Kíváncsiak ​klubja 4 csillagozás

Válogatás a Rádió műsorából
Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Bélley Pál: Kíváncsiak klubja

„Miért nem fázik a jegesmedve lába? Ki írta az első végrendeletet? Miért hoz szerencsét a kéményseprő? Élt-e Faust? Mennyit keresett Petőfi a verseivel? Létezett-e Bábel tornya?” A Magyar Rádió Ifjúsági Osztályának „Kíváncsiak Klubja” műsora a Rádió egyik legnépszerűbb sorozata. 1953 óta válaszol „kíváncsi” hallgatók kérdéseire, akik minden korosztályból és szinte minden tárgykörben tesznek fel kérdéseket. A műsor kialakítója és állandó íróka Dr. Bélley Pál, a műveltség szenvedélyes és hivatott terjesztője volt. 300 „kíváncsi” kérdésre ad feleletet ez a gyűjtemény, amely Dr. Bélley Pál rádiós műveiből készült.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
RTV-Minerva, Budapest, 1978
246 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632231384 · Illusztrálta: Hegedüs István

Enciklopédia 15


Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

KillerCat>!
Bélley Pál: Kíváncsiak klubja

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

Érdekes könyv,sok érdekes kérdéssel.


Népszerű idézetek

encsy_eszter>!

Mi a magyarázata a magyar népmesében a gyakori „szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál” motívumnak?

Népmeséinkben sűrűn előforduló motívum: a hős vándorlása közben, elhagyott helyen, vagy sűrű erdő közepében boszorkányok, szörnyek és sárkányok anyjának házába vetődik. A hely veszedelmes, a hősnek élete forog kockán, a banyát valamiképpen ki kell engesztelni. A vándor ekkor véletlenül vagy figyelmeztetésre így köszön: Adjon isten jó estét, öreganyám. A boszorkány rendszerint így válaszol: Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, különben vége lenne életednek.

Ez a párbeszéd-forma a szomszéd népeknél és a nyugatiaknál ismeretlen. Keleten azonban párját találjuk. A hős tejet szív a meglepett banyából és anyjának szólítja, erre az megjuhászodik. Ez a mozzanat a tejjel való adoptálás, vagyis fiúvá fogadás pedig elvezet a kérdés megoldásához: a matriarchátushoz.

A család mai szerkezete a fiági leszármazás rendjét követi. A vérségi kapcsolatot úgy tartják nyilván, hogy apa után a fia és ennek helyében ismét a fiú viseli a család nevét. Régen ő volt az ura a vagyonnak és a családi jogoknak. Latin szóval, az apa nevére hivatkozással ezt a leszármazási rendet patriarchátusnak nevezik. A társadalmi fejlődés egy korábbi szakaszában a családi rend az anya személyéhez igazodott. A vagyon és öröklés a nőági leszármazás szerint illette az utódokat. Egy anya gyermekei egy vérségi kötelékbe tartoznak a matriarchátusban. Az idegen családból származó férjnek saját családjában kell maradná, s csak mint vendég látogathat a nejéhez, vagy adoptációval felesége vérségi kötelékébe vették át. A lényeg tehát az, hogy a matriarchátusban az asszony volt a családfő. A magyar népmeséi motívum tehát a matriarchátus, az anyajogú társadalom világát idézi.

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

5 hozzászólás
encsy_eszter>!

Hullhat-e az égből manna?

Bármilyen furcsán hangzik, az égből igenis hullott táplálék, ha nem is kenyér, hát zuzmó. Mi a zuzmó? A zuzmó bizonyos fajta gombák és moszatok együttéléséből álló telepes növény. Többnyire kéregszerű vagy pedig apró bokorhoz, illetve levélhez hasonló bevonatot alkot valaminek a felületén.

A zuzmók világában az úgynevezett izlandi zuzmó kenyeret adó növény. Tápláló és erősítő hatására való tekintettel nemcsak étel, hanem orvosság is. Izland szigetén régebben megőrölték, s liszttel keverve kenyeret sütöttek belőle…

A déli vidékeken a mannazuzmó hasonló fontosságú növény. Nevét éppen a bibliai csodás táplálék után nyerte. A Krím-félszigeten, Kis-Ázsiában, Perzsiában, Afrika északi részein tömegesen fordul elő. Az elszáradt és a szél által a hegyekről felragadott zuzmó távolabbi vidékeken többnyire eső alkalmával lecsapódik. Olyan, mintha az égből esnék. A tatárok földi kenyérnek nevezik, és kenyeret sütnek belőle. Jóllehet e zuzmó tömegesen fordul elő, hiszen a kirgiz pusztákon, ahol Pallas, a híres természetbúvár fölfedezte, 15 cm vastagságú réteget is alkot a földön, mégsem mindennapi, éppen ezért feltűnő, csodaszerű jelenség a mannaeső.

Ez a mannazuzmó azonban éppen nem hasonlít a bibliabeli leírásra. Eszerint a manna olyan nagy, mint a koriander magja, színe fehér, az íze pedig mint a mézes cipóé – a forró napon azonban eltűnik. Egy szentföldi zarándok 1483-ban arról ír, hogy ő is evett mézédes mannát.

A manna titkát 1823-ban egy Ehrenberg nevű német botanikus fejtette meg. Szerinte a manna nem más, mint a tamariszkuszbokrok és -fák váladéka, amelyet egyfajta pajzstetűtől megsebzett növények választottak ki. Száz évvel később egy „manna-expedíció” hasonló eredményre jutott. A Sínai-félsziget tamariszkuszon élősködő apró pajzstetűi sajátos, gyantaszerű váladékot izzadnak ki, amelynek színe fehér, nagysága, alakja, mint a koriander magjáé, íze pedig, mint a kikristályosodott mézé. Nappal valóban eltűnik – de nem a nap melegétől olvad el, hanem a hangyák vetik rá magukat mohón az édes szemecskékre. Ezek a hangyák a hűvös éjszakákon mereven pihennek, s csak akkor élednek fel, amikor a hőmérő eléri a plusz 21 fokot, vagyis reggel fél kilenc tájban. Aki tehát korán kel a Sínai-félszigeten, az mannát lel – amely nem az égből hullott alá, de ízletesebb, mint az égből hullt mannazuzmó.

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

2 hozzászólás
BookShe>!

Hány könyvet tud elolvasni egy átlagos ember élete során?

Erre is található becslés. Egy rendszeresen naponta 3-4 órát olvasó ember 10 év alatt 760 kötettel végezhet, ez évente 76 mű. Egy élet alatt, mondjuk 50 évi olvasást számítva, ez csaknem 4000 kötetet jelent. Az adatokat Fitz József, a nagy magyar könyvtártudós egyik tanulmányában találtuk. Más felmérések szerint azonban ezek a becslések túlságosan szerények. Gyorsolvasó könyvmolyok ennél sokkal nagyobb teljesítményekre képesek. Persze az olvasás nem sportteljesítmény, nem időre, darabszámra vagy kilóra faljuk a könyveket. Olvasni okosan, válogatva és odafigyelve kell…

Az ókorban és a középkor elején az emberek rendszerint csak fennhangon olvastak. Az akkori írók a műveik prozódiáját és ritmusát is fennhangon való olvasáshoz és kiejtéshez alkalmazva alkották meg. Írott nyelvük emiatt sokkal nyomatékosabb és patetikusabb, mint a mienk, kik inkább a néma gondolat nyelvén írunk. Az újkor írói már magányosan, hangtalanul olvasó közönség számára írnak. Ennek a hangtalan olvasásnak az az előnye, hogy sokkal gyorsabb, mint a fennhangú.

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

Kapcsolódó szócikkek: könyvmoly
4 hozzászólás
encsy_eszter>!

Miért fekete a gyász színe?

A halottak tisztelete ősidők óta vallásos elképzeléseken nyugodott. A gyászoló rokonság a halottól és önmagától bizonyos mágikus eszközökkel akarta távol tartani az ártó szellemeket.

A védekezésnek azt a módját választották a kezdet kezdetén, hogy levetettek magukról minden irigylésre méltót. A test egykori lemeztelenítésének halvány emlékképe az a mai szokás, hogy a férfiak kalaplevéve kísérik a koporsót. A későbbi európai gyászöltözéknek is ez az ősi elképzelés az alapja. A gyászolók kezdetben dísztelen, kopott vagy éppen szennyes ruhát öltöttek. Így hát azok az északi népek, amelyek csak fekete bárányt tartottak s így fekete gyapjúruhát viseltek, természetesen feketében gyászoltak. Ez a hétköznapi, dísztelen öltözet azonban nem volt szükségszerűen fekete, hanem az öltözékül használt anyag fehér is lehetett. Az ormánságiak nyers vászonruhája, amelyet gyászban magukra öltöttek, ennek a régebbi állapotnak napjainkig elkísérhető maradványa.

A mai Európában általános a feketében gyászolás, de néhány szláv országban vidékenként a fehér színt tekintik a gyász színének.

Ázsiában pl. az indusok fehér, a kínaiak fehér és kék színekben gyászolnak.

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

encsy_eszter>!

Mióta viselnek nyakkendőt a férfiak?

Ez a furcsa öltözékkiegészítő díszítés bizony magyar találmány, s vagy jó 300 esztendős múltja van.

Richelieu bíboros 1635-ben 2000 magyar lovaskatonából megalkotta a könnyű francia lovasságot, s az új fegyvernemnek a Cavalerie Hongroise elnevezést adta. Ekkor ismerkedtek meg a franciák a magyar huszárság díszruhájával és ennek ősi elemével: a nyakravalóval. Csakhogy az utóbbit nem a magyarokról, hanem a horvátokról nevezték el. Tehát franciául „horvát” azt jelenti, croate. Ebből a croate szóból alakult ki a nyakkendő francia neve, a cravate, a német Kravatte, az angol kravat, az olasz cravatte és a spanyol corbata.

A téves névadásnak az volt az oka, hogy 1627 óta a császári hadsereg valamennyi magyar lovasát Wallenstein, a „hóhér Herceg”, a magyarok esküdt ellenségének horvát karabélyosai közé osztották be, s ezentúl, a harmincéves háború végéig, a magyar huszárok mint horvátok szerepeltek az európai köztudatban, így lett Richelieu magyar huszárjainak nyakkendője horvát eredetű, azaz cravate.

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

encsy_eszter>!

Eszerint a klasszikus ókorban nem fújtak orrot az emberek?

Volt erre a célra is egy kis vászondarab, muccinum néven, amelyet azonban nyilvánosság előtt nem illett használni. Úrihölgy különösen nem fújhatott orrot társaságban, mert ha zsebkendőt kellett használnia, ez azt jelentette, hogy beteg; aki pedig beteg, az maradjon otthon. A római iratokból úgy tűnik, hogy az akkoriak igen kevés együttérzést tanúsítottak szegény, náthában szenvedő embertársaik iránt. A nátha egyértelműnek látszott a butasággal, legalább is az éleseszű embert „kifújt orrú ember”, „Homo emunctae naris” névvel illették.

Mióta használunk zsebkendőt? (részlet)

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

encsy_eszter>!

Mióta van folytatásos regény?

A kérdés megoldásában Heltai Jenő bölcs humora igazított el.

Hetven-nyolcvan évvel ezelőtt született meg a folytatásos újságregénynek az a szerencsés formája, amelyet leginkább a rágógumihoz lehet hasonlítani. „Tetszés szerint nyújtható” – ez volt ennek az irodalmi iparcikknek a lényege meg a védjegye. Mennél szívesebben rágták az olvasók százezrei, annál hosszabbra nyúlt. És mivel ezeket a regényeket folytatásonként fizették, az író maga is boldogan rágódott rajtuk. Ezek közé tartozott Ponson du Terrail is, aki kétségtelenül nagy fantáziával megáldott, tehetséges ember volt. Regényeit lelkendezve olvasta a közönség, és a La Patrie című folyóirat előfizetőinek a száma állandóan gyarapodott. Borth Peat, aki 1865-től a Morning Star párizsi levelezője volt, elmondja, hogy a La Patrie kiadója berendelte a szerkesztőségbe Ponson du Terrailt, s azt mondta neki: a regény túlságosan hosszúra nyúlt már. Tessék egy hét alatt befejezni!

"Bocsánat, ez csupán az első része „A párizsi drámáknak”-nak. Rengeteg ember szerepel bennük. Mit csináljak velük? Hogyan fejezzem be a regényt egy hét alatt?"

„Ahogy tudja… Például ölje meg őket. Eszeljen ki valami járványt, ültesse őket hajóra, és süllyessze el az egész társaságot. Maga az író, maga tudja, hogy ezt miként kell csinálni. Én csak a kiadó vagyok, és csak azt tudom, hogy a jövő héten új regényt akarok kihozni!”

Az író hazament, bezárkózott, és négy napig egyebet sem tett, csak gyilkolt. Ez alatt a négy nap alatt tizennégy hősét pusztította el, kit gyilokkal, kit méreggel; az egyiket vízbe fojtotta, a másikat máglyára hurcolta, – az ötödik napon a regény hősei közül már csupán egyetlenegy élt… De az alatt a négy nap alatt az előfizetők száma, hála „A párizsi drámák” meglepő, új fordulatainak, ötezerrel növekedett! Ez szöget ütött a kiadó fejébe. Másodszor is magához rendelte az írót. Ezúttal jóval csendesebb és barátságosabb volt:

„Nem bánom, írja meg a regény második részét is. Belemegyek újabb száz folytatásba…”

„Folytassam? Könnyű azt mondani! Hogyan folytassam, amikor mindenkit megöltem már? Egyetlen szereplőm él csak: Rocambole…”

„Rocambole! Kitűnő! Rocambole! Remek név! Írja meg Rocambole címmel a második részt!”

Így született meg a „remek név” körül az első Rocambole-regény és utána a sok-sok többi.

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

encsy_eszter>!

1640-ben jelent meg az igen elterjedt illemtan, a Lois de ia galanterie, ebben szó szerint ezt olvashatjuk: „Néha elmehetünk a fürdősökhöz, hogy testünk tiszta legyen, s naponként fáradságot vehetünk magunknak ahhoz, hogy megmossuk kezünket. Majdnem olyan gyakran mossuk meg arcunkat is.”

XIV. Lajos napi toalettje abból állt, hogy reggel parfőmbe mártott kendővel letörölte arcát, s egy nemesúr néhány csepp rózsavizet öntött a kezére. XV. Lajos korában a versailles-i palotában végzett munkálatok során egy befalazott helyiségre bukkantak, amelyben egy fürdőkád állt. Nem tudván mit kezdeni a díszes medencével – Pompadour márkinő utasítására – átalakították szökőkútnak.

De hogy magyar történeti adalékokkal is szolgáljunk e furcsa tisztaságiszony felől, bemutatunk egy részletet Bethlen Miklós önéletírásából. Íme, hogyan vélekedett egy magyar főúr, ez az igen képzett, kitűnő férfi a 17. században: „Ritkán fürödtem, kivált hideg vízben; lábamat két hétben, néha minden héten mosattam, számat reggel, ebéd és vacsora után mindenkor, és gyengén a kezemet is hideg vízzel mostam; kezemet gyakran, de orcámat hacsak valami por, sár vagy valami gaz nem érte – sohasem mostam, hanem a borbély, mikor hetenként rabságomig a szakállamat elborotválta. A fejemet talán 25 esztendeje van, hogy meg nem mosták.”

Mióta fürödnek az emberek? (részlet)

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

Kapcsolódó szócikkek: 1640 · XIV. Lajos
1 hozzászólás
encsy_eszter>!

Ki készítette az első szendvicset?

A szendvics „feltalálója” egy angol nagyúr, John Montague, a IV. Earl of Sandwich, vagyis a Sandwich nevű kis angol kikötőváros „grófja”. Ez a tiszteletreméltó férfiú a 18. század vége felé élt, és arról volt nevezetes, hogy nagyon szeretett kártyázni. John Montague kényelmetlennek találta, hogy a kártyaasztaltól felkeljen és átmenjen az ebédlőbe. Ehelyett kiadta a parancsot, hogy egy kenyérszeletre pakoljanak minden finomságot, olyképpen, hogy azt kártyázás közben is kényelmesen fogyaszthassa. Ez a szendvics Európa-szerte elterjedt és kedveltté vált.

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

encsy_eszter>!

Hol ették az első csokoládét?

Mikor a spanyolok Cortez vezetésével 1520-ban elfoglalták Mexikót, megismerkedtek egy itallal, melyet az indiánok csokolátlnak neveztek. Hernandez, spanyol tudós utánajárván a dolgoknak, megtudta, hogy a mexikóiak egy Közép-Amerikában és Yucatánban termesztett fának, a kakaófának magvait használják erre a célra, s hogy vanília, kukoricaliszt és más anyagok hozzáadásával négyféle italt tudnak belőle készíteni. Egyikük az a bizonyos csokolátl. Eleinte a spanyolok nemigen barátkoztak meg a csokoládéval, s csak akkor kezdték felkarolni, mikor a cukor használata általánosabb lett. De ekkor annyira megnyerte a spanyolok, s ezek révén a portugálok tetszését, hogy nemsokára mindkét nép nemzeti italává lett. Amit eddig hallottunk, azt a kakaóbabból készítették.

Az első csokoládétablettát állítólag egy Carletti nevű utazó készítette Firenzében, az 1606. esztendőben. Bizonyos azonban, hogy az első csokoládégyárak a 17. század során nyíltak meg Európában, az első csokoládébolt pedig Londonban 1657-ben.

Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából

Kapcsolódó szócikkek: 1520 · 1606 · 1657 · Firenze · kukoricaliszt · London · Mexikó · vanília

Hasonló könyvek címkék alapján

Varga Katalin: Én, te, ő
Móra Ferenc: Zengő ABC
Lovas Béla: Édesvízi parányok 2.
Kertész Edina: A fiú, aki kertész akart lenni
Gál Pál: A csepptől az óceánig
Benedek Szabolcs: Király!
D. Nagy Éva – Kellermann József – Kiss Tibor (szerk.): Állatok akcióban
B. Méhes Vera: Kérdések világa
Révészné Petró Zsuzsa: Medvés könyv
Bera Károly – Tóth Dóra (szerk.): A magyar történelem nagy alakjai