Őszinteség nélkül nincs művészet. Egy diktatúrában pedig a művész, vagyis az író nem lehet őszinte. Folytathatunk-e eszmecserét az irodalomról egy olyan korban, amikor abszolút diktatúra volt? Tehetséges írók persze akkor is léteztek, de honnan tudhatnánk, hogy ki volt tehetséges, ha az adottsága nem nyilvánulhatott meg teljes mértékig? Mert nagy írónak lenni nemcsak tehetség dolga, hanem társadalmi tisztánlátásé is. Kell, hogy az író jó sáfárja legyen a tehetségének! – Beke Albert ezekkel a gondolatokkal kezdi ezt a könyvét, és esztétikai érvekkel támasztja alá, hogy irodalomról – a szó igazi értelmében – 1948-tól, vagyis a teljes kommunista hatalomátvételtől kezdve valójában nem is beszélhetünk. A magyar írók az ’56-os forradalom előkészítésében ugyan részt vettek, de többségük a leverése után szinte azonnal a leggyalázatosabban el is árulta. Nemcsak Illés Béla, Darvas József és a hozzájuk hasonlók tették meg ezt, hanem többek között Illyés Gyula, Németh László és Kodály Zoltán… (tovább)
A behódolt velszi bárdok kora 7 csillagozás
Enciklopédia 24
Szereplők népszerűség szerint
Helyszínek népszerűség szerint
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 9
Kiemelt értékelések
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Egyedi irodalomtörténeti munkával állunk szemben. Egyedi, mert eddig kevesen próbálkoztak a szocializmus irodalmát összefoglalni és azért is különleges, mert ezt a szerző nagyon szókimondóan, eléggé szubjektív módon teszi meg. A szerző a bevezetőben megállapítja, hogy az igazán jó író honnan kezdődik: aki népben és nemzetben gondolkodik, nem hódol be a hatalomnak és persze írni is tud. Ennek meghatározása után bemutatja, kik voltak azok, akik uralták a korszak irodalomtörténet-írását, majd az ismert 3T kategóriában szereplő írókat sorra számba veszi, van akiről pár sort ír, de az ismertebbeknél több oldalon keresztül elidőzik. Egyedül talán Hamvas Béla az, aki az ő mércéjének megfelel a korszak irodalmában. Számos írónál az őket olvasókat sem kíméli, mint például Esterházy Péter és Nádas Péter esetében. Ami nagyon meglepő, hogy annak ellenére, hogy Márai Sándor szembeszállt a hatalommal, bölcs embernek tartja, de a prózáját rendkívüli módon leértékeli. Ugyanígy járnak az Újhold képviselői Nemes Nagy Ágnessel az élen. Az írók számbavétele ábécé sorrendben történik, ezt fedi le a könyv nagyobbik része. A kisebbik rész amolyan tematikus áttekintés három korszakra bontva (1945-1948 közötti helyzet, maga a Rákosi-korszak 1956-ig és a forradalom utáni periódus). Itt az irodalmi élet mellett szó esik a könyvkiadás-és kereskedelem helyzetéről is, de olvashatunk a népi írók közötti vitákról és arról, hogy a forradalom leverése után hogyan hódoltak be az írók a hatalomra kerülő Kádár-rendszernek, őket Arany Jánossal állítja szembe, aki nem hódolt be Ferenc Józsefnek és még kitüntetést is se akart tőle elfogadni. Végül Lukács György kulturális ámokfutásáról is olvashatunk. A végéről hiányzik egy kisebb irodalomjegyzék, viszont elég sokat idéz Ortutay Gyula naplójából, ezáltal mi is kedvelt kaphatunk a továbbolvasásra. A kötet szubjektivitása ellenére érdekes olvasmány, nagyon sok korszakbeli író tevékenységéről is képet kaphatunk általa, akikről még egyáltalán nem is hallottunk, illetve a már ismerteket egy másik szemszögből is megismerhetjük.
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Hamar meguntam a nagyobb részt kitevő írók-költők „felsorolását”. Itt jobban járt volna mindenki, ha készít egy táblázatot, hogy akiket a rendszer sem kiköpni, sem lenyelni nem tudott, meg akiknek a nevére sem emlékszik ma már senki, akik inkább gyerekkönyveket írtak, akik tényleg hittek stb. és minden név sorába a megfelelő oszlopba tesz egy x-et. Illetve a sor végén közli a sírversét. Értem, hogy mi volt a baja és mi a baja most is, és igazat is adok neki, hiszek a szilárd jellemek erejében, amik sajnos szinte teljesen eltűntek mára. Bár személyes tapasztalatom nincs az érintett korszakban, mégis hiteltelenek számomra a düh diktálta sorok. Az általánosabb áttekintés sokkal jobban tetszett. spoiler
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Sajátos magyar irodalomtörténet egy szigorú (túl szigorú) irodalomtörténésztől. Olyan dolgokat tudunk meg irodalmi nagyjainkról, amiről eddig csak harangozni hallottunk, vagy még azt sem. Mítoszrombolás ez a javából, de Beke Albert tényekkel dolgozik, és a tények makacs dolgok. Néha előfordul az „ezt hallottam, ezt mondják”, de ez csak ráerősít a tényekre. Ezek a tények pedig azt bizonyítják, hogy legnagyobb íróink is lefeküdtek a hatalomnak vagy a Rákosi-korszakban vagy a Kádár-korszakban. Volt, aki mind a kettőben. Tiszta ember csak egy maradt: Hamvas Béla.
Ami egy-egy életmű értékelését illeti, azon lehet vitatkozni, akárcsak azon, hogy egy vers, novella, regény élvezhetőségét mennyire befolyásolja az író erkölcsi meggyőződése. Erkölcsileg gyenge lábon álló író is írhat egészen jó dolgokat.
Az kétségtelen, hogy olyan tényekről ír a szerző, amiről eddig hallgatni illett. Ez pedig akkor is olvasásra érdemes, ha sokak érzékenységét sérti.
Népszerű idézetek
Akármennyire polgári írónak számított is tehát Örkény, azért művei nagyon tetszhettek Aczélnak, Kádárnak és a többi kommunista vezérnek: 1971-ben, amikor a szerző még csak 59 éves volt, a Szépirodalmi Kiadó megkezdte életműsorozatának a kiadását is, ami azt bizonyította, hogy Örkényt a kádári diktatúra nagyon is magáénak érezte. Persze az író részéről ez erős alkalmazkodást követelt, hiszen 1951-ben a Lila tinta című novelláját Révai József, a Rákosi-kor kultúrpápája még mint a burzsoá életérzés és irodalomfelfogás mintapéldányát kárhoztatta. Ezt követően azonban Örkénynek megjött az esze, és felismerte, melyik irányba vezet a fejlődés útja…
223. oldal
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Hamvas Béla úgy halt meg 1968-ban, hogy a sajtó és az írótársadalom még csak tudomást sem vett róla. A hetvenes évek elején valaki csengetett lakása ajtaján és akkor tudta meg az ajtót nyitó feleségtől, hogy de hát „szegény Béla” már jó pár évvel ezelőtt meghalt. A művei azonban hódítanak: sorozatban jelennek meg a könyvei, és nem elfogynak, hanem számos kiadásban kapkodják el őket. Lukács György dögvastag marxista könyvei iránt viszont senki sem érdeklődik.
116-117. oldal
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Az történt, hogy a regény kiadói korrektora Aczél György unokahúga volt, akinek sértette a hiúságát, hogy nem lektorként alkalmazták a kiadónál, „csak” korrektorként. S éppen az idő tájt okozott mérhetetlen morális felháborodást Kolozsvári Grandpierre Emil, aki egy ötvenvalahány éves férfi, meg egy huszonvalahány éves egyetemista lány szerelmi viszonyáról merészelt regényt írni. (Ez természetesen mélységesen sértette a szocialista erkölcsöt!) No mármost, a korrektor hölgy összetévesztette Kolozsvári Grandpierre Endrét Kolozsvári Grandpierre Emille: sikoltozása úgy felverte a Kádár-kori éjszakát, hogy a kiadó okosabbnak látta, ha nem jelenteti meg a Csodaürgét a bambijával, hanem egyszer s mindenkorra kidobja a kiadói tervből. Az „éber” korrektor hölgyből magától értetődően tüstént lektor lett. Aczél elvtársék pedig újfent megdicsőültek. A megszégyenített szerző és szerkesztő évek múltán megpróbálta kiadatni a Csodaürgét (bambi nélkül), de még akkor sem sikerült.
129-130, oldal
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Pedig 1952-ben Vas István, aki a Magyar Írók Rákosi Mátyásról című ünnepi kiadványt szerkesztette, Tersánszkyt is felkérte, hogy írjon a kötetbe. A szerkesztő nyilván úgy gondolta, hogy Tersánszky ezt valami hihetetlen nagy megtiszteltetésnek fogja érezni, és ír majd Rákosiról valami hódoló, hízelgő, talpnyaló írást. Csakhogy Tersánszky egészen másképpen gondolkozott: Vas István felkérését ő nem megtiszteltetésnek érezte, hanem kényszernek, ami alól nyilván nem lehet kibújni, tehát tudván tudta, hogy valamit írnia kell. És írt is: éspedig egy olyan pajzán, már-már obszcén történetet, amelytől a szerkesztő valószínűleg dührohamot kapott. Tersánszky tehát eleget tett a felkérésnek, mondhatni felszólításnak, de Vas István ez az írást nem tehette bele a kötetbe, hiszen neki akkor fejét veszik. Így hát Tersánszky kimaradt a kötetből, mondhatni, megúszta a Rákosi iránti kötelező talpnyalást, és valószínűleg röhögött magában, hogy milyen ügyesen túljárt Vas István eszén.
175. oldal
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Illyés eldicsekszik azzal, hogy amikor az „öregnek” – vagyis Kádárnak, noha Illyés volt az idősebb – valami komoly gondja van, akkor „átszól”, vagyis áttelefonál neki, hogy menjen át, és beszéljenek meg valamit. (Ugyanis Budán szomszédok voltak.) Hát ilyen viszony volt kettejük között. És erről az Illyésről hiszik azt, hogy valamiféle ellenálló, sőt a „nemzet költője”!?
45. oldal
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Polgári írót a Párt csak akkor tűrt meg a legcsekélyebb vezető állásban is, ha a legszolgaibb módon kiszolgálta a kommunista érdekeket. Igen jellemző példa erre Komlós Aladár esete, aki 1945 után egy koncentrációs táborból tért haza, és kinevezték a pécsi egyetemre professzornak. De azt a feladatot adták neki, hogy mutassa ki azt a mély hatást, amelyet Rákosi Mátyás gyakorolt József Attila költészetére. Erre Komlós azt válaszolta, hogy szívesen kimutatná, ha erre objektív adatok lennének. Természetesen a következmény az lett, hogy Komlóst kirúgták a professzori állásból, és helyette Pándi Pált nevezték kii, aki Rákosi hatását József Attilára szemrebbenés nélkül kimutatta.
83-84. oldal
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Természetesen nem Konrád György az egyetlen olyan író, akit az állítólagos nagyság hamis és tarthatatlan legendája övez: ebbe a kategóriába tartozik Nádas Péter is, akinek állítólagos nagyságától kultúrembernek illik elájulni és hasra esni, mert ha erre nem hajlandó, akkor megvetésre méltó „piszkos, gatyás bamba társ”, akinek fogalma sincs arról, hogy Nádas Péter mekkora zseni, akihez fogható páratlan tünemény minden évezredben talán egy ha akad.
A fenti ájuldozásokkal szemben viszont a meztelen igazság az,. hogy Nádas Péter tipikusan olyan író, akinek van bizonyos íráskészsége, de olvasói csakis a sznobok között akadnak, hiszen nem a valóságról, nem az élet igazi problémáiról ír, hanem kiagyalt és mondvacsinált témákról, és mivel alig akad valaki, akit ez érdekelne, inkább kinevezik páratlan szellemóriásnak, agyba-főbe magasztalják, csak hogy az ezeroldalas könyveit ne kelljen olvasni.
215. oldal
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Abban az időben köztudott volt, hogy Aczél elcipelte Kádárt 1971-ben Csurka talán leghíresebb darabjának, a Döglött aktáknak egyik előadására, és a pártfőtitkár könnyesre nevette magát az előadáson, mert csak azt vette észre a darabból, ami az ő szájízének megfelelt. Azt már fel sem fogta, hogy ha nem egy elfogult kommunista nézi a színjátékot, hanem egy „öreg reakciós”, vagyis egy erősen jobboldali valaki, az ugyanúgy „holtra” nevette volna magát, mert Csurka az ő szempontjából is rendkívül jókat mondott.
101. oldal
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Köztudott, hogy csillagászati szempontból december 21-e az év legsötétebb napja, és mit ad Isten, ezen a napon született Sztálin is. Devecseri Gábor azonban fenemód furfangosnak bizonyult, meg kigondolta, hogy ezt a napot nem az év legsötétebb napjaként kell látnunk, hanem olyan eseményként, amikor „az éj zsugorodni kezd és növekedni a fény”, mert megszületett a nagy Sztálin.
[…]
Nem marad el Devecseri Gábor mögött Somlyó György sem, mert – habár nem olyan leleményesen, mint barátja – a hízelgés lehetőségét ő is megtalálta. Arról lelkendezik a verségben, hogy Budapesten a Sztálin térről indulnak a távolsági buszok, és „mi vagyunk az új utasok”. Ez nem valami nagy ötlet ugyan, de a törekvő szándék kiérződik belőle, s ez volt a fontos.
237-238. oldal
Beke Albert: A behódolt velszi bárdok kora A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és a Kádár-korszakban
Hasonló könyvek címkék alapján
- Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2. 92% ·
Összehasonlítás - Sándor Iván: Leperegnek a nyolcvanas évek / A kilencvenes évek és Bibó hagyatéka ·
Összehasonlítás - Aczél Endre: Acélsodrony – A nyolcvanas évek 95% ·
Összehasonlítás - Balázs Apor: Láthatatlan tündöklés 95% ·
Összehasonlítás - Bölcsics Márta – Csordás Lajos: Budapesti Krúdy-kalauz ·
Összehasonlítás - Medgyesi Konstantin: Apagyilkosság 93% ·
Összehasonlítás - Tabajdi Gábor: Tartótisztek ·
Összehasonlítás - Gál Éva: Lejáratás és bomlasztás ·
Összehasonlítás - Ernst Ervin: Rabtábor a meddőhányón ·
Összehasonlítás - Horváth Sándor (szerk.): Mindennapok Rákosi és Kádár korában ·
Összehasonlítás