„Mindenkinek van egy felkavaró és feledhetetlen nyara, és sokaknak ugyanaz, ami nekünk, a harmadik és negyedik gimnázium közötti, amikor tizenhétről tizennyolcra vált az ember és nincs mese: ráfordul a célegyenesre. Sikerülhetett volna jobban is. Pedig tulajdonképpen hibátlan volt a nyár. A tábor, a háromszorosan is a mezőn hagyott szüzességem – a gyors és hathatós orvosi kezelést is beleértve –, a filmforgatás – a betiltást is beleértve –, Liktor és Bokor párviadala – Éberfy Ottiliát is beleértve. Talán csak utólagos belemagyarázás, de úgy emlékszem, akkoriban, augusztus utolsó napjaiban suhintott meg a gondolat, hogy talán soha többé nem tűz majd ilyen élesen a nap. A Várhegy oldalában ültem, az Alagút fölött, onnan néztem le a Dunára, mintha olvadt ezüst folyt volna a hidak alatt. Hogy pontos legyek, tulajdonképpen az jutott eszembe, hogy egyszer, a távoli jövőben eszembe jut majd ez az üldögélés, és akkor nyilván – mint vén trotty – arra gondolok majd, hogy soha olyan élesen… (tovább)
A bűntárs 15 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2004
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 3

Kiemelt értékelések


Napok óta próbálom megfogalmazni, miért is tetszett ez a könyv. Hogy akkor is tetszett volna-e, ha nem Békés Pál a szerző, vagy ha nem tudtam volna, hogy ő – merthogy elfogult vagyok irányába.
A legjobban azokat a fejezeteket szerettem, amelyekben az alkatrész-kereskedelemnek álcázott fegyverkereskedelem zajlott. Egy magyar Impex vállalat végzi a logisztikát a titkos szovjet raktárak és az afrikai felvevőpiac között. Tisztára, mint az utazások nagynénémmel, csak itt nagybácsi szerepel nagynéni helyett, és sokkal több viszki (https://en.wikipedia.org/wiki/Laphroaig_distillery) fogy.
Egyébként nem sok pozitív hős van a könyvben, ha jól számolom, egy se. Csupa sodródó, számító, megalkuvó, felszínes, anyagias, gyáva, önző karakter. De csupa jól megírt karakter.
Mintha a mesélő azért fejlődőképes lenne, ahogy elbeszéli az egész históriát – vizsgálati fogságban veti papírra, mint vallomást –, abban van némi halvány reménysugár, hogy itt valami tudatosság lappang, valami felelősségvállalás-szerű kezdemény, ami vagy szárba szökken, vagy úgy marad. De az biztos, hogy remek humora van, talán emiatt szerettem annyira a könyvet is, a humora miatt.
T-34 harckocsi rajongóknak ajánlott olvasmány.


Kevés annyira olvasmányos könyvet olvastam, mint ez. Tetszik benne, hogy egy kicsit krimi, de azért mégsem teljesen az. Különösen a felépítése teszi azzá, azaz hogy a történet főszereplője maga az elbeszélő. Nem vidám könyv, az tény. Viszont letehetetlen.


Ami számomra volt ez a regény: letehetetlen, fejlődésregény, magány, szerelmi háromszög, gimnáziumi évek, osztálytalálkozó, utazás, vágy, kísértés, stb.
-„… amikor tizenhétről tizennyolcra vált az ember és nincs mese: ráfordul a célegyenesre.",
-„A hosszú élet titka a kispályásság.”
-„Mindig máshol kell lenni!”
Népszerű idézetek




Azért vagyunk itt, hogy másutt legyünk. Másutt. Mindig másutt kell lenni! Ha gyökeret versz, rögtön kikezdik a gyökeredet a kukacok. Elkezdik felzabálni. Minden kötés a kukacoknak kedvez. Meg a tetveknek. Ha otthon vagy, azt mondod: mindjárt indulsz vissza. Ha meg itt, azt: mindjárt mész haza. Bárkivel beszélsz, ügyelsz rá, hogy megtudja: te éppen jöttél, és máris mész. Útközben vagy, csak szakítottál egy kis időt, hogy elintézzétek közös dolgaitokat. Mindenütt épp csak annyi időt töltesz, hogy tudomásul vegyék a létezésed, számon tartsanak, és már húzol is el. És akkor békén hagynak. Talán. Hát ezért vagyunk itt. Hogy ne legyünk ott. És ezért utazunk el nemsokára. Hogy ne legyünk itt.
129-130. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- A. Túri Zsuzsa: Sivatagi szél 92% ·
Összehasonlítás - Csender Levente: Fordított zuhanás ·
Összehasonlítás - Végel László: Temetetlen múltunk 86% ·
Összehasonlítás - Konrád György: Vendégkönyv ·
Összehasonlítás - Tandori Dezső: És megint messze szállnak ·
Összehasonlítás - Cathrin Smith: Eredet 76% ·
Összehasonlítás - J. Goldenlane: Holdnak árnyéka 95% ·
Összehasonlítás - Konrád György: Elutazás és hazatérés 95% ·
Összehasonlítás - Oravecz Imre: Ondrok gödre 94% ·
Összehasonlítás - Tar Sándor: A mi utcánk 94% ·
Összehasonlítás