Huszár ​Almanach I-II. 1938–1945 0 csillagozás

Magyar királyi hivatásos és tartalékos honvéd huszár tisztikar
Bene János – Szabó Péter: Huszár Almanach I-II. 1938–1945

Jelen kötetünk 611 hivatásos és 1155 tartalékos huszártiszt, illetve néhány frontszolgálatot teljesített méneskari tiszt életrajzi adatait tartalmazza, akik a lovasságnál kapták kiképzésüket, s elsődlegesen az 1938 és 1945 közötti időszakban, vagyis legalább az 1938. novemberi felvidéki bevonulásig aktív tagjai voltak a Magyar Királyi Honvédségnek. Többévi kutató- és gyűjtőmunka eredménye ez az adattár, melyet elsősorban a még élő magyar királyi huszártisztekre, illetve hozzátartozóikra gondolva készítettünk el. Emléket állítottunk egyúttal azon egykori honvéd huszártiszteknek is, akik a II. világháború hadszínterein vesztették életüket, hadifogságban haltak meg, vagy az 1945 utáni kommunizmus áldozataivá váltak.

>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010
784 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633772874

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

William Wharton: Éjfélre kitisztul
Leon Uris: Meghalsz, tengerész!
Gyalog Ödön: „Horthy Miklós katonája vagyok…”
Hans Hellmut Kirst: Tisztgyár
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Anatolij Kuznyecov: Babij Jar
Gabriel McLoad: U. S. Waffen-SS
Sven Hassel: Gyalogoshadosztály
Otto Carius: Tigrisek a sárban
Szilvási Lajos: Csillaghullás