Shakespeare 4 csillagozás

Benedek Marcell ezt a könyvét az ötvenes évek fordulóján, a Rákosi-korszak kellős közepén írta, szilencium idején, amikor reménye sem volt arra, hogy valaha megjelenhet. Ettől függetlenül gondos munka, minden mondat, vessző, pont a helyén van benne. És mivel Shakespeare életrajzából azóta sem bukkant fel lényeges új tudnivaló (ahhoz a kevéshez képest, amit egyáltalán tudunk), így ez a könyv életrajzi szempontból sem avult el. A szerző – ahogy illik – rövid bevezetőt ad az angol színház kialakulásáról, s a továbbiakban megemlékezik a nagy drámaíró kortársairól, előfutárairól, versenytársairól, követőiről és utánzóiról is.

Ami a könyv legfőbb értékét adja: a darabok míves elemzése. Benedek Marcell vállaltan szubjektív értékelései ma is élvezetesek; nem nagyon tudnék olyan újabb munkát mondani, ami ezt az idestova hetven éves kötetet színvonalában felülmúlja.* A szerző erényei közé sorolom, hogy a gyengébb művekre nem veszteget sok szót; néhány bekezdéssel/oldallal elintézi őket, a 'nagy' daraboknak viszont megadja a kellő terjedelmet, és szimpatikus elfogultsággal lelkendezik róluk.

Valaha régen olvastam már, s most, az újraolvasás után azt mondom: magyar olvasók számára még ma is ez a legjobb bevezető Shakespeare világába.

* Géher István Shakespeare-je nekem azért nem nagyon tetszett, mert minden darabról ki akart préselni magából valami kötelező okosságot, és ettől a monográfiája némileg katedrapenésszel vegyes ízt kapott. Robert Nye esszéregénye, A néhai Mr. Shakespeare szellemes, de túlzottan spekulatív. Végül Székely Györgytől a Lángözön kiváló munka, de ebben Shakespeare csak egyike az angol dráma virágkorának szerzői közül (bár megkapja az őt illető terjedelmet), és e könyv erősebben szakmai jellegű is (színháztörténészek számára), mint a másik kettő.

Benedek Marcell a Rákosi-korszak sötét éveiben írta könyvét, egyfajta szellemi fellegvárba visszavonulva. A kiadása teljesen reménytelen volt (Hogyisne, imperialista drámákról szól, amelyekben csupa király meg herceg szerepel, bezzeg traktoros vagy martinász egy sem!). A szerző hatalmas tudásához nem fér kétség, ráadásul gördülékeny, élvezetes stílusa miatt is élmény volt olvasni. Bemutatja, hogyan jutott el, menyiben változott a színjátszás Shakespeare koráig, amikor a színház népszerűsége igazi aranykort teremtett. Az akkori drámaírók munkája leginkább a mai forgatókönyvírókéra hasonlít, a határidők szorításán túl rengeteg minden korlátozta őket: a közönség igényeinek változásai, a divatos témák, az udvar elvárásai (egy-két félreérthető mondatért simán börtönbe lehetett kerülni), a színházak tulajdonosainak érdekei. És persze a szerzőnek meg is kellett élnie. Már akkor is divat volt a régebbi színművek átírása, aktualizálása, és így újra színpadra állítása.
Ebből a hatalmas mennyiségből (az 1580-as évektől a színházak 1642-es bezárásáig kb. ezer színmű!) csak azok maradtak fenn, amelyek írói az iparosmunkánál többet alkottak tehetségük révén, és műveikben az olvasók, nézők minden korban találtak őket megérintő, nekik szóló szereplőt, gondolatot. Nem sok ilyen van: Marlowe, Jonson, és legfőképpen Shakespeare.
Benedek Marcell könyve kora ellenére fontos és nagyszerű bemutatása Shakespeare művészetének és a korszaknak. Nyilván azóta a témában sok minden történt, frissebb kutatások is elérhetőek (W.S. létezését és szerzőségét cáfolni igyekvő, sokszor a baromság szintjén mozgó elméleteket nem sorolom ide), de szerintem alapmű, érdemes elolvasni.