A ​magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938 – 1945 1 csillagozás

Bene János – Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938 – 1945 Bene János – Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938 – 1945

Bevezető:
„Jelen ​kötetünk 611 hivatásos és 1156 tartalékos huszártiszt, illetve néhány frontszolgálatot teljesített méneskari tiszt életrajzi adatait tartalmazza, akik a lovasságnál kapták kiképzésüket, s elsődlegesen az 1938 és 1945 közötti időszakban, vagyis legalább az 1938. novemberi felvidéki bevonulásig aktív tagjai voltak a Magyar Királyi Honvédségnek. Többévi kutató- és gyűjtőmunka eredménye ez az adattár, melyet elsősorban a még élő magyar királyi huszártisztekre, illetve hozzátartozóikra gondolva készítettünk el. Emléket állítottunk egyúttal azon egykori honvéd huszártiszteknek is, akik a II. világháború hadszínterein vesztették életüket, hadifogságban haltak meg, vagy az 1945 utáni kommunizmus áldozataivá váltak.

Hogy kik is voltak ők, talán Splényi Géza, volt nyíregyházi huszárőrnagy találó sorai illenek rájuk a legjobban: ” (…) A huszártiszt sohasem volt csak parancsnok, hanem századának, szakaszának apja, papja, tanítója. Apja, aki minden körülmények… (tovább)

>!
Heraldika, Budapest, 2006
680 oldal · ISBN: 9639204226
>!
566 oldal · keménytáblás · ISBN: 963722050X

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Tiger205>!
Bene János – Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938 – 1945

Ezt nem kiolvasni kell.. olvasgatni!
(mint egy lexikont)
Forrásmunka, ha egy huszártisztet keresel. Én két rokont is megtaláltam benne :)


Hasonló könyvek címkék alapján

Tomcsik Nóra: Tél Berlinben
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
Radnóti Miklós: Tajtékos ég
Vida Gábor: Senkiháza
Závada Pál: Természetes fény
Szabó Magda: Katalin utca / Ókút
Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege
Fábián Janka: Emma fiai
Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer és antiszemitizmusának mérlege
Lakatos Menyhért: Füstös képek