spoilert tartalmazhat!!
az van, hogyha választanom kell, hogy önálló olvasmányt, vagy sorozatot kezdjek -e el, akkor inkább az önállòt.. persze vannak jócskán sorozatok is.. kisem lehet kerülni ezeket.. de nekem a sorozat két dolog miatt necces…
az egyik az, hogy nem jó, és olyankor sajnálom, hogy nem tudom mi lesz a vége.. a másik meg ez a helyzet.. mint itt is.. hogy megszeretem a szereplőket és a végén cseszettül nehéz elengedni őket…
nem titok,hogy engem az első rész nagyon bedarált.. imádtam az egészet de főleg H karakterét nem, akkor még nem tudtam, hogy ez az A H. és nagyon szurkoltam érte, értük…
persze mint általában vagy olykor, itt sem volt egységes a viszonyom a könyvekhez.. volt amelyik jobban tetszett, volt amelyik kevésbé.. de a lényegen nem változtat, hogy maga az egészet egybe.. a srácok történetét, életük alakulását szerettem.. és nagyon- nagyon jó volt olvasni..
ezt az utolsó részt húztam egy ideig.. nem akartam H-tól és a többiektől elköszönni.. és most, hogy túlvagyok rajta.. örülök is meg nem is..
vannak az olvasmányban olyan részek, ahol konkrétan wtf. és csak pislogtam,hogy mi a p♢cs♢m !??! ne már.. ezt mért kellett.. aztán persze én is beláttam,hogy kellett.. kellettek a nézeteltérések.. a konfliktusok… a veszekedések.. a bánat.. a szomorúság.. a nagy lelki fröccsök és a monológok..
bár bevallom, ezért is vontam le fél csillagot.. nekem olykor soknak tűnt a belső vívódás.. persze oké, élethű.. mert ugye ha valaha is valaki csalódott már vagy szakított egy szerettével.. nem sikk-sukkra lendül túl rajta.. agyban és lélekben is megküzdenek.. és a barátokra – jobb esetben a nélkül, hogy lecsapnának, – a bajainkat rájuk zúdítjuk százszor is ugyanazt vagy hasonlót elemezve…
aztán minél jobban közeledtem a végéhez, annál jobban érdekelt már, hogy hova vagy meddig fognak eljutni.. reméltem azt a véget ami lett… mert igen, egyik énem bár utálja az ilyen nagy rózsaszínluficukrot… a másik énem meg.. nos igen, imádom az ilyen boldog végeket.. nem tehetek róla.. és igen.. megszökött pár könnycsepp… :D
apropó sírás, örültem,hogy kevesebb volt a bőgés.. de még mindig nem tudom befogadni, ha egy felnőtt férfi minden biszem dolgon elsírja magát.. nem,ne értsetek félre, nem vagyok kőszívű, és nem azt vallom, hogy a fiúk nem sírhatnak.. de…
na szóval, lényeg a lényeg, hogy szerettem, és sajnálom,hogy vége lett.. ui.: és most bányászhatom elő Reisz Kingjét.. :D