A ​fiumei cápa 46 csillagozás

Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Fiume, azaz Rijeka neve nem csupán az Adriai-tengerhez látogató turisták körében cseng ismerősen. Ebbe az akkor éppen Magyarországhoz tartozó, soknemzetiségű kikötővárosba utazik kevéssel az első világháború kitörése előtt Kovách Richárd budapesti újságíró, hogy leleplező riportot írjon a fővárosi lapokban bulvártémaként fölbukkanó fiumei cápa mibenlétéről. A tengerparton tombol a bóra, a viharos őszi szél, az Amerikába tartó, kivándorlókat szállító Carpathia óceánjáró kapitánya cápaveszélyre figyelmezteti a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóságot, a városszerte könnyűvérűségéről ismert Noskó Emília kisasszony pedig tragikus körülmények között meghal. És miközben Kovách Richárd Fiume viszonyaival ismerkedik, rá kell jönnie, hogy a „boldog békeidők” látszata mögött társadalmi és magánéleti feszültségek húzódnak, és a legnagyobb veszélyt nem is a tengeri ragadozók jelentik…

>!
Helikon, Budapest, 2017
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632278766
>!
Helikon, Budapest, 2017
400 oldal · ISBN: 9789632279527

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Kovách Richárd


Most olvassa 3

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 23

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Annamarie P
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Fiume -nevének már csak említése is beindít az emberben egy önkéntelen áramlatot. Adatok, emlékek, érzelmek „kisgömböce” ez. Valamikori, általános iskolai emlékeimből tör fel a büszke érzés: volt tengerpartunk, volt egy nagy tengeri kikötőnk, Fiume. Mivel mindig vonzott a hajózás, a tenger, a víz, így nagy kedvvel vágtam bele Benedek Szabolcs könyvébe.

Az 1913-as évben járunk -ami Florian Illies könyve szerint, az évszázad nyarát birtokolta-, amikor a budapesti lapszerkesztő, Kovách Richárd egy cikkre bukkan a konkurencia hasábjai között. A nagy hír pedig az, hogy cápák ütötték fel fejüket a fiumei partoknál. Kovách leutazik a helyszínre, hogy saját szemével győződjön meg, mi zajlik a kikötővárosban valójában, miért kell az uborkaszezon ütőkártyáit kijátszani egy amúgy mozgalmas időszakban? Megérkezve a helyszínre, az inkognitóban működő riporterek zsánerén magára öltve, rögtön nekilát az igazság felderítéséhez. Sajnos a hírek igaznak bizonyulnak, sőt már emberáldozattal is számolni kell. Az egyiptomi tíz csapáshoz hasonlatos szerencsétlenségek követik egymást, és hamarosan egy tömegkatasztrófa kellős közepén találjuk magunkat.
Egy történet, ami egy kikötőben játszódik mindig is izgalmas lehetőségeket hordoz magában. Népek keveredése, kultúrák elegyedése, a természet és a civilizáció elkerülhetetlen együttélésének színhelye a kikötő. A külföldi hírek előszobája, távoli országok egzotikumainak bevezetője, mind-mind gazdag, buja, kimeríthetetlen témák lehetősége. Jelen esetben a Monarchián belüli feszültségek leginkább tetten érhető pontja, ahol keveredik magyar, horvát, olasz, szerb nemzetiség. A várható robbanás be is következik, de ennek súlyát képtelenek vagyunk érzékelni.
Sajnos az egész könyvre jellemző ez az erőtlenség. Annyi lehetőséget rejt ez a téma, ahogy említettem a helyszín is fantasztikus, és most óriási csalódásomnak kell hangot adnom. Az érezhető, hogy a szerző alaposan utánajárt Fiume korabeli ábrázolásához szükséges adatoknak, óhatatlanul böngésztem én is az említett épületek, korzók, hajók képei között, de mégsem sikerült belehelyezkedni a környezetbe. Ugyanezt éreztem a politikai feszültségek leírásának gyöngeségében. Hol marad az olasz szenvedély? De a szereplők közti viszony is megközelíthetetlen volt. Érzelemmentesen írni lesboszi szerelemről? Kártyaszenvedélyről? Bántalmazásról? De még a tengerbiológus / geográfus Garády is számomra szenvtelen volt. A cápák metaforikus alakja, ha volt ilyen szándék esetleg, hasonlóan nem okoztak megrázkódtatást bennem.

Mégsem gondolom azt, hogy ez egy rossz könyv volt. Persze nagy krimire, nyomozásra, leleplezésekre senki ne számítson!
Viszont tagadhatatlan, hogy sokkal-sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Én pedig ezt a sokkal-sokkal többet vártam volna.

Utóirat: De tegnap egy burek-et megkóstoltam.
És el fogom olvasni egyszer a Szent István csatahajó történetét is.

7 hozzászólás
>!
Wiggin77
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Képzeletemben már sokszor jártam Fiume és Abbázia magyar emlékekkel teli utcáit. Gyermekként nagymamám mutatott fekete-fehér fényképeket fiatalkori nyaralásáról Abbáziában, amit akkor már Opatijának hívtak (mindenféle irredentizmus nélkül mondom, hogy nekem sokkal kellemesebben cseng a Fiume, Abbázia, mint a Rijeka, Opatija). Csinosan öltözött, mosolygó nők napernyővel, kávéházak, régi magyar emlékek, csudaszép nagy hajók, kék tenger (jó, a fekete-fehér képen nem annyira kék :) ), pálmafák. Nagyon hangulatos helynek tűnt, azóta is vágyok oda. Aztán már felnőtt fejjel jött Leidenfrost Gyula 'Kék Adria' című könyve, ami tovább növelete a térség iránti vonzalmamat. Mellette meg ott a Fortepan, tele csupa olyan képpel, amelynek hatására már csomagolnék is. Valamikor kora ősszel, a vénasszonyok nyara idején, idén, vagy jövőre, meg is fogom tenni. Valahogy ezt az időszakot társítja a képzeletem Fiuméhoz.

Ilyen háttérrel kifejezetten izgatottan olvastam 'A fiumei cápa' tervezett megjelenéséről. Aztán a Könyvhéten be is szereztem. Fiume, kaland, nyomozás. Szuper lesz – gondoltam. Ehhez képest sajnos ordas nagy csalódás lett. A fülszöveg alapján azt vártam, hogy a könyv jobban megragadja majd a hely hangulatát, valamint azt, hogy lesz benne egy izgalmas nyomozás, némi cselszövés, kis történelem. Nem így lett. Se nyomozás, se cselszövés.
A fiumei cápa nem csak a tengeri ragadozót jelenti a történetben. Bár van az is, nem is egy. Jelenti az emberi ragadozókat – akik közvetve Noskó Emília halálát okozzák – is, valamint a várost belülről rágó fenevadat, a nemzetiségi feszültségeket is. Jó felütés. A probléma az, hogy tökéletesen érdektelenül sikerült megjeleníteni mindegyik vetületét. Se a valódi, se a metaforikus cápák nem hoztak minimális izgalmat sem. A pár vonással felskiccelt főszereplőkért a legkisebb mértékben sem tudtam izgulni. Nem utáltam őket, csak teljesen érdektelenek voltak.
Fiume hányatott sorsú város volt, csak a 20. század során hat országhoz is tartozott. Előtte is számtalanszor cserélt gazdát, többször volt Magyarország része is. Mint ahogy a történet idején, 1912-ben, a Monarchia idején is, amikor a legnagyobb kikötője volt az országnak. Megdobogtatja az ember szívét a magyar tenger gondolata, de dacára annak, hogy többször is magyar terület volt, az igazság az, hogy nem ez volt ám a mi természetes életterünk! A történet idején cirka 6500 magyar élt a városban. Ezzel szemben a horvátok kb. kétszer, az olaszok durván négyszer ennyien voltak. És persze nem mindenki örült a magyar fennhatóságnak. Voltak mérsékeltebb, autonómiát követelő pártok, de voltak
radikálisok is. A történetben szerepet kapnak a nemzetiségi ellentétek, az egyik fő cselekmény ennek következménye lesz, de az egész annyira felszínesen van kibontva, hogy az alig volt elég arra, hogy ne aludjak el olvasás közben. Ráadásul az egész valahogy nagyon elnyújtott lett, érdektelen részletek hosszas leírásával, mintha csak az oldalszám növelése lett volna a cél. Többször is úgy éreztem, hogy maga az író is unta már – lásd az idézeteket.

Van azért pozitívum is: sok kultúrtörténeti, történelmi érdekesség szóba kerül a várossal kapcsolatban. Ezeket a részeket élveztem a legjobban. A fiumei cápáról (ami uborkaszezonban valóban kedvelt témája volt a korabeli bulvárlapoknak) egy nagyon jó írás:
http://napitortenelmiforras.blog.hu/2016/09/01/a_fiumei_capa
Benedek Szabolcs egyébként szépen, élvezetesen ír. De ez a történet…

Kár ezért a regényért. Viszont Fiumét most még inkább meg akarom látogatni!
Ja és a borító! Az egyik legnagyobb pozitívum a könyvben. Szuper!

6 hozzászólás
>!
Gyula_Böszörményi IP
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Hajaj. Először is be kell vallanom, hogy kétszeresen is elfogult vagyok e regény kapcsán. Egyrészt Szabit nagyon kedvelem, remek srác. Másrészt anno kaptam tőle egy üzenetet: „Regényedet, a Leányrablás Budapesten címűt a legjobb helyen olyasom. Elhoztam magammal Fiumeba, ahol az új regényemen dolgozom.” Most akkor ezek után mit mondjak az adott könyvről? Inkább csak csillagozom. És megjegyzem: Szabi a regény két különböző helyén is, különböző szereplői szájába hasonló mondatot adott, ami valahogy így szólt: „Olyan, mintha egy rossz regény szereplői volnánk, és alig várjuk, hogy véget érjen.” [nem szó szerinti idézet] Sajnos a szereplőknek igazuk volt.

>!
AeS P
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Volt bennem egy kis fanyalgás, na. Arra gondoltam, hogy Böszörményi Gyula akkorát robbantott az elmúlt években a Monarchiával, hát persze, hogy most mindenki ide akarja helyezni a történeteit, meg ebben is nyomoz valaki, remek, mondhatom, remek.
Az elvárásaimat maximálisan felülmúlta, én igenis beleborzongtam a cápákba és az őket körülvevő sorsokba, és nem azért, mintha akkora műgonddal épült volna fel a regény háttere, vagy annyira hiteles lett volna. Azért tetszett, mert egyes bekezdésekben gyomorszájon vágott, hogy „mit akart mondani a költő író”, és nekem bizony már ennyi is elég. Régóta lusta vagyok idézeteket kiírni, de lehet, hogy visszamegyek a könyvtárba, és kivételt teszek, mert egy gondolat nem hagy nyugodni, de legjobb lenne szó szerint visszaidézni…
És ráadásul Bécsben olvastam!

>!
szibagi
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Mielőtt megérkezett hozzám a könyv, elolvastam az értékeléseket. Hiba volt. A sok lehúzó megnyilvánulás köszönő viszonyban sincs szerintem a regénnyel. Aki nem szereti az olyan regényeket, ahol a korrajz annyira átjön, hogy szinte már ott érzem magam a szereplők között, aki nem szereti a háttérismereteket, az ne olvasson ilyen könyvet.
Sokat gondolkodtam, hogy mit írjak, de a lényeg az, hogy IMÁDTAM! A szereplők annyira hétköznapiak, hogy hasonló embereket mi is ismerünk a való életből, ugyanakkor különlegesek is. A cselekmény engem úgy lekötött, hogy titokban munkában, vonaton, metrón, várakozás közben, ebéd alatt, mindenhol és mindenhogy olvastam. Ahogy már említettem, engem a korrajz is megfogott. Egyszerűen nem ír úgy senki, mint Benedek Szabolcs. Nem néztem utána a történelmi eseményeknek, hogy úgy történt-e minden, ahogy leírta, de most őszintén, számít? Csodásan összepasszolt a szereplők sorsa a történelemmel. Nekem az is tetszett, hogy úgy ír a városról az író, mint aki ott született. Gondolom eszméletlen mennyiségű kutató munka kellett ehhez a regényhez.
Valamit még akartam, csak elfelejtettem. :) Majd később kiegészítem, ha eszembe jut.
Egy szó mint száz, megéri elolvasni, mert szórakoztató, tanulságos, érdekes, történelmi szál is van. Engem lekötött maximálisan.
Szerencsésnek érzem magam, hogy személyesen ismerem az írót, kollégák voltunk 6 évig. :)

>!
kolika
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Izgalmas témát választott a szerző, s nem is unatkoztam a könyv olvasása során. Több szereplő szemszögéből megismerjük a történéseket, így árnyaltabb képet kapunk. Tetszik, hogy sok történelmi adatot is felvonultat könyvében a szerző, de ugyanakkor a magánélet szféráiba is bepillantást enged.
A Noskó család története elég hihetetlen. Úgy gondolom, hogy a család nő tagjai választhattak volna más életet is. Érdekelt volna, de nem derült ki, hogy a feleség kényelemből nyugodott bele az állapotokba, vagy esetleg a szerelem rózsaszín köde tette ezt. A férj ad egyfajta magyarázatot, de ez csak egyik szemszög. A cseléd ennyire terjedő rajongása, illetve a fogadott lány tettei is vetnek fel kérdőjeleket.
Érdekesnek találtam a leírásokat, a politikai-történelmi viszonyok ábrázolását.
A cápás résznél jött az igazi izgalom, s szurkoltattunk némely túlélőkért, illetve a szereplők egymásra találásának. Azt kicsit erőltetettnek éreztem, hogy a cápa egyfajta büntetés volt a korábbi tettekért – a cseléd és Noskó is így fogja fel.

>!
Carolynd
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Ennyire szép küllemű, borítójú könyvtől és ilyen izgalmas címtől sokat vár az ember. Már a szerző hírlapi publicisztikáiból is világos, hogy mennyire rajong Benedek Szabolcs a Monarchiáért. És Fiume története tényleg nagyon érdekes. Úgyhogy minden adva van… Nekem kicsit elnagyoltak maradtak a szereplők végig, de azért nem csalódtam: egy hihetetlenül pezsgő, soknemzetiségű világot ismertem meg. És a Várost, ahova mindig szeretnék eljutni.

>!
Georginanéven P
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Nekem bejön ez a világ, ez a korszak, ez a szövegszövés. Örömömre szolgál Szabolcs élvezetes, választékos nyelvezete, megspékelve kellő történeti aléfestéssel. Értékes irodalom.
Reformáció esetén, az újkori írók közül, Benedek Szabolcsnak méltán lehetne helye a kötelezően olvasandó írók között. Megszavaznám.

>!
Krumplicsku
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Nem találkoztam eddig ilyen könyvvel (ami tkp. szerencse), mert ez nem rossz könyv volt, értem ezalatt, hogy nem igazán látom, mi volt benne a hiba, de teljesen érdektelen volt.
Szinte nem volt cselekménye (ha elolvassa valaki a linkek közé betett történelmi blog bejegyzését, ami kb. 3 perc, megkapja a regényt. Igaz, nincsenek benne a szereplők, akik viszont nem is hiányoznak, mert pont ugyanannyira szürkék és unalmasak, mint az egész mese.
Persze, maga amiről mesél, nem lenne unalmas, hiszen azért is vettem meg, meg azért is csaptam az olvasásába, mert érdekelt (nem is tudtam, hogy az Adrián voltak cápák, illetve erősen bukom mindenre, aminél van esély, hogy az Adriára varázsol). De jaj, hiába minden, ha szándék, egyszerűen nem voltam ott nem, hogy lélekben, de néha még „szemben” sem (azaz, néha sorokat ugrottam olvasás közben anélkül, hogy észrevettem volna)
Pedig a felkészülés megvolt, gondolom legalább is abból, hogy a történet tkp. a már említett blogbejegyzés által igazoltan is valós történéseken alapszik, az Adriai földrengés/szökőár sem fikció, bár nem az adott évben és nem Fiumében, és talán kisebb pusztítással, de volt rá példa. Az egyetlen fikciós elem a könyv végi Cápa filmekre hajazó részt gondolnám, ami kicsit bosszantott is (mikor a cápa megfontoltan les Antoniora a börtön ablakánál ahelyett, hogy a száz másik vergődő, fuldokló emberre, magyarán egyéb könnyű prédára vetné magát…), az már eléggé Spielberges volt. De még a cápatámadásnak is van némi valóságalapja, hiszen a gugli két perc alatt kiadja a hasonló kubai szökőárt, mikor sok elsodort embert, már halottakat is, faltak fel a cápák.
Írtam, hogy a karakterek szürkék, érdektelenek, amibe nem csak az játszik bele, hogy valahogy egyikük sorsa sem érdekel igazán, hanem az is, hogy senki nincs is kibontva. Nagy mozdulatokkal felvitt ecsetvonásokkal, elnagyoltan megrajzolt sorsok ezek, ugyanakkor mégis annyi mindent bele akart szuszakolni, hogy az embernek néha már fáj: a Monarchia függetlenségi mozgalmaitól a Titanic elsüllyedésekor elsőként a helyszínre érő Carpathia hajóig, a viszonylag pontosnak tűnő helyszínrajzon keresztül (itt most konkrétan a rengeteg kínosan aprólékosan megadott, térképi részletességgel leírt helyszínre gondolok, amitől sajnos mégsem kerülünk helyi hangulatba, mert ezek -melyik utca merre megy, mi van a sarkon stb.- is csak adminisztratív adatok maradnak), az Amerikába kivándorlók sorsáig, a szabadkőműveseken keresztül (amire egyébként vissza kellett lapoznom, mert pont azt a fél sort ugrottam át, hogy a két újságíró hogy jön rá, hogy akkor ők páholytársak….) a leszbi vonalig tényleg MINDEN van itt…. de az egész összességében mégis nem lesz más, mint tipikus példája a „kevesebb több” alapvetésnek.
Ugyanígy, ha a cselekményt nézem, nagyon fordulatosnak kellene lennie, hiszen van itt a játékszenvedéllyel élő, családját prostituáló nagyemberen kívül a Fiume krémjéhez tartozó lázadó olasz fiatalemberen és szegény horvát cselédlányon keresztül, magyar tengerbiológus (szintén valós személy!) és hírlapíró, de mindenki épp csak felvillant valamit és már megyünk is tovább.
Ugyanakkor a felvillantás nem azt jelenti, hogy keveset mesél az élete egyetlen szeletkéjéről, hanem hogy csak azt az egy szeletet ismerjük meg, de azt meg a legtöbbször feleslegesen, mert annyi az egész, pl. a szabadkőműves vonal teljesen felesleges, semmihez nem tesz hozzá semmit (hogy a függetlenségi csoportokról pont ott vitáznak páran az egyetlen szerepe, de ez megtörténhetett volna bárhol, egy kávéházban, a szerkesztőségben, egyszerűen nem kellett volna ide szabadkőművesség, ha semmi más szerepe nem volt)
A krimivonalnak tűnő szál, azaz Emília kisasszony halála is felszívódik, tényleg nem is értettem, miért kellett megvádolnia a hatóságoknak Névát gyilkossággal. Nem is derül ki, csak egy újabb felesleges fordulat….hogy ő esetleg úgy gondolja, hogy megmenthette volna az úrnőjét az persze más kérdés, akár ki is lehetett volna fejteni, de hogy a hatóságok miért gondolták az egészet? Talán a cápa nem csak megfontoltan les egy bizonyos emberre, ahelyett, hogy ezer másikkal tömné a bendőjét, még fel is lehet bérelni t bérgyilkosként egy gyilkossághoz? (ugye arról sincs szó, hogy egy cápákkal teli medencébe lökte volna, ami szinte biztos halál, hiszen az Adriában ÁLTALÁBAN nincs cápa, nem lesnek a fürdőzőkre, tehát az utolsó dolog, amire itt gondol az ember, az a gyilkosság…. és akkor az indítékról még nem is beszéltem….. :-D
Tényleg nagy kihagyott ziccernek tartom a könyvet, és magam sajnálom, hogy nem tetszett jobban, mert nagyon szerettem volna szeretni..

>!
manabooks
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa

Olykor próbálok kicsit kilépni a komfortzónámból és másfajta stílusú, témájú könyvekkel ismerkedni. Így alakult, hogy a kezembe került a Fiumei Cápa. Meg kell említeni, hogy a borító nagyon szép, egyből felkeltette a kíváncsiságomat, valamint mindezt csak tetőzte, hogy a történet igen ötletesnek, egyedinek tűnt.
Nem is lett volna a cselekménnyel semmi probléma, azonban úgy gondolom, hogy ez így önmagában nagyon kevés volt egy ilyen terjedelemhez. Számtalanszor éreztem időhúzást, olyan volt, mintha az író minden egyes plusz mondatért kőkeményen megszenvedett volna.Valahogy kicsit nyújtani kellett volna a történetet. A szereplők nagyon érdekesek voltak, talán ha a temérdek történelmi info és ismétlődő leírások helyett még ennél is jobban megismerjük őket, vagy több cselszövés és nyomozás lett volna, az javára vált volna a könyvnek. Azonban azt meg kell említeni, hogy a könyvnek nagyon kellemes hangulata van, ha más miatt nem is, de ezért már biztos megéri legalább egyszer elolvasni. A kávéházak és a tengerpartok leírása nagyon jól sikerült.
Nehéz eset ez a könyv, egyáltalán nem rossz, hanem inkább olyan, mint egy kihagyott lehetőség. Nagyon jó az elképzelés, amiből csak halványan valósultak meg a dolgok.


Népszerű idézetek

>!
B_Niki P

– A fiumei cápát mindig akkor szedik elő, amikor nem tudják mivel megtölteni a lapot. Érti, Imre? Bevált újságírói fogás. Amikor semmi nem történik, akkor megírjuk a fiumei cápát.

11. oldal

>!
Wiggin77

Elképesztő, kedves kolléga, ugye?
Színtisztára olyan, mintha regényben szerepelnénk. Egy borzalmas regényben, amelynek szeretnénk mielőbb a végére érni.

311. oldal

4 hozzászólás
>!
B_Niki P

Az életösztön erősebb a lelkiismeretnél.

264. oldal

>!
Wiggin77

Kovách Richárdnak fogalmas se volt, miről van szó, de csak az járt a fejében, hogy legyen már vége ennek az ostoba regénynek. Szerette volna befejezni a könyvet, becsukni, aztán odahajítani az éjjeliszekrényre, esetleg bedobni az ágy alá, majd befeküdni a dunyha alá, és másnap Amália asszony mellett ébredni.

370. oldal

3 hozzászólás
>!
Annamarie P

A kapu alatt áthaladva, és a sikátorból kilépve Néva és kísérői a tágas Piazza San Vitóra értek. Annak közepén áll a város legnagyobb temploma, amely Fiume védőszentjéről, Szent Vidről kapta a nevét. A jezsuiták építették, de olyan mesteri tudással és esztétikai érzékkel, hogy faragott kövek és cizellák nélkül is impozáns látványt nyújt. Nem is templom ez, hanem katedrális. Egyszer a méltóságos úr azt mondta róla, hogy olyan, mintha általa egy darabka Vatikán került volna Fiumébe.

186. oldal

>!
arsenal0522

Célok nélkül ugyanis nem lehet élni. Az nem élet, ha valaki nem látja pontosan, hogy merre akar menni. Az csupán csöndes agónia.

132. oldal

>!
Annamarie P

-És amott, a kerítés mögött? -Kovách az utca túloldalára mutatott. -Ott van tehát a főhercegi villa?
-Ott bizony! Nem látszik a kerítéstől. De anélkül se látszana, a néhai főherceg olyan buja kertet csinált köré. Bolondja volt a növényeknek, és a Fiumében töltött hónapokban sem bírta ki, hogy az alcsúti botanikai gyűjteményét legalább ilyen formában ne érezze magához közel. Ez a kert sokkal kisebb az alcsúti arborétumnál, viszont több benne az egzotikus növény. A drága jó főherceg abban is magyar akart lenni, hogy nem Abbáziában keresett magának villát, hanem Fiumében. Egyébként az itteniek nagyon szerették. Nem véletlenül. Kedves, barátságos ember volt. Jártam egyszer a villában, írtam egy riportot, hogy milyen újdonságokat szerzett be a kertjéhez. Órákon át mesélt a növényeiről. Kicsit meg is sajnáltam, amiért főhercegnek született. Biztosan ő maga is jobban örült volna, ha szimplán kertész lehetett volna., és nem kell a születésével együtt járó kínos kötelezettségeket a nyakába vennie.
-A családja most is itt lakik?
-Legalábbis itt szoktak néha időzni. Az özvegy mindenképpen. A gyerekei kevésbé. Persze azok is jócskán felnőttek már. Az özvegy is egyre ritkábban jön. Akik közelebbről ismerik, azt mondják, gondolkodik a villa eladásán. Merthogy igazából nem kell már neki. Ahhoz túl idős, hogy rendszeresen eljöjjön ide. Csak hát ki vásárolna meg egy ekkora épületet, kérem? A néhai főherceg csupán a fölújításra elköltött egy egész vagyont. Ráadásul itt van a kert, amelyet nem kis költség és vesződség gondozni.

219. oldal

>!
manabooks

Fiume a tengermellék más településeivel egyetemben a macskák hazája. Azok kiválóan érzik magukat az émelyítő illatú lugasokban, a sötét kapualjakban, a meredek háztetőkön, a ragacsos macskaköveken. Utálják a vizet, ellenben imádják a halat és a háziasszonyok által eldobált ételmaradványokat. Fölmásznak az ereszre, és ábrándozva bámulják a csúfondárosan kacagó sirályokat. Nem mintha esélyük lenne egyet is elkapni közülük, de álmodozni attól még jólesik. A macskák ugyanakkor képtelenek úszni. Dühödt undorral fölborzolják a szőrüket, szétfeszítik a lábukat, és sértődötten belefulladnak a vízbe, mintsem megtanuljanak tempózni.

295. oldal

>!
sheni IP

Az egész akkor romlott el – motyogta a szerkesztő, amikor nem hosszú feketét, hanem erős barnát rendeltem Imrétől. Akkor tértem le a megszokott útról. Ami. lássuk be, ebben az életkorban már hiba. Akár végzetes is lehet.

139. oldal

>!
sheni IP

A cápa orrával hozzáért Erzsébet testéhez. Majdhogynem gyöngéden, mintha csak simogatni akarná. Aztán kitátotta a száját.

302. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Száraz Miklós György: Lovak a ködben
Szabó Magda: A szemlélők
Georg Klein: Gyermekkorunk regénye
Adolf Meschendörfer: Corona
Ivan Vazov: Iga alatt
Ivan Vazov: Rabigában
Pavel Vilikovský: Kutya az úton
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Tarjányi Péter – Dosek Rita: Cselszövő
Tábori Kornél: Bűn és szerelem