A ​politika elemei 0 csillagozás

Benedetto Croce: A politika elemei Benedetto Croce: A politika elemei Benedetto Croce: A politika elemei

A ​könyvben szereplő írások együttesen megadhatják a tanulni vágyó fiatalságnak a filozófiai elmélkedés tárgyává tett politika elemeit. "Ez írások közül az első, amely hónapokkal ezelőtt jelent meg a Critica című folyóiratban, kísérlet volt (és abból az aggodalomból fakadt, amelyre az értekezés végén utalok) arra, hogy a lehető legrövidebben összefoglaljam a politika filozófiájának legnagyobb problémáit, abból a célból, hogy újra alkalmat adjak a végiggondolásukra ebben a rövidre fogott alakban, amely rendszerint eredményes szokott lenni, éppen azért, mert az olvasótól bizonyos megerőltetést követel. Azután, az itt második helyen újra lenyomtatott cikkben hozzácsatoltam ezekhez néhány vázlatos történeti adatot bizonyos pontokra vonatkozólag, amelyek véleményem szerint megvilágításra szorulnak, mintegy mintául arra, hogy hogyan kell újra végiggondolni a politika filozófiájának történetét. Ezek után a harmadik cikk, amelyet már jó néhány évvel ezelőtt írtam, amely azonban itt jelenik… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kultúra és tudomány Franklin-Társulat

>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2011
120 oldal · ISBN: 9789633446102
>!
Franklin-Társulat, Budapest, 1924
114 oldal · Fordította: Révay József

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Niccolò Machiavelli: A fejedelem / Mandragóra
Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad
Julius Evola: Emberek és romok
László András: A jobboldaliság alapelvei
Bozóki András – Sükösd Miklós (szerk.): Anarchizmus
Jimmy Carter: Teljes élet
Stefano Bottoni: A hatalom megszállottja
Ignacio Iturralde Blanco: Machiavelli
Benito Mussolini: A fasizmus doktrinája
Gallai Sándor – Török Gábor (szerk.): Politika és politikatudomány