Elképzelt ​közösségek 7 csillagozás

Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről
Benedict Anderson: Elképzelt közösségek

Anderson Kínában töltött gyerekkorral, valamint amerikai és angol neveltetéssel a háta mögött, a délkelet-ázsiai régió szakértőjeként, multidiszciplináris érzékenységgel nyúl a nacionalizmus fogalmához, és az angolszász tudományos esszéhagyományt mesterien kezelve, időnként meglepően merész ecsetvonásokkal festi le annak időben és térben másként megnyilvánuló verzióit úgy, hogy mindvégig következetesen tartja magát az első fejezetekben felvázolt általános modellhez. Az így elkészült tabló rengeteg kérdést vet fel, stimulál, talán zavarba is hoz, de semmi esetre sem hagy közömbösen. Ez a megállapítás különösen érvényes lehet a magyar olvasóra nézve, hisz a nyugati nacionalizmuskutatás alapművei közül arányában talán épp ez foglalkozik legtöbbet a magyar nemzetépítéssel, meglepő – például Sziámmal való – összehasonlító módszerekkel, elgondolkodtató következtetéseket levonva.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Atelier füzetek

>!
L'Harmattan, Budapest, 2006
190 oldal · ISBN: 9639683167 · Fordította: Sonkoly Gábor

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Benedict Anderson: Elképzelt közösségek

Benedict Anderson: Elképzelt közösségek Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről

Anderson műve a nacionalizmuskutatás egyik alapszövege, igazi kultszakkönyv. Pedig hát ránézel, és milyen kis csoffadt (nevetséges 170 oldal!) – egy parázs vitában nem is lehetne vele agyoncsapni eszmei ellenfeleinket (ellentétben mondjuk a Bibliával, különös tekintettel a 13 kilós illusztrált-magyarázatos kiadásokra). És mégis: megérdemelten az. Anderson egyfelől áttekinti a nacionalizmus „gondolatának”* kialakulását, és ezen felül külön figyelmet fordít a kérdésre, hogy ugyan mi a fittyfenéért voltak hajlandóak emberek milliói a nacionalizmus hívó szavára odadobni életüket. (Hogy másokét odadobták, az még hagyján, az világos. De hogy a magukét?) Hisz végtére is a nemzet (ahogy Anderson definiálja**) pusztán egy elképzelt közösség – de miképp konkretizálódhat annyira egy mentális projekció, hogy ilyen erős kötődéseket váltson ki? Mindezt a puszta történelmi esszé keretein belül nehezen lehetne megválaszolni, de sebaj, mert e mű igazi tőrőlmetszett interdiszciplináris munka, ami segítségül hív számos egyéb tudományterületet is önmaga alátámasztására – többek között az irodalomtudományt is.

Anderson állításának kiindulópontja az, hogy az egyetemes vallások és a birodalmi gondolat lassú amortizálódása teremtette meg az űrt, ahol a nacionalizmus helyet talált magának. Élénken taglalja a középkori és a modern ember időfelfogásának különbségét, e különbség okait, a „hivatali nacionalizmus” kialakulását, a térkép, mint embléma jelentőségét abban, hogy a nemzet képe vizuálisan rögzülni tudott***, és még sok minden mást****. Ugyanakkor tagadja, hogy a nacionalizmus az egyetemes vallásokból***** és a birodalmi gondolatból fejlődött volna ki (bár kétségtelenül egyes elemeiket magába építette), amit talán az is alátámaszt, hogy a hagyományos elképzelésekkel szemben nem Európában, hanem a birodalmak perifériáján, Amerikában jelent meg először.

E könyv tobzódik a (számomra) teljesen újszerű megközelítésekben, amiket gyakran metaforikus példákkal illusztrál****** – pont ez okozza az értékelés nehézségeit is, amit az egyre szaporodó lábjegyzetek is jeleznek. Ez ugyanis egy nyitott mű – nyitott abban az értelemben, hogy nem befejezett, lekerekített gondolatokkal dolgozik, hanem csupa olyasmivel, amit az olvasónak kézbe kell vennie, meg kell forgatnia, és (ha van rá kapacitása) tovább kell építenie. Aminek köszönhetően ha nem vigyáz az ember (és én talán nem vigyáztam eléggé), a puszta recenzió helyett könnyen beleragad valamelyik lenyűgöző levezetésbe, és ott marad, az értékelés pedig ezáltal a végtelenbe nyúlik. Ezt elkerülendő én sietve zárom is soraimat.

* Az idézőjel jelentőséggel bír – Anderson ugyanis leszögezi, hogy a nacionalizmus már csak azért sem tekinthető politikai irányzatnak, pláne filozófiának, mert eszmei tartalma meglehetősen sekélyes. Tele van feloldhatatlan belső ellentmondásokkal – nem véletlen, hogy ellentétben a konzervativizmussal, a szocializmussal vagy a liberalizmussal, egyetlen értékelhető gondolkodót sem tudott kitermelni. Ilyen értelemben a nacionalizmus inkább az olyasfajta hitekkel rokonítható, mint például a birodalmi dinasztiák azon meggyőződése, hogy őket Isten rendelte posztjukra.
** https://moly.hu/idezetek/867108
*** Érdemes elgondolkodni azon, milyen erős ragaszkodás alakul ki egy Nagymagyarország-matrica iránt akár olyanokban is, akik még a megyéjükből se tették ki a lábukat.
**** A „sok minden másról” @kfg alapos értékelése bővebben szól: https://moly.hu/ertekelesek/2307314
***** Közbevetőleges megjegyzés. Én eddig úgy voltam vele, hogy a kereszténység és a nacionalizmus (szerintem) meglehetősen kártékony összefonódását a kereszténység mutációjának tekintettem, amit a Biblia felől elég nehezen lehet megokolni. Most viszont épp ellenkezően látom: ezt a kapcsolatot ugyanis könnyebb a nacionalizmus felől értelmezni, amely nacionalizmus a kereszténységben találja meg magának azt az amúgy hiányzó legitimációt, amit annak több ezer éves múltja biztosít.
****** Egyik legkedvesebb levezetésem az ún. „nyomtatás-kapitalizmushoz” kapcsolódik: Anderson itt bemutatja, hogy a könyv, mint piaci termék úgy segítette elő a nacionalizmus kialakulását, hogy a gombamód szaporodó nyomdák kiadványai előbb betelítették a (vékony) latin nyelvű piacot, így aztán a kereskedők kénytelenek voltak új piaci szegmenseket keresni, amit a nemzeti nyelvek között találtak meg. Amivel egy füst alatt csökkentették a latin, mint egyetemes nyelv monopóliumát, és segítettek megerősíteni a nemzeti nyelvek státuszát is.

3 hozzászólás
>!
kfg
Benedict Anderson: Elképzelt közösségek

Benedict Anderson: Elképzelt közösségek Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről

azt hiszem, ez az egyik legizgalmasabb szellemi vállalkozás, amit az utóbbi időben olvastam. némi késedelemmel, tekintve, hogy jó harminc éves könyv, nem is tudom, hogy eddig hogy került el, és már annak is majd egy éve, hogy elhatároztam – a kiscelli múzeum erre a könyvre alapuló kiállítása nyomán –, hogy most már aztán tényleg el kellene olvasni. (apró megjegyzés: nem ezt a kiadást olvastam, hanem a 91-es, átdolgozott angol kiadást.)

a könyv a nemzetekről mint elképzelt közösségekről szól – van a konzervatívoknak az a nézete, hogy a nemzet valami olyan természetes közösség, amibe – szemben más, mesterséges alkotásokkal – az ember természetes módon illeszkedik bele, s ezért a nemzetállami létet annyira nem érdemes bolygatni, ezért is van, hogy az eu se fog tudni sikeres lenni, stb. ajánlom konzervatívjainknak ezt a kötetet – is – elolvasásra. persze azt tudjuk, sok helyről, hogy a nemzetállam és a nacionalizmus végülis meglehetősen kései, xix. századi fejlemény, de nem árt olvasni néha arról is, hogy miként alakult ki.

az fontos, hogy anderson a nacionalizmust nem politikai irányzatnak tekinti, mint a szociáldemokráciát, a liberalizmust vagy a konzervativizmust, amely végső soron tudatos döntés(ek) eredménye, hanem ennél reflektálatlanabb adottságnak veszi az emberek szintjén, s ezért inkább a vallásban való léttel, a vallási gondolkodással állítja egy szintre, mintegy a többi meggyőződés előfeltételeként.

számomra újdonság volt, hogy anderson a nemzeti gondolatot kifejezetten nem európai, hanem amerikai (és nem is csak észak-amerikai) fejleménynek tekinti. fontos előfeltétele a gondolat kialakulásának persze európa fejlődése: a katolikus kultúra latin alapozottsága, amely nagyon szűk körű intellektuális réteget hozott létre. a könyvnyomtatás megjelenése és ezzel párhuzamosan a helyi vernakuláris nyelvek megjelenése hozta el ennek a világnak egyrészt a fragmentálódását, az értelmiség körének bővülését és egyúttal azt, hogy ebben a szétszakadó világban az azonos nyelvet beszélő értelmiségiek és kultúrafogyasztók másokkal, akik ugyanazon a nyelven írtak és gondolkodtak, közös-ségként tudják elképzelni magukat. ugyanakkor azonban európában ebben az időben a politikai tagoltság nem nyelvi, különösen nem nemzeti, hanem kifejezetten dinasztikus volt.

kellő távolságban a dinasztikus központoktól, amerikában jelenik meg a nyelvi összetartozásnak és a praktikus okokból (közlekedés, természeti adottságok, stb) az adminisztratív egységeknek az az egysége, amely lehetővé teszi akár a 13 gyarmat, akár a dél-amerikai országok számára, hogy lehatárolják magukat, elkülönülőnek és közösségnek gondolják el magukat. a nemzeti gondolat tehát itt alakul ki.

európába később, a xix. század közepe felé kerül vissza a nemzeti gondolat anderson értelmezésében, mégpedig a dinasztikus legitimáció megrendülésével, egyfajta hivatalos nacionalizmusként, amikor az uralkodó osztályok ezt a megrendülő legitimációt próbálják valamivel pótolni.

a nemzeti gondolat kialakulásának 3. hullámi pedig a gyarmati országok nacionalizmusának kialakulása.

nagyon fontos anderson gondolatmenete szempontjából kétfajta „zarándoklat” – egyrészt az oktatás során bejárt út, amelyet az egyes területek fiataljai bejárhatnak, amely az egyes önmagukat nemzetként azonosító országok etnikailag-nyelvileg mégoly heterogén hátterű fiataljai bejárhatnak, s ennek során elsajátítják a közös hivatalos nyelvet és megtapasztalják a közösséget más hátterű társaikkal, és a közszolgálati jellegű zarándoklat – a tanulmányok során az egyes gyarmatokról eljuthatnak ugyan a központba, de a hivatalviselés lehetősége a központban soha nem adatik meg nekik, még csak más gyarmatokra való horizontális mozgás sem képzelhető el: hivatalt csak a saját származási helyükön viselhetnek. ezek az összetevők biztosítanak olyan kereteket, amelyek a későbbi függetlenség után a nemzeti kereteket fogják biztosítani.

rendkívül sok példát hoz – többször szerepel benne az osztrák magyar monarchia, benne speciálisan magyarország (furcsa, hogy főleg jászit és ignotus pált használja forrásként), s inkább anglia példája szerepel, mint a klasszikus francia. de a példák jórészt amerikaiak és dél-ázsiaiak. hosszasan taglalja, hogy minden odds ellenére miért sikerült a nemzetépítés indonéziában, és miért nem sikerült indokínában.

fontos, hogy anderson elméletében a nacionalizmus, a nemzeti eszme nyitott és befogadó, kifejezetten nem rasszista.

az utolsó fejezet foglalkozik a nemzeti történetírások 19. századi megjelenésével, és azzal, hogy az emlékezés és felejtés kettőssége révén miként gyúratik össze egy sajátos, abban-a-formában-sosem-volt nemzeti múlt.

(ez most elég felszínes összefoglaló lett, viszont kifejezetten nagyon ajánlom ezt a kötetet mindenkinek.)

>!
tsikorgo
Benedict Anderson: Elképzelt közösségek

Benedict Anderson: Elképzelt közösségek Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről

Világos, provokatív és meglepő módon magyar példákkal is él. Már csak emiatt is érdekes elolvasni.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

A könyvnyomtatás előtti korban Róma könnyen legyőzött bármilyen eretnekséget Nyugat-Európában, mivel kihívóinál mindig jobb belső kommunikációs csatornákkal rendelkezett. De amikor 1517-ben Luther Márton kiszögezte téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, azokat azonnal kinyomtatták német fordításban, és „jó két hét múlva már mindenhol ismerik őket”. Az 1520–1540 közötti két évtizedben háromszor annyi német nyelvű könyv jelent meg, mint az 1500–1520 közötti időszakban – ebben a döbbenetes változásban Luther mindenképp központi szerepet játszott. Művei nem kevesebb, mint harmadát tették ki az összes német nyelven megjelent és 1518–1525 között eladott könyvnek. 1522 és 1546 között Biblia-fordítása 430 (teljes vagy részleges) kiadást ért meg. „…megállapíthatjuk, hogy első ízben jött létre ekkor egy mindenkihez szóló és mindenki számára hozzáférhető tömegirodalom.” Tulajdonképpen Luther az első bestseller-szerző, akit így ismertek. Vagy másképp fogalmazva: az első író, aki a nevével tudta „eladni” új könyveit.

45-46. oldal, A nemzeti tudat eredete

Benedict Anderson: Elképzelt közösségek Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről

2 hozzászólás
>!
Kuszma P

Az antropológia szellemében tehát a nemzet következő meghatározását javaslom: elképzelt politikai közösség, melynek határait és szuverenitását egyaránt veleszületettnek képzelik el.
Elképzelt, mivel még a legkisebb nemzet tagjai sem ismerhetik meg a nemzet más tagjainak többségét, nem találkoznak velük, még csak nem is hallanak róluk, elméjükben mégis létezik annak képe, hogy egyazon közösséghez tartoznak. Renan erre az elképzelésre utal, amikor a maga bájosan kétszínű módján így fogalmaz: (…) ["A nemzet lényege pedig az, hogy minden egyénnek legyen számos közös dolga, valamint az, hogy jól el is felejtsék a dolgokat."]

20. oldal, Bevezetés

Benedict Anderson: Elképzelt közösségek Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről

Kapcsolódó szócikkek: nemzet
1 hozzászólás
>!
Kuszma P

„a »nacionalizmus« a modern fejlődéstörténet patológiája, ugyanolyan elkerülhetetlen, mint az egyén »neurózisa«, ugyanazok az alapvető kettősségek, illetve hasonló, az őrülethez vezető beépült képességek kapcsolódnak hozzá, amelyek a világ nagy részére ránehezedő kilátástalanságban gyökereznek (ez az infantilizmus társadalmi megfelelője) és jórészt gyógyíthatatlanok.”
Tom Nairn

20. oldal, Bevezetés

Benedict Anderson: Elképzelt közösségek Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről

Kapcsolódó szócikkek: nacionalizmus
>!
Dénes_Gabriella 

Valójában minden közösség, mely nagyobb, mint az eredeti, a személyes kapcsolaton alapuló falu (de tán még ez is), elképzelt.

21. oldal

Benedict Anderson: Elképzelt közösségek Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről

>!
Dénes_Gabriella 

Javaslatom szerint a nacionalizmust nem a tudatosan vállalt politikai ideológiák egyikeként, hanem az őt megelőző nagy kulturális rendszerekből, illetve azok ellen létrejöttként kell értelmezni.

25. oldal, Kulturális gyökerek (L'Harmattan–Atelier, 2006)

Benedict Anderson: Elképzelt közösségek Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Donald Matthew: A középkori Európa atlasza
R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban I-II.
Jacques Attali: A nomád ember
Csukovits Enikő: Királyi gyermekek, gyermek királyok
Komoróczy Géza: Zsidók a magyar társadalomban I-II.
Arnold J. Toynbee: Válogatott tanulmányok
Czesław Miłosz: „A rabul ejtett értelem”
Szálasi Ferenc: Hungarizmus – 1. A Cél
Karl Marx: A tőke
Montesquieu: A rómaiak nagysága és hanyatlása