Földalatti ​Légitársaság 57 csillagozás

Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Egy ​Victor nevű fekete férfi ördögi paktumot köt a szövetségi bűnügyi szervekkel, és az Egyesült Államok Marsall Szolgálatának keretében fejvadászként dolgozik. Rengeteg munkája van, az ő Amerikájában ugyanis a polgárháború sosem történt meg, és a rabszolgatartás négy államban – a Kemény Négyekben – mindmáig legális.

Victor régóta érzi, hogy helytelen, amit tesz, és valami nincs rendben az egész országgal, de a szabadságát semmiért nem adná fel. Annak ellenére sem, hogy amikor Indianapolisba érkezik elvégezni a legújabb megbízását, már az eligazítás után tudja, hogy valami nagyon nem stimmel.

Victor beépül a magát Földalatti Légitársaságnak nevező rabszolgafelszabadító mozgalom helyi sejtjébe, hogy elkapja a szökevényt, akinek a nyomát templomok hátsó szobáin keresztül, üres parkolókon át lehangolt hotelszobákig és orvosi rendelőkig követi, hogy végül a Kemény Négyek szívébe hatolva felfedezze: a célpontja olyan dolog birtokába jutott, ami az egész ország jövőjét… (tovább)

Eredeti mű: Ben H. Winters: Underground Airlines

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634192763 · Fordította: Orosz Anna
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
336 oldal · ISBN: 9789634192787 · Fordította: Orosz Anna

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

Starbucks


Most olvassa 6

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 60


Kiemelt értékelések

>!
csartak MP
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Mocskos és elcseszett alternatív valóságba visz el történet, egy olyan Amerikába, ahol 4 államban meg napjainkban is létezik és egyben virágzik a rabszolgaság. Egy olyan férfi szemszögéből játszódik, aki alapból nem kellene, hogy szimpatikus legyen. De számomra mégis az volt. A kezdeti cinikus, gúnyosan magabiztos viselkedés már az elején valami sokkal mélyebbre mutat. Mint a hagyma rétegei, úgy válnak le a személyiségének részei, és mutatja meg ki is valójában. Honnan jött, miért csinálja, és hova tart. Útja vérrel és verejtékkel van kirakva, és már magával sem tud szembe nézni. Nincsenek magasztos céljai, és nem mondható hősnek sem. Ebben a világban nincsenek hősök. Van rossz, és van sokkal rosszabb. Túlélés van. És ebben a túlélésben nem meglepő, hogyha valaki nem az, akinek kiadja magát.
Szeretem Ben H. Winters stílusát, ahogy ír. Főleg az egyes szám első személy miatt még hatásosabb, a hangulatképekkel bőven tűzdelt gondolatok tovább velem maradnak. Nagyon érdekes könyv volt, számomra az idei év egyik legemlékezetesebb olvasmánya marad.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
336 oldal · ISBN: 9789634192787 · Fordította: Orosz Anna
>!
robinson P
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Néha bizony érdemes és vallom, kell is kimozdulni a megszokott komfortzóna biztonságából. Ez a regény tökéletes élmény volt ehhez. A Földalatti Légitársaság története egy rejtélyes és nyugtalanító regény. Erős. Ben H. Winters lenyűgözött, és minden várakozásom felett még szórakoztatott is. Nem lepődnék meg, ha a filmesek is lecsapnának a könyvre és mozivászonra kerülne a történet.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/05/foldalatti-legitar…

4 hozzászólás
>!
marschlako P
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Akárcsak Wilsonét, Winters prózáját is kifejezetten szeretem. Az utolsó nyomozó trilógiánál is inkább az tetszett, ahogy Winters ír, meg a krimi szál mögötti világ(vége) miliője. Nagyjából ugyanez igaz a Földalatti légitársaságra is, melyben Winters egy kegyetlen világot alkotott, ahol az USA egyes déli tagállamaiban még ma sem törölték el a rabszolgaságot. Maga a történet fő szála sem rossz, de szerintem most sem ebben áll a regény erőssége, hanem abban a világban, melyet a lelkét a szabadságáért eladó főszereplő történetén keresztül megismerhetünk. Nem egy olyan hely ez, ahol bárki is élni szeretne, de ha a külső rétegeket lehántjuk, gyakorlatilag pont ugyanott találjuk magunkat, mint ahol most is élünk. A hangsúlyok persze mások, de rá kell döbbennünk, hogy bár lehet, hogy nálunk de jure nincsenek rabszolgák, de Winters Amerikája csak annyiban más, mint a vidámparkok közkedvelt elvarázsolt kastélyai vicces tükörtermeiben megjelenő képmásaink: a külcsín lehet ugyan más, de ez a belsőn mit sem változtat.

S éppen ezért ennyire letaglózó ez a regény, mert nagyon is jól ismerjük azt az érzéketlen világot, melyről Winters mesél nekünk. S bár nagyon nem kellett volna, éppen ezért tudott Victor mégis közel kerülni kicsit, mert bár egész elxxxtt élete a hazugságra épült, mégis felcsillant benne helyenként az emberség szikrája*.

A végéért azért kicsit kár, s ezért nem tudok maradéktalanul elégedett lenni a kötettel, mert az bizony egy kissé össze lett csapva, s az egész világ fényében nekem elég valószerűtlennek is tűntspoiler. Azt viszont egyáltalán nem bántam, hogy nem voltak benne világrengető események, nem éreztem kihagyott lehetőségeket; lehetett volna sokkal grandiózusabb is persze, de nekem ez pont így volt jó: néhány kisember küzdelme a létért egy párhuzamos univerzumban.

* Ha már az elején felhoztam Wilsont, akkor megemlítem, hogy ugyanezt éreztem Adamnél is az Affinitásokban.

>!
NewL P
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Jól megírt, és jól kitalált történet egy alternatív Amerikában. Az író nagyon jól megfogja a kilátástalanság, a két rész közötti különbség, a rabszolgaság lényegét, azt hogy mi mindenre képes egy ember csak, hogy neki jó legyen, az apró jó tetteket, amik ugyan a nagy egészben nem számítanak, de segítenek abban, hogy azért elhiggyük mégis van az emberségnek nevezett valami. Azt hiszem a fenti mondatok rá világítanak arra, hogy mennyire zavarosak az érzéseim a történettel kapcsolatban. Ajánlom, mert egy jó könyv.

>!
Spaceman_Spiff IP
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Te, aki ezt a könyvet olvasod, szabad vagy. Valószínű, hogy neked ez a könyv csak kuriózum. A te világodban nincsen rabszolgaság. A te világodban mindenki szabad. De a te világodban is lelőhetnek a rendőrök egy afroamerikait, mert az “fenyegetően” viselkedett – például benyúlt a kesztyűtartóba az irataiért, vagy kisgyerekként játékpisztollyal játszott. A te világodban is előbb állítanak meg “szúrópróbaszerűen” egy feketét közúti ellenőrzésen, egy fekete előbb bukik ki az iskolából, egy fekete előbb “kerül bajba”, kevesebbet keres, előbb “akad el” a ranglétrán. Lehet belőle elnök, persze. Elvégre ez egy szabad világ.

Abban a másik világban is ez megy. A feketék még a “Szabad Államokban” is csak másod- vagy harmadrendűek. Az emberek félrenéznek, ha arról van szó, hogy Délen rabszolgákkal dolgoztatnak. Szerintük a feketék ugyanis nem emberek. Vagy azok, de. Mindig van egy de. Vagy több de. A Földalatti Légitársaság legfőbb célja, hogy elborzasszon azzal, milyen is lenne feketének lenni egy olyan Amerikában, ahol még mindig létezik a rabszolgaság. Mit tehetne meg egy fekete? Mit kell elviselnie, mit gondolhat, hogyan élhet? De tedd fel a kérdést: mennyivel jobb a te világod? Winters persze sarkít, az alternatív világa, még ha érdekes és első látásra működőképesnek is tűnik, valójában csak egy háttér, egy makett. De nem a háttértől fog működni az, amit el akar érni. Hanem attól, hogy sokkal jobban hasonlít a fikció a valóságra, mint azt elsőre gondolnánk. Igen, eltörölték az Államokban a rabszolgaságot, és megszűnt a szegregáció. De valami miatt az utóbbi években mégis egyre több az olyan mű, még a “szórakoztató irodalomban” is (mint pl. Az ötödik évszak a fantasyben vagy a The Hate U Give az ifjúsági regények között), ami pont arról szól, hogy ezzel a világgal sincs minden rendben.

Nem egy hibátlan könyvet olvasol. Nem egy Pulitzer-díjas regényt. Nem egy letehetetlen thrillert. Nem egy hideglelősen szuggesztív lélektani drámát. Nem egy végtelenül precíz alternatív világleírást. Hanem egy látleletet a saját világodról. Amit te is alakítasz és aminek megvannak a maga rabszolgái. A maga problémái. És te is változtathatsz rajtuk.
http://www.prozanostra.com/iras/akik-nem-szabadok-ben-h…

>!
Noro 
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Amerikában új fénykorát éli a társadalmi/politikai (mundane) SF, de a polgárháborús alternatív történelemnek közel egy évszázados hagyományai vannak. Winston Churchill (igen, az a Churchill!) írta az első fikciós esszét a témában, majd következett Ward Moore proto-steampunk klasszikusa, a Bring the Jubilee egy harmadik világbeli, rasszista USÁ-ról. Megkerülhetetlen még (és nem csak terjedelme okán :P) Harry Turtledove tizenegy kötetes regényfolyama, amely beviszi a kettészakadt Amerikába a világháborúkat.

Winters regénye ezektől elsősorban a nézőpontjában különbözik. Nem sokszor találkoztam még olyan alternatív amerikás regénnyel, amely ennyire közvetlenül meríti bele az olvasót a társadalmi visszásságok sűrűjébe. Ez a könyv szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a „nagy” perspektívát, helyette egyetlen ember szenvedéseire összpontosít. Victor – már ha elfogadjuk ezt a nevet a sok közül, amellyel önmagára gondol – egy összetört és mások által összegyúrt személyiség. Emberi kaméleon, akinek még az is nehézséget okoz, hogy saját magával őszinte legyen, vagy önmagának bevallja, hogy van véleménye a dolgokról, hogy egyáltalán joga van véleményt mondani a világról.
A rabszolgaság itt úgy jelenik meg, mint egyfajta szellemi kondicionálás, amelynek végső célja, hogy megszüntesse a rabszolgák emberi gondolkodását, végső soron az éntudatosságát. Néha ugyan felbukkan egy-két érdekes ellenpont – szolgák, akik szabad életet élnek a gazdáik orra előtt –, de a történet nagy részében a reménytelenség dominál. Ennek ellenére cselekményes könyvről van szó, antihősünk ugyanis sokáig többé-kevésbé engedelmes robotként halad előre feladatában – miközben rémálmok és eltitkolt vágyak gyötrik. Mellékszereplői is érdekesek, különösen a Légitársaság tagjai, akik mind másképp ideologizálják meg tetteiket, de ritka köztük az olyan, akit valóban az egyes menekültek, mint emberi lények, foglalkoztatnak. Az olvasó pedig egy pillanatra sem felejtheti el, hogy a fajgyűlölet nem egy bináris, van/nincs állapot, hanem szétsugárzik a rabszolgatartó államokból. Megjelenik az északi hatóságok bizalmatlanságában vagy a hétvégi abolicionisták bujkáló önvádjában is.

A világ kidolgozottságával kapcsolatban vannak problémáim. Nem érzem igazán hitelesnek, hogy a rabszolgatartás miért is éri meg, ha az USA többi állama, plusz a fél világ is bojkottálja a déli négyekből kikerülő minden árut. spoiler Ezen felül érezhető, hogy Winters nem gondolt bele, milyen hatással lett volna egy visszahúzódó politikát gyakorló Amerika a XX. század egész történelmére. Említi például, hogy volt Szovjetunió – de mi volt az ezt ellensúlyozó másik szuperhatalom? Ügyesen szór el történelem-morzsákat híres amerikaiakról, de az egész nagyon esetlegessé válik, ahányszor külföldre próbál hivatkozni. Ezért levonnék egy egész csillagot, ha a könyv az alternatív történelem hagyományos (Turtledove-i) iskoláját követné, de ez legalább annyira disztópia is. Azoknál pedig nem létfontosságú, hogy a háttér tökéletesen logikus legyen – sőt, néha még rá is erősíthet, ha bizonyos elemei józanul gondolkodó emberek számára felfoghatatlanok. Mint realista disztópia, a Földalatti… szerintem nagyon is jól egyensúlyozik a hihetőség határán: az egyik pillanatban úgy érzed, hogy tiszta képtelenség, a következőben pedig beléd hasít, hogy mindez nem is áll olyan messze a valóságtól.

>!
makitra P
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Ez a könyv annyira jó… lehetett volna.

Adva van egy rettentően izgalmas és érdekes alternatív történelmi kiindulópont: az USA egyes államaiban még legális a rabszolgaság. Névtelen és arctalan főszereplőnk pedig egy szökött rabszolga, aki kényszerből más szökött MKSZ (az eufemisztikus "munkára kötelezett személy") elfogásában segít. Milyen kifordított, pszichológiai játszma lehetne ebből!

De nem lett, dadus. Winters ugyanis megelégszik a felszínnel mind a társadalmi, mind az emberi kérdések ábrázolásánál. Felveti ugyan a többi állam, a gazdaság viszonyulását ehhez az olcsó munkaerőhöz, mégsem lesz hangsúlyos (bár szerencsére nem megy át a didaktikus „a multinacionális cégek rosszak”-sulykolásba), holott szerintem bőven belefért volna a regény keretei közé. Míg a főszereplőnk ábrázolásánál is megelégszik a traumatikus múlttal és az önutálattal, ennél lehetett volna árnyaltabb a karakter – tegyük hozzá, a többiek még ennyit sem kapnak.

Bár ennek ellenére a cselekményszövés izgalmas, jól bonyolítja a szálakat (kivéve a végkifejlet többszörös deus ex machináját), ugyanakkor számomra a stílus a legkiábrándítóbb. Abszolút jellegtelen, néha már-már száraz és unalmas, nem volt képes bennem érzelmeket kelteni, inkább csak vártam, hogy véget érjen. És bár annak idején, a Gyilkosság világvége előttnél épp ezt dicsértem, inkább az a legszembetűnőbb, hogy azóta semmit sem változott.

Szóval Winters megint nem győzött meg, hátha legközelebb.

>!
Dominik_Blasir
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Winters szerintem még mindig abban a legjobb, ahogy egyszerű emberekről, kis közösségekről mesél – már Az utolsó nyomozó-trilógiában is azt élveztem igazán, ahogy az ottani kifordult, a világvége miatt mindenféle extrém viselkedésbe menekülő társadalomról ír. Most talán a korábbinál is több lehetősége van szabadon engedi a fantáziáját: ezúttal közel sem olyan elrugaszkodottak az ötletei, viszont sokkal nyomasztóbb, ahogy bemutatja ezt a világot (azért remek ötletekből most sincs hiány).
Nyomasztó, már csak azért is, mert elképzelhető. Azáltal hogy a jelenünkhöz nagyon hasonló időbe helyezi a cselekményt, máris sokkal közelebb érezzük magunkhoz (valószínűleg egy amerikainak még többet jelent). És az a legrémisztőbb, hogy nem érezni szélsőségesnek – nem valamiféle eltúlzott disztópia, hanem látszólag minden normális.
A Földalatti Légitársaság mégsem igazán fájdalmas regény: csak kisebb betekintéseket enged ennek a szörnyű világnak a mélyebb rétegeibe, és a felszínen megmarad izgalmas thrillernek. Ez talán sokaknak kevés lesz – bevallom, én is jobban örültem volna, ha inkább a történet drámaibb, tragikusabb oldalát domborítja ki, és nem annyira a rejtélyre helyezi a hangsúlyt –, de a szórakoztatásra most sem lehet sok panasz.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-06-09+…

>!
kvzs P
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Látszólag ez egy alternatív valóságban játszódó thriller. Látszólag azzal a gondolattal játszik, hogy Amerika néhány államában a rabszolgaság ma is működő dolog. Látszólag.
Valójában egy görbe tükör, amely rámutat, hogy a szabad világ milyen képmutató, ha a tömegek, ha a kisebbségek szabadságáról van szó. Mert bármi lehetséges, de csak akkor, ha a megfelelő társadalmi rétegből érkeztél…
A regény főszereplője egy sokszorosan sérült ember, akit a saját lelkiismerete tart leginkább rabszolgasorban, és nem a nyomkövetője. Látszólag szabad, azonban számára a szabadság megízlelése csak azt eredményezte, hogy még jobban retteg a múltjától és a lehetséges jövőjétől, és önmagát kínozza azért, hogy élhessen. A többi szereplőből csak villanásokat és felületes benyomásokat kapunk, de mind tökéletesen asszisztál ahhoz, hogy Victor(?) lelki vívódásai kibontakozhassanak.
Nem egy tökéletesen kidolgozott hátterű, vagy történetű könyv, és sokan érteni sem fogják a -szerintem igazi- mondanivalóját. Aki viszont tud a sorok között olvasni, annak sok muníciót adhat az előítéletekről való gondolkodáshoz.

>!
Lisie87 P
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Sokat tipródtam az értékelésen. Winters stílusa nem idegen, mert a nyomozós sorozatát már olvastam és kedveltem is. Ezzel a könyvvel is elvoltam, de valahogy nyomasztó volt a hangulata, az egész szituáció. A rabszolgaság, a megkülönböztetés, ez az egész világ olyan idegen volt számomra és elképzelhetetlen. Csak arra tudtam gondolni, hogy de jó, hogy velem nem történt ilyen, remélem nem is fog . Ugyanakkor kíváncsi voltam a főszereplő motivációjára, hogy honnan indult, hová jut és hogyan próbál túlélni ebben az el..szett világban. Nem mondanám, hogy tetszett, de mindenesetre érdekes volt és néha ki kell lépni a komfortzónából, sajnos nincs minden szivárványból és unikornisokból! :D


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

A gonoszság olyan, akár a gyom. Magától nem sorvad el, csak nő és burjánzik.

Kapcsolódó szócikkek: gonoszság
>!
csartak MP

Kikapcsoltam a rádiót, és egy Michael Jackson-válogatást bányásztam elő a kesztyűtartóból. A magnó felszisszent, ahogy benyomtam a kazettát. Én magam válogattam rá össze a számokat jó pár évvel ezelőtt. Azt beszélték, az új kocsikban már nem lesznek kazettás magnók, mivel az amerikai piac lassan kezd felzárkózni a világ többi részéhez, ahol már CD-t használtak. Igaz, még nem tartottunk itt.
Felcsavartam a hangerőt. MJ a Human Nature-t énekelte a Thrillerről, én pedig vele együtt énekeltem.

Kapcsolódó szócikkek: Michael Jackson
>!
csartak MP

Még soha nem jártam Indianapolisban, de sok más városban igen. Minden város egyforma. Folyók és lakóövezetek, többsávos utak és mellékutcák. A közepén ott a belváros, a szélén, afféle kerítésként, a körgyűrű. Vannak gazdag és szegény kerületek, fekete, fehér meg vegyesen lakott negyedek. Starbucks, Walmart és Tower Stores. A világ mindenhol ugyanolyan, bármerre is jár az ember.

Kapcsolódó szócikkek: Starbucks
>!
csartak MP

– Nem vagyok szökevény. Nem vagyok rabszolga.
– Mi van?
Folytattam. Elmondtam nekik az igazat.
– De ember sem vagyok.
– Mi van?
– Szörnyeteg vagyok, ember képében. A bőröm egy kígyó bőre, a lábam farkasé.

>!
Bíró_Júlia P

Olyan nagy részét töltöttem az életemnek tettetéssel, színleléssel, szerepváltással, mintha csak egy tévékészüléken váltottam volna csatornát, hogy néhanapján, amikor teljesen egyedül találtam magam, mint most itt, csendben várakozva egy fehérre meszelt, levegőtlen helyiségben, úgy éreztem, mintha üres képernyő lennék.

135. oldal

>!
MeeCee P

Néha képesek vagyunk arra – igaz, olyankor is csak alig –, hogy a valóditól eltérő változatát képzeljük el a világnak.

171. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

David Mitchell: Felhőatlasz
Robert Merle: Védett férfiak
John Scalzi: Bezárt elmék
Sylvain Neuvel: Ébredő istenek
Mur Lafferty: Hat ébredés
David Brin: Dettó
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
V. E. Schwab: Viszály
Stephen King: 11/22/63
Itó Projekt: </Harmónia>