Kacsa Jolán elhatározza, hogy jó messzire elmegy a tyúkudvartól, és fészket rak tojásainak. Egy vörhenyes bajszú úr személyében segítőre talál…
Kacsa Jolán kalandjai (Nyúl Péter) 118 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1908
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Kedvencelte 3
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 19

Kiemelt értékelések


Drága Kacsa Jolán!
Már gyerekkorom óta ismerlek, és mindig is nagyon szimpatikus voltál. A vágyad, hogy tojásokat rakj, amikből kiskacsák kelnek ki, ahogy ehhez ragaszkodsz és megvalósítod, engem elbűvölt. Persze a mesédnek szomorú vége lett. Gyerekként ez nem sokkolt.
És most felnőttként is azt látom, egyszerűen az élet ilyen, nem kell szépíteni ezen semmit. Jó, hogy az alkotód, Beatrix Potter is azt gondolta: a természet dolgait a gyerekeknek is ismerniük kell. off
Jolán, kedves kacsám, gondolatban jól megölelgetlek, és én biztosan adnék neked az udvaromban egy helyet, ahol aztán kiskacsázhatnál kedvedre. Köszönöm, hogy olvashattam a mesédet!


A harmadik Beatrix Potter-mesém, és őszintén eddig még nem jöttem rá, hogy miért szeretik őt ennyire/ennyien… Az első Péteres mese nekem bugyutácska volt, gyakorlatilag semmiről sem szólt spoiler, a második (Benjáminosban) mellesleg zöldséget lopnak, ha már ott vannak a kertben, mert hát ugye ezt így kell, hogy elvesszük a másét… -.- Ez a Kacsa Jolános meg tiszta thriller volt… :D spoiler Hát, Jolán tényleg nem volt a legélesebb kés a fiókban… :'D Pedig ő csak költeni akart… :D
Oké, a régi mesékben (akár a népmesékben is…) hány gyilkosság, lopás stb történik, és végül is, Beatrix Potter is az 1900-as évek elején írta a könyveket, ezt azért ne felejtsük el… Akkoriban lehet, hogy ez még tök normális volt, és csak most vagyunk ennyire szenzitívek erre a témára, hogy nem szívesen olvasunk (vagy adunk a kezébe) a gyereknek ilyen meséket. Bár nem mindenki, mert ahogy látom, eléggé töretlen a sikere a Potter-meséknek, még most is… Nem biztos, hogy valaha érteni fogom, hogy miért.
U.i: A 3.5*-ot azért kapta, mert itt legalább volt történet, viszonylag izgalmas is – ha eltekintünk a morbidságától. Nem úgy, mint az első (leghíresebb) Péteres-mesében, amin ténylegesen szanaszét untam magam.


Gyakorlatilag felfoghatatlan, hogy ennyire ostoba, vállalhatatlan meséket is kiad valaki. És vannak persze olyan hûlyék, mint én pl… akik elolvassák…


Szerintem, több mint tíz évvel ezelőtt olvastam, legutóbb ezt a mesét.
A négy hónapos kislányomnak olvastam. Mellettem feküdt és úgy bámulta a rajzokat, hogy csak na. Olvasás közben, igyekeztem játszani a hangommal, hogy fent tartsam az érdeklődését.
Magam is meglepődtem, de végig csendben volt, és figyelt! :)
Nagyon cuki, kis történet. Gyönyörű rajzokkal.
Főszereplőnk Kacsa Jolán, aki nem valami éles eszű. Ám annál inkább éleseszűbb, a ravasz róka!
Rövidke, mégis tömör kis történet.


borító + ill.: 5
tartalom: 4
stílus: 4
szereplők: 3
élmény: 4
mondanivaló: 4
Eddig sem rajongtam Beatrix Potterért, ezután sem lesz a kedvencem. Az illusztrációk viszont tényleg szépek és részletgazdagok. Nem tudom, hogy a gyerekeknek mennyire tetszene. A tanulság persze teljesen szembeötlően megvan, csak elég durván és szemléletesen. Egyik szereplő sem lett szimpatikus. Kezdetben még azt hittem Kep, a pásztorkutya lesz a kiugró pozitív hős, hiszen ő legalább érdeklődött Kacsa Jolánnál, hogy mi újság vele. Az udvar többi része azonban mintha fel sem figyelt volna arra, hogy egy ideje nincs jelen az életükben. Azonban a kutya megoldása bár hatékony, de valahol ugyanolyan erőszakos, mint a rókáé, csak ő nem csomagolta szép szavakba. Kissé kiábrándító volt.
Népszerű idézetek




– Háp? – kérdezte Kacsa Jolán. Fejét kíváncsian félrebillentette, mire a főkötője oldalra csúszott. – Háp?
Az elegáns úr felpillantott az újságjából, és érdeklődve szemlélte Jolánt.
– Talán eltévedt, asszonyom? – kérdezte. Hosszú lompos farka volt – azon ült, mert a fatönk kissé nedves volt.
12. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Julia Donaldson: A róka zoknija 97% ·
Összehasonlítás - Julia Donaldson: A majom mamája 97% ·
Összehasonlítás - Julia Donaldson: A Graffaló 96% ·
Összehasonlítás - David McKee: Elmer 96% ·
Összehasonlítás - Cynthia Paterson: Foxwood összes meséje 94% ·
Összehasonlítás - Paul Bright: Morcos Borz karácsonya 94% ·
Összehasonlítás - Paul Bright – Jane Chapman: Maci és a nagy vihar ·
Összehasonlítás - Rudyard Kipling: Hogyvolt-mesék ·
Összehasonlítás - Julia Donaldson: Az öt csúfság 87% ·
Összehasonlítás - Rudyard Kipling: Mesék ·
Összehasonlítás