Atlantisz ​harangoz – A magyarság sorsa Erdélyben 1918–1992 0 csillagozás

Beke ​György (1927) irodalmi riportokkal kezdte pályáját, ezekben szépirodalmi eszközökkel mutatta be a romániai magyar települések és szórványok életét. Egész könyvsorozatban dolgozta föl Erdély magyarlakta vidékeinek köznapi életét, riportsorozatokban számolt be a csángó-magyarok nehéz helyzetéről. Szépirodalmi munkássága riporteri tevékenységével párhuzamosan halad: a „valóságirodalom” híve, az irodalom nemzetiségi elkötelezettségét hirdeti.
Beke György az utóbbi három évben – Budapestről, de állandó erdélyi fizikai és lelki jelenlétben – ugyanezt a szociográfiai fölmérést folytatta szülőföldje néha-néha tragikusan alakuló mai valóságáról. Mostani kötetete a Magyar gondok Erdélyben szerves folytatása, új körülmények és új veszélyek közepette. Szerzőnk ezekre a buktatókra, a fortélyosabbá vált elnyomatásra szeretné felhívni a nemzet figyelmét. Erdélyi íróként, miként egyik nyilatkozatában mondotta: „Mikor 1991-ben szülőföldem, a háromszéki Uzon népe megtisztelt azzal, hogy… (tovább)

Beke ​György (1927) irodalmi riportokkal kezdte pályáját, ezekben szépirodalmi eszközökkel mutatta be a romániai magyar települések és szórványok életét. Egész könyvsorozatban dolgozta föl Erdély magyarlakta vidékeinek köznapi életét, riportsorozatokban számolt be a csángó-magyarok nehéz helyzetéről. Szépirodalmi munkássága riporteri tevékenységével párhuzamosan halad: a „valóságirodalom” híve, az irodalom nemzetiségi elkötelezettségét hirdeti.
Beke György az utóbbi három évben – Budapestről, de állandó erdélyi fizikai és lelki jelenlétben – ugyanezt a szociográfiai fölmérést folytatta szülőföldje néha-néha tragikusan alakuló mai valóságáról. Mostani kötetete a Magyar gondok Erdélyben szerves folytatása, új körülmények és új veszélyek közepette. Szerzőnk ezekre a buktatókra, a fortélyosabbá vált elnyomatásra szeretné felhívni a nemzet figyelmét. Erdélyi íróként, miként egyik nyilatkozatában mondotta: „Mikor 1991-ben szülőföldem, a háromszéki Uzon népe megtisztelt azzal, hogy díszpolgárává választott, tehát a magáénak tart továbbra is, azt mondtam: Én úgy érzem magam, mint hajdanában Mikes Kelemen. Annyira szeretem már Budapestet, hogy el nem feledhetem Uzont.” (Holnap 1993. március) Beke György könyve fejezetről fejezetre újabb és újabb izgalmakat tartogat a magyarságot újra tanuló olvasónak.