Európából ​Európába 0 csillagozás

Magyarország konfliktusok kereszttüzében, 1945–1990
Békés Csaba: Európából Európába

A ​hazai közgondolkodásban mindmáig nem alakult ki a külpolitikai gondolkodásnak az a formája, amely az ország sorsáról, a nemzetközi politikában játszott szerepéről, lehetőségeiről, mindenkori mozgásteréről – a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt – nem a vágyak, hanem a realitások alapján tudna ítéletet alkotni. Erre pedig Magyarországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásakor végre igencsak nagy szüksége lenne. A morális és a reálpolitikai szempontok a nemzetközi politikában gyakran kizárják egymást, éppen ezért a tudományos elemzéseknek ezt a két tényezőt világosan külön kell választani, annál is inkább, mert a társadalmi tudatban ezek folytonos keveredése mindmáig komoly akadályát jelenti a realista szemléletű világlátás kialakulásának. E kötet közreadásának célja egy olyan válogatás összeállítása volt, amely eddigi történeti kutatásaim keresztmetszetét mutatja be az egész hidegháborús korszakra vonatkozóan, magyar és külföldi levéltári források széles körű… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Gondolat, Budapest, 2004
354 oldal · ISBN: 9789639567191

Most olvassa 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Bartis Attila: A vége
Presser Gábor: Presser könyve
Aczél Endre: Acélsodrony – A nyolcvanas évek
Ferenc K. Zoltán: Az ördög evangéliuma
Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…
Tabajdi Gábor: Tartótisztek
Gál Éva: Lejáratás és bomlasztás
Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája