Aranyketrec 156 csillagozás

Egy elmeosztály élete
Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec Benedek István: Aranyketrec

1957-ben ​jelent meg az Aranyketrec első kiadása, a hatvanas években további három magyar kiadás követte, s közben megjelent angol, német és szlovák nyelven is. Ifjúkori műveimet leszámítva, első könyvem volt, példányszámát tekintve kétségtelenül legsikeresebb. Bár egy elmegyógyintézet belső életéről szól, egyúttal mégis önéletrajz: annak az öt esztendőnek a története, amit feleségemmel együtt a „pusztán” töltöttem. A puszta szónak itt áttételes értelme is van, hiszen egyfajta emigrációt, önként vállalt – de a körülmények által kikényszerített – száműzetést jelent. Akikkel együtt éltem, azok is száműzöttek voltak, pontosabban számkivetettek: elmebetegek, akiket a társadalom kiközösített magából. Megpróbáltam közös sorsunkat széppé varázsolni, s ez a könyv arról szól: a varázslat sikerült. Húsz-huszonöt év távlatából úgy emlékezem vissza, nem is volt nehéz dolog széppé varázsolni a rámbízottak életét, épp csak emberség s csöppnyi jóakarat kellett hozzá; mégis, ahogy belelapozok a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1957

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Aranytoll

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2007
470 oldal · ISBN: 9789639708587
>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2001
480 oldal · ISBN: 9635475012
>!
Új Gondolatok, Budapest, 1993
500 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638343001

6 további kiadás


Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Karinthy Gábor · Parmenidész


Kedvencelte 32

Most olvassa 29

Várólistára tette 159

Kívánságlistára tette 54

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
sztinus P
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nagyon nehéz megszólalni, amikor most tettem le a könyvet. Egyszerűen mindenben kiváló írás. Szépirodalmilag is megàllja a helyét, bár szakirodalmi elbírálása van, pedig sokrétű a tartalma és a mondanivalója.
Egy elmeorvos, aki együtt él a betegekkel, és nem csak a kórterem ablakából lesi és vizsgálja őket, nekem ápolóként is sokat adott a szemlélete, az embersége. Az életről is szól, hiszem az elmebajok és a normalitás között csupán kicsi a különbség. Ezt is milyen szépen leírja valahol.
Én, magam majdnem normálisnak tartó is sokat tanultam ebből a párszáz oldalból.
Jó könyv, ajánlom!

7 hozzászólás
>!
eme P
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nem árt néha bepillantani egy ilyen világba. Átértelmezi a sajátodat. Szerettem a könyvet, de néha volt problémám az elbeszélővel. Helyenként túl könnyedén, túl egyszerűen és problémamentesen lép át dolgokon. Persze, bizonyos mértékig el kell távolodni, egyébként nem hiszem, hogy ép ésszel és lélekkel kibírható mindaz, amit leír. De bánt az, hogy az aranyketrec valahogy félbe maradt, és Benedek mintha nem is bánná.

5 hozzászólás
>!
Rushka
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nincsenek ismereteim a pszichiátriáról mint tudományról, a pszichiátriai intézményrendszer állapotát sem ismerem pár elnagyolt hírnél jobban, nincs semmilyen szakmai érvem, hogy kétségbe vonjam a könyv hitelét, mégsem tudok hinni neki.
Elsősorban a stílus miatt: @baranyfelhobodorito tökéletesen összefoglalja az értékelése elején (http://moly.hu/ertekelesek/1426950), hogy milyen is a regény nyelve. Tényleg művi emelkedettség és (sok esetben durva) közönségesség keveredik benne, sokszor volt olyan érzésem, mintha azt hallgatnám, ahogy egy egyébként művelt ember, aki csak teherként, mások jelenlétében viselkedik, elengedné magát, és visszatérne a számára kényelmes közönségességhez. A felépítése pedig annak a folyamatos ismétlése volt, hogy mennyire rossz a pszichiátriai ellátás – az ő módszere mennyire jó és eredményes – de senki sem dolgozik így rajta kívül, és ez szinte minden második bekezdésben le volt írva (akármiről is szólt az a bekezdés), ugyanilyen nyílt szavakkal.
Az állandó öndicséret visszás volt így már a nyelvi megformáltságban is, de igazolhatta volna a szakmai siker. Csak ismételni tudom, hogy nem ismerem a pszichiátria helyzetét az ’50-es évek Magyarországán, nem tudom konkrét tényekhez viszonyítani a szerző munkásságát, de mégsem tudom elhinni, hogy minden, amit csinált, olyan nagyszerű volt (vagy akárcsak rendben volt), ahogy ő állítja.
Elsősorban azért, ahogy a betegekről beszélt. Minden betegére csak valamilyen gúnynévvel utalt (pl. Békaszájú Sanyi, Kacagó Lajos, Kilincsrázó Ervin), nekem ez szinte teljesen lerombolta a saját magáról kialakított megértő orvos képét. De a betegek „szokásait” (=betegségük tüneteit) is nagyon sokszor vicces anekdoták elmondására használta csak fel, esetek, amik nekem tragikusok voltak, számára szórakoztatóak. (pl. amikor az egyik beteg kútba ugorva kísérelt meg öngyilkosságot). Furcsa volt, hogy a pszichoterápiát nem tartotta sokra, „mélylélektani belemagyarázásról” beszélt, miközben több esetnél nem értettem, hogy pszichoterápia helyett miért kerültek elmegyógyintézetbe a bemutatott páciensek (és nem értettem, hogy ő miért nem látja ezt). Abban is furcsa volt sok minden, ahogy a betegekkel bántak , pl. a szerző elmondta, teret kell engedni közöttük a szerelemnek, szerencse, hogy az intézetének nagy parkja van sok bokorral – tényleg azt gondolta, hogy nekik jó lesz így is?
Elhiszem, hogy a korban (amikor a könyv elmondása alapján sok kórház elmeosztálya a pince volt, ahol lekötözve vegetáltak a betegek) újítás volt a szerző módszere, az, hogy tevékenységre sarkallta a betegeket, foglakozásokat szervezett, de ő is lekezelően írt róluk, és az általa vezette intézet is nagyon messze volt attól, amit ma tisztességes ellátásnak nevezünk. (És nekem erre nem tud mentség lenni, ha ma sem jobb a helyzet.)
Ami viszont érdekes volt a könyvben, az a kor, az ’50-es évek bemutatása. A páciensek életútjában ott van a korszak, mind társadalmilag, mind gazdaságilag (pl. egy fiúnál azután erősödtek fel a skizofrén tünetek, miután teljesen mellékes tanúként kihallgatta a rendőrség egy egyetemi ügyben, ő pedig elkezdte várni, mikor jönnek érte, egy nőnek pedig azért voltak szexuális problémái, mert egy szobában lakott az egész család). De ott van a korszak abban is, ahogy a pszichiátriai betegekkel bánt a társadalom – ha munkaképessé tudták őket tenni, bányák és állami gazdaságok örömmel fogadták és dolgoztatták őket. Ha valamiért, a korszakot önkéntelenül bemutató történetek miatt érdemes elolvasni a könyvet.
A magyar pszichiátria úttörő, modern művének, de akár csak őszinte látleletnek a pszichiátria helyzetéről viszont nem tudom tartani. Ha pedig tévedek, és a benne bemutatott módszer és intézet intézet tényleg a legjobb volt, ami akkoriban a magyar pszichiátriában történt, az végtelenül ijesztő.

1 hozzászólás
>!
Kiss_Csillag_Mackólány P
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nagyon vágytam erre a könyvre, de mielőtt hozzákezdtem volna, elolvastam az értékelésit.
Mivel sokan írták róla, hogy nem az igazi, így elhatároztam, hogy nekem csakazértis tetszeni fog.
Sajnos nem így lett.
Szinte minden bejött, amiről ti, többiek írtatok, én sem voltam elragadtatva.
Említettem már, hogy hosszú életem során pszichiátrián is dolgoztam, persze nem ugyanezen körülmények között, de ami tény, az tény a pusztában és a kastélyban is.
Idegesítő volt számomra a sok ömlengés önmagáról, , a munkájának állandó méltatása.
Csalódtam, de azért elképzelhető, hogy valamikor még a kezembe veszem, hátha más hangulatban más lesz a véleményem.

>!
AeS P
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nem mai darab a kötet, ezért mondhatnánk, hogy azóta azért már történt paradigmaváltás, és a pusztai módszereket bőven meghaladtuk, be- és elfogadóvá váltunk, a társadalom már nem közösíti ki a hajléktalanokat, a kábítószerfüggőket, a fogyatékossággal élőket, a cigányokat és az elmebetegeket.
Nagy szart nem.

>!
Bi_bi_bi
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Ezt a könyvet nem tudom, nem fogom és nem is akarom, mint irodalmi alkotást értékelni. Benedek István nem egy Elek Apó stílusban mesél, na, az az igazság. Ez semmit nem vett el abból az élményből, amit olvasás közben éreztem.
Benedek István nem hibátlan. De egy nagyszerű ember. És nagyszerű pszihiáter lehetett. Az lenne napjainkban is. Tisztelem emberségét. Tisztelem a munkasságát.

P.s. azért volt egy rész, ahol személyes élmény miatt nagyot nyeltem. De ez is a világ velejárója. Nem vagyunk mindenhatók és a jövőbe se látunk. És ez így van jól.

2 hozzászólás
>!
motyi11 P
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Sokat vártam ettől a könyvtől, végül nagy csalódás lett. Szakmailag elavult, az egyes betegségekről azóta bővültek az ismereteink. Érthető, hiszen az 1950-es években íródott. Nem ez volt a fő oka, hogy nem tetszett, hanem a sokszor lenéző, sőt, időnként kifejezetten gúnyos hangnem, ahogyan a betegekről ír. Ez egyrészt etikailag kifogásolható, másrészt valamiféle felsőbbrendűség-érzés sugárzik az egész könyvből, ami egyáltalán nem teszi szimpatikussá a szerzőt.

>!
mefi69
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Szép és jó. Érdekes. De valahol mégis az egész könyv olvasása alatt úgy éreztem, hogy Benedek István nekem nem igazán szimpatikus. Hogy miért is?! Pont azért, mert ő nem őrült bele ebbe a helyzetbe. Hogy lehet azt elviselni ép ésszel, hogy tudom: én jól csinálom, így kéne csinálni mindenhol, mindenkor, otthont nyújtok 90-100 embernek egyszerre, gyógyítok – a szó igazi értelmében!, és nem igazán hajtom magam, hogy még több – több ezer – ember életét legalább elviselhetőbbé tegyem. (Analógia: felfedezem a rák ellenszerét, de csak a környezetemben lévőknek juttatok belőle) Ez olyan cél, amiért érdemes és kell is küzdeni, verítékezni, szenvedni, akár bele-belebolondulni. Persze ez már nem lenne egészséges, de talán akkor is, kellene. (Érzem, hogy ez valahol már rendkívül nyálasan, romantikusan hebehurgya, de talán ilyen vagyok.)

16 hozzászólás
>!
Morn
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Nehéz, nagy falat volt nekem ez a könyv. Nem mondhatnám túl bonyolultnak a megfogalmazását, meglehetősen olvasóbarát, nem szükséges hozzá semmiféle előzetes tudás sem, bár a betegségek részletezése meglehetősen elavult. Valamiért mégis szenvedtem vele, többször félreraktam (a legnagyobb szünetem akkor volt, amikor a sokkterápia pozitív oldala volt hangsúlyozva), pihentettem. Nem is tudnám konkrétan megmagyarázni, hogy mi volt vele a problémám, mert túlságosan nyomasztónak sem titulálhatom. Elvégre ez az intézet még úgymond barátian bánt a páciensekkel, bemutatta, hogy milyen az, amikor a munkaterápia tényleg hatékonnyá tehető, és mikor javulást vagy legalábbis szinten tartást lehet elérni bizonyos bentlakóknál. Ez így túl szépnek is hangzik, nekem kicsit sántít az egész történet. Lehet én vagyok túl szkeptikus, nem tudom. Az írója sem volt túlságosan szimpatikus számomra, nagyon feláldozónak, jólelkűnek, a pácienseiért mindent megtevő embernek állította be magát, amit szintén nehezen tudok elképzelni. Biztos létezik a szakmája iránt ennyire elhivatott ember, de kétlem, hogy minden megtörtént a valóságban is, amit Benedek István leírt.

>!
Gondolat, Budapest, 1983
500 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632812182
>!
ábelarengetegben
Benedek István: Aranyketrec

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Szépirodalmilag talán kevésbé, de szakmai szempontból abszolút kikerülhetetlen mérföldkő. Milyen előrehaladott szellemiségben dolgoztak a Pusztán! Talán még mára sem valósult meg teljesen ez a pusztai szemlélet a gyakorlatban. Röpke pályafutásom alapján vallom én is, hogy a szeretetattitűd a legcélravezetőbb.
Az esetleírások – főleg a második részben – nagyon sűrűek voltak és lehetetlenség írásban átadni a betegtörténeteket így ömlesztve.


Népszerű idézetek

>!
Sárhelyi_Erika IP

Legtöbb betegünk régóta már csak úgy fityeg a társadalmon, mint tarisznyán a bojt. Még rajta van éppen, de szervesen nem tartozik hozzá, s a tarisznya nélküle is tarisznya. Azt hiszem, tévednek azok, akik szerint az elmebeteg nem veszi észre ezt a fityegést.

68. oldal (Gondolat)

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: elmebeteg
>!
Sárhelyi_Erika IP

Valószínűleg életének legmegrázóbb fölismerése volt az, hogy a „bolondoktól” nincs mit félni, csak a „normálisoktól” mentse meg az isten…

25. oldal (Gondolat)

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: normális/normalitás
>!
eme P

Parmenidész azt mondta, minden dolgok mértéke az ember. Igaza volt, de azt nem mondta meg, hogy melyik ember? A többiek vagy én magam?

278. oldal

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: Parmenidész
>!
eme P

Szabadság: annyit jelent, hogy szabad saját egyéniségem törvényei szerint élnem. A szabadság ellentéte nem a rabság, hanem a kényszerű alkalmazkodás. (…) Aki alkalmazkodik, azt hívják normálisnak. A legtöbb ember számára könnyű az alkalmazkodás: vagy azért, mert egyénisége nagyjából megfelel a társadalmi követelményeknek, vagy azért, mert nincs egyénisége.

275. oldal

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: alkalmazkodás · szabadság
>!
Sárhelyi_Erika IP

Az olyan éjszakás, aki nappal nem álmos: gyanús.

47. oldal (Gondolat)

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

>!
Carmilla 

Az autizmus tehát: vágyaktól vezetett gondolkodási mód, amely fütyül a valóságra és a logikára, fütyül a természeti és az ember csinálta törvényekre. Egy törvényt ismer csak: önmagát.

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: autizmus
>!
Psyche

Azt mondhatjuk, hogy a vallás általánosan elfogadott és széltében elterjedt pszichoneurózis, ezzel szemben a neurózis: egyénileg konstruált és öngyötrővé torzult vallás.

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: neurózis · vallás
>!
scelestus

Kettős ketrecben élnek az elmebetegek: egyiket ők építik a lelkük köré, a másikba a társadalom zárja a testüket. A maguk csinálta ketrec rácsait lebontani nehezebb, sokszor megoldhatatlan; a társadalom emelte falat lebontani sem könnyű éppen, de legalább nem reménytelen. S ha ledönteni nem is, de megaranyozni a ketrecet! Ez is valami. Sőt adhat-e ember ennél többet. Végre is többé-kevésbé mindnyájan ketrecben élünk. Talán a boldogság illúziója nem egyéb, mint a ketrec aranyos csillogása.

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

>!
moonsugar

Szabadság: annyit jelent, hogy szabad saját egyéniségem törvényei szerint élnem. A szabadság ellentéte nem a rabság, hanem a kényszerű alkalmazkodás. A társadalom törvénye sok-sok ember egyéni törvényéből alakul ki. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a társadalom törvénye azonos az őt alkotó egyéni törvényekkel. Erről szó sincs. Az egész más, mint a részek összessége – ezt már Aristoteles is tudta. A társadalmi törvény nem összessége, hanem eredője az egyéni törvényeknek. A legtöbb ember magán-törvénye eltér ugyan a társadalmi törvénytől, de nem olyan mértékben, hogy ne tudjon alkalmazkodni hozzá. Aki alkalmazkodik, azt hívják normálisnak.

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete

Kapcsolódó szócikkek: normális/normalitás · szabadság
>!
Maya

Kitűnő szakember, de mivel mindig fúróval dolgozik, nagyon hozzászokott a furkálódáshoz.

19. oldal (I. rész 1. Honfoglalás)

Benedek István: Aranyketrec Egy elmeosztály élete


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Keyes: Billy Milligan háborúi
Goce Smilevski: Freud húga
Adam Foulds: Eleven útvesztő
Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
A. F. Brady: Vakság
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Dennis Lehane: Viharsziget
Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska