Csavargás ​az Alpokban 61 csillagozás

Benedek István: Csavargás az Alpokban Benedek István: Csavargás az Alpokban Benedek István: Csavargás az Alpokban Benedek István: Csavargás az Alpokban

Ez a könyv Benedek Istvánt, olyan sok kiváló ismeretterjesztő és szépirodalmi mű szerzőjét útleíróként mutatja be. A könyv ifjúkori élmények alapján született és különös varázsú ötletből íródott. A szerző mint kívülálló személy írja le önmagának és testvérének, a két diáknak utazásait, de úgy, mintha egy idősebb, tapasztaltabb barát írná, aki mosolyogva figyeli a két kamasz lelkes merészségét, lobogó kalandvágyát és meggondolatlan bátorságát.
A két diák – a ma újra divatba jött módon – sátorral, hátizsákkal felszerelve hol kerékpáron, hol gyalog barangolta be a hatalmas hegység vadregényes vidékeit, az osztrák, a svájci, a francia és az olasz Alpok tündéri tájait. Sok év távlatából visszanézve a kalandok mit sem veszítettek elevenségükből, csak talán rájuk rakódott még valami fájdalmasan szép nosztalgia is.
Ez volt az ifjúság!

Eredeti megjelenés éve: 1958

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világjárók Gondolat

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1996
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635483295
>!
Gondolat / Magvető, Budapest, 1982
258 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632811763
>!
Gondolat, Budapest, 1963
238 oldal · keménytáblás

2 további kiadás


Enciklopédia 6

Helyszínek népszerűség szerint

Misurina


Kedvencelte 19

Most olvassa 7

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Benedek István: Csavargás az Alpokban

Még középiskolás koromban olvastam először Benedek István Csavargás az Alpokban c. könyvét, amely nagyon tetszett. Útilaput kötöttem volna magam is, de sajnos nem volt biciklim, s mivel szüleim elváltak, s nagymamám nevelt szigorúan fogtak otthon, el sem tudták képzelni, hogy merülhet fel a gondolat, hogy „csavarogni”.
Szóval, ahogy ismét olvastam általam nagyra becsült druszám írását az Öregről és Kisemberről könnyem hullt a nevetéstől, s csak irigykedni tudtam egészséges gondolkodásmódjukon, kalandjaikon, amelyről már fiamnak is meséltem – s tán ennek hatására, ő bizony már járt is a Gross-Glockneren.
Öreg és Kisember izgalommentes és izgalmas hegymászó élményeiről, valamint az Alpok különböző csúcsai meghódításának történetéről, az ezzel járó katasztrófákról és sikerekről szól Benedek István könyve, amelyet vidámság és a nagy műveltségű utolsó magyar polihisztor szellemes gondolatai is fűszereznek. Egyszerűen csak bele kell kezdeni és elvarázsol ez az útleírásszerű élménygyűjtemény amelyet nagyon ajánlok mindenkinek, de különösen középiskolásoknak is, hogy átéljék maguk is a fiatalon való világlátás élményét, az ezzel járó szükséges ismeretek – pl. a német nyelv, azaz idegen nyelv – elsajátításának kötelezettségét, mert az igazi élményekhez képesnek kell lennünk a helyiekkel való kommunikációra is.

Ibanez P>!
Benedek István: Csavargás az Alpokban

„A szenvedély az a lüktető erő, amely arra készteti az embert, hogy teremtsen, alkosson, keressen, találjon, győzzön. Ez tette emberré az embert.”

Nagyszerű útleírás, izgalmas, kalandos, ráadásul szerintem nagyon nagy ötlet volt megteremteni a mesélő narrátor szerepét, s ezzel a fiúkat (a szerzőt és bátyját) harmadik személybe helyezni. Stílusos akartam lenni, ezért egy Alpokban való nyaralás során kezdtem el a könyvet (https://moly.hu/karcok/1675431). Vicces volt, ahogy persze az olaszországi helyszínek, ahol mi @Ildikó_Nagy_2-vel megfordultunk, felbukkantak a könyvben: a Pordoi, a Sella, a Sassolungo (sok persze inkább az osztrák névvel), aztán minő manó, még a Lago d'Iseo is, pedig arra aztán nem számítottam (sőt, Vicenza is említésre került, úgyhogy teljes volt a kör).

Amit a fiúkról el lehet mondani: tekintve az adott időszakot (felszerelés, kiépített ösvények, hegyekben járó emberek, mentőszolgálat muhahaha…) és az ő felkészültségüket egyetlen szó illik rájuk: szerencsések. Marhára szerencsések. Már ha tényleg ennyire zéró tudással, ilyen korban mentek ki, mert megvallom, néha nekem furcsa volt, hogy két, ennyire tapasztalatlan, ennyire fiatal ember, mindennemű felszerelés és tudás nélkül olyan helyekre megy fel, ahová ma is sokan nehezen… Rendben, a fiatalság merészsége és talán fizikai ereje (mert azért ha otthonról kibicajoznak az osztrák hegyekbe, azért már az mutat egy bizonyos felkészültséget, akárki ráülne egy bringára, Győrnél már szerintem feltörné a sejhaját a nyereg és fordulna vissza) segített, meg tényleg a rengeteg-rengeteg szerencse. Persze más világ is volt, szerintem sokkal megfontoltabbak talán a mai emberek, s ha belegondolunk, hogy milyen felszerelésekkel és tudással történnek nap mint nap balesetek egyszerű ösvényeken is (pont a nyaralásunk során halt meg a Dolomitokban az ösvényről letévedő magyar nő és a nyaralás vége felé egy másik az általam sokszor bejárt Caregán is, ahol minden évben többen is meghalnak, ki ferrata-n, ki sima ösvényen járva)…

A könyv egyébként tényleg hatalmas kedvet csinál, nem tudom, hogy aki sosem járt hegyekben, azoknak mennyire, de én nem győztem nézegetni a megjárt helyeket és csúcsokat és magamban már tervezgetni, hogy majd melyik lesz a következő. Persze van, amit az én kulturista-igazi turista énem (vagy még inkább, egyre öregedő és nyöszörgő szervezetem hehe) elutasít, de azért egy pár utat be fogok majd tervezni, az biztos :-D Ha más nem – szégyenszemre, ahogy a fiúk mondták volna – vezetővel :-D

Kedvenc történetem volt a „Tetű”-s, meg ahol a kövér asszonyságot és a pocakos urat segítettek felhúzni, no meg a paprikás krumpli főzésének szakaszai. Milyen klassz lehetett még az egész Alpok a 30-as években, amikor még szinte sehol semmi hotel nem volt, sőt, aszfaltos út sem sok, szívesen megnéztem volna!

„Csak szimbólum a hegy és a hegymászás; minden valamirevaló embernek kell hogy legyen egy Matterhornja, amit tűzön-vízen keresztül meg akar mászni. Nem a Matterhorn a szép, ha mégoly festőien világítja is meg a hold, hanem az a szép, hogy vannak matterhornjaink, amelyek kikényszerítik belőlünk az igazi emberi magatartást: a küzdést. Nem a küzdést a létért, hiszen éppen ez az, ami bennünk az állattal közös, hanem a léten felüli küzdést: azt a küzdelmet, amit nem az élet szükségletei kényszerítenek ránk, hanem emberi mi-voltunk: a szenvedély. Az állatnak nincs szenvedélye. Él és meghal, közben küzd a létért, ez a dolga. Az ember ott kezdődik, ahol túllép azon, ami benne csak biológiai, átadja magát a szenvedélynek, a „léten felüli” küzdelemnek. Egyedül ez lehet szép.”

4 hozzászólás
SteelCurtain>!
Benedek István: Csavargás az Alpokban

Mintha a huszadik század végére kihalt volna az útleírás műfaja. Szinte mindenki megfordult már legalább saját kontinense néhány országában. Igaz, ebből az általános világjárásból igen jelentős réteg ki van zárva anyagi okokból, de a többség már csak unottan legyint minden látványosságra. Megvallom, jobb szeretem a régi, meg a nem a nem olyan nagyon régi idők útibeszámolóit, amikor még egy országhatáron belüli utazás is merész kalandnak számított. Ma meg a kamionos barátom a kollégájával lisszaboni és kalinyingrádi kiskocsmákat hasonlít össze. Benedek István rendkívül hangulatos könyve a két világháború közötti időszak Európájába nyújt betekintést. Nagyszerű, és találó képeket fest az egyes országokról és népekről, még ha nem is létezik már az a világ, amiről írt. Németországot már nem lepik el a Heil Hitler feliratok, és a tiltó táblák száma is nyilván megváltozott. Alighanem hatványozódott. De azért tévedés lenne azt hinni, hogy semmi sem maradt meg az akkori időkből. A magyar bürokrácia szinte tökéletesen megegyezik azzal, amit az Alpokat meghódító Kisember hazatérve megtapasztalt.

marschlako P>!
Benedek István: Csavargás az Alpokban

Egy testvérpár felpattan a kerékpárra és nekivág az Alpoknak. Hova is vezethetne első útjuk, mint a Grossglocknerre. Majdnem ott maradnak a hegyen örökre, de ez egyáltalán nem szegi kedvüket, sőt, egy hosszú szerelem veszi kezdetét. Benedek István könyve a hegyek szerelmeseinek és megszállott túrázóknak kötelező olvasmány.

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1996
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635483295
10 hozzászólás
Uzsonna>!
Benedek István: Csavargás az Alpokban

„Járt utat a járatlanért mindig hagyd el.” Így lehet egyedi módon megismerni egy-egy helyet, akár az Alpokat. Egyetlen útikönyv, csúcskönyv nem jegyzi a teljesítményt, kivéve, ha híres íróvá válva nem örökíti meg a turista. S máris mi is kivehetjük részünket e bátor, néhol vakmerő kalandokból, sütkérezünk velük a többezres csúcsok tetején, vagy épp vacogunk valahol bivakolás közben, traverzálunk, vagy egy gleccseren vágunk át.. Sajnálom, hogy el kell búcsúznom a fiúktól, érdekes útitársak voltak.
Mások is nyugodtan melléjük szegődhetnek!
(Én pedig a hétvégén kisebb horderejű mászásra készülök: a Rám-szakadék és a Prédikálószék bevételét tervezem, persze csak járt úton és panzióban megszállva, felnőttesen.)

21 hozzászólás
Hoacin>!
Benedek István: Csavargás az Alpokban

Paprikáskrumplival az Alpokon át, avagy „nadselű” kamaszos kalandozások. Az út a cél. Sátor nélküli sátorozok a szabad ég alatt és sziklaodvakban, viharban és csillagpöttyös nyári éjben, gleccser jegén vagy a puszta földön. Végtelen szabadság érzetű csavargás, nincsenek határidők, ráér minden, arra kószálsz, amerre épp kedved van, fürdesz ott, ahol tavat lelsz. Biciklizések úttalan utakon, hegy és sziklamászás… helyenként ezek izgalmas keveréke: úttalan hegyi utakon mászás, biciklivel a nyakadban.
Idáig nem vonzott kifejezetten az Alpok, de most egészen megérintett a varázsa. Bár a könyv szerinti besorolás alapján kulturista vagyok, úgyhogy nem feltétlenül másznék fel minden zord sziklaoromra főleg nem hajnali kettőkor nekiindulva. (Ha mégis, most már tudom a főbb szabályokat: Az időjárásban bízni kell. Óvakodjunk a „Tetvektől”! Legyen nálunk füge. :D Meg lámpa.)
Szellemes írás ez, nosztalgikus, kalandozásra csábító. :)

„Amikor egy kecskéjét hajtó ősöreg nénikétől – aki bizonyosan Tiberius császár kortársa volt – az útirány felől érdeklődtem, bizony sem ő nem értette az én szavamat, sem én az övét. A végén dühösen megkérdeztem tőle, hogy "Quo vadis?”, mire a kecskéjéről magyarázott valamit. „Ave, salve, servus humillimus”, – mondtam ekkor barátságosan, s elváltunk."

Amapola P>!
Benedek István: Csavargás az Alpokban

Nagyon régi kedvenc, most is feldobott, elszórakoztatott és mehetnékem lett. (Ha nem is olyan magasra és nem is azokon a sziklákon.)

Rebel_Scum>!
Benedek István: Csavargás az Alpokban

Ez tipikusan az a könyv, amit többször el kell olvasni. Még jobb, ha az ember különböző életkorokban olvassa újra, meg újra, meg újra… Mindig fog adni valami újat! A hegyek közt jövő-menő koca- kult- igazi- és fajturistáknak annak a szenvedélynek a hiteles leírását, ami miatt folyton visszavágyunk. ( Néhány 2000 m körüli csúccsal büszkélkedő igaziba hajló kocaturistaként bátran használom a többesszámot..)
A történelmet szerető embereknek korrajzot ad arról az időszakról, amikor az író fiatal volt.
Legfőképpen pedig egy olyasféle embertípus rajzolódik ki, amely, attól félek, már nem is létezik…

3 hozzászólás
pwz I>!
Benedek István: Csavargás az Alpokban

Akik olvasták, biztosan elgondolkodtak már azon, hogy ők a turisták mely „fajába” tartoznak. Ismétlésképpen leírom a válaszható lehetőségeket:
– kulturista
– kocaturista
– igazi turista
– fajturista
Bővebb magyarázat Benedek István eme remek könyvében megtalálható.
Én az igazi és a fajturista között vagyok. Hol ez, hol az :).

>!
Gondolat / Magvető, Budapest, 1982
258 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632811763
4 hozzászólás
padamak>!
Benedek István: Csavargás az Alpokban

Ennek téli elolvasása nyomán sürgettem a tavasz érkezését – ki a négy fal közül, még ha a Budai-hegyekbe, a Bükkbe is vagy egyszerűen csak a szabad ég alá túrázni, átélvezni, megfigyelni, kalandozni! Nagyszerű könyv, akinek csak kölcsönadtam, szintén így véli.


Népszerű idézetek

Uzsonna>!

– Négyféle turista van a világon. Először is a kocaturista, aki előkelően kiöltözve és szakszerűen fölszerelve ide-oda lötyög s mindig többet mutat,mint amennyire valójában képes. ….
– Kulturista. Olyan kultúrember, aki szereti a természetet. Nem köt magára kötelet, nem vállalkozik erőmutatványokra, fölsétál addig, ameddig kényelmesen feljuthat, pihen és gyönyörködik, nem veti meg a kilátóhelyeken létesített vendéglőket…
– Az igazi turistát a természeten kívül a teljesítmény is érdekli. Az, amit ő teljesít. Felszereli magát kötéllel, jégcsákánnyal, hágóvassal, ha a szükség úgy kívánja, nekivág a legmagasabb csúcsoknak és örül, ha meghódítja őket. A csúcson kétszeresen jól érzi magát: élvezi a természet szépségét és élvezi a megtett utat, a nehézségek legyűrését…
– A fajturista. Olyan, mint a tisztafajú tenyészállat. Abban különbözik az előbbitől, hogy csak a teljesítményt élvezi. Minél nehezebb falon mászik föl, minél nyaktörőbb mutatványra vállalkozik, minél hajmeresztőbb bravúrt old meg, annál boldogabb. Tökéletesen értelmetlen feladatokra vállalkozik: zord északi falakra mászik, holott a déli oldalon kényelmesen feljuthatna, életveszélyes első megmászásokon töri ki a nyakát, napokat tölt viharban a hegyek csúcsán vagy gleccserszakadékokban, hogy a végén eggyel több négyezrest jegyezhessen be a naplójába.

24-25. oldal (1982-es kiadás)

9 hozzászólás
Fenycsepp>!

Csak szimbólum a hegy és hegymászás; minden valamirevaló embernek kell hogy legyen egy Matterhornja, amit tűzön-vízen keresztül meg akar mászni. Nem a Matterhorn a szép, ha mégoly festőiesen világítja is meg a hold, hanem az a szép, hogy vannak matterhornjaink, amelyek kikényszerítik belőlünk az igazi emberi magatartást: a küzdést. Nem a küzdést a létért, hiszen éppen ez az, ami bennünk az állattal közös, hanem a léten felüli küzdést: azt a küzdelmet, amit nem az élet szükségletei kényszerítenek ránk, hanem emberi mivoltunk: a szenvedély. Az állatnak nincs szenvedélye. Él és meghal, közben küzd a létért, ez a dolga. Az ember ott kezdődik, ahol túllép azon, ami benne csak biológia, átadja magát a szenvedélynek, a “léten felüli” küzdelemnek. Egyedül ez lehet szép.

118-119. oldal, VI. fejezet.

Bla I>!

– Ez az út vezet Adlersruhéra?
– Nem egészen…Azazhogy erre is lehet menni, ha nem volna ilyen nagy a hó. Csak hát bizony kerülő ez, legalább 5 órás kerülő.
– Hogy az ördög…
-Az elágazásnál balra kellett volna tartani Stüdl-Hütte felé…
– Késő jótanács. Most mit csináljunk?
-Legokosabb visszamenni az elágazáshoz.
– Nem lehet átvágni valahogy a hegyeken? Erre nincs út?
– Út? Tetszik tudni utak nemigen vannak errefelé…Át lehetne vágni éppen emerre is, csak hát nagyon nagy a hó. Friss hó, nem járt még rajta senki.
– Valakinek elsőnek is kell lenni, nem? Majd leszünk mi az elsők.

22. oldal

SteelCurtain>!

Csak szimbólum a hegy és a hegymászás; minden valamirevaló embernek kell hogy legyen egy Matterhornja, amit tűzön-vízen keresztül meg akar mászni. Nem a Matterhorn a szép, ha mégoly festőien világítja is meg a hold, hanem az a szép, hogy vannak Matterhornjaink, amelyek kikényszerítik belőlünk az igazi emberi magatartást: a küzdést. Nem a küzdést a létért, hiszen éppen ez az, ami bennünk az állattal közös, hanem a léten felüli küzdést: azt a küzdelmet, amit nem az élet szükségletei kényszerítenek ránk, hanem emberi mi-voltunk: a szenvedély. Az állatnak nincs szenvedélye. Él és meghal, közben küzd a létért, ez a dolga. Az ember ott kezdődik, ahol túllép azon, ami benne csak biológiai, átadja magát a szenvedélynek, a „léten felüli” küzdelemnek. Egyedül ez lehet szép.

Kapcsolódó szócikkek: Matterhorn
2 hozzászólás
Amapola P>!

Ha mégis fölmegy valami komolyabb hegyre, akkor vezetővel cipelteti föl magát
– no, szép dolog. Ahová magától nem tud fölmenni az ember, oda ne menjen.

Bla I>!

– Mégiscsak közölni kell a szüleinkkel, hogy itt vagyunk – mondta, mikor odatelepedtem mellé – Tudniillik nem mertünk nekik szólni arról, hogy Bécsbe jövünk. Úgysem engedtek volna el. Ha megtiltják, akkor nem jöhetünk, de ha nem tudják, hogy jövünk, mit tiltsanak meg?
Tetszett a praktikus filozófia…

8. oldal

vigili>!

Az ember csak úgy kimond egy ilyen szólásmondást, hogy az ösvény „visz föl” ide meg ide, aztán hamar tapasztalnia kell,hogy az ösvény sehová sem „visz föl”, hanem saját magunkat kell fölvinni, hátizsákunkkal együtt, sőt a „bringásoknak” még a biciklit is tolni kell a meredek ösvényen.

96. oldal /1963-as kiadás/

Bla I>!

Operába nem azért megy az ember, hogy lásson, hanem hogy halljon.

8. oldal

Amapola P>!

Aztán azt veszik észre, hogy a hómező – vagy inkább jégmező latyakkal – telistele van hosszanti repedésekkel. Egyszer csak az Öreg megáll, felemeli ujját, ami arra vall, hogy most egy nagyon jelentőségteljes megállapítás következik, aztán így szól:
– Te Kisember! Ez egy gleccser.
Előkapják a Baedekert, kisillabizálják, hogy ahol most járnak, az a Pasterzekees. A nyavalya tudta, hogy mi az a „kees”. Hát most megtudták, a „kees” nem más, mint gleccser.

Kapcsolódó szócikkek: gleccser
Amapola P>!

Kisember végre előszedi szigorlati jegyzetét és úgy tesz, mintha készülne a pótvizsgára. Ezt a vékony jegyzetet egyébként minden gleccsertúrára magával cipeli, azzal a bizarr indokolással, hogy ha netán beesne egy szakadékba, és napokat kellene ott töltenie, akkor szorgos tanulással foglalja el magát. Nem tudom, pótvizsgája szempontjából elég megnyugtató-e ez az elhatározása.

Kapcsolódó szócikkek: gleccser

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Thury Zsuzsa: A francia kislány
Anne C. Voorhoeve: Liverpool Street
Erich Kästner: Három ember a hóban
Patricia St. John: Nyomok a hóban
Timothée de Fombelle: A hazátlan herceg
Lakner Artúr: Édes mostoha
Darren Shan: Fivérek mindhalálig
Ifj. Inotai András: Iskolabusszal Amerikában
Erich Kästner: A repülő osztály
Nagy Lajos: Három boltoskisasszony