Egy kicsit csalódott vagyok. Sokkal többet vártam ettől a könyvtől, sajnos egyáltalán nem varázsolt el úgy, ahogy szerettem volna. Valahogy úgy tűnt, mintha egy idő után teljesen félrecsúszott volna a fókusz azokról a dolgokról, amik eredetileg fontosak voltak (a háborús szál és az erőd, független női karakterek) és inkább a romantika került előtérbe. Ráadásul hogy, hogy nem, mindhárom idősíkban közel ugyanaz történik a főhősnőkkel. Biztos a karma. spoiler
Megkockáztatom, hogy a három különböző szerző sem vált előnyére, én legalábbis sok szempontból nagyon töredezettnek éreztem.
Mondjuk rögtön azzal kezdtem volna, hogy kivágom Babs hatvanas évekbeli szálát. Egyáltalán nem érdekelt, nem voltak szimpatikusak vagy hangyányit érdekesek a szereplők, és egy idő után a stílusa is idegesített, nem is beszélve arról, hogy folyamatosan csak Babs aktuálisan viselt ruhadarabjairól meg Drew kínosan béna franciatudásáról és feneketlen bendőjéről volt szó. Pedig először annyira ígéretes volt a La Fleur utáni kutakodás, de aztán teljesen háttérbe szorította a romantika, és egyébként is meglehetősen elnagyolt lett. Arról nem is beszélve, hogy máshogy is simán be lehetett volna vonni a sztoriba, szóval részemről teljesen feleslegesnek érzem ezt a nézőpontot és idősíkot. spoiler Még az is rátett egy lapáttal, hogy ez volt az egyetlen szemszög, ahol E/1.-ben ment a narráció, ami alapból nem szokott zavarni, így viszont igen, mert akkor vagy mindegyik legyen így, vagy egyik sem. Elvégre egységben az erő, meg minden.
A két világháborús idősík már jobban tetszett, de ragaszkodom ahhoz az álláspontomhoz, hogy jobb lett volna, ha csak ez a kettő van, és akkor sokkal jobban ki is lehetett volna dolgozni őket, mert volt egy-két elnagyolt elem, ami némi hiányérzetet keltett bennem.
Aurélie-vel kissé hadilábon álltam, mert bizonyos értelemben nagyon menő és önálló volt, de közben volt egy csomó idegesítő jellemvonása. Én egyáltalán nem értettem, mi baja az anyjával – még akkor sem, ha megindokolta –, akkor már inkább apura kellett volna haragudni. Aki viszont rendesen irritált egy idő után. spoiler
De legalább itt tetszett és átjött a szerelmi szál. Romantikus kis lelkem szereti az ilyen megoldásokat, amikor ellenségekből lesznek szerelmesek, és igen kicsi a happy end esélye, de álmodozni szabad. Vagy szenvedni, ez a végkifejlettől függ. A lényeg, hogy jól volt megírva, és Max von Sternburg is szimpatikus volt. spoiler
Mondjuk a korszellem nem jött át különösebben, néha meg is feledkeztem róla, hogy az 1910-es években vagyunk, de azért nagyjából elégedett voltam.
A második világháborús vonalon érezni a leginkább, hogy mennyi lehetőség rejlett még benne, szóval részemről bármikor kitúrhatta volna az uncsi Babs érdektelen kalandjait. Annyira izgalmas lett volna mélyebben belemenni az ellenállás ügyeibe, a könyvesboltban folyó dolgokba, a nagyi titkaiba. Nagyon kár érte. Daisy-t bírtam, bár Legrand kicsit jelentéktelen volt, de még itt is elvoltam a románccal. Már csak azért is, mert Daisy megérdemelt egy normális pasit az elmeroggyant férje után, akit legszívesebben diszkréten csapdostam volna egy péklapáttal, annyira undorítóan viselkedett. Nem csak a háborús állásfoglalása miatt, hanem azért is, hogy olyan megalázóan viselkedett Daisyvel.
Érdekes színfolt volt von Sternburg felbukkanása, bár mindennemű rosszindulat nélkül mondom, hogy csak a hülye nem jött rá az összefüggésre. Tényleg nem tudom elképzelni, hogy bárkit meglepett a dolog, ami kiderült róla, szóval nem is értettem, miért úgy tálalták, mint az évszázad felfedezését. Na mindegy.
spoiler
Egyébként az összefüggéseket úgy általánosan erőltetettnek éreztem, főleg azért, mert annyira nyilvánvalóak voltak, hogy teljesen hülyén jött ki, hogy mindig ezekre épült a központi rejtély. Olyan dolgokra, amiket az első száz (inkább ötven) oldal után lazán meg lehetett mondani.
Emellett eléggé túlírt is, ami főleg a vége felé szúrt szemet. Mindig azt mondom, a kevesebb néha több. Na jó, nem mindig mondom ezt, de most igen.
Azért nem volt rossz, néha egészen élveztem, csak sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. Kár érte, mert nagyon bíztam benne, hogy szeretni fogom, de hát így jártam. Viszont A Vörös Pimpernel szerepéért piros pont, imádtam azt a könyvet. :) Újra is kéne olvasnom.