Veszélyes ​határszakasz 0 csillagozás

Békési József: Veszélyes határszakasz

A ​Karácsonyi akció c. sikeres kisregény írója most mindjárt egy 4 kötetes regényciklussal jelentkezik a kedves olvasónál. A regényciklus hasonlóan mint a Karácsonyi akció tartalmaz dokumentum és más valóságelemeket, de nem a színhely és a személyek, hanem a történések és azok körülményei, létrejöttük, hangulatuk tekintetében.. A regényciklus lényegében a Magyar Népköztársaság határőrsége létrejöttének, fejlődésének 1945–1956. közötti – eddig részben feldolgozott – történetére, történeti dokumentumaira épül. Szinte minden sorából érződik, hogy maga az író is jól ismerte, átélte – ha nem is határőrként – ezt az időszakot a történet szereplőivel együtt… Az első kötetben az ausztriai harci tevékenységet vázolja egy nagyrészt határvadászokból álló alegység életén keresztül úgy, hogy közben megismertet bennünket a regény hőseivel, központi alakjaival. A hitleri Németország kapitulációjával ez a szakasz rövidesen befejeződik, a magyar hadosztályok hazatérnek, soraikból töltik fel főleg… (tovább)

>!
ISBN: 963031164X

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Tarjányi Péter – Dosek Rita: A Balkán angyalai
Ungvári Tamás: A védelem tanúja
Diana Hunt: Őrület határán
Ella Steel: Végzetes hajsza
Ella Steel: Sors-Fordító
Farkas Anett: A 33-as ügy
Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt
Marilyn Miller: A királynő
Ella Steel: Az indíték
Sienna Cole: Elmejáték