„Nagy lelki örömmel hallom, hogy könyvem a családos házak kedves barátja s az iskolai oktatásnak segítőtársa lett: hogy nagyok és kicsinyek gyönyörűséggel és haszonnal olvassák. A magyar népé ezért az érdem elsősorban. Az ő lelkének kincsei ezek a mesék. Én csupán a nép mesemondó fia vagyok” – írta majd kilencven évvel ezelőtt Benedek Elek, a kisbaconi székely mesemondó, író, a Cimbora gyerekújság szerkesztője. És álma valóra vált. Meséit azóta is szeretik felnőttek és gyerekek, falun és városban, élnek a könyvekben, és még ma is terjednek az élőszó útján.
Vajon ki ne emlékeznék a régiek közül A csodaszarvas mondájára, a kisfiúra, aki az Isten kardját megtalálta és ezzel új erőt öntött a hunok lelkébe, a csetlő-botló Szent Péterre és a kedélyesen – „népiesen” – igazságtevő Krisztusra, aki Szent Péterrel járja a világot; és melyik gyerek ne ismerné a hős Nemtudomkát, a deszkavári királyfit, vagy ne örülne annak, hogy az aranyhajú királykisasszony kiszabadul a gonosz… (tovább)
A csodaszarvas (Magyar mese- és mondavilág 1.) 18 csillagozás
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Enciklopédia 7
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 1
Most olvassa 2
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 11
Kiemelt értékelések
Teljesen elbűvölt ez a magyar mesegyűjtemény, elsősorban a nyelvezete miatt. A régi magyaros, jóízű mesélés érződik minden sorából. Természetesen voltak benne ismerős történetek, mondák is, de mindig valami újdonság, fordulat tette megunhatatlanná a meséket. Szinte hallotta az ember a mesélőt. Mivel a karcokban részleteztem a meséket, ide nem másolom át őket.
Felnőtteknek s gyerekeknek is ajánlom a kötet.
Fantasztikus gyűjtemény. Nagyon remek mesék, és az sem zavaró, hogy számos azonos fordulat van bennük, inkább könnyíti a befogadást, azonos ízűvé teszi a meséket, amelyek mégis sokszínűek.
Népszerű idézetek
– Hát aztán hová s merre, édes lovam?
– Az erdőbe, kicsi gazdám. Ott van egy vaddisznó, annak a fejében egy nyúl, nyúl fejében egy iskátulya, iskátulyában kilenc lódarázs. Ebben a kilenc lódarázsban van a kilencfejű sárkány ereje, ha ezeket elpusztítjuk, annyi ereje sem lesz a sárkánynak, mint egy szopós gyermeknek.
16. oldal, Az égig érő fa
Felül a leány a Szél hátára, végigsurrognak-burrognak az egész világon, még azon is túl, s éppen a csonka torony tetején teszi le a leányt.
Könyörgött szegény feje, hogy eresszék szabadon, ő a botját keresi, de bizony a leányok nem eresztették el, míg az óra éjfélt nem ütött.
Megérkeztek a kígyókirály rezidenciájába. A kicsi kígyó elmondta az édesapjának, hogy Fiú mentette meg az ő életét, s a kígyókirály csakugyan egyszeriben elnyelte Fiút, de ki is hányta abban a szempillantásban, s Fiúból olyan derék, szép szál legény lett, hogy nem volt párja hét puszta határban.
Hiába beszélt Tatárvitéz a feleségének, hogy ne nyugtalankodjék, éjjel-nappal sírt az asszony, s mit volt mit tenni Tatárvitéznek, a drága, szép paripát megüttette. A leányka pedig, mikor a paripát nyúzták, odament s fölvett egy csepp vért földestül, s eltemette a királyné ablaka alá.
Hát, uramteremtőm, mi történt! Másnap reggelre olyan gyönyörű almafa nőtt a királyné ablaka elé, hogy csudájára járt az egész város. Ezüst volt a levele, arany a virága, gyémánt az almája.
– Én bizony – felelt a pap – olyan országba igyekszem, ahol a búzakenyérnél jobb kenyeret kapok.
– Na hiszen, várj csak – mondta Krisztus –, mindjárt elviszlek én olyan országba –, s abban a szempillantásban lóvá változtatta az elégedetlen papot.
– Na, édes fiam, én már háromezer esztendeje alszom, de többet nem alszom el, csak meghalok. Hanem elébb vígy föl az országomba, hogy még egyszer kedvem szerint ihassak-ehessek, aztán egy kanál hamu lesz belőlem, s azt temesd az ablakod alá! Foglald el az országomat, s légy boldog, azt kívánom!
No, ezt ugyan jól eltalálta. Egyszerre csak, supp! lesuppant a pokolba. Ahol ni, éppen ott vágtatott a tizenkét vitéz, egyenest egy gyémántpalota felé.
– Kard, ki a hüvelyből! – kiáltott Mirkó, mikor a tizenkét vitéz éppen be akart kerülni a gyémántpalota kapuján – nyissz, nyissz, mind a tizenkettő holtan fordult le a lováról.
Megállott Mirkó a gyémántpalota előtt egy szempillantásra, de nem tovább. Azt mondta: egy életem, egy halálom, megnézem, ki lakik odabent. Hiszen még csak most állott el szemeszája, mikor belépett a gyémántpalotába. Egy rettentő nagy szövőszék előtt ült egy ördöngös szüle – s halljatok csudát! –, amint jobbra vetette a vetélőt, két huszár ugrott ki, amint balra vetette, két gyalog katona.
A sorozat következő kötete
 | Magyar mese- és mondavilág sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Wass Albert: Az utolsó táltos ·
Összehasonlítás - Lev Tolsztoj: Mesék 84% ·
Összehasonlítás - Kríza Ildikó (szerk.): Mesék és mondák Mátyás királyról 75% ·
Összehasonlítás - Komjáthy István: Mondák könyve 90% ·
Összehasonlítás - Móra Ferenc: Mondák és mesék ·
Összehasonlítás - Móra Ferenc: Királyasszony macskái ·
Összehasonlítás - Gaál Mózes: Magyar hősök és királyok ·
Összehasonlítás - Nyulász Péter: Ciprián 87% ·
Összehasonlítás - Kányádi Sándor: A kíváncsi Hold 97% ·
Összehasonlítás - Méhes György: Gyöngyharmat Palkó 97% ·
Összehasonlítás