A ​kiskutya, aki unikornis akart lenni (A kiskutya, aki... 1.) 96% 193 csillagozás

A lányom hozta ki a könyvtárból, és elég lelkesen olvasta a strandon ahhoz, hogy azt mondjam magamban, ideje a végére járni a dolognak, pedig egész pontosan ez volt életemben az első eset, hogy saját szabad akaratomból, mindenféle külső befolyásoló tényező nélkül a kezembe vettem bármit, ami unikornisos.

A könyv látszólag egy kiskutya viszontagságos útjáról szól. Először egy olyan hölgyé, aki divatcikként tekint az állataira, és amint hősünk, Milli rumlit csinál, és megrágja a cipőket, leadja az állatmenhelyen. Később egy kedves család veszi magához Millit, akik által megtanuljuk, hogy a kutya nem játékszer, és nem azért okoz gyakran bajt, hogy bosszantson minket, hanem mert élőlény. Ennyiben akár ki is merülhetne az egész, mert akkor a felelős állattartásról szólna, hasznosan és értelmesen. Igen ám, csakhogy a valódi üzenete az, hogy ne akarj másvalaki lenni, mert nem a változástól leszel boldog, ami nagyon is megszívlelendő üzenet, mert ha körülnézünk, láthatjuk, hogy rengetegen – a többség? – a boldogság megtalálásának egyetlen lehetséges módjaként a változást tudja elképzelni. Mennyiszer halljuk azt, hogy ha ez vagy az lennék, akkor boldog lennék – ha lefogynék, szép lennék, ha elköltöznék, végre rendbe jönne az életem stb. Ha elégedetlenek vagyunk, azt szinte mindig összekötjük valamilyen igénnyel a változásra, pedig nem kéne. A fogyásnak kétségkívül lehetnek pozitív hozadékai, de egyrészt nem biztos, hogy indokolt, másrészt meg önmagában még sem szépek, sem boldogok, sem semmilyenek nem leszünk tőle, és ez igaz az összes többi változásra is. Semmi esetre sem az az életünk kulcsa, hogy valami megváltozzon, épp ellenkezőleg: az, hogy megértsük, hogy úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk.
(Ami természetesen nem vonatkozik arra, amikor valaki az „úgy vagyok jó, ahogy vagyok” című kijelentéssel mentegeti valamilyen negatív tulajdonságát. Nem arról van szó, hogy hódoljuk bátran káros szenvedélyeknek, vasárnap délutánonként meg bömböltessük hatszáz decibellel a Fásy mulatót a kertben, és akinek nem tetszik, annak fel is út, le is út.) A lényeg az, hogy önmagunk megváltoztatása még nem fogja szükségszerűen meghozni az életünk, a helyzetünk áhított változását, senki sem fog minket jobban szeretni pusztán attól, hogy a könyvbeli példánál maradva mopszból unikornissá változunk. Ha a környezetünk nem szeret minket mopszként, akkor nem velünk van a baj, nem azt kell sajnálni, hogy mopsznak születtünk, és nem azon kell rugózni, hogy hogyan köszörülhetnénk ki ezt a csorbát. Nem a Mikuláshoz és a tévémeséhez kell fohászkodni azért, hogy az ég szerelmére, változtasson már minket unikornissá, és nem is kell beöltözni unikornisnak, azt remélve, hogy akkor majd végre minden bajunk megoldódik, hanem meg kell értenünk azt, hogy a környezetünk ítélete nem feltétlenül helyes.

Rengeteget változott a világ az utóbbi időben, és ez a változás egyre gyorsul, aminek megvan az a hátránya, hogy egyre nehezebb biztos viszonyítási pontot találnunk, amihez képest meghatározhatnánk egy egyetemes értékrendet. Alighanem sokan emlékszünk rá, mekkora divat volt durván húsz éve a holdjáró cipő: tizenkét éves kortól felfelé minden kislány ilyet akart. Akinek volt, az nagyon menőnek számított, mindenki irigyelte, és hirtelen rendkívül népszerű lett. Ennek a népszerűségnek az árát húsz éve viselem. Aki próbált már szandálban futni, képzelheti, mennyire biztonságos viselet szaladgáláshoz a holdjáró szandál, ami akkoriban irgalmatlanul menő volt. A „menő” mindazonáltal nem volt benne az első harminc jelzőben, amikkel illettem a helyzetet, miközben megkaptam életem első Tetanusz-oltását a Heim Pál kórház SBO-ján. Ez a divathullám aztán lecsengett, és aki még egy év múlva is holdjáró cipőt hordott, az világ csúfja lett, az aktuális trend meg ment a süllyesztőbe, és jött helyette más.

Hát ennyit a világ értékítéletéről: változékony, üzleti szempontoktól vezérelt, nem megbízható, és ha hallgatunk rá, még örülhetünk, ha megússzuk egy Tetanusszal és egy tízcentis heggel a térdünkön. Ha pusztán a környezetünk visszajelzéseire támaszkodva próbáljuk meghatározni önmagunkat, és nincs egy szilárd, belső normarendszerünk, úgy járunk, mint Milli, a kölyök mopsz, és komoly önértékelési problémáink lesznek. A világ, a trendek, a média stb. nem állandóak, de még a közvetlen környezetünk értékrendje sem feltétlenül megbízható, hiszen amiért Millit az első gazdája habozás nélkül leadta az állatmenhelyen, ugyanazért a család, aki később befogadta, csak mosolygott, és azt mondták, hogy persze, hiszen még kölyök. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy kialakítsunk egy olyan értékrendet, amely független a változékony külső hatásoktól. Nem azért nem rágcsáljuk meg a gazdink cipőjét, hogy nehogy a menhelyen végezzük, hanem mert megértjük azt, hogy cipőt rágcsálni nem helyes. Ha a környezetünk, a média stb. által sugallt normák alapján próbáljuk megítéli magunkat, akkor elég gyakran fogjuk szükségét érezni annak, hogy valamiben változzunk, és néhány rövid, átmeneti időszakot leszámítva sosem leszünk igazán elégedettek magunkkal.

Hát ez a könyv üzenete, ami persze a fiatalkorú olvasóknak nem biztos, hogy át fog jönni az unikornisosdi miatt, amely nélkül ugyanilyen jó lenne, vagy talán még jobb is, nem sikkadna ennyire el a lényeg, ha mondjuk attól várná Milli a megváltást, ha bernáthegyivé változhatna. Persze az üzleti szempontok itt is bejátszanak, unikornissal mindent jobban el lehet adni, szóval voltaképpen ez is érthető.

Ez egy végtelenül aranyos, ugyanakkor kicsit szomorkás könyv. Kifejezetten rühellem az unikornisokat és a mopszokat sem kedvelem feltétlenül, valamiért mégis érdekelt ez a történet.
Milli a kicsi mopszkölyök otthonkereséséről szól a történet, aki mássá szeretne válni azért, hogy befogadják. Ez adja a sztori szomorúságát. Hogy látszólag nem elég ha egy kutyakölyök csak önmagában cuki, kell hozzá valami extra is. Szerencsére az a történetben nem így van, de az elgondolkodtató, hogy amúgy a világunk pont ilyen.
Nagyon ajánlom ezt a könyvet így karácsony előtt kiskamaszoknak.

Igazából, a kislányomnak vettem meg, mert imádja az unikornisokat és nagyon tetszett neki a borító. Látva az értékeléseket és a fülszöveget, jónak tűnt.
Mivel a lányom még ovis, én olvastam fel neki, de végül, mind a kettőnknek nagyon tetszett. Aranyos, de tanulságos történet, szép illusztrációkkal.
Napokig cipelgette magával a kislányom. Még biztosan elő fog kerülni 1-1 újraolvasás kedvéért. :)

Milli egy tündéri eb, aki egy végtelen bájos karácsonyi történet aprócska mopsz főszereplője. Én odáig vagyok ezekért az aprócska, nyomott orrú kutyusokért, ezért imádtam olvasni a családra találásának az elbeszélését. Imádtam ennek a szomorkás elemeket is felvonultató mesének a mondanivalóját is, miszerint az állatok nem divatkellékek, hanem családtagok!
Egyébként ki nem hagytam volna ezt a sztorit, mert már a mese borítójába beleszerettem, és bár a belső illusztrációk kissé esetlenebbek, mégis abszolút illenek a sztorihoz.

Bővebben a blogon:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2019/11/bella-swi…

Ezt a könyvet már a megjelenésekor kinéztem magamnak, mert kutyás, és cuki, és annyira aranyos, és még karácsonyi is. Hát mi kell még ennél is több? hasonló történet cicával A történet Milli a kis mopsz életét mutatja be, ahogy elkerül anyukájától egy rossz gazdihoz, majd egy családhoz aki befogadja, de egyenlőre ideiglenesen. Közben pedig Milli egy unikornissá akar változni, azért, hogy kívánsága teljesüljön, és a családnál maradhasson.
A történet azon aspektusa, hogy Milli más akar lenni azért, hogy szeressék, egy eléggé mai problémát dolgoz fel, főleg annak a 6+-os korosztálynak akinek szól eredetileg a könyv. Nagyon tetszett benne, ahogy Milli próbálkozik, de az unikornissá válás hajszolása közben mégis az a bolondos kölyökkutya maradt, akit a család szeretni tudni. Nagyon pozitív, hogy a problémák ellenére is tudta a család Millit szeretni.
Ha nem nézzük a történetet, akkor viszont kapunk egy csoda cuki kutyás mesekönyvet. Akinek már volt kisebb kutyája (akár korban, akár méretben), az átélheti újra a könyv által a régi emlékeket. Nagyon aranyos részek voltak benne, hihetetlenül vicces kis akciókat hajtott végre Milli, amin csak nevetni lehetett. Az, hogy mopsz, számomra picit cukibbá tette a történetet, de szinte bármelyik kiskutya tud ilyen bohókás lenni.
A könyv különlegessége a rajzok: Milli mindenhol bohóckodik, különféle extrém pózokban látható, máshol csak a szokásos cuki kutyapózokban. Néhol láthatóak mások is, néhol pedig a karácsony szivárog be a lapok közé. Ahogy az ember olvassa, egyszerre lesz kicsit karácsonyi érzése (nekem legalábbis mindenképpen), másrészről pedig egy kutyarajongó szinte minden oldalon elolvad az édes Milli képeitől. Nem tudom elégszer mondani, mennyire aranyosak a rajzok.
Nagyon cuki kis könyv volt, mindenképpen ajánlom fiataloknak, és idősebbeknek is. Előbbieknek, hogy megszeressék az olvasást, és segítsen nekik a könyv elfogadni saját magukat, míg az idősebbeknek Milli szupercukisága miatt érdemes kézbe venni ezt a történetet. Nagyon „rózsaszín”, még akkor is, ha a borító kék, de ettől még iszonyúan aranyos, és kellemes mese.

Milli kalandjai során sok mindenre rávilágít a szerző. Láthatjuk egy kiskutya szemszögéből az élet árnyoldalait (a felelőtlen gazdákat, akik nem gondolnak bele, mivel is jár az állattartás, és a megunt kedvenceket menhelyre adják, amik ennek következtében zsúfoltak, vagy egy nagyon szeretett házi kedvenc halálát), amiket legalább ugyanannyi pozitív példával ellensúlyoz (a menhelyek támogatása, humorral közeledés a kölyökkutyák neveléséhez, állatok ideiglenes befogadása). Teszi ezt úgy, hogy közben nem szájbarágósan vagy didaktikusan, hanem kalandok közepette humorral és játszva tanít. Stílusa gördülékeny és olvasmányos, és ami a legfontosabb, hogy igazodik a mai gyerekek nyelvhasználatához.

Erre építve Swift arra is figyelt, hogy mind a kislányokat, mind a kisfiúkat elérje a meséjével, ezáltal egy uniszex, mindenki által élvezhető, átérezhető és beleélhető mesét alkosson a gyerekek számára. A szereplői ezt segítik elő, Finn, a kamaszodó nagyfiú, Anna, a tíz év körüli kislány és Ruby, a totyogó pici lány. Rajtuk keresztül ki-ki a maga korosztálya szerint élheti át Milli kalandjait, és élheti bele magát a helyzetükbe. Így a mese még izgalmasabbá, élővé válik, amire a gyerekek mellett a háttérben felbukkanó szülőpáros is ráerősít. Szerencsére az apuka és anyuka nem csak díszletként funkcionál, hanem ténylegesen ott vannak, és támogatják a gyerekeket, ezáltal a felnőttek sem fognak unatkozni vagy éppen sóhajtozni az elnagyolt szülőábrázolás miatt, mert számukra is van, ami átélhetővé teheti a történetet.

A mese átélését a szöveg mellett a rajzok is erősítik. Ahogy a bevezetőben említettem, az illusztrációk fekete-fehérek, amik nagyon aranyosak, de emellett kifejezőek is, amit alátámaszt a gazdag vonalvezetés. Emellett az is tetszett bennük, hogy az egyes hangulatokat (örömöt, bánatot, frusztráltságot, stb.) jól tükrözik az arcok, és ugyanez Milli ábrázolására is igaz, ami sokat hozzátesz a történetéhez.

Összességében A kutya, aki unikornis akart lenni tökéletes karácsonyi ajándék lehet a gyerekeknek a fa alá. Emellett egy olyan mese, amit felnőttek is felhőtlenül élvezhetnek. Nagy előnye, hogy miközben játszva tanít, el is szórakoztat, és általa belemerülhetünk egy kalandos, vicces mesébe.

A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2019/11/15/konyvkritika_…

Aranyos kis történet, az elején az első gazdi nagyon kihúzta nálam a gyufát persze (és hány ilyen szaladgál), de a második családnál biztosak lehetünk, hogy minden rendben fog menni. Igazából a kiskutyának nincs baja mopszságával, csak ugye Anna mondatait rosszul értelmezi, nem tesz különbséget egy egyszerű vágyakozás és az igazi szeretet között, ha Anna varacskos disznót akart volna, akkor Milli biztos varacskos disznó akart volna lenni, szeretetéhségében nem értette meg, hogy Annának azért az mégsem olyan igazi, fontos kívánság. Nekem tetszett a történet, a kicsik biztos megértik, hogy önmagunkért kell, hogy szeressen a másik, nem pedig valami külcsín miatt.

„Bella Swift másik mesekönyve után (A láma, aki koszorúslány lett) nem is volt kérdés, hogy olvasni szeretném a többi magyarul megjelent történetét is. A kiskutya, aki unikornis akart lenni egy rendkívül édes, aranyos kötet, amely mélyebb tartalmakat is hordoz.

Milli a kis mopsz egész életében arról álmodozott, hogy szerető családhoz kerül, ahol a legboldogabb kiskutya lesz a földkerekségen. Ám sajnos nem így alakult az élete, az első gazdája épp karácsony előtt tette ki egy menhelyre. Milli kicsi szíve összetört, míg nem egy véletlen szerencsének köszönhetően megismerni Annát és a családját, akik befogadják a kiskutyát karácsonyig. A cél egyértelmű: el kell érnie Millinek, hogy megszeressék, és örökre Annáékkal maradhasson.”

A teljes értékelésemet megtaláljátok a blogomon: http://dsheavenofbooks.blogspot.com/2020/12/konyverteke…

Igazából még vasárnap délben sem gondoltam volna, hogy én ezt a könyvet valaha elolvasom, aztán jött a délután és a 6,5 éves unokahúgom, meg a saját felelőtlen ígéretem* áldozatául estem.
A cukiság-faktort és a csillámmennyiséget tekintve egyáltalán nem az én könyvem… Ugyanakkor, ha ezeket lesöprögetjük róla, egy mókás-aranyos, de első sorban korrekt történetet kapunk arról, hogy a háziállat nem dísztárgy, vagy divatcikk, hanem felelősséget és törődést igénylő élőlény.
Külön plusz pont azért, hogy ez nem csak nekem, hanem a fent említett 6,5 évesnek is átjött. Alaposan átbeszéltük a könyvet, és nagyon örülök, hogy ő is értette a lényeget spoiler Azt hiszem, nem ez a könyv fogja megváltani a világot, de szerencsére nem is akar többnek látszani egy cukibogyó tanmesénél, annak viszont elég jó.

*spoiler

Nagyon-nagyon aranyos téli és karácsonyi történet.
Biztos vagyok benne, hogy a kishúgom imádni fogja. Én is imádtam! Szerintem karácsonykor is elő fogjuk venni.
Egyrészt állatos, másrészt unikornisos, hát mi kellene több egy kislánynak? Mondjuk szuper illusztrációk és extra nagy betűméret? (Nem tudnám megmondani, mikor láttam utoljára ekkora betűket és margókat.) Igen! Talán még magától is hajlamos lesz elolvasni egy kisebb gyerek, mert minden adott hozzá.
Nagyon aranyos, szomorú, tanulságos történet volt Milliről és a család, a szeretet fontosságáról. Milli végül úgy talál szerető családra, hogy nem kell megváltoznia, úgy és annak szeretik, akinek született.
Nagyon ajánlom ezt a kötetet kisgyerekeknek és kisgyerekes szülőknek, mert ezzel szerintem nem lehet mellélőni, bármilyen korosztályról van is szó. :)
https://youtu.be/lxNjy3hnsCU