Az ​ismeretlen Juliánusz 0 csillagozás

A legelső magyar ázsiakutató életrajza és kritikai méltatása
Bendefy László: Az ismeretlen Juliánusz Bendefy László: Az ismeretlen Juliánusz

A ​budai Várhegyen, a Halászbástya északi tornya mögött áll a domonkosrendi szerzetes, Juliánusz barát szoboralakja, Antal Károly szobrászművész megragadó alkotása, nem messze az egykori domonkos kolostortól, ahonnét a hős szerzetes társaival útnak indult.
A teljes történetet, amely a közel két éves, fáradságos, veszélyekkel teli küldetésről szól, Bendefy László könyvéből ismerhetjük meg, amelyben az író szerencsésen ötvözi a kalandregénybe illő történet élvezetes elbeszélését a tudós aprólékos gondosságával. A mű bemutatja a kort, a IV. Béla király elhatározásához vezető indítékokat, hogyan indult el a négy elszánt szerzetes, rekonstruálja útvonalukat, utazásukat tengeren és ismeretlen tájakon, a nehézségeket, amelyeken át kellett küzdeni magunkat. Meghatározza a végül megtalált Magna Hungaria földrajzi helyét, majd magától Juliánusztól tudjuk meg, mit talált végül magáramaradva az Ural vidéki magyarok országában és hogyan történt, hogy a tatár kánnak a magyar királyhoz… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1936

>!
Stephaneum, Budapest, 1936
190 oldal
>!
Kairosz / Paulus Hungarus, Budapest
186 oldal · ISBN: 9639406171

Várólistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Baktay Ervin: Kőrösi Csoma Sándor
Kubassek János: A Szahara bűvöletében
Thor Heyerdahl: Aku-aku
Balogh János: Túrkevétől Óceániáig
Beksics Gusztáv: Mátyás király birodalma és Magyarország jövője
Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpád-ház uralkodói
Magyar Zoltán: Árpád-házi Szent Erzsébet
Meszlényi Antal: Magyarországi Szent Margit
Joó Tibor: Mátyás és birodalma
Nagy László: „Sok dolgot próbála Bethlen Gábor…”