A ​tigris ösvényén (Túlélés: teljesítve 4.) 82% 19 csillagozás

Nem tudom már, hogy hol és mikor olvastam, de ha jól emlékszem, Bear ezzel a sorozattal azt tűzte ki célul, hogy a 21. század szülötteit kirángassa a tv és internet elől, és rávegye őket a mozgásra, a természet szeretetére, az állatok és növények megismerésére, a környezetvédelemre… Nos, szerintem nagyon jól teszi mindezt! Ezek a történetek ugyanis tökéletesek egy 12-14 éves gyerek számára, hisz:
• kellően rövidek (260-290 oldal), izgalmasak és humorosak,
• tele vannak okos gondolatokkal,
• sokat lehet belőlük tanulni,
• jó a stílusuk, könnyen és gyorsan emészthetőek,
• nem csak kalandról, hanem bajtársiasságról és a család, az emberi élet fontosságáról is szólnak,
• meghozzák a kedvet a természetjáráshoz és magunk kipróbálásához.
Úgyhogy mondhat nekem bárki bármit, Bear igenis tud írni!
Köszönöm.

Sikerült megismerni a dzsungel életét a 2 szereplő segítségével. Nagyon tetszettek a leírások, szinte oda képzeltem a szemeim elé ahogy a majom a fészkéből kinyújtja a kezét a gyümölcsért.Túléléshez itt is ismerni kell a dzsungel törvényeit, szabályait. Nagyon jól éltek a környezet adta lehetőségekkel, nem ijedtek meg semmilyen kisebb, nagyobb akadálytól sem. Élelemszerzés és folyadékutánpótlás tekintetében is minden fellelhető lehetőséget kihasználtak. Tetszett a könyv és ajánlom azoknak akik szeretik a természetet, álltokat, növényeket.

Ahogy haladunk előre a sorozatban, úgy fejlődik Bear Grylls is, mondjuk úgy, hogy íróként. Talán valaki tanácsokkal látta el, amiket meg is fogadott, vagy az is lehet, hogy ő érzett rá arra, mitől is kalandregény egy (ifjúsági) kalandregény, nem tudom, de a lényeg, hogy az utóbbi két kötetet már kimondottan élveztem. Ebben a részben is jól fel volt építve a történet, volt eleje-közepe-vége, Beck és Peter (kivételesen ő is visszatérő szereplővé vált) reális módon keveredtek az éppen aktuális természeti közegbe, jelen esetben a dzsungelbe. Beck bár még mindig irritáló alak, de egyre kevesebbet okoskodik, és a tanításai sem annyira tanítójellegűek, szépen beleépülnek a mondatai a szituációkba. Sőt, ami pozitívum volt számomra, hogy a szerző a környezetvédelemre is felhívta a problémát, bár kicsit sajnálom, hogy ha már orángutánokról van szó, akkor nem említette a pálmaolaj kérdést, ami az egyik legfontosabb szerintem ebben a témában, hiszen nagyban összefügg az erdőirtással és az állatok kihalásának lehetőségével. De ezek szerint Beck/Bear nem minden területen tájékozott eléggé.

Kellemes, szórakoztató könyv, kikapcsolódásnak (főleg fiataloknak) kiváló.

Nekem egyáltalán nem jutott eszembe olvasás közben, hogy Bear Grylls nem író. Figyelembe véve, hogy angol nyelven már 11 könyvet adtak ki a neve alatt, amiből legalább 4 kalandregény, nem is tartom igaznak ezt az állítást. Tény, hogy a sorozat első kötete még nagyon nyers volt, de a második résztől szerintem élvezhető.

Visszatérve erre a részre: Beck társa a kalandokban ezúttal az előző részben megismert Peter, ami lehetőséget ad egy-egy visszautalásra, ugratásra A skorpió sivatagában történtekre. Ez nem jelenti azt, hogy a sorozattól függetlenül nem olvasható. Ismét jelen van egy leheletnyi misztikum, de nem kap nagy jelentőséget.
Nagyon csípem a főszereplő természethez történő hozzáállását, jó lenne ha ez a szemlélet minél szélesebb körben terjedne, még ha ez a könyv nem is segít abban, hogy a mindennapokra ezt hogyan lehet alkalmazni.
Remélem, hogy nem kerülök olyan helyzetbe, hogy az itt leírt túlélési trükköket alkalmaznom kelljen, de sosem lehet tudni. A cunami alkalmával egy középiskolás diák mentett meg rengeteg embert a figyelmeztetésével, mert odafigyelt az iskolában.
Az előző részhez hasonlóan a könyv az átlagosnál nagyobb betűkkel van nyomtatva, ami figyelmesség a kevésbé gyakorlott olvasók számára.

Azt hiszem, én egy életre felsőtagozatos kamaszfiú maradtam. Tudjátok: csavargás, undi-dolgok, meg mi volt Csónakos zsebében…

(A helyzet akkor válik némileg ellentmondásossá, mikor a tükörből egy negyvenes évei végén járó nő vigyorog vissza rám. De legyen ez a mások baja.)

Lemaradtam én erről a sorozatról. Idáig. Itt az idő pótolni. És eljuttatni kedvenc unokaöcsémnek is. Húgom szeretni fog engem ezért, már most látom.

Még mindig tartom, hogy Bear Grylls túlélő és nem író!
Irodalmi értéke nem igazán van a könyvnek, viszont kikapcsol, és mintha kapott volna végre egy szerkesztőt, mert kivételesen nem volt benne annyi elgépelés, fura mondat és hasonló.
Sokkal bővebben, majd holnap a blogomban, összeszedem a gondolataimat :D

Ha a mi lelkünk mélyén is él valahol egy kamasz kisfiú, akkor a sorozatnak ezt a darabját is eszményi olvasmánynak fogjuk találni. Beck Granger (és az adott kötetre kiutalt, aktuális peches sorstársa) a dél-amerikai őserdő, az alaszkai vadon és a Szahara után ezúttal az indonéz dzsungelben találja magát, és szórakoztat el minket menekülése történetével. Közben pedig sok mindent megtudhatunk a legkülönfélébb túlélőpraktikákról, mérgező állatok és növények felismeréséről, (elgondolkodhatunk, hogy vegánként/vegetariánusként mi magunk milyen pofával harapnánk le az ilyen-olyan lárvák és bogarak hátsó szekcióját, mert hát a tápanyag és a fehérje azért mindenképp tápanyag és fehérje…), és nem utolsó sorban fontos környezet- és állatvédelmi ismeretekről – az ilyeneket különösen szeretem egy gyerekkönyvben. Mert ugye bárcsak máshogy alakulnának a dolgok a következő generáció életében.

Tehát aki ezidáig is szerette a sorozatot, az nem ettől a kötettől fogja megutálni, olvassátok bátran!