Az ​igazság határán (Az utolsó nyomozó 3.) 114 csillagozás

Ben H. Winters: Az igazság határán

Hogyan ​töltenéd el az utolsó napjaidat a Földön?

Már csak tizennégy nap van hátra a Maia nevű aszteroida becsapódásáig. Amerika ‒ és a világ ‒ egészén végérvényesen eluralkodott a káosz. Az emberek bunkerekben, magukra hagyott áruházakban és átmeneti szállásokon húzzák meg magukat, a pénz mit sem ér, a víz és az ennivaló azonban felbecsülhetetlen értékű. A Föld minden szegletében a közelgő apokalipszisre készülődnek, a boldogság hajszolásának szentelve utolsó napjaikat.
Csakhogy Hank Palace nyomozónak még maradt egy megoldatlan ügye. Imádott húgát, Nico Palace-t utoljára egy csapat gyanús, felfegyverkezett fiatal társaságában látta egy katonai helikopteren. A radikális szervezet meggyőződése, hogy atomrobbantással képesek lehetnek megakadályozni az aszteroida becsapódását. Hank ugyan nem hisz a dologban, de mindenképpen látnia kell Nicót a világvége előtt, hogy elbúcsúzhasson tőle. Hosszú, fáradságos útja Amerika kék, vörös, zöld és szürke városain át vezet,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191780 · Fordította: Orosz Anna
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
272 oldal · ISBN: 9789634191797 · Fordította: Orosz Anna

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Henry Palace


Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

phetei>!
Ben H. Winters: Az igazság határán

Szerettem ezt a sorozatot és bátran tudom ajánlani sci-fi és krimi rajongóknak, illetve mindenkinek aki könnyed, de nem súlytalan olvasnivalót keres.

Amellett, hogy a trilógia végig egyenletes színvonalú (ami már önmagában kisebb fajta csoda), Winters részről-részre kiváló érzékkel pont annyit változtatott a történet mesélés arányain, amitől nem érezzük a trilógia könyvein a rókabőr illatot és monoton ismétlődés bilincsét. Ezek az eltolódások azonban nem válnak a széria egészen egyedi hangulatának a kárára. Az Utolsó nyomozó trilógia kicsit melankolikus, kicsit filozofálgatós, kicsit lemondó és keserédes, de valahol mégis végig fenntartja a reményt, hogy a legsötétebb óra árnyékában is meg lehet őrizni az emberiességet.

Ahogy az előző epizódokban, a záró kötetben is kapunk egy sorvezetőként szolgáló nyomozásos szálat, mely vázául szolgál a cselekménynek. Én még most is meg tudtam lepődni egy-egy fordulaton, bár hozzátartozik, hogy alig olvasok krimit; aki Agatha Christie-n nőtt fel, annak aligha fog ez a vonal újat mutatni. Azt gondolom egyébként, hogy ez a része a trilógiának egyébként is csak kapaszkodóul szolgál a főszereplő Hank Palace nyomozó számára, hogy az egyre inkább rögeszmévé váló nyomozási hajlam révén ne veszítse el a talajt teljesen a lába alól a közelgő apokalipszis egyre súlyosabbá váló pszichés nyomása alatt. Mivel pedig Palacenak van mibe kapaszkodni, az olvasó is kap valami támpontot az olvasáshoz, ami nagyban segíti az olvasásélményt.

Ez az elem különbözteti meg egyébként leginkább Winters trilógiáját a világvége összeomlást igen érzékletesen ábrázoló Álmatlanoktól, melyben a szereplőkkel, az eseményekkel és a világgal együtt nagyon hatásosan még a kezdetben szépirodalmi igényességű szöveg is széthullik a végére. Támpontok hiányában viszont egy idő után meglehetősen nehéz is lesz az Álmatlanok befogadása, de hát az őrülteken kívül ki tudná könnyen megemészteni a világvégét? Az Utolsó nyomozó trilógia nem él ilyen eszközzel, a krimi elem megőrzi a történet integritását.

Legnagyobb erőssége ennek a sorozatnak, hogy nem akar több lenni, többet mutatni annál ami: egy enyhe sci-fi szállal megfűszerezett kellemes (mármint az olvasás szempontjából) hangulatú pre-apokaliptikus krimi, melynek elsődleges célja a szórakoztatás. Mindemellett úgy gondolkoztat el, hogy közben nem akar otromba, türhő módon az olvasó torkán leerőszakolni kétes értékű álbölcsességeket. A vállalását pedig kínos erőlködés nélkül teljesíti, ami minden körülmények között megsüvegelendő teljesítmény, különösen ha ilyen megbecsülendő írói alázattal párosul..

Az egész trilógia végig olvasható egy hétvége alatt, kiváló elfoglaltság a szürke téli napokra. Aztán pedig jöhet majd az Underground Airlines. :)

5 hozzászólás
csartak P>!
Ben H. Winters: Az igazság határán

A trilógia jól érzékelteti a fokozatos változást, és a leépülést. Az első részben a még létező, munkával lekötött mindennapokat áthatja a remény, izgalmas elméletek születnek a túlélésre, ki-ki vérmérséklete szerint éli meg a katasztrófa bekövetkezésének lehetőségét, folytatja az életét, vagy éppen kilép belőle. Van még hova kimozdulni, beülni, mondjuk egy kávéra. Van munkahely, kollégák, vannak otthonok. Aztán fokozatosan lepusztul minden, a dolgos megszokott hétköznapok eltűnnek, a kényelmes világunkat kiszolgáló háttérintézmények is megszűnnek. A sorozat zárókötetére a civilizált világ már gyakorlatilag összeomlott, kiüresedik minden, és a szomorú, melankolikus, elmúlást kísérő hangulat végigkísér minket. Lelkiismeretes nyomozónk viszont az utolsó pillanatig ragaszkodik az ügye felderítéséhez, ami személyes indíttatása miatt még fájóbb is számára. Ez jelenti neki kapaszkodót az utolsó napokban. Hank nagyon kedvelhető figura, így szomorú volt olvasni a szétesését és az összeomlását.
A zárókép olyan mint egy festmény, színes, beleég az emlékezetbe, mementóként szolgál egy világra, amit bármikor elveszthetünk.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
272 oldal · ISBN: 9789634191797 · Fordította: Orosz Anna
Bíró_Júlia>!
Ben H. Winters: Az igazság határán

A Mikulás nem létezik.
A cuki zsebkutyák nem valók országjáró turnéra.
Ki korán kel, baromi fáradt lesz.
A sort bátran folytathatjuk Az igazság határán bármelyik fejezetével.

Az igazság határa höhö az, hogy körülbelül az történik, ami az első két kötet után várható. Hank Police Palace arca és harci eszképizmusa egyaránt sűrű borostát növeszt, mosdatlan szagot áraszt és vörös ködbe borul. És ez baromi jól van így; olyat tudott ez a könyv,a mit az első kettő együttvéve se: bevonni, elszomorítani, és végre-valahára érdemben gondolkodni is azon, amiről szeretné a könyv, hogy gondolkodjak. Legalább az egyik plot twist valóban üt spoiler, a többi meg olyan háziasan apokaliptikus, mint a sütőn elégett grillcsirke. És – mondtam már? – ez jól van így; feltéve, hogy az ember szereti, ha az égett grillcsirke pofán is vágja, de legalábbis nekikezd archaikus Apolló torzót játszani. Amitől élted ugyan nem változtatod meg, de csak eltöpreng rajta az ember, hogy mi van, sőt mi maradhat, ha egyszer, véletlenül, bármikor, valamiért mégiscsak muszáj lesz súlyozni a környező emberek és értékek fontosságát netán.

Megkedveltem, na.

2 hozzászólás
buzavirág>!
Ben H. Winters: Az igazság határán

Az elején nagyon tiltakoztam ezzel a trilógiával kapcsolatban, de azt kell mondjam a végére egész megszoktam Winters stílusát, és ezt a részt már szerettem.
Már csak napok vannak hátra a becsapódásig, nyomozónk Hank nem nyugszik amíg meg nem találja húgát, az út veszélyes, a vég napjaiban gyakran eldördül egy lövés, megesik egy gyilkosság, hiszen már senki sem figyel a rendre. Érdekes volt ahogy az író bemutatta, hogy egyes emberek hogy dolgozzák fel a megsemmisülést. Az amis közösség vezetője mély hatással volt rám, szerintem nagyon emberségesen járt el családjával. De a főszereplőnknek sajnos sok rossz ki jut a végére, de nem adja fel míg rá nem jön az igazságra. Jó pár meglepő fordulattal és szépen lezárt befejezéssel zárult a trilógia.

9 hozzászólás
kvzs P>!
Ben H. Winters: Az igazság határán

Ez engem most eléggé megütött. Nem az, ami történt, vagy történni fog. Hanem az, ahogy Hank életét jelentő nyomozás értelmét veszti, és ettől kicsúszik a kezéből minden, és teljesen elveszíti a kapcsolatát a valósággal.
A társadalom szétesését Winters elég érzékletesen bemutatja az előző két kötetben, itt viszont a főszereplő darabokra hullását követhetjük végig testközelből. Így viszont még súlyosabbá válik az egész történet. Mert az ugyan sejthető volt, hogy nem lesz boldog befejezése a sorozatnak, de még Palace nyomozó sem kapja meg a feloldozást. A megbékélésen és a belenyugváson kívül semmi nem marad.

Razor P>!
Ben H. Winters: Az igazság határán

Eljő hát a vége. A regény kezdetekor már csak egy hét van hátra (a külföldi és a magyar fülszöveg is téved a két héttel), de Hank ahelyett, hogy ölbe tett kézzel várná a Maia becsapódását, Cortezzel az oldalán a húgát próbálja előkeríteni. A társadalom már szinte teljesen összeomlott, csupán itt-ott találni békés szigeteket. Hasonló módon épül le Hank is a regény folyamán, hogy aztán beletörődjön az elkerülhetetlenbe. Úgy érzem Winters szépen kikerekítette a trilógiát, a befejezés pedig a maga módján egyszerre szép, szomorú és emlékezetes.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191780 · Fordította: Orosz Anna
marschlako P>!
Ben H. Winters: Az igazság határán

Nehéz újat írni az előző kötetek után, meg nem is a mondanivaló mélységei miatt szerettem ezt a trilógiát. A korábbi részek hangulata most is megvolt, s bár minden egyre komorabb lettspoiler, s Hank is egyre jobban szétesett, továbbra is nagyon bírtam az utolsó nyomozót, aki az utolsó pillanatig nem tagadja meg önmagát. Túl nagy dolgokat senki ne várjon tőle, egy olvasmányos világvége történet, nem több, de annak nagyon jó, sajátos hangulata, látásmódja adja azt a bizonyos kis pluszt.
Talán érdemes lett volna egy kötetben megírnia a szerzőnek mindezt – főleg ma, amikor úgyis a féltéglák világát éljük –, de így sem bántam meg, hogy elolvastam.

2 hozzászólás
Lisie87 P>!
Ben H. Winters: Az igazság határán

A három részből ez tetszett a legjobban!!! Itt volt értelme Henry nyomozásának, láttam benne fantáziát, hogy spoiler Ebben a részben több érzelmet kap a főhős, nem olyan, mint egy közömbös nyomozó.
Végig izgalmas és érdekes volt, fény derült pár dologra is. Nagyon jó lezárása volt a sorozatnak. A vége pedig…hát eljutottunk a becsapódáshoz is…én teljesen elégedett vagyok a lezárással. Kellőképpen teret hagy a fantáziánknak.

Joshua182>!
Ben H. Winters: Az igazság határán

Számomra ez a trilógia végig egyenletesen hozta a négycsillagos színvonalat, a befejező rész talán hajszálnyival jobb, de túlságosan összemosódik az előző kettővel ahhoz, hogy másként értékeljem (akár egy kötetben is ki lehetett volna adni őket).
Eszkalálódnak a történések, ahogy közeleg a becsapódás dátuma, az író pedig a megszokottól eltérő módon ugrál picit az időben, hogy fokozza a feszültséget, a bűnügy pedig ebben a részben igazán személyes ügyévé válik Palace nyomozónak. Örömmel jelentem, hogy bár Agatha Christie-be még rendre beletörik a bicskám, ezúttal megfejtettem a könyv végén lévő csavart, úgyhogy büszke vagyok magamra, bocsi Benny, azért tetszett a könyv! :) A befejezésre nagyon kíváncsi voltam, és tetszik ez a megoldás, bár nem tagadom, maradt bennem hiányérzet, de ennél bonyolultabb lezárással valószínűleg csak további végtelen számú kérdést vetett volna fel…
A három kötet során bepillantást nyerhetünk különféle emberek sorsába, eltérő embertípusok viselkedésébe a trilógia központi kérdésfeltevése tükrében, azaz hogy hogyan reagálnak az elkerülhetetlenül közeledő katasztrófára. Tanulságos volt, egyaránt találkozhatunk extrém és hétköznapi, visszafogott reakciókkal, Henry nekem kicsit a „becsületes marhát” testesíti meg, akiből a katasztrófa a túlzott, szinte már eszelős hivatástudat felerősödését váltja ki, olyan mértékben, hogy azt már a közvetlen környezete és önmaga is megsínyli.
Magamból kiindulva, aki valószínűleg a bakancslistám helyezném minden fölé ilyen helyzetben, egyszerre csodálom és sajnálom is főszereplőt, de mindenképp tiszteletre méltó a viselkedése. Kiváló terepet nyújtanak ezek a könyvek a mindenkori olvasónak egy gondolatkísérlethez, hogy egy hasonló helyzetben mi magunk mit lépnénk, ilyen szempontból pedig segítenek jobban megismerni önmagunkat.
Hogy rosszat is írjak, a borítók nem igazán tetszettek. A koncepció igen, de a megvalósítás valahogy nem az igazi, a profilok nem a legszerencsésebb választások, ennél a résznél például a csajszi haja pont olyan szerencsétlenül „lóg be”, hogy sokáig azt hittem, hogy egy kecskeszakállas egyén van a képen. A Maia és a csóvája viszont minden résznél egyre nagyobb, ezt csak a legvégén vettem észre, ez tetszett, illetve szerkesztés is a fekete oldalakkal a fejezetek közt. Nem bántam meg a rászánt időt!

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2016
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191780 · Fordította: Orosz Anna
Oriente>!
Ben H. Winters: Az igazság határán

Zárókötetnek készült, és eszerint is működik ez a könyv. Nem abban az értelemben, hogy még féltucat megdöbbentően-váratlan-csavarral szórakoztatná olvasóját, hanem hogy egyfajta levezetés, végjáték, utolsó rángások a már megszokott, középnyugati-kisvárosi, posztapokaliptikus világban.
Mindig posztapokaliptikust írok, pedig valójában ez egy apokalipszisváró regény, és ha van igazán jó ötlet az egészben, hát éppen ez az. Hogyan hullik atomjaira az emberiség – néhány átlagos, amerikai közösségből vett „mikroszkópmintán” bemutatva – pusztán attól a tudattól, hogy valami elkerülhetetlen és végzetes fog történni a Földdel.

A Hank Palace-szel rokonszenvezőknek a harmadik kötetben sem kell csalódniuk, hősünk megszállottan nyomoz és nyomoz, szinte az utolsó pillanatig. Így utólag nehéz lenne ezt máshogy értelmezni, mint saját bejáratú magánőrületét, ami tulajdonképpen az elkerülhetetlen vég egyfajta feldolgozásmódja, egy a százféle módozat közül, amely őt is körülveszi. Ebben a megközelítésben egyébként Palace megszállottságában és módszerességében van valami megnyugtató következetesség.
„A bomlás minden fázisát láttuk, a megsemmisülés teljes skáláját, ahogy a városok összeomlottak az elviselhetetlen fenyegetés súlya alatt.” – meséli Hank. A városokat színkódokkal jelölik útitársukkal, annak megfelelően, hogy az adott közösségek milyen kollektív viselkedésmintát választottak, az erőszak, a menekülés, a beletörődés, a rejtőzködés, a tagadás útjára léptek-e. Hasonló színkódokkal illethetnék az egyes embereket is, akik keresztezik útjukat. Érdekes gondolatkísérlet ez a történet, de újabb szemléletes példája az egykötetnyi tartalom indokolatlan trilógiává bővítésének. A három kötet színvonala, stílusa egységesnek mondható, de az első két rész mellékes, krimi jellegű cselekményszálai semmit sem tesznek hozzá a történet lényegéhez. (A harmadik kötet pedig konkrétan tele van ismétléssel, ahogy a főszereplő felidézi a korábbi eseményeket.)

Egy mókás motívum: Sok szokásáról kell lemondania hősünknek, sorra tűnnek el körülötte a civilizáció vívmányai és eszközei, de Palace kávéfogyasztása töretlen. Már ennivalójuk is alig akad az utolsó hetekben, de azért kézzel hajtható ceruzahegyezőn őrlik a kávébabot, amit aztán felforralnak, és víz helyett isszák álló nap a termoszaikból. Tudok szimpatizálni ezzel a túlélőcsomaggal. :)


Népszerű idézetek

csartak P>!

Nem iszunk mást, csak kávét, egy hatalmas zsáknyi arabica kávébabból főzzük. Cortez darálót eszkábált egy kézzel hajtható ceruzahegyező gépből, a bögréinkkel vizet mérünk ki a Massachusettsből magunkkal hozott ásványvizes tartályokból, gázrezsón felforraljuk a kávét egy ősrégi kancsóban, és szűrőkanálon át termoszba öntjük. Borzalmasan sokáig tart. És borzalmas az íze is.

Kapcsolódó szócikkek: Henry Palace · kávé
Szelén>!

Még mindig nehéz elhinni, hogy ez lett a világból. Hogy minden lehetséges világból és korból, amelyben születhettem volna, épp ez jutott nekem.

194. oldal

csartak P>!

Felnézek az égre, a szürkeségbe burkolózó napon túlra. Elképzelem, hogy elláthatok egészen a 2011GV1-ig. Már közel jár, pár millió kilométerre lehet tőlünk, legközelebbi szomszédunk. Azt mondják, az utolsó néhány éjszakán már puszta szemmel is látni lehet, új csillagként tündököl a fekete égbolton. Azt mondják, közvetlenül a becsapódás előtt az ég tüzesen felizzik majd, mintha a nap kirobbant volna a helyéről, és érezni fogjuk, még a becsapódástól számolva a Föld túlsó oldalán is érezni fogjuk, ahogy a bolygó beleremeg a robbanásba. Állítólag a becsapódás helyszínén felszabaduló törmelékkel néhány órán belül megtelik a légkör.

Kapcsolódó szócikkek: Henry Palace
Razor P>!

A dohányzóasztalon álló fickó egy „gyűrűs göndör” hajú srác volt, rikító kék cipővel. Palást volt rajta, televarrva fénylő sárga csillagokkal. A neve egyszerűen annyi volt, hogy Örvendek, mondja Jean halkan. Csak egyetlen név. Mint Madonnának. Vagy Bonónak.

185. oldal

1 hozzászólás
Joshua182>!

A veszteség elfogadása nem úti cél, hanem maga az utazás.

168. oldal

Joshua182>!

Vajon hogyan tudjuk elérni, hogy hihető legyen egy ilyen nyilvánvalóan képtelen, teljességgel valószerűtlen forgatókönyv? Mint kiderült, elég könnyen. Az emberek bármit képesek elhinni, ha eléggé akarják.

236. oldal

zsorzsi>!

Ilyen időkben, mint most, az ember kapcsolata az alvással igazán kényelmetlenné válik. Mintha valahányszor lecsukom a szemem, a világ utolsó napjára ébrednék.

128. oldal (Agave, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: Henry Palace
tmezo P>!

Mint minden addiktív termék piacát, a cigarettáét is viharosan felbolygatta a közelgő világvége.

Kapcsolódó szócikkek: cigaretta · Henry Palace · világvége
SchizoVampire P>!

    – Elment az eszed? – folytatja Cortez. Egy ütött-kopott acél pénzkazettát szorongat a hóna alatt, mintha focilabda lenne. – Ha elment az eszed, többé már nem veszem hasznodat, ezért meg kell, hogy egyelek.

35. oldal

5 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Blake Crouch: Sötét anyag
J. D. Robb: Halálos testvériség
Dmitry Glukhovsky: Metró – A trilógia
Lauren Oliver: Delírium
Mira Grant: Feed – Etetés
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Suzanne Collins: A kiválasztott
Raymond Chandler: Örök álom
William Gibson: Neurománc
Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja