Finale ​– Végjáték (Csitt, csitt 4.) 776 csillagozás

Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nora és Folt azt hitte, immár maguk mögött hagyták a bajokat. Hank nincs többé, a csúf vendettának véget vethetnek. Ám Hank – akaratlanul – után Nora válik a nefilek vezetőjévé, és be kell fejeznie, amit előde elkezdett.
Vagyis el kell pusztítania a bukott angyalokat. El kell pusztítania Foltot.
Nora ezt sosem tenné meg – így hát tervet készítenek Folttal. Elhitetik a világgal, hogy szakítottak, és belülről alakítják át a rendszert. Nora meggyőzi a nefileket, hogy hibát követnek el, ha a bukott angyalok ellen szállnak hadba, Folt pedig megtud mindent a másik oldalról, amit csak képes. Megállítják a háborút, mielőtt egyáltalán elkezdődne.
Azonban még a legalaposabban kidolgozott tervek is sokszor félresiklanak.
Norát mindenestől igénybe veszi új szerepe, és az addig sosem tapasztalt hatalom vonzásába esik.

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2021
408 oldal · ISBN: 9789635616602 · Fordította: Miks-Rédai Viktória
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2021
408 oldal · ISBN: 9789635616619 · Fordította: Miks-Rédai Viktória
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2013
404 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633736708 · Fordította: Miks-Rédai Viktória

1 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Csitt, csitt

57 tag · 10 karc · Utolsó karc: 2021. január 17., 21:43 · Bővebben


Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Folt Cipriano · Nora Grey · Vee Sky · Scott Parnell · Dante Matterazzi


Kedvencelte 206

Most olvassa 53

Várólistára tette 251

Kívánságlistára tette 396

Kölcsönkérné 10


Kiemelt értékelések

Naiva P>!
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

Ilyen hullámzó sorozattal már rég nem találkoztam. Hol izgalmas, hol pedig teljesen érdektelen. Ha összességében nézem, akkor az első rész tetszett a legjobban, ez pedig a legkevésbé. Abban volt valami sötét, mégis bájos, amit nem neveznék az újdonság varázsának Ezt a befejező részt kicsit összecsapottnak és feleslegesnek éreztem. Teljesen más irányt vett az egész, mint amilyennek indult az egész történet. Miért kellett bele ennyi felesleges csavar. Nora viszonylag sokat fejlődött, Folt pedig tényleg imádnivaló. Szerintem elég lett volna, ha meghagyták volna trilógiának ezt a sorozatot. A borítón kívül a vége és a lezárás, ami még nagyon tetszett, mert nagyon sokat sejtet. A továbbiak az olvasó képzeletére van bízva. Gyenge 4-es.

5 hozzászólás
Cheril>!
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

Megunhatatlan és örök kedvenc sorozat.
Ha jól emlékszem ez volt az első vörös pöttyös könyvem, talán ezért imádom ennyire, nem tudom.
Nem is olyan régen már olvastam angolul, ezért nem is nagyon törtem magam a magyar verzióért. Pedig még mindig ugyanúgy izgultam, ahogy az első olvasásnál.
A cselekményről inkább nem írok, mert nem szeretném lelőni a végét, mivel elég sok a fordulat. És külön örülök, hogy a nagy csata nem lett lerendezve egy alkuval vagy bármi hasonlóval.
A karakterek közül mindenképp meg kell említenem Vee-t. Nem hiszem el, hogy ennyit kellet várni arra, hogy megjöjjön az esze. Végre nem csak fánkot eszik és kiosztja legjobb barátnőjét, hanem kiáll Nora mellett és segíti őt. Végre. Eléggé megszerettem őt is.
Folt pedig… ő Folt. Szerintem nem kell többet mondanom.
Egyszerűen imádom a sorozatot és lassan pont ideje lesz újraolvasni. Plusz, nagyon reménykedem benne, hogy hasonló bukott angyalos sorozat várható még az írónőtől.

2 hozzászólás
GytAnett>!
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

Sajnos azt kell, hogy mondjam, az első részen kívül egyik kötetnek sem sikerült elvarázsolnia, és maradéktalanul magával ragadni ebbe a különös világba.
Egyértelműen a Finale volt a legeseménydúsabb – néha talán már túlzottan is telizsúfolt – kötet.
Nem vagyok az a típus, aki már a könyv elején kitalál minden fordulatot, de itt annyira egyértelmű volt minden! spoiler
Ez a háborúskodás is inkább unalmas volt számomra, mint körmöt rágóan izgalmas.
Folt még mindig jó arc, de nagyjából ennyi, amit tudok róla mondani.
Érdekes volt, mert az volt ez a világ, éppen emiatt egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam a sorozatot, de az biztos, hogy nem fogom újra a kezembe venni. :)

11 hozzászólás
Orsi999>!
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

A könyv első felénél azt éreztem, hogy az írónő szórakozik velünk, mivel újra visszatért a nyafogós, féltékeny Nora, ami nagyon idegesített. Szinte ugyan azt csinálta, mint a 2. részben. Így egy kicsit alábbhagyott a lelkesedésem a történet iránt. A könyv fele után kezdet izgalmassá válni minden. Kiderültek az eddig féltve őrzött titkok. A vége pedig mindent vitt. Amikor már csak 30 oldal volt néztem, hogy most mikor lesz a „nagy csata”. Szerintem egy kicsit részletesebben is leírhatta volna harcot spoiler
Folt-ot ebben a részben még jobban megszerettem, és végre Vee-t is sikerült megkedveltem. Nagyon megörültem amikor Vee és Scott összejöttek. spoiler

K_A_Hikari>!
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

" – Nem érdemellek meg téged, Folt. Nem számít, mit mondasz, ez az igazság.
– Nem engem érdemelsz. Jobbat. De engem kaptál, és akár hozzá is szokhatsz a gondolathoz."

Így kell befejezni egy fantasztikus sorozatot.
Izgalom, titkok, árulás, romantika; volt itt minden.
Az irónő azt hiszem tényleg a végére tartogatta az aduászt, de ez így volt szuper. Az utolsó pillanatig reménykedtem csupán a happy end-ben, elhinni nem mertem.
Voltak mosolyok, könnyek, nevetések…nem csak most, hanem négy részen keresztül, de itt teljesedett ki igazán minden szempontból.
Az egyik kedvenc sorozatom, az egyik párosom és a nagyon nagy kedvenc bukott angyalom.
Once upon a time, an angel and nefil fell in love….❤

Bővebben: http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2017/06/becca-fitzpat…

1 hozzászólás
ƨɔɴом P>!
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

Megfogadtam, hogy a vegen irok majd ertekelest az egesz sorozatrol.
Szamomra ez az utolso resz teljesen feleslegesnek bizonyult a sorozatban, sajnos a leggyengebb peldany a 4 kotet kozul.
Noha 4 csillagot adtam neki ra, de sokban befolyasolja ezt a tobbi kotet iranti erzeseim.
Ha valasztanom kellene, az elso ket resz volt az ami a leginkabb tetszett. Azokban volt kello izgalom, konfliktus, es hat meg eleg uj reven logikus felepitese volt – vagy legalabbis annak tunt. A vegere ezek a dolgok totalisan kivesztek, es az egesz atment valami fejetlenseghez hasonlito dologhoz.
Adva van nekunk Nora es Folt parosa, akik tok jol mukodnek egyutt, errol a konzekvenciat mar levonhatjuk az elso reszben is. De sajnos minden reszben oriasi hangsulyt fektet az irono arra, hogy megmagyarazza nekunk azt, hogy kettejuk kapcsolata mennyire mely, es mennyire mukodokepes. Konyorgom tudjuk. A masik elbagatelizalt dolog szamomra a haboru. Teljesen ugy van beharangozva az egesz, hogy ez mennyire rossz az egesz vilagnak, mennyire rossz a szereploinknek, es mennyire rettegjen mindenki. Ehelyett kicsinyes tiniproblemakkal es bogicselessel talaljuk szemben magunkat. Persze ez egy ya sorozat, de akkor is kello komolysaggal lehetett volna kezelni ezt a temat. Arrol mar nem is beszelve, hogy mennyire nyitott dolgok maradtak a tortenetben. Mennyi felvetodott kerdes, es oly csekely szamu valasz, hogy az mar-mar irritalo.
Osszessegeben nem volt ez olyan rossz, mint amilyennek az ertekelesembol tunhet, de vannak dolgok amik hianyerzetet hagytak bennem.

3 hozzászólás
Hópárduc P>!
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

Izgatottan vártam már ezt a könyvet, a sorozat utolsó részét. Nagyon meg akartam már tudni, hogy mi lesz a vége. :)
A borító itt is szuper.
A cselekmény fordulatos, és érdekes, figyelni kell, leköti az olvasót. Végig feszültségben tartott, amit már lassan megszokhatunk a szerzőtől.
Tökéletes befejezése volt a sorozatnak. .)

anikho P>!
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

Izgatottan vártam már ezt a könyvet, nagy rajongója vagyok a sorozatnak. Nagyon meg akartam már tudni, hogy mi lesz most.
Azt kaptam amit vártam igazából. Egy cselekményszál, ami azért kitér néhány mellékútra, ami felesleges, de mégis kell bele. Ilyen a Dabria szál.. de nem nehezteltem emiatt.
Szóval a cselekmény. Minden halad a megadott tempóban, mint ha csak egy metronóm diktálná. Sikerült mindent felfognom, tudtam, hogy mit miért csinálnak, ami tök jó, mert nem egy könyvet olvastam, ahol ez sajnos nem jött össze.
Nora-val nem akadt problémám, mondjuk azért néha megráztam volna, de nem olyan erősen! :D Igazából jól kezelte a hirtelen jött „hatalmát”, azt az elképzelhetetlen nagy felelősséget és stresszt, amit Hank volt olyan kedves hátrahagyni neki. Megmaradt önmaga, történt bármi.
Folt. Mit is kell mondanom, amit még nem tud mindenki róla? Mélységesen jószívű, védelmező rossz fiú a bukott fajtából. ♥ Ehhez hozzátartozik a földöntúli jóképűsége, vadsága és fanyarsága. Tuti ÁlomPasi! húúú! :)
Marcie-t illetően elkezdtem reménykedni, utána meg szidtam magam, hogy lehettem ilyen naív. -.- Vee? Komolyan? Áááh. Scott-ot meg nagyon megszerettem ebben a kötetben!
Meg kell mondanom a sztoriban elhelyezett csavarok nagyon betaláltak, nem jutottak eszembe, mint lehetséges opció. :) Nagyszerű cselekményvezetés! A végét majdnem meg is sirattam, ami nem tudom, hogy azért történt mert annyira szép és jó és aranyos volt, vagy mert a könyvsorozat végét sirattam. :( :)
Negatívnak megemlíteném, hogy hiányoltam azt a bizonyos szikrákat vető feszültséget a két főszereplő között, amit eddig megszokhattam. De ez nem hervasztott le annyira, akkor is jár tőlem az 5 csillag.
Köszönetet szeretnék mondani @kattyesz – nek, mert az első két könyvet ő adta kölcsön, ő mutatta be nekem a sorozatot, na meg persze Foltot! :) (Hozzá teszem, azóta az én könyves polcomon is ott az összes könyv.) és köszönet a @Könyvmolyképző – nek is, hogy egyáltalán eljuthatott hozzám és sok már olvasóhoz ez a remek történet.
Ki merem jelenteni, hogy ez a legeslegjobb angyalos könyvsorozat!

5 hozzászólás
gabriel93>!
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

Hah… Az első fele unalmas. Határozottan nem tetszett. Alig vártam hogy történjen benne valami izgalmas is.
Nora egy narkósra emlékeztetett, elment az esze és egyáltalán nem gondolkodik/dönt tisztán. És bármire képes.
Dante nagy meglepetéseket okozott. Na de Vee volt aki totál ledöbbentett.

Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték

Csitt, csitt 4

Remek befejező rész volt, nagyon tetszett.
Nóra nagyon nehéz helyzetbe került, amit eleinte lazán vett, mivel a tőle kierőszakolt eskü, eléggé ködös volt, de a két ellenséges tábor között mégiscsak választania kellett, ha meg akarta menteni a saját és édesanyja életét, arról nem is beszélve, hogy felelős lett a világ sorsáért is. Nagyon izgalmas kalandokon kellett keresztül mennie, egyre nagyon slamasztikákba sodródott.
Csak díjazni tudom az alkotót, aki négy része keresztül úgy tudja bonyolítani, csűrni-csavarni a szálakat és a végén mesterien ki is tudja gabalyítani azokat. Én néha teljesen megoldhatatlanoknak éreztem a bajokat, de ezért nem vagyok író, hanem csak egy hálás olvasó.
Szóval nagyon jó kis ifjúsági romantikus fantasy sorozat volt, bátran ajánlhatom a fantasy műfaj rajongóinak, annak ellenére, hogy sokan lehúzták az értékeléseikben. Ezekkel én nem tudok egyetérteni, nálam mindenképpen kiérdemelte a sok csillagot.


Népszerű idézetek

Virág_>!

Mit gondolsz, hol vagyok? üzentem Foltnak.
Nem kell találgatnom, rajtad van a nyomjelző, válaszolta.
Végignéztem magamon. Valóban, ma a farmerdzsekit vettem fel.
Adj 20 percet és ott vagyok. Pontosan melyik szobában talállak? jött a következő üzenet.
A hálószobában.
Legyen 10 perc.

140. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Folt Cipriano · Nora Grey
Fay>!

– Nem engem érdemelsz – bólintott. – Jobbat. De engem kaptál, és akár hozzá is szokhatsz a gondolathoz.

316. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Folt Cipriano
2 hozzászólás
anikho P>!

– Készen állsz?
Komor kedvem ellenére rámosolyogtam és megropogtattam az ujjízületeimet.
– Hogy készen állok-e egy kis birkózásra a tökéletes fiúmmal? Azt mondom, igen, készen állok!
Vidám szikra csillant a szemében.
– Igyekszem vigyázni hova teszem a kezemet – tettem hozzá – de ki tudja, mi történik az edzés hevében?
Folt elvigyorodott.
– Ígéretesen hangzik.

335. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Folt Cipriano · Nora Grey
Fay>!

A hétköznapiságtól akkor kezdtem búcsúzkodni, amikor Folt megjelent az életemben. Egy jó fejjel magasabb nálam, hideg, kemény logika alapján dönt, füstként illan el, és egyedül él egy szupertitkos, szupermenő lakásban a Delphic vidámpark alatt. A hangja mély és szexi, három szempillantás alatt tócsává olvasztja a szívemet. Emellett bukott angyal: kihajították a mennyből, mert túlságosan rugalmasan értelmezte a szabályokat. Személy szerint azt hiszem, Folt elijesztette a hétköznapiságot a fenébe, az pedig meg sem állt a világ túlsó feléig.

16. oldal, 1. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Folt Cipriano · Nora Grey
Szelén>!

– Csak az ágyra tudok gondolni.
– Akkor ugyanaz jár az eszünkben.
– Te is az ágyra gondolsz? – Folt korábban elárulta, hogy szinte sosem alszik.
– Rád, az ágyamban.

29. oldal, 1. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Folt Cipriano · Nora Grey
Fay>!

A hüvelykujjammal a lépcső felé böktem.
– Most felmegyek, és pár ezerszer a falba verem a fejemet. Ennél még az is jobb lesz.

174. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nora Grey
PSawyer>!

– Esküszöm neked, Nora Grey, hogy mától, most és mindörökké neked adom önmagam. A tiéd vagyok. A szerelmemet, a testemet, a lelkemet, mindenemet a kezedbe teszem, rád bízom.
Felemelte a gyűrűt – egyetlen ajánlat, egyetlen eskü.
– Folt… – suttogtam.
– Ha nem teljesítem a fogadalmamat, végtelen nyomorúság és keserűség legyen az osztályrészem – nézett a szemembe, tiszta őszinteség fénylett a pillantásában.

394. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Folt Cipriano · Nora Grey
PSawyer>!

– Én pedig téged szeretlek. Még akkor is, ha oktalan vagy, féltékeny és akaratos.

194. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Folt Cipriano
PSawyer>!

– Sosem leszek már ugyanaz – felelte rekedten. – Megváltoztattál.

354. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Folt Cipriano

Hasonló könyvek címkék alapján

Cynthia Hand: Angyalvágy
Holly Black: The Queen of Nothing – A semmi királynője
Richelle Mead: A halál csókja
Joss Stirling: Lélektársak – Crystal
Richelle Mead: Vérvonalak
Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Isaac Marion: Eleven testek
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Rachel Vincent: Lélektolvajok