Halál ​egyenes adásban 46 csillagozás

Egy valóságshow regénye
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Egy ​ház. Tíz játékos. Harminc kamera. Negyven mikrofon. Egyetlen túlélő.
Egy brit tévécsatorna nézői estéről estére nyomon követhetik a Házi őrizet című valóságshow eseményeit. A szokásos kérdések foglalkoztatják őket: Ki omlik össze először? Ki kivel fekszik le? Kit szavaznak ki először, és ki nyeri meg a félmillió fontot? A szabályokat ismerjük: a tíz fiatal minden szavát és tettét kamerák és mikrofonok rögzítik. Azt gondolhatnánk, hogy ha egyiküket leszúrják, nyilván gyerekjáték elkapni a gyilkost. Márpedig nem az.
Azon az estén nyolcan lesték a képernyőket a vezérlőben. Egyvalaki még náluk is közelebb, a házat körülvevő kamerafolyosón állt a tükörüveg túloldalán. Hat másik villalakó volt jelen a szobában, ahonnan a gyilkos áldozata nyomába eredt. Akkor is ott voltak, amikor kevéssel később tettét bevégezve visszatért. Becslések szerint negyvenhétezren figyelték az eseményeket élőben az interneten. A gyilkosság ennek a rengeteg embernek a szeme láttára történt, ám a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Európa, Budapest, 2003
440 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630774909 · Fordította: Uram Tamás

Enciklopédia 3


Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

Leliana>!
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Gondoltam, a Vakvilág után jöjjön egy kis ValóVilág Eltontól, ha már ilyen ígéretesen indult ismerkedésünk. A sorrend felcserélése talán szerencsésebb lett volna, akkor most nem 4* virítana itt, első könyvével ugyanis nagyon magasra tette a mércét.
Soha nem voltam valóságshow-rajongó, a BB első szériáját néztem, de úgy éreztem, ezzel mindent láttam. (Most még inkább így vélem)
Érdekes felépítése volt, hisz az elején annyit árult el, hogy valaki meghalt. A közepéig megismertette a szereplőket, belepillanthattunk néhány kulisszatitokba, és nyomozhattunk a gyanús karaktetek után. Aki pedig bírja az efféle humort, könnyesre kacarássza magát.
Bár krimiként is tökéletesen funkcionál a könyv, bevallom, rögtön tudtam, ki a gyilkos, a „hogyan?”, „miért?” nagy része is összeállt, de a végén azért okozott meglepetést.
A felsorakoztatott szereplők közül a felügyelő volt a kedvencem, akármilyen régimódi stílusú csodabogár is :)
Azon morfondíroztam (ha már őt emeltem ki, nyúlom picit a szövegét), milyen sokat képes hozzátenni egy jó fordító a műhöz, ugyanúgy képes rontani is az élvezeti értékét. Itt szerencsére az első eset áll fenn, nem lehetett könnyű dolga a magyarítással, a patinás mulángombócon szabályosan sírtam :)))
Biztos, hogy fogok még olvasni a szerzőtől :)

Kun_Csilla I>!
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Zseniális, letehetetlen, vinnyogva röhögős.
Nem tudtam, hogy Elton a Fekete vipera írója volt, de most már figyelni fogom mindenki munkásságát, akinek anno köze volt a sorozathoz. Stephen Fry, Hugh Laurie, Rowan Atkinson mellett Ben Elton is elképesztően sokoldalú, tehetséges művész.
A könyv az első mondattól az utolsóig fogva tart. A szerző imponáló könnyedséggel tár elénk médiakritikát, társadalmi szatírát és egy vérbeli, fejtörős krimit. A karaktereket alig néhány, de tűhegyes ecsetvonással festi fel, a poénok eredetiek. És az önirónia! A villalakók „felett álló” Coleridge nyomozó ugyanúgy megkapja a magáét, mint a műsor résztvevői, készítői vagy a nézők.
Az ilyen élményekért érdemes olvasni.

Ananiila>!
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Nagyon jó volt, imádtam. Végig pergő, olvasmányos, izgalmas történet. Egy meglehetősen éles kritika a mai televíziózás és a hírnevet hajhászó emberek világáról.
Úgy van megírva, hogy aki látott életében legalább egy Valóvilágot az szinte látja maga előtt filmszerűen az egész történetet. Kicsit rángó kamerával, a most oly divatos flashback megoldással félig dokumentumszerű- félig játékfilmnek forgatva nagyon szórakoztató alkotás lehetne. Én legalábbis így láttam magam előtt az egészet miközben olvastam.
Két szálon fut a cselekmény, egyrészt ott a valóságshow, másrészt pedig folyik a nyomozás. Ez a szál a régi angol krimiket idézte fel bennem, egy igazi angol főfelügyelővel az élen.
Végig nagyon jól szórakoztam, de sajnos a legvégén elmaradt a katarzis és olyan érzetem is támadt, mintha hiányozna még egy oldal a könyvből olyan hirtelen lett vége. Ezért a félcsillag levonás.
Ez volt az első Ben Elton könyv amit olvastam, de biztos, hogy nem az utolsó.
Bővebben a linkeknél.

5 hozzászólás
nyolcadikutas>!
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Egyszerűen zseniális. Agatha Christie féle krimibe oltott társadalom kritika a média világáról egy valóság show reflektorfénybe állításával. Az író mindent tud a témáról, mindent jól átlát és minden szava egy egy szeg ennek az őrült, álságos világnak a szemfedelén. Azt kell mondanom: kötelező darab.

XX73>!
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Engem is meglepett, amilyen mértékben beszippantott ez a könyv. Aki nem izgult még végig egy valóságshowt sem, az nem fogja érteni (jómagam VV1-et néztem, meg angol és magyar Survivor-szériákat.) Nem a magas kultúra, az nyilvánvaló. De a szerző nagyon jól bemutatja a világát, és pörgősen belekomponál egy gyilkosságot, mi pedig lerághatjuk a körmünket, mire kiderül… Először is az áldozat, majd a könyv végére a gyilkos személye.

Morn>!
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Meglepően jó. Mikor a villás részek voltak, sokszor úgy éreztem, mintha egyhuzamban kéne végignéznem az összes Való Világot, ami mindenhol ott van persze, de fogalmam sincs, hogy ki kivel merre hogyan. Szerencsére. Úgyhogy jól visszaadta az undorító, agybomlasztó műsorok hatását.
No meg a krimi-része. A végén már mindenkire gyanakodtam, az illető is eszembe jutott, de annyira nem volt lehetséges. Meg annyi indíték volt, vagy ál-indíték, hogy teljesen összezavarodtam.
Úgyhogy le a kalappal! ez a kalap megemel, amit a könyvben mondogattak, rohadtul irritált

1 hozzászólás
Szencsike P>!
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Nagyon pörgős könyv, a végéig nem lehet tudni, hogy ki a gyilkos, pedig indok és ember van bőven. Kiválóan leírja, hogy működik ez a reality-világ, mivel befolyásolják a közönséget, akik tulajdonképpen birka módjára elhiszik azt, amit látnak. Ben Elton-tól pedig mindenféleképpen fogok még olvasni.

Bloody_Bunny>!
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Érdekes volt, de azért tetszetős. tetszett a könyv szerkezete. a fejezetenkénti váltakozás a nyomozás és a valóságshow történései közt. Sok volt benne a trágárság, és az üres fecsegés a villalakóktól. Tudom ez hozzá tartozik, de annak aki nem né ilyeneket irritáló lehet. Sok mindent megtudtam a valóságshowkról. nem gondoltam volna, hogy ennyire manipulálva vannak. vagy hogy ennyire lehet őket. A későbbiekben sem fogok ilyesfajta szórakozáshoz lealacsonyodni, de azért érdekes információk.

Blasio87>!
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Nagyon jó történet…lehetett volna, ha ezt valaki jól megvalósítja. Sajnos azonban ez nem sikerült az írónak.
A 21.században egy ilyen alapötletet megalkotni nagyon izgalmas, ilyen lagymatagul előadni viszont bűn. Alapból nem bíztam sokat a könyvhöz, nem tudom miért. Csak az alapötlet miatt adtam neki esélyt. Már az elején megismerjük a bűncselekményt, kezdődik a nyomozás. Olyan karakterek vágnak neki a nyomozásnak, akik nem emberek, legalábbis nekem nem sikerült emberivé varázsolni őket. Borzalmasan irritált a felügyelő (vagy kicsoda, már nem is emlékszem a nevére), iszonyatos világnézetei voltak és ráadásul egy nulla karakter volt. De az összes többi nyomozótársa hasonlóképpen. A villalakókat megismertük, már az első oldalakban megkaptuk a karakterlistát, na gondoltam, jöhet a nyomozósdi. Eszembe jutott az a társasjáték, ahol a gyilkost kell keresni (nem jut eszembe a neve). Aztán jöttek ezek a karakterek és az erőltetett párbeszédük meg egy szürreális cselekmény, amit valójában sehol nem hagynának e föld kerekén. A legnagyobb mélyütés viszont a befejezés volt, amivel az író pofon csapta azokat az olvasókat, akik féltávon nem vágták sarokba a könyvet. Egy borzalmas és lehetetlen befejezéssel, ami őszintén szólva egy fantáziátlan, gagyi bejezés volt.
Csak azért értékelhető a könyv, mert jó az alapkoncepció, de a kivitelezés nem tetszik. Sem leírásban, sem párbeszédben, sem karakterfestésben.

asjulikeit>!
Ben Elton: Halál egyenes adásban

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Meglehetősen ügyes írás. Elton érezhetően jól kézben tartja az anyagot. A fordítás helyenként furcsa, a „kalap megemel” kimondottan zavaró, máshol viszont meg nagyon ügyes. A valóságshow-utánérzés megvan, elég hiteles ábrázolás, a szleng kicsit sok lett nekem az elején, de nem tudom eldönteni, hogy a fordítás miatt-e. A befejezés lehetett volna nagyobb durranás, de panaszkodni sem fogok. A humor változatait pedig nagyon jól kezeli Elton bácsi, végtére is nemhiába komikus. És előnyére válik, hogy kontraszttal is dolgozik; az olvasó újra és újra kell értékelje ítéleteit. Ebben segít a többnézőpontúság, ami alapjában véve egy macerás dolog lenne, de Elton ügyesen kombinál, és egy poént sem lő le ideje korán a több nézőpont ellenére. Szerintem elegánsan megoldott, szórakoztató és még gondolkodni is lehet rajta.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Leliana>!

– Stressz! Stressz! – mondta Coleridge olyan hangon, ami nála már kiabálásnak számított. – Alig két nemzedékkel ezelőtt az ország teljes népességét brutális megszállással fenyegették a gyilkos náci hordák. Egy nemzedékkel azt megelőzően egymillió fiunk veszett oda a lövészárkokban. Egymillió ártatlan gyermek. Most meg „terapeuták” tanulmányozzák a „traumát”, amit az okoz, hogy valakit kiszavaznak egy valóságshow-ból. Tudják, néha komolyan kétségbeesem.

40. oldal

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Leliana>!

– Kelly egy egyetemes igazságot fogalmazott meg, mert az egész emberiség szégyene, hogy esztétikai alapon ítéljük meg a létformák értékét. Amit szépnek találunk, azt pátyolgatjuk, amit csúnyának, azt elpusztítjuk. Átkozottak vagyunk, az ember nevű vírus megfertőzi ezt a tökéletes bolygót.

123. oldal

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

asjulikeit>!

Ezúttal sem Hooper őrmester, sem Trisha nem tudta kivenni, mit mondott Kelly. Az őrszobán dolgozó rendőrök közül sem tudott rájönni senki.
Valami olyasminek hangzott, mint „patinás mulángombóc”.
– Nem létezik, hogy az legyen – mondta Hooper.
– Nem tűnik valószínűnek – helyeselt Trisha.

112. oldal

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

TiszlaviczMarcsi I>!

– Műsorvezető, műsorvezető, műsorvezető, műsorvezető, mozdonyvezető.

(első mondat)

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Ananiila>!

Ki okolhatná a fiatalokat a fennkölt ambíciók hiányáért? Az annak idején mozdonyvezetőnek készülő kisfiúk egy hatalmas gépezet urai akartak lenni. Egy mesébe illően pöfékelő, gőzölgő, vicsorgó, eleven vadállaté, egy vasparipáé, melynek irányításához hozzáértésre és merszre, karbantartásához pedig odafigyelésre és némi tudásra volt szükség.
A mai technika olyan összetett, hogy Bill Gatesen és Stephen Hawkingon kívül senki nem érti. […] Nem csoda, hogy a fiatalok semmi mást nem akarnak, csak a tévében szerepelni.

19-20. oldal

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

TiszlaviczMarcsi I>!

– Ettől se kapunk agysérvet – jegyezte meg Hooper még az autóban a házhoz menet.

289. oldal, Huszonnyolcadik nap. 2.35

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

TiszlaviczMarcsi I>!

– … Kívánja, hogy fegyelmi vizsgálatot kérjek magam ellen, amiért jó ízlésbe ütköző mondatokat használtam egy nyomozás során?

149. oldal, Harmincnegyedik nap. 22.25

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Bogas>!

John Hurt a karriere kezdetén elhatározta, hogy csak főszerepeket hajlandó elvállalni. Tudomásom szerint ennek tizenhárom év tétlenséggel adta meg az árát. De micsoda diadalmenet jött aztán.

Nyolcadik nap. 15.00

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Kapcsolódó szócikkek: John Hurt
2 hozzászólás
dr_Eminens>!

Senki sem érdekes eléggé, hogy úgy lessék, ahogy mi lessük ezeket az embereket, és főleg az a fajta ember nem, aki külön vágyik rá, hogy lessék. Huszonkettes csapdája, érti. Bárki, aki be akar kerülni abba az istenverte idióta házba, per definitionem nem elég érdekes ahhoz, hogy ott legyen.

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye

Bogas>!

Coleridge megkavarta második bögre munkanapi teáját. Azok, amiket még otthon ivott, nem számítottak.

Harmincötödik nap. 9.30

Ben Elton: Halál egyenes adásban Egy valóságshow regénye


Hasonló könyvek címkék alapján

Agatha Christie: Mert többen nincsenek
Agatha Christie: Tíz kicsi néger / Gyilkosság az Orient expresszen
Richard Osman: Az utolsó ördög
Robert Galbraith: Zavaros vér
Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya
Agatha Christie: Ferde ház
Chris Whitaker: Ahol az égbolt véget ér
Lisa Jewell: A megmaradt lakók
Agatha Christie: A láthatatlan hóhér
Agatha Christie: Szemfényvesztés