Parajelenségek ​és paratudományok 9 csillagozás

Beck Mihály: Parajelenségek és paratudományok

A könyv sajátos, a hiteles tudományok határain kívül álló kutatásokkal foglalkozik. A parapszichológiai jelenségek, a jövő eseményeinek megjóslása, a végtelen mennyiségű energiaforrások feltárása, a legsúlyosabb betegségek gyógyításának ígérete csábítóan hat mindenkire, és tág teret nyit a hiszékenység vámszedőinek. „Az elmúlt két és fél évtized alatt az irracionális nézetek tovább terjedtek társadalmunkban, sok esetben a média hathatós közreműködésével. A neves tudós új művére már régóta vártunk. Az irracionalizmus áradatának megállításához szükség van arra, hogy nemzetközi hírű, hiteles tudósok is hallassák hangjukat a ráció védelmében.” \(Bencze Gyula, a fizikai tudományok doktora)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Tudomány – Egyetem Vince

>!
Vince, Budapest, 2004
190 oldal · ISBN: 9639552445

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Szent-Györgyi Albert


Kedvencelte 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 4

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

kvzs P>!
Beck Mihály: Parajelenségek és paratudományok

A könyv nagyon szépen mutatja be, hogy az emberi hiszékenység (és butaság) határtalan. Témakörökre bontva (parapszichológia, jóslás, asztrológia, alternatív energiaforrások, alternatív gyógyászat, földönkívüliek stb) mutatja be a különböző parajelenségeket és paratudományokat, illetve azok történeti hátterét, alátámasztva ezzel azt, hogy a megfelelő körítéssel (tudományosnak ható magyarázat, gazdagság, egészség stb ígérete) az emberek nagy részével bármit el lehet hitetni (és el lehetett hitetni az emberi történelem során bármikor).
Fél csillag levonást csak azért kap, mert az én hétköznapi, nem (természet)tudományos beállítottságú agyamnak néha túlságosan (természet)tudományos volt a megfogalmazás (az ábrák egy része -számomra- érthetetlen), illetve néha olyan érzésem volt, hogy túl sokat próbált az író belezsúfolni a könyvbe.
Gondolatébresztőnek tökéletesen alkalmas munka, és ha vkit érdekel a téma, a hivatkozások és a felhasznált szakirodalmak tanulmányozásával nagyon sokfelé elindulhat.

9 hozzászólás
bfg3 P>!
Beck Mihály: Parajelenségek és paratudományok

Hasznos áttekintés azoknak, akik még nem járatosak a témában. Nekem nem sok újat mondott.

spinakker>!
Beck Mihály: Parajelenségek és paratudományok

Azt gondoltam, hogy ez a könyv majd bemutatja a különböző paratudományokat és jelenségeket, és majd szisztematikusan megcáfolja azokat. Az előbbit meg is teszi, elég részletesen (N-sugár?), azonban a megcáfolásukkal nem nagyon törődik, legalábbis nem elég jól. A szerző ugyanis eleve azt feltételezi, hogy az olvasó is mind képtelenségnek tartsa ezeket. Ez két dologhoz vezet. Az egyik, hogy néha csak egy-egy cáfolást mutat be, vagy még annyit sem, hanem a képtelen jelenséget valamiféle mérési hibának tudja be (vagyis ha csak egy kicsit is hiszel a jövőbelátásban (ami a kvantumfizikában mintha működne) vagy a kézrátételes gyógyításban, akkor nem fogod hirtelen kétségbe vonni ezeket); a másik, hogy általában ironikus a hangneme, ami miatt a nem kételkedő olvasónak úgy tűnhet, a szerző lehetségesnek tartja a jelenségeket. Pl. érthetetlen, hogy az olcsó, otthon is előállítható esőcsináló gépek miért nem oldották meg a szárazság problémáját, de nyilván azért, mert annyian használják.
Vagyis ez a könyv azoknak szól, akik eleve nem hisznek a parajelenségekben, de akkor kérdés, hogy nekik miért? Aki egy kicsit is hisz, de legalábbis bizonytalan, azt néhol megtévesztheti, de legalábbis nem biztos, hogy meggyőzi.
Mindenesetre ijesztő, hogy mennyien azonnal elhisznek szinte bármit, ha azt elég határozottan mondják nekik, legyen az bármekkora butaság, bármennyire ellentmondásokkal teli. Elég csak azt mondani, hogy ez a tradicionális kínai gyökér jó a fejfájásra, náthára meg a rákra, és már veszik is – a gyógyszereket pedig, amelyek hatását tudományosan bizonyították, kidobják (bár nyilván az orvostudomány összeesküszik, hogy egy betegséget gyógyító szer egy másikat váltson ki, hogy így mindig vegyünk gyógyszereket). Még akkor is, ha bebizonyítják, a kínai gyökér teljesen hatástalan, ráadásul még csak nem is egy gyökérfajta. Kár, hogy a hiszékenység és a hinni akarás kérdéskörét nem taglalja részletesen, de gondolom erre vannak más írások is.


Népszerű idézetek

Nita_Könyvgalaxis>!

A híradásokban minduntalan találkozunk olyan megállapításokkal, hogy valamely […] bűnügyben sajátos pszichikai képességekkel bírók nyújtottak meghatározó fontosságú segítséget a nyomozóknak. László László […] valóban fontos és később teljesen pontosnak bizonyult adatokkal szolgált a rendőrségnek. Azután kiderült, hogy a kérdéses lopásokat ő maga követte le.

57. oldal

2 hozzászólás
kvzs P>!

Vallás és tudomány különálló és egymást kölcsönösen kizáró területei az emberi szellemnek, melyeknek megállapításai ugyanabban az összefüggésben félreértésekre vezetnek mind a tudományos elmélet, mind pedig a vallási hitet illetően.

23. oldal

6 hozzászólás
adriennm>!

A homeopátiának egyik elnevezése „ a szelíd gyógymód”. A hopeopátiás gyógymódok bevezetésükkor sok életet mentettek meg. Nem azzal, hogy ezek a szerek gyógyítottak volna, hanem azzal, hogy a betegeket nem az akkori durva beavatkozásoknak vetették alá, és nem a mérgező hatású „gyógyszereket” használták.

142. oldal

adriennm>!

A tudományok és ennek nyomán a technika rendkívüli mértékű fejlődése furcsa módon kedvez a képtelenségek elfogadásának. Nem értjük a televízió, a számítógép, a mobiltelefon működését, de azok pompásan működnek. Ez felfüggeszti kritikai érzékünk működését: nem értjük a vízzel hajtott autót: tehát miért ne működnének?

171. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mobiltelefon · számítógép · televízió
spinakker>!

Minden futurológiai megfontolásnak figyelembe kell vennie, hogy a fejlődésnek, illetve a növekedésnek áthághatatlan korlátai vannak: nyersanyagkészletünk nem kimeríthetetlen, az élelem termelése szükségképpen korlátozott. Minden olyan fantáziálás, ami a földi kultúra kozmikus kiterjesztésével akarja a korlátokat ledönteni, képtelennek tűnik. bele kell nyugodnunk, hogy minden földi problémát itt és nekünk kell megoldanunk.

70., Vince 2004

kvzs P>!

Mert két megismerési rend létezik: az ész és a hit rendje. A különböző szaktudományok a természeti jelenségeket és azok kölcsönhatásait vizsgálják. De a jelenségeken túl a filozófiai ész eljuthat Isten bizonyos fajta ismeretére, aki a világmindenség alapja. Ám csak az isteni kinyilatkoztatás, a hit tárgya vezethet el bennünket Isten létének misztériumába. Ész és hit ugyanarra az őseredeti Igazságra törekszenek, amely nem mondhat ellent önmagának. Ezért amikor az ész és a hit látszólag szembekerül egymással, akkor minden bizonnyal vagy a kulturális tevékenység, vagy a hitből származó reflexió túllépte saját illetékességi körét, nem vette figyelembe saját módszere következményeit.

23. oldal

adriennm>!

C-vitamin. A vitaminokra az is jellemző, hogy nincs kellemetlen hatásuk, ha a szervezet számára szükséges mennyiségnek akár a többszörösét fogyasztják. Kialakult az ún. ortomolekuláris gyógyítás, mely egyes vitaminokat igen nagy mennyiségben, a szükséges mennyiség akár töbszázszorosát alkalmazva több betegség sikeres gyógyítását oldotta meg. Az adatok azonban ellentmondóak, illetve a független vizsgálatok nem erősítették meg az első, a felfedezők-találta eredményeket. Linus Pauling, a kétszeres Nobel-díjas amerikai kémikus, a XX. század kémiájának egyik legnagyobb alakja, javasolta a C-vitamin megadózisa fogyasztásának segítségével az influenza és a rák gyógyítását. Márcsak Pauling rendkívüli tekintélye miatt is sok alapos klinikai vizsgálatot végeztek, de ezek sajnos negatív eredményt hoztak. Sőt az is kiderült, hogy ilyen nagy dózisok esetén már káros hatások is jelentkeznek.

136. oldal

adriennm>!

Franz Alexander, magyar származású amerikai pszichiáter és pszichoanalitikus – Alexander Bernát, a kiváló magyar filozófus fia – úttörő munkát végzett a pszichoszomatikus gyógyítás terén. Kimutatta, hogy többféle szervi megbetegedés esetén, mint például a gyomorfekély, az asztma, a magas vérnyomás és a reumatikus ízületi gyulladás esetében, pszichoanalitikus kezeléssel sokszor jelentős javulást, sőt teljes gyógyulást lehet elérni.

139. oldal

adriennm>!

10.3. Rokon események előfurdulása rövid időn belül
Ez is minden ember mindennapos tapasztalatai közé tartozik. Ez a koincidencia forma, melynek Kammerer a sorozatosság, Jung pedig a szinkronicitás elnevezést adta, jelezve, hogy nem véletlenszerű egyezősről, hanem valamiféle magasabb törvényszerűség megnyilvánulásáról lehet szó. Műszóval Koestler sem fukarkodik, ő összetorkolló eseményekről beszél, melyek mögött valami ismeretlen törvényszerűség húzódik meg.
[…]
A koincidenciák előfordulásának statisztikai kezelése sokszor félrevezető, és jellemző az emlékezet megbízhatatlansága, és a vágy a meglepő jelenségek észlelésére.

151. oldal

adriennm>!

Szent-Györgyi Albert – aki a biológiai oxidációk mechanizmusának és az izomműködés kémiai alapjainak felderítésében szerzett alapvető érdemeket – élete utolsó évtizedeiben egy új rákelmélet, valamint gyógyítási eljárás felfedezésével járt tévúton, legalábbis mai ismereteink szerint. Ne feledjük, hogy a nagy tudósokat nem nagy tévedéseik, hanem valós felfedezéseik miatt tiszteljük.

163. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szent-Györgyi Albert

Hasonló könyvek címkék alapján

Várkonyi Nándor: Varázstudomány I-II.
Farkas Henrik: Fantasztikus természetrajz
Szabó Judit: A belső érzékelés kézikönyve
Kákosy László: Varázslás az ókori Egyiptomban
Müller Péter: Jóskönyv
Kuczka Péter (szerk.): UFO-k és elsüllyedt világok
Domokos László: A szellem élete
Berente Ági: Angyalok útján
Király József: Spiritizmus és okkultizmus
György Attila: A boszorkányok feltámadása