Simon ​vs. the Homo Sapiens Agenda (Creekwood 1.) 91% 106 csillagozás

„Az írónő könyve egy végtelenül aranyos történet. Nekem először a filmhez volt szerencsém, utána a műhöz, nem mellesleg eredeti nyelven! Sok angol nyelvű mangát olvastam már, de egy teljes regényt még soha, így külön büszke is vagyok magamra. Tény, hogy szó szerint nem értettem minden kifejezést és leírást, de a lényeget mindenhol, így akik ódzkodnak a hosszabb idegen szövegektől, ajánlom nekik Becky könyvét, hisz nem egy kacifántos olvasmány.
Simon – vagy e-mailjeiben Jacques – egy 16 éves középiskolás srác, aki Blue-val levelezik az interneten. Szoros kapcsolat alakul ki közöttük, szinte mindent elmondanak a másiknak magukról, személyes gondolataiktól kezdve a félelmeikig egyaránt, csak azt nem, hogy kik is ők valójában. Ez a kapcsolat alakul át szoros barátságból szerelemmé. Simon idővel nagyon ragaszkodni kezd ahhoz, hogy élőben is beszélgethessen levelezőpartnerével, találkozhassanak egymással, azonban Blue fél az igazi arcát megmutatni a fiúnak. A levelezések addig történnek bizalmasan és nyugodtan, míg Martin rajta nem kapja és meg nem zsarolja a fiút. Innentől kezdve nem könnyű ugyanúgy folytatni mindent, hisz attól kell rettegnie, hogy bármikor lebuktathatja őt a srác, és leveleit közzétéve elárulhatja mindenkinek titkát, hogy ő más. Pedig nem másabb a többiektől, csak meleg.
ÖT CSILLAAAG! Már most annyira hiányzik, hogy szerintem gyorsan újra megnézem a filmet! :D” 5/5
Bővebben: https://lillszinbookland.blogspot.com/2019/11/becky-alb…

Nem tudom, mikor volt utoljára olyan, hogy egy könyv miatt gyakorlatilag hajnalig fennmaradtam. Ezt a könyvet egyszerűen képtelen voltam letenni. Mosolyogtam, a végén nagyon sírtam rajta – igazi érzelmi hullámvasút volt. :)
Gyakorlatilag minden karaktert szerettem, a vége felé megsejtettem, ki lehet Blue, és azonnal olvasnám a folytatást.
Fontos is ez a könyv, mert a mai világban, amikor megint abba az irányba megy el a közgondolkodás, hogy ami / aki más, mint az átlag, legalábbis gyanút ébreszt az emberekben, gondolkodásra késztetheti azt, akinek erre szüksége van. Különben is, hogy is van ez? Miért is nem a „más” a normális, ugye? Ezt ki is határozza meg?!
Arról nem is beszélve, hogy a könyv fő üzenete emellett az is, hogy merj önmagad lenni, keresd meg az utad, és bátran tedd meg a kellő számú lépést abba az irányba! Az identitásukat kereső tinik kezébe szívesen odaadnám, hátha inspirálja őket kicsit, mert jól emlékszem magam is, hogy ez milyen nehéz lehet, amikor a szülői, tanári nyomása más irányba is elvihet.
Jó ideje tervezem, hogy a kedvenc olvasmányaim filmváltozatait megnézem, a Love, Simon ezennel a lista elejére ugrott.

P. S. Nagy hirtelenjében megnéztem a filmet is. Jól sikerült, de azért egy kissé kommersz lett a könyvhöz képest. Értem, hogy így még több emberhez eljut az üzenet, mégis azt mondom, itt egyértelműen a könyv a győztes.

P. P. S. 2 nap után is hiányzik a könyv. Ebből újraolvasás lesz, pedig olyat nem szoktam. :)

Vannak azok a könyvek, amiket nehezen tudok olvasni, és mindig előrelapozok, hogy hol van egy-egy fejezet vége, és vannak azok a könyvek, ahol a fejezetek összemosódnak, és egyszerűen nem tudsz leállni az olvasással. Na, ez a könyv az utóbbi.

Mikor belekezdtem, kicsit megijedtem, mert előbb volt alkalmam megnézni a filmet, mint elolvasni a könyvet, és nagyon sok helyen különbözik a kettő. A végére viszont nem tudtam eldönteni, melyiket szerettem jobban. Valószínűleg mindkettőt egyformán, mert mindkettőnek megvoltak a maga jó pontjai.

Ez a könyv egyszerűen ANNYIRA jó volt. Imádtam Becky Albertalli stílusát, a karaktereket, a történetet magát (ha nem lett volna egyértelmű), és nagyjából minden mást is ebben a könyvben. Egyszerűen annyira, de annyira jó volt. Most rögtön el akarom kezdeni előröl, és közben nézni a filmet, és ezt egy milliószor megismételni.

Ez… ez… Tényleg. Nem tudok mást mondani. Nagyon jó volt, imádtam minden egyes szavát a könyvnek. Mindent.

Na, most könyv másnaposságom lesz. Remek. :)

Egyszerűen nem tudom normális szavakba önteni, mennyire, de mennyire jó volt ez a könyv. Komolyan. Be kell szereznem Becky Albertalli többi könyvét is, mert mindegyikre azt mondják, hogy jó, bár szerintem biztos ez lesz az örök favoritom.

Ui.: Mondtam már, hogy mennyire jó volt? :D

Nagyon tetszett ez a kis sztori :) Sokszor megmosolyogtatott, elszomorított picit, de boldoggá is tett egyszerre. Simon számomra egy nagyon szerethető, bátor, aranyos karakter volt.
Azt, hogy ki lesz Blue már elég korán meg lehetett tippelni szerintem, de ettől még ez a kis rejtélyecske is kicsit izgalmasabbá tette.
Azon kívül, hogy szórakoztató volt természetesen nagyon fontos témáról is szólt: az elfogadásról, a szeretetről.
Igazából a legtöbb karakter szerethető volt, Simon családja, a tanárnő aki megvédte, Simon barátai (kivéve Leah, mert ő számomra picit idegesítő volt a folytonos morcosságával). Még Martint sem tudtam annyira igazán utálni, de ez nem tudom, hogy jó vagy rossz dolog-e :D

Szóval láttam a film előzetesét, és már akkor tudtam, hogy el akarom olvasni ezt a sztorit. De persze Magyarországon kb megszerezhetetlen lett, és úgy gondoltam, hogy egyszer majd megnézem a filmet.
Aztán szembejött velem az eindhoveni reptéren, angolul, a leárazott résznél. Úgy döntöttem, hogy ez egy jel, hogy VEDD MEG. Szóval, here I am, a könyvet megvettem, és el is olvastam és egyszerűen imádtam.
Nagyon tetszett az írói stílus, az egyszerű megfogalmazás, a poénok (amik miatt a repülőn a mellettem ülő fickó látványosan a lehető legmesszebb húzódott tőlem), az ahogy nem rak bele semmi felesleges leírást. Becky szerintem könnyedén és olvasmányosan ír. A történetvezetés nem a függővégekre van kihegyezve, hanem arra, hogy egyszerűen érdekel, mi lesz Simonnal. Ha a húgom szólt, hogy a VAV (koreai banda) épp élő chat beszélgetést indított, akkor habozás nélkül leraktam a könyvet, és reméltem, hogy emlékezni fogok, melyik sornál tartottam; mivel nem volt feszültség az oldalak között. Inkább egy könnyed hangvételű, kellemes, kikapcsoló olvasmányról van szó.
Maga a történet aranyos, kifejezetten sokat mosolyogtam rajta, és veszetten izgultam, hogy az legyen a titkos Blue, akit én szerettem volna. Most az egy másik dolog, hogy amúgy nem jött be a tippem; mégis imádom, ahogyan véget ért a könyv. Az LMBTQ szál ugyebár fontos szerepet tölt be a könyvben. Ez volt az első olyan könyvem, amiben ennyire látványosan jelenik meg (most a Csontváros-sorozatot nem számolom, mert ezer éve olvastam plusz ott nem is azon volt a hangsúly), mégis rájöttem, hogy engem kifejezetten nem zavar ez a vonal; hanem teljesen meg vagyok barátkozva vele. Ettől függetlenül, aki ódzkodik a témától, ne vegye a kezébe a Simon vs. The Homo Sapiens Agendát. Mindettől függetlenül szerintem tökéletes egyensúly volt az LMBTQ szál és a storyline között. A szereplőket kifejezetten megszerettem; még a kevésbé kedves, vagy a csinált-valami-oltári-hülyeséget karaktereket is.
Összességében örülök, hogy elolvastam. Meg fogom nézni a filmet is. És nekem nagyon tetszett; igazi kikapcsolódás volt.
Oh és imádom a függelékeket. Nekem az a kiadás van meg, amiben az írónő a filmbeli Simonnal, és a film rendezőjével beszélget; képek vannak benne a filmből; részletek a következő részekből és a személyes kedvencem: egy részlet a film forgatókönyvéből. Majdnem elkezdtem ugrálni örömömben, mikor megláttam *-* Nem is látszik, hogy média szakos hallgató vagyok, ugyan :D

Három dolog miatt nagyon be kellett volna jönnie ennek a könyvnek:
– imádtam a filmet, a legcukibb, legszívmelengetőbb dolog, amit mostanában láttam, és pont erre volt szükségem.
– nem vagyok heteró.
– életre szóló barátságokat kötöttem interneten és a jelenlegi páromat (de utálom ezt a szót, ha-ha) is interneten ismertem meg.

De hogy ez a könyv hogy mellélőtt, te atya ég! Míg a filmnél azt éreztem, hogy tényleg az LMBT ifjúságnak szól, mert olyan helyzetek vannak benne, amit átéltünk, a coming outra reagálások ismerősök, és nosztalgiát hoz fel az emberben arra az időszakra, itt ez annyira steril és érzelemmentes. Hiába emel át a film szó szerinti idézeteket a könyvből – egyszerűen a filmben van érzelem, itt nincs.

A leírások olyanok, mint egy utolsó rangú fanfictionben (biztosak vagyunk, hogy ez nem Harry/Draco fanfiction volt valamikor wattpados időszakában? Mert olyan az egész könyv…) , Abby állandóan French toast illatú és Simon arcát bökdösi, mindenkinek van két karaktermozdulata és ennyi. Simonban egy deka érzelem sincs, a történet legnagyobb pillanatait (amikor coming outol Abbynek, a szüleinek és amikor Martint elküldi a francba) semmi érzelmet nem közvetítenek, olyan steril a szöveg, hogy meghaltam tőle.

A levelek, óh, jajj. Reméltem, hogy még több és még cukibb leveleket látunk a könyvben, de ami a vásznon működött érzelmesen, itt olyan bénán hat. Nem volt semmi kémia Simon és Blue között, jó, Oreót zabálnak és annyi. Hajjaj.

Ami felettébb megint nem működött az Blue kiléte. Nagyon egyszerű kitalálni, van rá két esélyes ember (a harmadikat úgy is tudjuk, hogy nem az), és Blue leveléből nagyon egyszerű rájönni. Díjaztam a filmben, hogy ott legalább nem volt egyértelmű, és annyira, de annyira átadta azt a cuki vágyakozást, amikor az ember tini és felépíti magában az egész személyiségét annak, aki bejön neki, és a rajongása tárgyává válik. Itt ez olyan szinten lapos és unalmas, hogy nagyon elkeseredtem.

Jó üzenet lenne, de nagyon túlhype-olt a könyv, egyszerűen iszonyatosan bénán van megírva, és úgy érzem, főleg heteróknak szól. (Tudom, hogy volt más LMBT+ tag, aki imádta ezt a könyvet, de jó szerével nem ezt látom, meg amúgy is ez ízlés kérdése.) Az a megállapítás, hogy a biszex lányoknak egyszerű, mert ő szexuális fétis tárgyai – nevetséges. Az, hogy a yaoi kedvelő, fétisre sikító lányok, mint Leah, segítenek a melegeknek – nevetséges. Javarészt ugyanolyan homofóbok a való életben, láttam már ilyet. (Amikor két meleg srác oké, mert szexi, de két meleg nő undorító…) Az ilyen apróságok számomra megölték a könyvet.

Iszonyatos csalódás. :(

Hát ez nagyon cuki volt! Tetszett, hogy milyen könnyű, egyszerű és vicces történet volt és milyen könnyedén foglalkozott a nehezebb témákkal is. Szépen megoldotta az írónő és örülök, hogy létezik ez a könyv. Végre egy jó LGBTQ reprezentációt is kaptunk, ezt is örömmel láttam. Az egész könyv nagyon cuki volt és Simon és Blue is iszonyatosan aranyosak voltak, sokat mosolyogtam rajtuk olvasás közben. :)
Viszont csak 4 csillagot tudok adni ennek a könyvnek, mert egyrészt az első fele iszonyatosan unalmas volt számomra, habár a második felével valamelyest azért kárpótolt. Másrészt viszont a rengeteg hype után nekem nem volt meg benne az a wow, ez de iszonyatosan csúcsszuper faktor.
Illetve nem sokat vett el ugyan az élményből de Blue igazi kiléte nem lepett meg, kb. a könyv felénél rájöttem, hogy ő lesz az.
Összességében tetszett, szerintem nagyon aranyos történet és örülök, hogy elolvastam, de nem hiszem, hogy valaha is újra fogom majd olvasni.

A filmet láttam, szörnyen cuki volt, így várólistás lett a könyv is nálam. Az elejét én untam. Semmi újat nem adott a filmhez képest. De a vége egész más volt, szörnyen cuki volt, és nagyon élveztem.

Nagyon édes, imádnivaló könyv, pár óra alatt kiolvastam és rettenetesen sajnáltam, hogy vége. Örülök, hogy ilyen kedvesen közelítette meg Albertalli a témát, bár abban is biztos vagyok, hogy a valóságban ennél sokkal nehezebb ezt átélni. Simont nagyon megszerettem és most még inkább meg szeretném nézni a filmet is. Nem csak a Harry Styles által is írt dal miatt.

„If she thinks me drinking coffee is big news, it’s going to be quite a fucking morning.”

Életem egyik legjobb filmélménye ehhez a történethez kapcsolódik, ezért nem is volt kérdés, hogy el fogom-e olvasni.
Végtelenül aranyos, és úgy érzem, nagyon közel áll hozzám. Simon megnyilvánulásai fantasztikusan szarkasztikusak, imádom!
Becky Albertalli pedig teljesen megvett, a többi könyvét is meg szeretném ismerni.

„White shouldn’t be the default any more than straight should be the default. There shouldn’t even be a default.”