Épületek ​hitvallása 0 csillagozás

Békés Sándor: Épületek hitvallása

Előszó: ​
Ha a mai szocialista valóságunk külső képét akarjuk elemezni, megrajzolni, elsők között feltétlenül azt a nagyarányú építkezési tevékenységet kell megemlítenünk, amely mindennapi életünknek úgyszólván tartozéka, szerves része. A szocializmus építése hazánkban a szó szoros értelmében építés, melynek nyomán új gyárak, üzemek, utak, falvak és városok sokasága változtatja meg a táj képét. Szinte közhelynek tűnik, de igaz az, hogy a 20 – de néha a 10 év előtti – térképeinket át kell rajzolni és korábbi földrajzi fogalmainkat át kell értékelni.
Ennek az országot formáló munkának egyik főrészese az építőipar, amelynek jellegzetessége, hogy „termékei” nem egy vagy két évre, hanem évtizedekre készülnek, külső megjelenésükkel pedig jó, vagy rossz értelemben meghatározzák a környezetünk képét. Nem véletlen tehát, hogy az építők munkája szinte állandóan a közvélemény érdeklődésének, bírálatának középpontjában szerepel. Ez egyben azt is jelenti, hogy ebben a szakmában jól… (tovább)

>!
136 oldal · keménytáblás

Hasonló könyvek címkék alapján

Koncz János – Pekk Enikő – Tamás Endre (szerk.): Pneumobil 10
Nagy István: Élet a sínek között
Cseri Miklós (szerk.): A Kisalföld népi építészete
Cseri Miklós (szerk.): A Nyugat-Dunántúl népi építészete
Marton Tibor: 75 éves a budapesti elektromos művek
Naszádos István: A Sárvári Cukorgyár története
Andai Pál: A mérnöki alkotás története
Szirtes Béla (szerk.): A mecseki kőszénbányászat
Kordos Szabolcs: Egy város titkai
Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…”