Az egyszeri olvasó találkozik az írónővel, megismeri, rájön, milyen fantasztikus ember, és aztán napokig nem tudja, ezek után írhat-e még egyáltalán értékelést, tud -e még objektív lenni… Aztán egy FB beszélgetésben óvatosan elmondja, hogy igazából nem szerette a főszereplőket, de a mellékszereplőket nagyon! Hogy a könyv (bár kicsit hosszú, és néhol – annak ellenére, hogy nincsenek üresjáratok, és nem unalmas – mégis elkalandozott a figyelme olvasás közben) szuper, jó, hogy nem lehet beskatulyázni, nem lehet eldönteni, hogy krimi, dráma, vagy romantikus kalandregény… Hogy érezhetően több ebben a „fej”, mint a „szív”, amíg A tanítvány azért volt csodálatos, mert – vélhetően – az egészet a szívéből írta Prior, addig itt, az SS-ben már folyamatosan gondolkozott. Alakította az eseményeket, nem csak szaladt utánuk, mégis hagyta a szereplőket a saját akaratuk szerint cselekedni. A stílus megint gördülékeny, akit esetleg A tanítványban megijesztett a sok erotikus jelenet, azoknak az SS-t bátran tudom ajánlani, mert ebben lényegesen alacsonyabb a dózis :-)
Nathan és Javad kapcsolata kifejezetten szép, ahogy felépül, az hiteles, szerethető, a két karakter is zseniális. Maffia apuci pedig hihetlen. Épp csak a két főszereplőt éreztem kicsit „esetlegesnek”. A köztük kialakult „valami” pedig csak a 155. oldalon volt IGAZI. De ott nagyon. Ismétlem, 155. oldal. (Pro tipp, tegyetek oda egy könyvjelzőt, mert újra és újra vissza fogtok lapozni. Én eddig 12× tettem meg.)
Nem hiszem, hogy valaha életemben olvastam már szebben megírt „első” találkozást. Az első másodperctől az utolsóig láttam magam előtt a jelenetet, szinte éreztem a szereplők minden rezdülését, és végre láttam, hogy mi ez. Mi akar ez lenni. Csodálatos volt.
Jó, persze, ha az egész könyvet nézzük, megint vannak hibák, nekem kissé szerencsétlennek ható szófordulatok (ilyenből összesen kettő, direkt számoltam), mert senki sem tökéletes, még azok az írók sem, akiket szeretünk. Kicsit sokszor próbálták a számba rágni, hogy ez bizony Stockholm – szindróma, ez nem lehet más… (A teljes könyv alatt összesen 4×… Nekem sok volt.) De ez elég szubjektív, aki kevesebbet tud róla, annak biztos nagy könnyebbség, hogy „meg is magyarázza” Prior. :)
Összességében azt kell mondanom, hogy kár kihagyni ezt a könyvet, mert kifejezetten jó alapötletből sikerült egy kifejezetten izgalmas, kellemes, szórakoztató sztorit összehozni, és olvasás közben sírni, nevetni, izgulni és pironkodni is lehet. Korrekt kis kombináció, nem? A 155. oldalt mondtam már? 155. oldal!
(Kiegészítő megjegyzés: Aki teheti, keresse meg személyesen Becca-t a Könyvfeszten, mert 2 perc alatt 3 napra való pozitív energiát lehet elraktározni, csak azzal, hogy átöleli az embert. A mögötte álló kis csapat pedig … Áhh :) Több ilyen ember kéne, és máris megváltozna ez a világ. Szóval köszi mindent! All the love, hogy Harry-t idézzem.)