeznem ideát. A bökkenő a dologban az, hogy erre senki se figyelmeztet a halál előtt (így esélyünk sincs, és a FB ismerősök száma is véges, meg könnyű is törölni egy virtuális kapcsolatot), így nyilván van az a pár szerencsés, aki meg maradandót alkotott… és most teljes lovagi díszben vágtat keresztbe-kasul a túlvilágon.
Olvasás közben nagyon kíváncsi voltam, hogy mikkel áll elő a szerző, tetszett az indítójelenet spoiler, a Karnevál, a Keselyűember.
Nagy muri van odaát!
Újraolvasós, másnak ajánlós!

>!
kellyolvas P
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Kíváncsian vártam, vajon milyen világba csöppenek bele a szerző legújabb regényben? Nem kellett csalódnom, a lehető legmisztikusabb fehér foltot színezte át a szerző a képzeletével, milyen az élet a halál után, milyen a másvilág?
Remek! Ezzel a verzióval kiegyeznék, hiszen addig „élhet” itt az ember, amíg a való életben emlékeznek rá, így van olyan, aki rövid időt tölthet itt, viszont a híres embereknek nincs miért aggódniuk, az öröklét biztosított. Főhősünk összetett figura, egyrészt rögtön együtt éreztem vele a bizonytalansága miatt, ahogy egy kukkot sem ért az őt körülvevő új világból, nyilván hasonlóan érezném magam. Másrészt ahogy az emlékek kutatása során visszaemlékezik a múltjára, bizony nem egy cselekedete kiborított, mégis összességében szerethető a karakter. Hamar kiderül, hogy van egy lánya, Lily, aki szintén életét vesztette és valamennyivel előtte jár, meg kell találnia őt ebben az időtlen világban, még beszélnie kell vele, még a helyére kell tennie valamit, mielőtt örökre elenyészik.
Elkezdődik egy őrült vízió, egy road trip, száguldás a piros Chevy sofőrjével az oldalán.
Imádtam ennek az utazásnak minden részletét, a helyszíneket, városokat, a felsorakoztatott karaktereket, akiket ismerhet az olvasó, hírességek, írók, tudósok. Annyi rejtett utalás lelhető fel, annyi remek üzenet, emellett a főszereplők is brillíroznak, rengeteg poén hangzik el tőlük is, és még több komoly, elgondolkodtató mondat. Szeretem, ha egy történetben visszautalásokkal találkozom, így jól megismerhető a múlt, a regény felépítése ebből a szempontból is tökéletes. A nyitójelenettől kezdve a csavaros befejezésig végig izgultam a történetet, vártam valami jóra, mert akármennyire balfék Tom, bíztam benne, hogy fordítani tud, mert megvan benne a jóra való érdemesség, hittem benne, hogy véghez tudja vinni, amit szeretne. A történet jelentős része egy szigeten játszódik, ez nagyon tetszett, az antiszociális lelkemnek való egy ilyen hely, aztán belegondolva a történtekbe, talán nem is olyan jó ötlet elszigetelődni, átvitt értelemben sem. Összességében kicsit többet is kaptam, mint amit vártam, úgy érzem Benyák Zoltán történetei minden egyes kötettel egyre jobbak, én most egy újabb kedvencet avattam.
http://www.kellylupiolvas.com/2016/09/benyak-zoltan-nag…

>!
AniTiger MP
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Csodálatos és ijesztő volt egyszerre. Nagyon alap dologra építkezett az író: egy festő meghalt és nem emlékszik rá, hogyan. Na, hogyan? Kivel? És miért? Mi lesz most?
Én elsőre kicsit dagályosnak éreztem, mintha túl sok lényegtelen dolgot sóztak volna a nyakamba Tom Pastor életéről, szerelméről, festményeiről, de aztán… amikor meg tudtam válaszolni a feljebb feltett kérdéseket, amikor minden a helyére került bennem, akkor csak ámultam. Imádom, ha egy könyvben minden fontos, minden elejtett apróságnak, információ morzsának szerepe van! Összességében az egész regény lassú, melankolikus, de csodaszép. Nem mondom, hogy nem megterhelő olvasmány, de marhára odatette az író ezt a történetet.

spoiler

Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/05/anagyilluzio.html

…és mert a zene az kell, hallgassunk egy kis MCR-t. ^.^
https://www.youtube.com/watch…

7 hozzászólás
>!
Riszperidon P
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Annyi érzelem öntött el a könyv olvasása közben, hogy írásban kifejezni nem tudom. Ezt, ott, akkor, közben tényleg érezni kell.
Nina belépőjénél már tudtam, hogy ez a könyv valószínű szerelem lesz. Megérkezni egy több, mint 6000 köbcentis, V8-as döggel, és közben a hatvanas évek egyik hatalmas klasszikusa dübörög a rádióban! https://www.youtube.com/watch…
Egy kor, amiben bár a szüleim voltak gyerekek, de imádok szőröstül-bőröstül.
Egy amorf, groteszk világ, amiben minden megtörténhet. Ahol együtt italozhat akár Dalí és Napoleon és közben a jó „öreg” Kurt gitározik az asztal mellett. És ne feledkezzünk meg az ’56-os magyar válogatottról sem! :)
Egy hatalmas lázálom, egy drogmámoros trip, ami egyszerre félelmetes, ledöbbentő, felemelő, könnyfakasztó, fanyar humorú, az arcra mosolyt csaló, követhetően követhetetlen.
Vajon melyik oldal a nagy illúzió? Az itteni vagy a másik?
Egyet véss csak a fejedbe! Ha elfelednek, meghalsz….

12 hozzászólás
>!
pepege MP
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Benyák Zoltán igazán érdekes témát választott a legújabb regényéhez, hiszen mindannyiunk élete halállal végződik, minden embert foglalkoztat annak gondolata. Persze sokan vagyunk úgy, hogy elhessegetjük – áh, túl fiatal vagyok én még a halálhoz, nem törődöm vele! –, aztán amikor a közvetlen környezetünkben eltávozik egy korunkbeli embertársunk, akkor döbbenünk rá, hogy nem mutathatunk örökké fricskát a halálnak. De talán még az eseménynél is többet gondolunk arra, hogy vajon mi lehet utána? Vallásunktól, meggyőződésünktől függ, miben reménykedünk, de bizonyítékot sohasem tudunk szerezni, ezért csak képzelgünk róla.

Az író épp ebben a fantáziálgatásban sietett segítségünkre, hiszen regényében olyan változatát tárta elénk a halál utáni „életnek”, ami (bármennyire is meglepő, de) gyakorlatilag még hihető is. Az általa kitalált túlvilág első ránézésre nem is különbözik attól, amelyben élünk – de amikor megkapargatjuk a felszínt, azért bukkannak fel némi érdekességek, szokatlan dolgok.

A negyvenéves festőművész, Tom Pastor halálával indul a regény. Egy sivatagban tér magához, és lövése sincs arról, hogy ő már nincs az élők sorában. Aztán a semmi közepén hirtelen megcsörren egy telefon, közel s távol sehol semmi, csupán egy telefonfülke… A rejtélyt tovább fokozza maga a telefonbeszélgetés, illetve egy épp megérkező Chevrolet Impala, volánjánál egy fiatal lánnyal, Ninával. Ő a révész, akinek az a feladata, hogy felvilágosítsa Tomot jelenlegi helyzetéről, illetve kalauzolja a túlvilágon. Így tudja meg Tom, hogy ebben a világban csupán egyetlen törvény létezik: „Ha elfelednek, meghalsz”. Kell az élők sorában valaki, aki emlékszik rá, ellenkező esetben a Keselyűember eljön érte, és attól kezdve megszűnik létezni.

Ám Tom a többség számára feledhető életet élt, volt egy félresikerült házassága, egy 15 éves kislánya, Lili – aki csupán rövid idővel Tom előtt halt meg. A feleségén kívül tehát nincs senki, aki az élők közül emlékezne rá, így Tom belátja, egyetlen dolgot tehet: mihamarabb meg kell találnia a túlvilágon a lányát, addig, amíg nem késő, s ezzel kezdetét veszi egy eszeveszett, izgalmas, hihetetlen dolgokkal, kalandokkal tarkított utazás, melynek során Tom élettörténetét is megismerhetjük.

De ahelyett, hogy még részletesebben beszámolnék a cselekményről, inkább néhány praktikus tanáccsal látnám el azokat, akik úgy döntenek, elolvassák: lehetőleg hétvégén kezdjenek bele, kapcsolják ki a mobiltelefonjukat, készítsenek be kétnapi hideg élelmet és innivalót, vonuljanak félre – és mehet a menet. Itt nincs megállás, csak „rabság” és függőség. Benyák Zoltán kinyit számunkra egy ajtót, mi olvasók pedig gyanútlanul belépünk rajta, s egyszeriben egy olyan világban találjuk magunkat, amelynek rabjai leszünk, amely teljesen elvarázsol minket.

Ez a könyv egyszerűen zseniális, akárhogy kutakodok, nem találok semmiféle hibát. A szerző a történetet úgy csűri-csavarja, hogy mindvégig körmömrágva olvastam, lelkesen, lendületesen, s közben pedig nem győztem pislogni a regény fordulatain, hiszen szinte még az utolsó oldalak is tartogattak bőven meglepetéseket.

Engem leginkább az fogott meg ebben a regényben, hogy az író olyan finoman adagolta a misztikumot, pedig a témája szerint akár többet is elbírt volna. Pontosan ezért is éreztem úgy, hogy az a fajta túlvilág, amit fantasztikus képzelőerővel elénk tárt, talán még igaz is lehetne. De nem csupán igaz, hanem szimpatikus is, hiszen „odaát” találkozhatunk nemcsak a szeretteinkkel, hanem például híres festőkkel, írókkal, zenészekkel, akik már hosszú-hosszú ideje távoztak az élők sorából, ám Benyák törvényei szerint övék a túlvilág az örökkévalóságig, mert mindig vannak emberek, akik emlékeznek rájuk.

A nagy illúziónak meglehetősen nagy számú és széles körű olvasói réteget tudok elképzelni, melyben nyilván nagy szerepet játszik maga a műfaj: szórakoztató irodalom. Benyák Zoltán ezt olyan színvonalon műveli, hogy időnként inkább szépirodalmi a szöveg. Pozitívumként kell említenem még a szerző hangulatteremtését, például minden egyes alkalommal, amikor a Keselyűember színre lép, szinte megfagy az emberben a levegő is. Az olvasókat minden bizonnyal el fogja bűvölni továbbá az író fiatalos, olvasmányos stílusa és legfőképpen az elképesztő képi világa.
http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-08…


Népszerű idézetek

>!
Zsófi_és_Bea P

– Ezer oka lehet annak, hogy meghalunk.
– Mint amennyi az életnek is. Aki szerencsés, az úgy él, ahogy szeretne, aki még szerencsésebb, az úgy is hal meg.

116. oldal

4 hozzászólás
>!
Zsófi_és_Bea P

– Felejtsd el a nagymonológokat! Az ilyenkor szokásos eljárást alkalmazzuk a történtek kiheverésére.
– Vagyis?
– Berúgunk.

>!
ViraMors P

Az embereknek kell a mese, a meséknek meg az ember.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ember, emberiség · mese
7 hozzászólás
>!
Zsófi_és_Bea MP

A lényeg, hogy elárulok egy titkot magamról, mire te is így teszel. Ne is próbálj meg hazudni! Ne feledd, nő vagyok! Nem tudok állva brunyálni, de cserébe ezer mérföldről megérzem, ha egy férfi hazudik.

1 hozzászólás
>!
AniTiger MP

     Mindig is szerettél egyedül lenni. Akkor pihented ki a többi embert. A rövid távú magány jó dolog. Kell, hogy az ember tisztába tegye magát, és kidobja a szart. Lomtalanítani kell. Így egészséges.

290. oldal

>!
ViraMors P

– Az élők a halálról fecsegnek, a holtak az életről.

18. oldal

2 hozzászólás
>!
AniTiger MP

    – Azt hiszem, többféle okból választják az emberek a halált. Menekülésből, fáradtságból, kilátástalanságból.
    – Kihagytál egy fontos embertípust. Biztosan vannak olyan őrültek, akik kalandvágyból – vélte a lány. – Már bejártuk a földgolyó minden sarkát, a csillagok pedig túl távoliak. Ha nem lehet kifelé terjeszkedni, akkor megpróbálnak befelé. Kíváncsiak az örök rejtélyre, amit senki sem válaszolhat meg, de mindenki felfedez.
    – Hogy van-e élet a halál után?
    – És hogy kapható-e ott malátasör.

115. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál · Nina Karch · sör · Tom Pastor
>!
Bélabá P

Azt mondják, amelyik szülőnek nem fehéredik ki a haja, nincs is igazi gyereke.

90. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szülő
3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ismail Kadare: Az Álmok Palotája
Stanisław Lem: Solaris
Franz Kafka: A per
Veres Attila: Odakint sötétebb
Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
drMáriás: Egy halott naplója
Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Josh Malerman: Ház a tó mélyén
Barta András: Magyarország = anyád
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek