Aranyketrec 168 csillagozás

Egy elmeosztály élete
Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec

1957-ben ​jelent meg az Aranyketrec első kiadása, a hatvanas években további három magyar kiadás követte, s közben megjelent angol, német és szlovák nyelven is. Ifjúkori műveimet leszámítva, első könyvem volt, példányszámát tekintve kétségtelenül legsikeresebb. Bár egy elmegyógyintézet belső életéről szól, egyúttal mégis önéletrajz: annak az öt esztendőnek a története, amit feleségemmel együtt a „pusztán” töltöttem. A puszta szónak itt áttételes értelme is van, hiszen egyfajta emigrációt, önként vállalt – de a körülmények által kikényszerített – száműzetést jelent. Akikkel együtt éltem, azok is száműzöttek voltak, pontosabban számkivetettek: elmebetegek, akiket a társadalom kiközösített magából. Megpróbáltam közös sorsunkat széppé varázsolni, s ez a könyv arról szól: a varázslat sikerült. Húsz-huszonöt év távlatából úgy emlékezem vissza, nem is volt nehéz dolog széppé varázsolni a rámbízottak életét, épp csak emberség s csöppnyi jóakarat kellett hozzá; mégis, ahogy belelapozok a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1957

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Aranytoll

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
470 oldal · ISBN: 9789633732120
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
470 oldal · ISBN: 9789633732137
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2007
470 oldal · ISBN: 9789639708587

9 további kiadás


Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

ápolónő · Karinthy Gábor · Parmenidész


Kedvencelte 34

Most olvassa 28

Várólistára tette 172

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

sztinus P>!
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nagyon nehéz megszólalni, amikor most tettem le a könyvet. Egyszerűen mindenben kiváló írás. Szépirodalmilag is megàllja a helyét, bár szakirodalmi elbírálása van, pedig sokrétű a tartalma és a mondanivalója.
Egy elmeorvos, aki együtt él a betegekkel, és nem csak a kórterem ablakából lesi és vizsgálja őket, nekem ápolóként is sokat adott a szemlélete, az embersége. Az életről is szól, hiszem az elmebajok és a normalitás között csupán kicsi a különbség. Ezt is milyen szépen leírja valahol.
Én, magam majdnem normálisnak tartó is sokat tanultam ebből a párszáz oldalból.
Jó könyv, ajánlom!

7 hozzászólás
eme P>!
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nem árt néha bepillantani egy ilyen világba. Átértelmezi a sajátodat. Szerettem a könyvet, de néha volt problémám az elbeszélővel. Helyenként túl könnyedén, túl egyszerűen és problémamentesen lép át dolgokon. Persze, bizonyos mértékig el kell távolodni, egyébként nem hiszem, hogy ép ésszel és lélekkel kibírható mindaz, amit leír. De bánt az, hogy az aranyketrec valahogy félbe maradt, és Benedek mintha nem is bánná.

5 hozzászólás
Rushka>!
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nincsenek ismereteim a pszichiátriáról mint tudományról, a pszichiátriai intézményrendszer állapotát sem ismerem pár elnagyolt hírnél jobban, nincs semmilyen szakmai érvem, hogy kétségbe vonjam a könyv hitelét, mégsem tudok hinni neki.
Elsősorban a stílus miatt: @baranyfelhobodorito tökéletesen összefoglalja az értékelése elején (http://moly.hu/ertekelesek/1426950), hogy milyen is a regény nyelve. Tényleg művi emelkedettség és (sok esetben durva) közönségesség keveredik benne, sokszor volt olyan érzésem, mintha azt hallgatnám, ahogy egy egyébként művelt ember, aki csak teherként, mások jelenlétében viselkedik, elengedné magát, és visszatérne a számára kényelmes közönségességhez. A felépítése pedig annak a folyamatos ismétlése volt, hogy mennyire rossz a pszichiátriai ellátás – az ő módszere mennyire jó és eredményes – de senki sem dolgozik így rajta kívül, és ez szinte minden második bekezdésben le volt írva (akármiről is szólt az a bekezdés), ugyanilyen nyílt szavakkal.
Az állandó öndicséret visszás volt így már a nyelvi megformáltságban is, de igazolhatta volna a szakmai siker. Csak ismételni tudom, hogy nem ismerem a pszichiátria helyzetét az ’50-es évek Magyarországán, nem tudom konkrét tényekhez viszonyítani a szerző munkásságát, de mégsem tudom elhinni, hogy minden, amit csinált, olyan nagyszerű volt (vagy akárcsak rendben volt), ahogy ő állítja.
Elsősorban azért, ahogy a betegekről beszélt. Minden betegére csak valamilyen gúnynévvel utalt (pl. Békaszájú Sanyi, Kacagó Lajos, Kilincsrázó Ervin), nekem ez szinte teljesen lerombolta a saját magáról kialakított megértő orvos képét. De a betegek „szokásait” (=betegségük tüneteit) is nagyon sokszor vicces anekdoták elmondására használta csak fel, esetek, amik nekem tragikusok voltak, számára szórakoztatóak. (pl. amikor az egyik beteg kútba ugorva kísérelt meg öngyilkosságot). Furcsa volt, hogy a pszichoterápiát nem tartotta sokra, „mélylélektani belemagyarázásról” beszélt, miközben több esetnél nem értettem, hogy pszichoterápia helyett miért kerültek elmegyógyintézetbe a bemutatott páciensek (és nem értettem, hogy ő miért nem látja ezt). Abban is furcsa volt sok minden, ahogy a betegekkel bántak , pl. a szerző elmondta, teret kell engedni közöttük a szerelemnek, szerencse, hogy az intézetének nagy parkja van sok bokorral – tényleg azt gondolta, hogy nekik jó lesz így is?
Elhiszem, hogy a korban (amikor a könyv elmondása alapján sok kórház elmeosztálya a pince volt, ahol lekötözve vegetáltak a betegek) újítás volt a szerző módszere, az, hogy tevékenységre sarkallta a betegeket, foglakozásokat szervezett, de ő is lekezelően írt róluk, és az általa vezette intézet is nagyon messze volt attól, amit ma tisztességes ellátásnak nevezünk. (És nekem erre nem tud mentség lenni, ha ma sem jobb a helyzet.)
Ami viszont érdekes volt a könyvben, az a kor, az ’50-es évek bemutatása. A páciensek életútjában ott van a korszak, mind társadalmilag, mind gazdaságilag (pl. egy fiúnál azután erősödtek fel a skizofrén tünetek, miután teljesen mellékes tanúként kihallgatta a rendőrség egy egyetemi ügyben, ő pedig elkezdte várni, mikor jönnek érte, egy nőnek pedig azért voltak szexuális problémái, mert egy szobában lakott az egész család). De ott van a korszak abban is, ahogy a pszichiátriai betegekkel bánt a társadalom – ha munkaképessé tudták őket tenni, bányák és állami gazdaságok örömmel fogadták és dolgoztatták őket. Ha valamiért, a korszakot önkéntelenül bemutató történetek miatt érdemes elolvasni a könyvet.
A magyar pszichiátria úttörő, modern művének, de akár csak őszinte látleletnek a pszichiátria helyzetéről viszont nem tudom tartani. Ha pedig tévedek, és a benne bemutatott módszer és intézet intézet tényleg a legjobb volt, ami akkoriban a magyar pszichiátriában történt, az végtelenül ijesztő.

1 hozzászólás
Kiss_Csillag_Mackólány P>!
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nagyon vágytam erre a könyvre, de mielőtt hozzákezdtem volna, elolvastam az értékelésit.
Mivel sokan írták róla, hogy nem az igazi, így elhatároztam, hogy nekem csakazértis tetszeni fog.
Sajnos nem így lett.
Szinte minden bejött, amiről ti, többiek írtatok, én sem voltam elragadtatva.
Említettem már, hogy hosszú életem során pszichiátrián is dolgoztam, persze nem ugyanezen körülmények között, de ami tény, az tény a pusztában és a kastélyban is.
Idegesítő volt számomra a sok ömlengés önmagáról, , a munkájának állandó méltatása.
Csalódtam, de azért elképzelhető, hogy valamikor még a kezembe veszem, hátha más hangulatban más lesz a véleményem.

Csilla555 P>!
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

A szerző szerint azért lett furcsa műfajú ez a könyve, mert eredetileg naplónak szánta. De mégsem lett igazán napló. A szakmai elemzések,megfigyelések, kifejezések ellenére nem mondható tudományos értekezésnek sem. Regényesen írta meg, de mégsem regény. Szóval nehéz behatárolni a műfaját.
Tisztában volt azzal, hogy elmebetegekről írni nagyon kényes dolog. Akkoriban is az volt és valljuk be még most is az.
Ezzel a művel azt akarta bizonyítani nekünk, hogy az elmebajos betegek is emberek.
Ne legyenek velük szemben előítéleteink. Ne féljünk tőlük,ne alázzuk meg őket vagy ne szánakozzunk rajtuk.
Egyszerűen viselkedjünk emberségesen velük! Mert ők is vágynak a szeretetre, a dicséretre, a tudásra, az elismerésre. Egy elfogadó közegben ők is képesek magukból a legjobbat kihozni, sőt akár meggyógyulni.
A mű kendőzetlen betekintést enged egy elmeosztály életébe. Én, mint egy laikus olvasó úgy gondolom, hogy a könyv vége nagyon tudományosra sikeredett. Ezért már nem kötötte le a figyelmemet. Ezt egy kicsit sajnálom. :)
Összességét tekintve mégis azt mondhatom, hogy mindenképpen érdekes olvasmány volt, kár lett volna kihagyni!

Alvarando>!
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Maga a szerző is nehezen sorolta be műfajilag a könyvét, így az olvasó is tanácstalan, hova tartozhat. Valahol az orvosi ismeretterjesztő és a dokumentumregény között mozog, a legtöbb helyen a szépirodalomhoz sorolják. Ez valószínű annak köszönhető, hogy az alma nem esett messze a fájától, mivel a nagy mesemondó nagypapa és az irodalomtörténész apuka után a harmadik generációs orvos-író is kitűnő íráskészséggel lett megáldva. Ebben a kötetben egy általa működtetett elmegyógyintézet, a Puszta működését meséli el, onnantól hogy nagy rábeszélések és egy nagy utazás után odakerült, mint főorvos. Ő azonban nem egy szokványos elmegyógyintézet vezetője lett, itt egy különleges módszerrel, munkaterápiával gyógyították a betegeket, elég nagy sikerrel. A könyv első fele arról szól, hogyan rakta le a pusztai módszer alapjait, milyen volt a betegekkel és a kollegákkal a viszonya, végül milyen harcokat kellett megvívnia a fenntartóval. A könyv második része egy orvosi szakkönyvhöz hasonlít, itt a főbb pszichiátriai betegségeket írja le elég részletesen, a Pusztából vett példákkal. Ez a rész kicsit szárazabb, de ezt is úgy írja le a szerző, hogy az olvasó egy közérthető és viszonylag gördülékenyen olvasható szöveget kapjon. A könyv cselekménye az ötvenes években játszódik, de az éppen virágkorát élő Rákosi-rendszer helyett a regény lapjain egy humánus környezetbe csöppenünk, ahol embernek tekintették az ápoltakat és egy alternatív módszerrel próbálták őket gyógyítani. Az orvoslástörténet iránt érdeklődőknek kötelező olvasmány!

3 hozzászólás
AeS P>!
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nem mai darab a kötet, ezért mondhatnánk, hogy azóta azért már történt paradigmaváltás, és a pusztai módszereket bőven meghaladtuk, be- és elfogadóvá váltunk, a társadalom már nem közösíti ki a hajléktalanokat, a kábítószerfüggőket, a fogyatékossággal élőket, a cigányokat és az elmebetegeket.
Nagy szart nem.

motyi11 P>!
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Sokat vártam ettől a könyvtől, végül nagy csalódás lett. Szakmailag elavult, az egyes betegségekről azóta bővültek az ismereteink. Érthető, hiszen az 1950-es években íródott. Nem ez volt a fő oka, hogy nem tetszett, hanem a sokszor lenéző, sőt, időnként kifejezetten gúnyos hangnem, ahogyan a betegekről ír. Ez egyrészt etikailag kifogásolható, másrészt valamiféle felsőbbrendűség-érzés sugárzik az egész könyvből, ami egyáltalán nem teszi szimpatikussá a szerzőt.

patakizs>!
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Igazán elgondolkodtató könyv ez. Egy elmeorvos vidéken átvesz egy elmegyógyintézetet, és egy régi-új módszert vezet be: rácsok és fizikai bántalmazás nélkül, kedvességgel próbálja a betegeit gyógyítani, vagy legalábbis számukra emberi életkörülményeket biztosítani, egy mikro-társadalmon belül lehetővé tenni, hogy magukat „értelmesen” elfoglalják, és a munkában-szórakozásban örömüket leljék.
Először nagyon lelkesen olvastam, több résznél meghatódtam, példaképként tekintettem a dokira és feleségére, hiszen magamról pontosan tudom, hogy nem bírnék így elvonulni, és 0-24-ben mások szolgálatába állni.
Aztán – főleg a második rész – elkezdett egy telefonkönyvhöz hasonlítani. Most úgy gondolom, vagy egy fele ilyen hosszú regényt kellett volna írnia, vagy egy orvosi tanulmányt. Szerintem ez a könyv így senkinek nem okoz igazán örömet.
Bevallom, amikor elkezdtem unni az olvasását, elolvastam néhány értékelést róla, és az a helyzet, hogy mind a két szélsőséggel egyet tudok érteni. Bár én nem gondolnám, hogy nagyon öntelt a figura, de azért néhol tényleg van ennek nyoma.

mefi69>!
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Szép és jó. Érdekes. De valahol mégis az egész könyv olvasása alatt úgy éreztem, hogy Benedek István nekem nem igazán szimpatikus. Hogy miért is?! Pont azért, mert ő nem őrült bele ebbe a helyzetbe. Hogy lehet azt elviselni ép ésszel, hogy tudom: én jól csinálom, így kéne csinálni mindenhol, mindenkor, otthont nyújtok 90-100 embernek egyszerre, gyógyítok – a szó igazi értelmében!, és nem igazán hajtom magam, hogy még több – több ezer – ember életét legalább elviselhetőbbé tegyem. (Analógia: felfedezem a rák ellenszerét, de csak a környezetemben lévőknek juttatok belőle) Ez olyan cél, amiért érdemes és kell is küzdeni, verítékezni, szenvedni, akár bele-belebolondulni. Persze ez már nem lenne egészséges, de talán akkor is, kellene. (Érzem, hogy ez valahol már rendkívül nyálasan, romantikusan hebehurgya, de talán ilyen vagyok.)

16 hozzászólás

Népszerű idézetek

Sárhelyi_Erika I>!

Legtöbb betegünk régóta már csak úgy fityeg a társadalmon, mint tarisznyán a bojt. Még rajta van éppen, de szervesen nem tartozik hozzá, s a tarisznya nélküle is tarisznya. Azt hiszem, tévednek azok, akik szerint az elmebeteg nem veszi észre ezt a fityegést.

68. oldal (Gondolat)

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: elmebeteg
Sárhelyi_Erika I>!

Valószínűleg életének legmegrázóbb fölismerése volt az, hogy a „bolondoktól” nincs mit félni, csak a „normálisoktól” mentse meg az isten…

25. oldal (Gondolat)

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: normális/normalitás
eme P>!

Parmenidész azt mondta, minden dolgok mértéke az ember. Igaza volt, de azt nem mondta meg, hogy melyik ember? A többiek vagy én magam?

278. oldal

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: Parmenidész
eme P>!

Szabadság: annyit jelent, hogy szabad saját egyéniségem törvényei szerint élnem. A szabadság ellentéte nem a rabság, hanem a kényszerű alkalmazkodás. (…) Aki alkalmazkodik, azt hívják normálisnak. A legtöbb ember számára könnyű az alkalmazkodás: vagy azért, mert egyénisége nagyjából megfelel a társadalmi követelményeknek, vagy azért, mert nincs egyénisége.

275. oldal

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: alkalmazkodás · szabadság
Sárhelyi_Erika I>!

Az olyan éjszakás, aki nappal nem álmos: gyanús.

47. oldal (Gondolat)

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Carmilla >!

Az autizmus tehát: vágyaktól vezetett gondolkodási mód, amely fütyül a valóságra és a logikára, fütyül a természeti és az ember csinálta törvényekre. Egy törvényt ismer csak: önmagát.

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: autizmus
Psyche>!

Azt mondhatjuk, hogy a vallás általánosan elfogadott és széltében elterjedt pszichoneurózis, ezzel szemben a neurózis: egyénileg konstruált és öngyötrővé torzult vallás.

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: neurózis · vallás
scelestus>!

Kettős ketrecben élnek az elmebetegek: egyiket ők építik a lelkük köré, a másikba a társadalom zárja a testüket. A maguk csinálta ketrec rácsait lebontani nehezebb, sokszor megoldhatatlan; a társadalom emelte falat lebontani sem könnyű éppen, de legalább nem reménytelen. S ha ledönteni nem is, de megaranyozni a ketrecet! Ez is valami. Sőt adhat-e ember ennél többet. Végre is többé-kevésbé mindnyájan ketrecben élünk. Talán a boldogság illúziója nem egyéb, mint a ketrec aranyos csillogása.

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Carmilla >!

A „munka öröme” eléggé elkopott frázis, azt hiszem, ez is a szent nagy hazugságok közé tartozik. Önmagában a munkának nincs öröme. Az öröm a munka érelmével kezdődik, az összetartozással folytatódik és az otthontalálással válik teljessé.

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: munka
Maya >!

Kitűnő szakember, de mivel mindig fúróval dolgozik, nagyon hozzászokott a furkálódáshoz.

19. oldal (I. rész 1. Honfoglalás)

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Keyes: Billy Milligan háborúi
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Szabó Magda: Az ajtó
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Illyés Gyula: Petőfi Sándor
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
Rados Virág: Bipoláris
Goce Smilevski: Freud húga
Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül