Nádas ​Péter 2 csillagozás

Bazsányi Sándor: Nádas Péter

A Bibliától a Világló részletekig (1962-2017)

Hogyan működik a Nádas-mondat, és milyen változásokon esik át az írói pálya egymást követő szakaszaiban? Milyen összefüggések biztosítják a korai elbeszélések, az egymástól is olyannyira különböző nagyregények, a sok szempontból talányos, előzmény nélküli színpadi művek, a kései önéletrajz és az esszék alkotta írói életmű egységét? Miképpen alakították ezt az életművet a világháborút követő évek meghatározó benyomásai, az ötvenes évek mozgalmi miliője, a forradalom nagy élménye, a Kádár-korszaknak az írói pályakezdést cseppet sem segítő közege, a kilencvenes évek polgárság nélküli magyar demokráciája, illetve a tágabb európai színtér polgári demokráciáinak ellentmondásai? Bazsányi Sándor monográfiája finom elemzésekkel, jól követhető okfejtéssel igyekszik választ találni a Nádas-életmű által fölvetett számtalan kérdésre. Könyvét gazdag képanyag kíséri, és számos melléklet teszi kézikönyvszerűen használhatóvá.

Róla szól: Nádas Péter

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
754 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636767440
>!
Jelenkor, Budapest, 2018
754 oldal · ISBN: 9789636768973

Most olvassa 3

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

mbazsa P>!
Bazsányi Sándor: Nádas Péter

„Majd ha meghalok. Akkor lehet majd mondani, hogy valami lezárult.” (Nádas Péter)
Nem temetni jöttem Cézárt, mégis mintha az ellenkezője valósulnia meg a Nádas életműben, mint amiről a citált idézet szól. A magyar író 2017-ben a Világló részletek c. regénymonstrumának megjelenésekor azt nyilatkozta, hogy nem fog már bele hasonló nagyszabású munkába. Az elmúlt években is két vaskos kötetbe válogatta be fontosabb esszéit. (Leni sír, Arbor mundi) Úgy tűnik, minthogyha a szerző tudatosan rendezné el azt az oeuvre-t, amit több mint egy fél évszázad alatt felépített. Nem véletlen tehát az sem, hogy a „Világló” kiadása után, rá egy évre, 2018-ban látott napvilágot Bazsányi Sándor ugyancsak vaskos monográfiája.

Az értékelésben már most előrebocsátom, hogy nem csak magáról a monográfiáról fogok majd írni, hanem sokkal inkább Nádas Péter személyéről és irodalmáról, úgyhogy inkább alkotóértékelés lesz ez. Maga a könyv is többek között erről szól.

Elfogult vagyok az íróval kapcsolatban, és felelősségem teljes tudatában kimerem jelenteni, hogy Nádas Péter jelenleg a kortárs magyar irodalom leg…-bb alakja. Ilyen kijelentéseket nem szoktunk tenni (poszt-)posztmodern világunkban. Nyílván kevesen vannak, akik olvasták mind a három regénymonstrumát, de vélelmezem, hogy még így is van aktív olvasótábora. Ezt csak abból gondolom, hogy amikor jó pár éve dedikáltattam vele, több mint másfél órát kellett várnom a kígyózó sorban.

Thomas Mann-nal tudnék „párhuzamos történetet”, analógiát vonni. Mann annak idején egyet jelentett a német irodalommal, kultúrával, amit megvalósított, az már a II. világháború után, a XX. sz. második felére bizonyos szempontból folytathatatlanná vált. Esetleg talán Günter Grass jeleníthetett még meg valami hasonlót utána. De vissza Nádasra.

Nálunk Esterházy töltötte be azt a szerepet, amit a németeknél Mann és Grass. Esterházyt és Nádast valahogy mindig együtt szokták említeni, mintha valamiféle közös hivatkozási pont lett volna a két író a magyar irodalmi életben, noha stílusukban, karakterükben teljesen egymás ellentétjei, komplementerei. Mindenképpen meghatározó irodalmi esemény volt, amikor Esterházy a közéletben felszólalt, de ugyancsak fontos happeningnek számított, amikor 15-20 évenként kiadták Nádas egy-egy regénymonstrumát. Nádas irodalma Mannhoz hasonlóan bizonyos szempontból folytathatatlan. Ugyanezt mondták annak idején Proustra is, és lásd Knuasgardot. Minden igazi író egyszerre tagadja meg a hagyományt, de ugyanakkor meg is újítja azt, és párbeszédbe elegyedik a tradícióval. Nádas a világirodalom nagy vérkeringésében a Proust-Mann-Musil artériára csatlakozott. Regénymonstrumai, noha a magyaron kívül elsősorban a német nyelvterületen ismertek, azt gondolom, hogy nemcsak az európai, hanem világirodalmi mérce szerint is megállnák a helyüket.

Meglátásom szerint a magyar irodalomban valami véget ért 2016–2017 tájékán. Elment Esterházy Péter és Kertész Imre, valamint megjelent Nádastól Pétertől a Világló részletek, illetve Krasznahorkai Lászlótól a Báró Wenckheim hazatér, amelyek lezártak egy korszakot. Ez nem kesergés, hogy régen minden sokkal jobb volt, inkább csak egy megállapítás, hogy új fejezet kezdődött a magyar irodalom nagykönyvében. Ez egy lehetőség, kihívás arra, hogy hogyan tovább, merre menjen a kánon. Én szinte biztos vagyok abban, hogy fognak még olyan kultikus műveket teremteni, mint a Harmonia Caelestis, az Emlékiratok könyve, a Sátántangó, a Sorstalanság vagy a Sinistra körzet. Amúgy meg büszkék lehetünk kortársainkra, és itt hozhatnék egy csomó nevet a teljesség igénye nélkül, de egy listával kapcsolatban mindig az a félő, hogy valaki kimarad, így most nem teszem. Na, de vissza a Bazsányi-féle monográfiához.

Bazsányi Sándor előtt Balassa Péter írt fontosabb monográfiát Nádas Péterről. Persze akkor még csak „félidőhöz” közelített a Nádas-oeuvre. „De milyen számítás alapján gondolhatom, hogy ma értem életutam felére? Meghatározni valaminek a felét, aminek az egészét nem tudhatom?” (Nádas Péter) A Balassa-féle monográfia még azelőtt született meg, mielőtt a Párhuzamos történetek és a Világló részletek napvilágot láttak volna, ezért mindenképpen aktuálissá vált ennek a műnek megjelenése. Bazsányi tiszteletét fejezi ki, amikor az első lapon Balassa emlékének ajánlja könyvét.

Minek olvassunk monográfiát? Jó kérdés. A sztereotípiák és a statisztikák azt mutatják, hogy a monográfiák vaskosak, unalmasak, elvontak, a kutya sem olvassa őket, és úgy is majd a könyvtárak raktáraiban fognak porosodni, talán ritkán egy-egy őrült irodalomtörténész leporolja majd őket. Bazsányi műve mindezek ellentétje. A vaskosságot leszámítva, az olvasottságról nem tudok nyilatkozni, bár valószínűleg hasonló sorsra jut majd, mint általában a monográfiák szoktak. A könyv szellemi kaland, érdekes, izgalmas és egy irodalomszerető ember számára még közérthető is. Mindenképpen jó szempontokat ad egy-egy Nádas mű értelmezéséhez, hogy hogyan is közelítsünk meg egy-egy alkotást. A szerző megállapításaival lehet vitatkozni, de hát pont ettől szép a kritika és az irodalom. A monográfia nemcsak új szemléletet adott egy-egy Nádas mű interpretációjához, hanem fel is csigázott, hogy előbb vagy utóbb újraolvassam az író fontosabb műveit, valamint elolvassam azokat is, amelyeket eddig még nem tettem.

Senki sem bérelt fel, hogy hirdessem, de mindenestre jó ötletnek tartom azt a kezdeményezést, amit Ott Anna indított el nem is olyan régen, hogy közösen olvassuk el a Párhuzamos történeteket. Minden hétre kb. 100 oldalt kell abszolválni, és utána keddenként egy-egy szakértővel megbeszélik az aktuális részt. Ez itt a reklám helye volt.

Mit is írhatnék még így a végére? Még ha elsőre nagyon ijesztőnek tűnnek a regényszörnyetegek, ne féljetek tőlük. Idő és türelem kell hozzájuk, de ha sikerül ráhangolódni, és elkapni a ritmusukat, akkor meghálálják a szövegek. De ha nem akartok egyből Maratont futni, akkor egy gyors sprinttel is lehet kezdeni, mondjuk, a Bibliával, az Egy családregény végével, a Saját halállal vagy Az élet sójával.

Olvassatok Nádast, megéri.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

melis>!

Nádas pályáján mindig is erről a “valamiről”, a “valami” nyelvi megközelítéséről vagy körüljárásáról, annak lehetőségeiről és nehézségeiről van szó – legyünk akár az eksztatikus szerelemérzet, akár a szorongató haláltudat, akár a túlfeszített gondolkodáskényszer, akár az összpontosított érzékelésfolyamat, vagy akár bármi más tapasztalati terében (az érzéki szövegtapasztalat saját belső transzcendenciaterében).
… “Az ismeretlen. A rés. A mozgató. A résben a réstelen. Ahová törekszem lenni.” (M, 407. – kiemelés: BS)

113. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kertész Imre: A stockholmi beszéd
Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa
Kelecsényi László: Latinovits Zoltán
Ágoston Gábor: Az oszmán hódítás és Európa
Kerepeszki Róbert: A „tépelődő gentleman”
Gyertyán Ervin: József Attila
Bánki Éva: A bűn nyelvét megtanulni
Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban
Dávid Katalin: Chagall
Csoma Mózes: Rákosi Mátyás Kórház, Észak-Korea