Hasítás 69% 23 csillagozás

Természetesen nem egyenletes színvonalú, de a maga módján nagyon jó válogatás a hatvanas-hetvenes, ritkábban a nyolcvanas évek magyar, ritkábban vajdasági kamaszkori emlékeiről, Dragomán Hevimetálja szerintem a műfaj alfája és omegája, nem véletlen, hogy ez, meg Grecsótól a The Toors és Tóth Krisztinától a Doors már ezer másik helyen is megjelentek.
Sok más üde színfolt is van a könyvben, például Kiss Ottótól a Mobil, vagy Salamon Andrástól a Pudligárok, összességében inkább jó élmény maradt az egész kötet végén.

A rockandroll az egyszerű dolog. Az 1960-as évektől Amerikában és Európában a fiatalok lázadó kultúrája. Az USA-ban és Nyugat-Európában lázadás a konszolidált és megmerevedett társadalmi viszonyok ellen, vagyis egyfelől a rögzült szegénység, másfelől pedig a szülők nemzedékének hazug komformizusa, illúziótlan pénz és karrierhajhászása ellen. Aki többet akar tudni róla, az olvassa az 1968-as nemzedékről szóló szakirodalmat.
Magyarországon a rockandroll lázadása részben a szocialista diktatúra merev ideológiája és elnyomó, szabadsághiányos rendszere, és részben az ezt a rendszert elfogadó, abba betagozódó, hamis erkölcsök mentén élő szülők kultúrája ellen irányult.
E lázadás – Keleten és Nyugaton egyaránt –, többnyire nem volt tudatos, és leginkább a szülők életformájának elutasításában, és a saját közösségek és saját művészet – főleg a zene – megteremtésében és megélésében nyilvánult meg.
Fiatalság, szabadság, lázadás, zene – ez a rockandroll életérzés.

Lássuk a novellákat! A kötet huszonhat írást tartalmaz, és e közül kettőt – Bárdos Deák Ágnes és Esze Dóra munkáit – a kritikák kifogásolják, mivel nem igazi novellák. Az első a szerző – a Kontroll Csoport énekese – önéletrajzi visszatekintése, a második egy esszé, amely Kurt Cobainnek, a Nirvana zenekar énekesének állít emléket. Nem értek egyet a kritikusokkal. Nekem tetszenek ezek az írások, és a szerzőik személyes elkötelezettsége és szubjektivitása számomra irodalmi szöveggé változtatja munkáikat. A rockandroll szabadságába az is beletartozik, hogy ne törődjünk a vaskalapos irodalmi hagyományokkal, kategóriákkal. Nekem a legelső rockkönyv Jack Londontól az Országúton, és a legnagyobb rock könyv Jack Kerouac Útonja. Ezek az írások pontosan illeszkednek hozzájuk szellemiségükben. Akinek nem tetszenek, az lapozzon át rajtuk, vagy hogy a rockandroll nyelvén fogalmazzam: akinek nem tetszik, az tehet egy szívességet!
Amivel nekem inkább problémám volna, az az, hogy a szerzők egy része kívülről, elítélően, konszolidált élethelyzetből vagy esztétizálva közelíti meg a témát. Például Háy János és Hazai Attila novellái olyanok, mint imakönyvben az ateista propaganda. Fogalmam sincs, mit keresnek ebben a kötetben.
A legjobb novella szerintem Garaczi László Hasítás című írása. Ha egyetlen zenei utalása, kapcsolódása sem volna, akkor is pontosan lehetne érezni, hogy gondolkodásának szabadsága ebbe a kötetbe predesztinálja. Nagyon jó választás volt, hogy a szerkesztők ezt választották a kötet címadójául.
Az 1970-es, 1980-as évek magyar világának és rockandroll életének sajátosságait Kiss Ottó: Mobil és Ménes Attila: Lassan átpörög mutatja be a legjobban. A legszellemesebb, szórakoztatóbb Grecsó Krisztiántól a The Toors. Tetszett még: Kemény István: John Torrington és Salamon András: Pudligárok.
Békés Pál novellája – különösen az író korai halálának tudatában – megható, de sablonos, miképpen Vámos Miklós írása is. A szerzők közül néhányan nosztalgikus visszatekintésre használták fel a témát.
Mi hiányzik, mi volna 2000 után a rockandroll? Talán a fradista szurkolók háborúja a rendőrökkel, vagy részvétel a TV ostromában, aztán egy garázsban két gitár és egy dob felállásban banda alapítása? Talán ezt nem nekem kéne megmondanom.
A rockzene direktsége, közvetlensége, és az, hogy nem az értelemre, hanem inkább az érzelmekre, az ösztönökre hat; az hogy a szabadság igenlésén túl a szexuális vágyat, az agresszivitást és a halálvágyat állítja a középpontba; – ezek mind olyan erőt képviselnek, amelyek a megújuló népszerűségét garantálják. Ha én szerkesztenék egy kötetet a rockandrollról, akkor korhatárt húznék, és huszonöt fölötti írótól nem vennék be írást. Fésületlen lenne, durva, de lenne benne erő. Az valóban olyan volna, mint a rockandroll.

Néhány novellának alig vártam, hogy a végére érjek, de okos volt, aki kitalálta, hogy Tóth Krisztina és Vámos legyen az utolsó kettő, mert így ügyesen átrágtam rajta magam. Ja, és akiről mindenképpen szót kell ejteni: Grecsó. Feltétlen kell tőle szereznem most már néhány könyvet!

Erről karcoltam már egy csomót, és lehet, hogy még fogok is párat, úgyhogy csak egy észrevétel:
Végigolvasva tűnt fel, hogy mennyi nosztalgikus írás került ebbe a válogatásba.
És a nosztalgia az nem rock'n'roll kedves fiúk és lányok!
Ha marslakó lennék, és ebből a könyvből kéne tájékozódnom, azt mondanám:
A ROCK'N'ROLL HALOTT!
http://www.youtube.com/watch…

Nagyon régóta vágytam már erre a könyvre és nemrégiben végre sikerült beszereznem (örök hála az antikvarium.hu-nak). Megérte várni rá. Nagyon-nagyon jó könyv! Szerepelnek benne a legnagyobb kedvenceim: Vámos Miklós és Háy János. Mondanom sem kell, az ő novelláik tetszettek legjobban. De mellettük volt még néhány „szerelem első olvasásra”, pl. Dragomán György, Kiss Ottó, Méhes Károly, Radics Viktória… Az ő novelláik is nagyon tetszettek (és szeretnék még többet olvasni tőlük). Volt egy-két olyan is, ami nagyon nem jött be vagy a stílusa miatt, mint pl. Ménes Attila, akinél egy hosszú mondat volt az egész novella; vagy azért, mert untam, pl. Kemény István John Torrington című írása (nem bírtam végigolvasni :/ ).
Összességében mégis azt mondom, hogy ez egy nagyon-nagyon jó novellagyűjtemény. Rockereknek kötelező olvasmány! :)

Sosem szerettem az ilyen típusú könyveket, amiben mindenféle „iromány” van.
Persze voltak benne érdekesebb, viccesebb történetek is, de összességében nagyon unalmas volt :(
Egyébként sem voltam nagy zenerajongó, én a 80-as években inkább a Neoton-ért rajongtam :D Ők meg nem rockzenét játszottak…

A novellagyűjtemény kötött témájához úgy a D betű felé úgy tűnik, mindenki hasonlóan viszonyul: a rakenroll az egyenlő nosztalgia. (Ugyanis ábécé-sorrendben jönnek egymás után a szerzők.) Ez valahol érthető is: semleges, nem-hierarchikus sorrend, szinte véletlenszerű. Másrészt a szerzők kamaszkori élményei nyilván a rockhoz köthetők, és azért ennyi uniformitást még elbír egy kreatív író. Bár kétésgkívül nem egyformák az írások, a kaptafa érezhető – ha nem is kel mindjárt önálló életre – és ez van, akinek jól áll. (Van, akinek döcögős.) Bevallom, volt amit csak átlapoztam, de volt ami nagyon is tetszett, utóbbiak külön ötcsillagosak (fel nem sorolom mindet ami klassz volt, de szubjektíve bizony kiemelném Dragománt, Podmaniczkyt és Ménes Attilát) – átlagolva viszont kap hármat ez a kötet – és még felet a zseniális borítótervért.

Nagyon tetszett! Dragomán György novellája vitte a prímet, de a többi sem volt semmi:)

Jaj ez annyira nem jött be. Nekem ez már a múlt, nem tudok úgy viszonyulni hozzá, ami lehet hülye kifogás, mert tudok ellenpéldát is mondani, de most akkor sem. Lapozgattam, olvasgattam, de néha förtelmes volt a stílus, a nyelvezet, na meg ha a zenekar maga nem érdekel, akkor kár szenvedni. Esze Dóra Nirvana-írása érdekes volt, na de az meg nem szépirodalom. Tóth Krisztináé ellenben ötös mint mindig, az tetszett, de a csillagozás így csalóka, na jól van, közepes.