Táltosidők (Honfoglalás-trilógia 1.) 79 csillagozás

Benkő László: Táltosidők Benkő László: Táltosidők Benkő László: Táltosidők

A ​magyar honfoglalásról szóló, három kötetet magába foglaló, hiteles történelmi tényekre alapozott, ám lebilincselően izgalmas regényfolyam első része az olvasót a IX. század közepére repíti vissza, a magyarok levédiai és etelközi őshazájába. A lendületes és nagy ívű mű cselekménye több szálon futva egy családregény-trilógia alapjait teremti meg.
Beke, a fiatal „mogyeri” vitéz élete szerencsétlen fordulatot vesz, mikor egy véletlen baleset során halálosan megsebesíti legjobb barátját. A családi vérbosszú elől menekülve más magyar törzsben keresi a boldogulást, s hogy zsákmányt és ennek révén feleséget szerezzen, részt vesz a Kazár Birodalom oldalán segédhadként fellépő magyar sereg harcaiban. Az itt szerzett csaknem végzetes sebesüléséből a sors szeszélye folytán éppen az ellenséges besenyők gyógyítják fel, és a vitéz rádöbben: a magyar törzsek első számú ellensége nem ez a hozzájuk nagyon is hasonló és másoknak kiszolgáltatott pusztai nép, hanem a kazár alávetettség.
(tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2004

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Lazi, Budapest, 2013
404 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632672151
>!
Családi Könyvklub, Budapest, 2011
428 oldal · ISBN: 9789630823630
>!
STB Könyvek, Kistarcsa, 2004
410 oldal · ISBN: 9639444278

Enciklopédia 1


Kedvencelte 14

Most olvassa 6

Várólistára tette 60

Kívánságlistára tette 46

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Stendhal
Benkő László: Táltosidők

Elolvastam, megkönnyeztem, szerettem.
Mese ez. Szép mese. Szép magyar mese. Szép magyar szerelmetes mese.
Azt írja az előszó: „Kemény fába vágja a fejszéjét, aki a magyarság őstörténetét boncolgatja, hiszen régmúltunkat mindmáig sűrű homály fedi, s csak lassan tisztul a köd.” – így lehet ez, kétségtelen. Azt gondolom – és ez szubjektív – hogy Benkő László talán mégis egészen jól megoldotta ezt a feladatot.
Nem vagyok őstörténet kutató, keveset is tudok/olvastam ezekről az időkről. Ez a könyv azt hiszem összeszövi régi-régi regéinket azokkal az információ töredékekkel, amit ezekről az időkről tudni vélünk.
A könyv a vándorló népek életmódjára koncentrál inkább, mint történelmi események bemutatására, persze kikerülhetetlenül megtalálható benne az „aktuálpolitikai történések történelemalakító szerepe”. Hogy, s mint volt valójában nem tudhatjuk igazán.
Egy ifjú harcos és elveszett kedvese szenvedésein, sikerein, jó és (inkább) rossz döntésein, életén keresztül mutatja be a sztyeppei (?) népek életmódját, szokásait, hitét. A szállások nélkülözhetetlen szereplőit, mint a vezető, táltos, fegyverkovács, nemezverő asszonyok, kiközösített (rontást hordozó) árva, megtűrt idegen, stb.
Az egész történet szaglik a lovaktól, egyéb állatoktól, ázott nemeztől, füsttől, porttól. Mégis-mégis nagyon megfacsarja a szívet. Elmondja és megmutatja, hogyan keveredhettek egymással a pusztai népek, hogyan éltek egymás mellett békében, vagy éppen háborúban.
Na nem is szaporítom tovább a szót, olvassátok! Rég letűnt világba vezet, olyan világba, ahol a föld szellemei még vigyázták az ott élőket, és az ember is vigyázta a helyet ahol él.
Mese ez. Szép mese. Szép magyar mese. Szép magyar szerelmetes mese.

2 hozzászólás
>!
jehuka P
Benkő László: Táltosidők

Elvarázsolt az a nagyon intenzív hangulat, ami ebből a könyvből árad, teljesen magával ragadott a lapok között megelevenedő mogyeri ősök szelleme :)
Nem volt könnyű olvasmány, nehezen haladtam a kissé archaikus nyelvezet miatt, de ezt egy cseppet sem bántam, ez csak növelte az olvasás élményét. Ezen kívül csak dicsérni tudom Benkő Lászlót, milyen bravúrosan megoldotta, hogy azt a hihetetlenül sok információ, amit belesűrített a történetbe, nem tette szárazzá a regényt. Élvezetes a történetvezetés (bár személy szerint nem szeretem a történelmi regényekben a túlzott szerelmi vonulatot), mozgalmas a cselekmény. Kifejezetten érdekesre és szemléletesre sikerültek a politikai viszonyokat bemutató részek, a törzsek Kazár Birodalomban való helyzetének leírása, a besenyő fenyegetés, a szláv népek helyzete és összességében ezek összefüggései a hatalmi erőviszonyok ismertetése.
A karakter ábrázolásokkal alapvetően elégedett voltam, bár Virág viselkedése olykor kiverte a biztosítékot. Bekét hamar megkedveltem és Gecse további sorsára is nagyon kíváncsi vagyok. Nem tudom a valóságban milyen volt, de Álmos személyét én is valami hasonlóképpen képzeltem el.
Ha nem is azonnal, de hamarosan jöhet a 2. kötet :)

>!
ppeva P
Benkő László: Táltosidők

Tiszteletre méltó törekvés regényt írni a honfoglalásról, az ősmagyarok életéről. Hiszen nagyon kevés a forrás, a hiteles információ, nagyrészt köd és találgatás az, honnan jöttünk, hogyan éltünk. Az meg, hogyan gondolkoztak az akkori nomádok, akik nem hagytak maguk után írásos emlékeket, pláne köd és találgatás.
A szerző rengeteg történelmi anyagot tanulmányozott és felhasznált, sokat megtudhat az ember az akkori korról, viszonyokról – valahogy sokszor mégis az az érzésem, hogy nem minden igazán hiteles, hihető. Rendszeresen kilógott a lóláb, főleg az, hogy dolgokhoz a szereplők a mai ember gondolkodásával viszonyulnak. És rengeteg népmesei elem, véletlen volt a történetben. A népmesékben van az úgy, hogy a legkisebb királyfi (itt királykisasszony) megy lóháton, eljut a világ végére is, és mindig azzal találkozik szembe, akivel szeretne.
Ez a népmeserész itt úgy szólt, hogy két nő, egy fiú és egy pap elindulnak lóháton Levédiából, mennek, mendegélnek, mindenféle kalandok és véletlenek között (nem mesélem el…), harcoló népek földjein át, a népvándorlás és népek forgatagában, majd egyszer csak a Balaton partján találják magukat. Nézzük már meg a térképet. (Ez már majdnem olyan keresett volt, mint mikor a Honfoglalás filmben a maroknyi magyar törzsek hosszában keltek át a folyókon, hogy nehezebbnek látsszon a vándorlás…)
A Honfoglalás filmnek nem csak a képei (főleg a jók) jutottak eszembe olvasás közben. A Honfoglalás dal is többször ott zümmögött a fejemben:
"Szállj, szállj sólyom szárnyán
három hegyen túl;
Szállj, szállj ott én várok rád,
ahol véget ér az út…
Úgy kell, hogy te is értsd –
nem éltél hiába.
Az a hely, ahol élsz –
világnak világa.
Az égig érő fának
ha nem nő újra ága,
úgy élj, te legyél –
virágnak virága!"

A múltból jelen időbe váltás nekem is nagyon zavaró volt, logikát nem találtam benne. Egy idő után kénytelenségből megszokja az ember, de hogy mire volt jó?
A szerelmi szál lett a könyvben számomra a leghiteltelenebb, amolyan mogyeri Rómeó és Júlia történet. Ez is ilyen mai fejjel gondolkodás, én nem hiszem, hogy a nomád magyarok így élték volna meg a szerelmet…
De ha ez volt az eszköz, ez szükséges ahhoz, hogy egy csomó ember elolvassa ezt a könyvet, és hozzájuk is közelebb hozza a honfoglalás korát, akkor jó döntés. Nekem ez a túlírt szerelmi történet nem hiányzott volna. Viszont a meséket is az mozgatja, a halhatatlan, mindent legyőző, folyton egymásra találó, egymás karjában élő/haló szerelem. :)

6 hozzászólás
>!
nagy_anikó
Benkő László: Táltosidők

Gyönyörű könyv egy régmúlt időből. Nehéz olvasni de magával ragad. Ismerkedhetünk az őseink szokásaival, életével, bálványaikkal, hiedelemvilágukkal. A vándorlások, a tájleírások, a portyázások mind lebilincselőek. Félve vallom be, hogy bizony hiányos a történelem tudásom, bizony jól jött volna egy térkép, mert volt úgy, hogy bizony nem nagyon voltam képben, hogy hol is járunk, mert itt hatalmas területet jár be az író. Bekét imádtam. A csillag levonás Virág miatt, mert nem tudtam megérteni minden cselekedetét.

1 hozzászólás
>!
just_aGirl
Benkő László: Táltosidők

Nyugodtan boncolgathatják a történészek és az irodalmi műértők Benkő László könyvét, ugyanis pusztán műkedvelőként biztosíthatom őket, hogy nem szólok bele a vitájukba. Szeretném azonban jó hangosan kijelenteni, hogy különösen, de nem kizárólagosan a magyar ember számára nyelvi és tartalmi csemege, legyen akár pro és kontra véleménye a honfoglalás menetéről és a kettős honfoglalás elméletéről.
Már az első oldalaktól kezdve tudtam és éreztem, hogy kedvencemmé válik a könyv és a szerző egyaránt. A történet lebilincselő, a stílus pedig lehengerlő. Nem ajánlatos falni az oldalakat, hiszen minden mondatnak és szónak egyedi zamata, hangulata van. A könyv szókincse nem arra a néhány ezer magyar szóra épül, melyet a XXI. század embere a hétköznapok során használ, ezért jó mélyre kellett ásnom az elmémben a hozzáférésükhöz, és gyakran inkább a magyar szívemmel éreztem, mint értettem bizonyos kifejezéseket. Számomra ez képviseli a regény egyik legjelentősebb értékét. Hamarosan olvasni fogom a trilógia folytatását és Benkő László további műveit is.

>!
Baba082
Benkő László: Táltosidők

A negatívumával kezdeném, mert ez benne a legjellemzőbb. Nehéz olvasni. Imádok olvasni, de ez kínlódós olvasás volt. Nem tudnám megmondani mitől nyögvenyelős, de valahogy a mondatok unalmasak, lassúak, ízetlenek.
Viszont amiről szól, az valami fenomenális. Ismerjük a legendáinkat ( már aki) nagyon szeretjük hangoztatni, hogy hagyománytisztelet meg egyebek. De erről az időszakról csak nagyon kevés néprajzkutatással foglalkozó ember tud valamicskét. Hát Benkő László összeszedte amit tudni lehet pusztai múltunkról és besuvasztotta egy fantasztikus történetbe. Na nem attól fantasztikus, amitől manapság a könyvek, hanem mert valóban lebilincselő. A kötet szereplői velünk maradnak, belénk költöznek, sőt, jellemük emlékeztet sokban a miénkre. Nem véletlenül.
Kegyetlen, erőszakos, akaratos egy nép a miénk, ez a könyv, ha figyelve olvassa az ember, meg is magyarázza miért.
Azt hiszem minden magyarnak el kéne olvasnia, és most kicsit politizálnék, de csak annyira, amennyire kell egy történelemmel foglalkozó fiktív történet kapcsán.
A legjobban azon somolyogtam olvasás közben, hogy bizonyos körökben mennyire utálhatják ezt a regényt, feltéve ha hajlandóak komolyan venni, kézbe fogni és elolvasni. Ennyi császkálás ugyanis a Nyugati téri aluljáróban van csak, amennyit keveredik, formálódik a mogyeri törzs, mely majdan Magyarország lesz, csak előbb ránk erőszakolják picit a kereszténységet, ami valljuk be, nagyon távol áll a mi valós hitünktől. Ennyit a fajelméletről, és a büszke magyarságról.
Roppantul tetszett ahogy Benkő bemutatja milyen szorosan kapcsolódtak őseink a szellemeikhez, azaz halott felmenőikhez, mennyire beépült mindennapjaikba, hogy attól mert nagyfater nem pipázik a tűz mellett fizikai valójában, még a véleményét ki lehet, sőt kell is kérni. Mennyire színes az a hitvilág, és erős hierarchiai kapcsolat van élők és holtak közt (is), és mennyivel egyszerűbb így élni, pedig valljuk be a sok szabály általában káoszhoz vezet. De valahogy a pusztai létformánál ez nem jellemző. Mármint a káosz. Mondjuk valószínűleg rég kihalt volna az emberiség, ha nem ilyen erős korlátok közt élnek elődeink, de nem csak a mieink, hanem bolygónk összes korabeli természeti népe.
Nem mondom, hogy szeretnék visszamenni abba az időbe, valahogy finnyás volnék arra, hogy minden évszakban leöldökli valaki a családomat, esetleg nekem kell pár fejszét elhelyeznem pár agyvelőben, de mindenképpen szép időszaka lehetett ez történelmünknek.
Hiánypótló kötet ez, minden tiszteletem Benkő Lászlóé, aki ugyan későn, de megmutatja a magyar olvasóknak, hogy nem csak a nagy indián könyv létezik, nem kell elalélni Manitutól, mert van saját Tengrink. Persze úgy tanultuk az mongol, nincs hozzá közünk …

>!
ursus MP
Benkő László: Táltosidők

Szép volt. Persze csupa kaland és száguldás, szerelem, öröm, fájdalom, meg pendülő íjhúr és süvítve szálló nyilak, végtelen vonulások, határtalan messzeségek, s a távolt kutató acélos tekintetek. Mégis elsősorban: szép. A hősei akkor élt emberek, akik „öltek, öleltek, tették, ami kell”, mi pedig legtöbbször magyarázni akarjuk őket, és szinte sohasem érteni. Ez a regény – első a háromból – az utóbbiban segít, ha egyáltalán akad, akit ez érdekel a „hősi múltból”. Amúgy ott él benne a sok – ma még – egymásnak feszülő elmélet, érthető, felfogható egésszé gyúrva, tisztességgel elképzelve, amit tudni nem lehet. Ha így megy majd tovább is, akkor ez az a regény, amit sokan vártak, vártunk, mert így, egyben ezt még nem írta meg senki. Talán szégyen ez, talán csak meg kellett érnie az időnek erre. De ahogy most, az első kötet végén kinyílni látszik Benkő koncepciója, ez mindenképpen figyelemre méltó kísérlet.

>!
_teresa
Benkő László: Táltosidők

Meglepődve olvastam néhány értékelésben, hogy nehezen olvasható, mert nekem ez eszembe se jutott, sőt… Tetszett ez a felnőtt mese, a magával ragadó, sodró történetével. Mindjárt bele is kezdek a második részbe. Valahogy jó volt most nyáron ilyet olvasni, ilyen meséset, mágikusat, annyira, hogy a hosszabb útvonalon jöttem haza kétszer is, hogy tovább olvashassak a metrón és a buszon. :)
Nem tudom, hogy a történettudomány mai állása szerint mennyire hiteles a sztori. Néha az volt az érzésem, hogy időben nem lehet így, nem lehet reális, hogy ennyi idő alatt ide- vagy odaérjenek, aztán a térképet bújtam. Persze ettől sem lettem okosabb, mert még pl. sose lovagoltam, vagy nem tettem meg százkilométereket gyalogszerrel, így nem tudhatom… Tengri tudja…, de mindegyis, más mesés-mágikus véletlen is volt a történetben, ami eleinte, amíg történelmi dokumentumregénynek akartam olvasni, zavart, aztán ez megszűnt, amint mesének kezdtem felfogni.

>!
Kallós P
Benkő László: Táltosidők

Nos, én már itt elvarázsolódtam. A pusztai lét Bernard Cornwell ködös, retkes, szarszagú élet és csataképei után egy teljesen más kora középkori életminőséget tárt elém. Ezzel a kissé idealizált lovas nomád életszemlélettel szinte percek alatt azonosultam, beleolvadtam a történetbe. Nem éreztem kívülállónak magam. Egyetlen apró zavaró része a könyvnek az a fránya romantikus szál. Annyira izgatott a kifejlet, hogy folyton kénytelen voltam előrelapozgatni … Csúnya dolog, ritkán teszem, de ez a könyv kihozta belőlem, no. Benkő ennél a könyvnél felhúzza az embert éééés úgy hagyja (később is megtartja ezt a jó szokását) semmi katarzis, semmi megkönnyebbülés, de ettől igazán jó az egész!

>!
Luna_Dephensis
Benkő László: Táltosidők

Hűha… Na hát gondban voltam azzal, hogyan is értékeljem ezt a könyvet. Akadtak hibái, amik először kissé megijesztettek, de közben került megannyi pozitívuma is, és ilyenkor történik az, hogy az ember nehezen tudja mérlegelni, hányadán is áll a dolog.
A nyelvezete olykor kifejezetten szép, vannak benne kifejezetten festői képek, más esetben viszont néha nem értettem, miért váltunk néha igeidőt hirtelen. Ilyen váltások szerencsére nem olyan gyakran fordulnak elő, hogy az agyára menjen az embernek, de azért akad, ahol kissé zavaró volt számomra.
Háát.. ami a legjobban kétségbe ejtett -mert én egyébként nagyon akartam szeretni ezt a könyvet-, az az volt, hogy úgy a 200. oldalig a cselekmény számomra roppant kiszámíthatóan alakult. Ne értsetek félre, mert voltak benne fordulatok, csak az volt a baj, hogy én számítottam ezekre a fordulatokra. Szóval ez lehet, hogy nem a könyv hibája, hanem személyes, de akárhogy is legyen, a könyv további részében ez a gond is megoldódott.
A szereplők sokáig nem tudtak közel kerülni hozzám, pedig nem felszínes, jellemfejlődő karakterek. Ennek talán az az oka, hogy viszonylag ritkán olvashatjuk a gondolataikat, inkább a cselekményből derül ki az, milyenek is ők igazán. Ez viszont abból a szempontból jó, hogy nem azt olvassuk oldalakon keresztül, hogy a bajaik felett kotlanak, hanem teszik azt ami szerintük jó, és ennek hála halad a cselekmény. És végül még is elérték, hogy besettenkedtek a szívembe, és tudtak rám hatni. ha rossz úton jártak, tudtam fogni a fejemet, vagy tudtam aggódni értük.
Mondhatni, a könyv hibái a végére kiküszöbölődtek. S hogy valami pozitívumot is mondjak:
Az írónak nyilván sok kutatómunkájába tellett, mire megírta a könyvet, és ez meglátszik a szóhasználaton, a szokásokon, hiedelmeken, az eszközök használatán, a társadalmi csoportok egymáshoz való viszonyán. Hogy ezek közül mennyi forrásalapú, és mennyi a fantázia terméke, azt nem tudom megmondani, és igazából felesleges is lenne hosszasan mérlegelni ezt, tekintve, hogy egy olyan korszakról van szó, amiről a mai napig szűkösek a biztos ismereteink és éppen ezért bővelkedünk mindenféle nem túl megalapozott elméletekben. Tudom, sok a rizsa, a lényeg, hogy szerintem a szerző úr igyekezete nyomonkövethető a könyvön keresztül, és ez mindenképp nagy pozitívuma a műnek.
A lezárás… hát az pedig hűűűhaaaaa… Na hát ez hatott, ezzel végképp elérte a kedves író úr, hogy érdekeljen a többi könyve is. Beírhatja a piros pontot.

Örülök hogy olvastam, meg akarom szerezni a következőt is. A hibái miatt nem lett 5 pontos, de a pozitívumai miatt elérte, hogy 4-et adjak rá. Pedig az elején azt hittem, maximum 3-at fogok. Szóval senkit ne rettentsen el, hogy talán nem tökéletes a mű, de mindenképp érdemes az olvasásra.

Még egy utolsó megjegyzés, és utána ígérem, hogy befogom. :D Akad a könyv elején, a 39. oldalon egy olyan kis részlet, hogy „Szívesen üldögélt nyáridőn odakint, talán egyedül ő nem félt az éjszaka rosszindulatú kis szellemeitől, akik közül a leggaládabb hét szívvel bír, pediglen maga csak akkora, mint egy koponya.” Feltételezem, hogy ez a leírás a Fehérlófiából is ismert Hétszűnyűkapanyányimonyókot takarja. Ha pedig ez igaz, akkor csak annyit jegyeznék meg nagyon nagyon zárójelesen, hogy ismereteim szerint nem maga a lény akkora mint egy koponya, hanem a „monyókjai”. Ami pedig tájszólásban még ma is tojásokat/heréket jelent. :D


Népszerű idézetek

>!
Hush_Campo

– A vitéz lóháton terem, nem az eke szarva mögött! – rikkantja egy izzó szemű legény, pattintva ostorával. – A nyíl is messzebbre vág, ha nyeregből röpíted!

>!
robinson P

Az öregember hallja meg először a közeledő lovak apró horkantásait, a szerszám vereteinek csörrenését.
Éber álmot alszik az olyan, akinek számtalan tél és nyár nyomja a vállát, és az öreg még arra is felriad, ha a hó súlya alatt nyikkan a jurta vázának szíjazata.

7. oldal

>!
robinson P

A lélek rejtélyes zugaiba azonban senki nem láthat.

133. oldal

>!
Vackor6 P

A virrasztók a tüzet táplálták közben, hogy szikra legyen bőséggel, amin a lélek utazhat. Ha nem táplálja a szikra, a lélek semmivé válik, amint a mogyeri tartja: hamvába hal.

297. oldal

>!
just_aGirl

A pusztai embernél általában a gondolat szárnyal. Nyilall, akár a vércse, cikázik, amint a fecskék, s nem a beszéd mutogatja magát úton-útfélen.

>!
robinson P

Kimúlt egy újabb tél, az utolsókat rúgta már, és a szállás készülődött a tavaszi szállásváltó munkákra. (…)
Az új tavasz ígéretétől minden élő vére vágtatni kezdett.

174. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tavasz
>!
just_aGirl

– Felénk úgy járja, hogy harmadnapig nem kérdezzük senkitől, ki fia-borja. Mondja el maga, aki jött. Azért mondom, hátha felétek más a rend.

>!
just_aGirl

– A férfiak mindig kitalálják, mit kell tenni, azért férfiak – mondta az öregember. – Te meg asszony vagy, ne ártsd magad férfidolgokba.

>!
Cicu

Egy mondat Öcsöd apát is megragadta. A táltos a Hetedik Égben azt mondta, hogy két hatalmas folyót lát, erdőket, nádasokat és egy nagy, kéklő tavat, hegyek lábánál. A föld, amit látott, óriási hegyek koszorújában bújt meg, és a hágókon át kerecsenek, farkasok, szarvasok és medvék ereszkedtek a völgyekbe.

191. oldal (Családi Könyvklub, 2011)

>!
just_aGirl

A parti köveken nyugtalanul fecsegett a víz, miközben ők ketten belezuhantak valami feneketlen mélységbe, hogy majd együtt emelkedjenek ki onnan, és az eddig sosem ismert hullámok hátán átszárnyaljanak abba a másik világba, ahol csak kettő számára van hely.


A sorozat következő kötete

Honfoglalás-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bán Mór: Isten árnyéka
Ken Follett: A Titánok bukása
Tomcsik Nóra: Az elveszett ifjúság
Trux Béla: A templomos lovag
Bányai D. Ilona: A vér jogán
Bíró Szabolcs: Lángmarta dél
Urbánszki László: Vérszagra gyűl
Urbánszki László: A nemzetségfő
Robin LaFevers: Halandó szív
Csikász Lajos: Megátkozottak