Népének ​hűséges főpásztora 0 csillagozás

Mindszenty József szentbeszédei, beszédei és üzenetei Európában és a tengeren túl (1971-1975)
Beke Margit: Népének hűséges főpásztora

„Ez ​a kötet azért emelkedik ki a dokumentum-kötetek sorából, mert igyekszik a szövegeket az egykorú történések, meghívások hátterével ábrázolni. Szerencsésnek mondható az egyes beszédek előtt a genius loci megidézése, hiszen ez inspiráló volt az adott esetben. Képzeletben az olvasó is részese lehet azoknak az élményeknek, amelyeket Mindszenty bíboros egykor megtapasztalt. Hogy mennyire nyitott szellemiséggel rendelkezett a Főpásztor, azt a különböző felekezetek képviselőivel való találkozások bizonyítják! Ezt leginkább a ma embere képes értékelni és megbecsülni, hiszen napjainkban az ökumenikus nyitottságot szinte természetesnek vesszük. Az egyes dokumentumokból árad lelkivilágának gazdagsága, amelyben mégis két vezérfonal kísérhető nyomon: Egyháza és Hazája iránti szeretete. Lelkében teljesen összefonódott ezeknek az eszméje, amint maga is megfogalmazta.A különböző földrészeken, városokban tett utazások mellett az olvasó belemerülhet a névjegyzékbe, hogy kissé bővebben megismerje… (tovább)

Róla szól: Mindszenty József

>!
Magyar Napló, Budapest, 2021
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635410408

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Kákosy László: Ré fiai
Perintfalvi Rita: Amire nincs bocsánat
G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz
Dercsényi Balázs – Hegyi Gábor – Marosi Ernő – Török József: Katolikus templomok Magyarországon
Diós István (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai
Rodney Stark: Hamis tanúk
Czingel Szilvia: Ünnepek és hétköznapok
Székely Gábor: Reformátusok Kecskeméten a 16-18. században
William V. Bangert: A jezsuiták története
Lukácsy Sándor (szerk.): A tűz cselekedetei