Kétszáz ​éves szerelem 91% 412 csillagozás

”A történetek nemzetségről nemzetségre öröklődnek, és csak rajtunk áll, hogy tanulunk belőlük, vagy változatlanul visszük tovább.”

A misztikus téma és korábbi olvasmányom, a Légikisasszonyok ellenére úgy döntöttem, esélyt adok a Kétszáz éves szerelemnek, és milyen jól tettem. Elképesztőn magas színvonalú a regény stílusa, szemléletességével csak visz, sodor magával, és egy percre sem ereszt. A leírások és a párbeszédek annyira elevenek, mintha nem is egy könyvet olvasnánk, hanem ez a nem mindennapi történet itt és most zajlana, éppen a szemünk előtt, igaz, hol 1728-ban, hol 1928-ban. Láttam magam előtt Istenháta és Szeged helyszíneit, akárcsak a mindenhova kísérő kuffert, éreztem a máglyatűz perzselő melegét, vagy éppen a bőrnoteszből áradó dermesztő hideget, miközben átéltem a szereplők széles érzelmi skáláját. A történet pedig nemcsak a boszorkányság, a bábaság és a szerelem regénye, hanem az örökölt sorsé is. Nemzetségről nemzetségre öröklődő történetek, ismétlődés, új élettel kapott változás esélye, lassan pusztító önvád, hit és bizalom, mind-mind fontos kérdésekkel és tanulságokkal szolgálnak az olvasó számára is.

A történelmi események különlegesen jelennek meg az írónő műveiben: egy kis romantikus szerelemmel a tragikus emberi sorsokon át. Ebben a regényben a boszorkányság és az időutazás keveredik mellé, de ez a mágikus realizmus különleges eleme. Nekem ezt egy kicsit furcsa volt a szegedi „kirándulással” és a helytörténeti tényekkel olvasni, de mégis sodortak az események. A szereplők teljesen pozitív alakok, bár a szerelmesek évődése olykor sok volt. Róza munkája és a születés csodája megérdemli az öt csillagot…

„Vannak emberek, akik úgy jelennek meg az életünkben, mint apró kavicsok a patak vizében. Megtörik a víz folyását, alakítanak az irányán, de csak visszatekintve, évek múltán látjuk, változtattak-e bármin is.”

Nagyon szeretem a családi örökségről, a felmenőink tapasztalatainak átöröklődéséről, az útkeresésről, a generációról generációra magunkba szívott élmények szerepéről szóló könyveket.
Bauer Barbara történetében a bábaság, a boszorkányság, mint örökség áll a középpontban. A két idősíkon, az 1728-as boszorkányperek idején és az 1928-ban Istenhátán játszódó regény misztikummal, mágiával van átitatva.
Varázslatos utazás, melyben a lelkek kapcsolódása, a szerelem és a sors fonalai csak együtt válhatnak egységgé.

Ez egy igazán varázslatos történet volt, ami azonnal a szívembe lopta magát.
Ha a régmúlt időkre gondolunk a bábák mindig is egyfajta javasasszonyok, boszorkányok voltak, akik értettek a gyógynövényhez és a koruk orvoslásához. Ez a történet egy ilyen asszonyt mutat be.
Róza története először nem volt számomra kristálytiszta, de ahogy haladtam előre minden világossá vált.
Az igazi boszorkányok ősi ereje lakkozott benne és rendelkezett a hozzá tartozó képességekkel is.
Mindezt, az életét, a múltját és a jövőjét olyan csodálatos módon tárta elénk az írónő, hogy, aki olvassa abban mély nyomot hagy.
Zárásként pedig egy netes gyöngyszem :
Ki tanított minket arra, hogy a boszorkányoktól kell félni, nem pedig azoktól, akik elégették őket?

Ez az első könyvem az írónőtől és IMÁDOM!!!!!!! :) Elkezdtem olvasni és egy másik világba kerültem. A szereplők fantasztikusak, a történet fenomenális, a vége szuper!!!! Végig éltem a szereplőkkel a történetet, Istenháza és Szeged utcáin jártam :) Imádom az ilyen könyveket, már el is kezdtem egy másik könyvét. Az ilyen könyveket szeretem, hogy már alig várom, hogy leülhessek és újra ott legyek, ahol a történet folytatódik!!!!! :)
IMÁDOM, IMÁDOM!!!!!!!!!!! :)

Szeretem a szerző stílusát, mondhatom, hogy a kedvenceim között van.
Ebben a könyvében utal, illetve erre építi fel történetét, az 1728-as szegedi boszorkányperre. A mai modern korban olvasva elborzadok azon, hogy milyen szűk látókörrel kezelte az egyház, ( magasztalva önmagukat és közben halálra ítéltek ártatlan nőket , gyógyítókat, bábákat ) a népi tudást.
Ami különlegessé teszi a regényt, hogy a misztikum mellett szépen beépítette a női sorsok , emberek örökölt sorsát generációkon keresztül. Természetesen nem marad el a romantika sem, hiszen az író egyik olyan eszköze, mely által a könyv a lelkünkig hatol.

A fülszöveg alapján, többre számítottam. Nem igazán fogott meg. A történet maga tetszett, de többet olvastam volna Róza munkájáról a bábaságról. Édesanyjától tanulta a bába mesterséget, amit a halála után ő vitt tovább. A múlt kísérti, és őt, ez arra készteti, hogy kiderítse, mit rejt a múlt. Nehezen tudtam követni az időbeni ugrásokat. Nem mindig voltam tisztában az eseményekkel. A misztikus történetek nem az én kedvencem, ez most megint beigazolódott.

Nehéz erről a regényről értékelést írnom. Témája olyan titkos, tiltott terület, mely az emberek többségében ellenérzést vált ki, mivel a köztudatban negatív tartalmakat hordoz. A boszorkányság, vajákosság, bűbájosság misztikumát járja körül az írónő egy szép történet segítségével. Rég elhalt ősök után kutatva , párhuzamos idősíkokban járhatjuk végig az élet és a halál útját, lebeghetünk rejtélyek között az élők és holtak mezsgyéjén. Titkokkal átszőtt fantázia – világba viszi olvasóit Bauer Barbara.
Jól megírt, színes történet, melynek nyomán sokat megérthetünk az emberi lélek működéséről, irigységről, tudatlanságról. A téma családi örökségként kíséri a szerzőt. Éreztem, értékelem minden pozitívumát. De az évszázadok párhuzama, a misztikus lélek – utazás, a személyiségek egymásra fényképezése rám inkább nyugtalanítóan hatott. A regény végére a lelkem összekuszálódott, nem elsimult.
Mindez abból ered, hogy én egészen más örökséget kaptam a felmenőimtől. Ezért nem is találhattunk igazán egymásra. Ez nem az én világom, nem az én regényem. Számomra kissé túldimenzionált, túlfantáziált. Látom az értékeit, de az üzenetével , a misztériumával nem tudok azonosulni.

Bauer Barbara legújabb regényében minden benne van, ami egy jó történethez kell: izgalmas történelmi háttér, boszorkányok, női sorsok, szerelem és a misztikum találkozásából született meg a Kétszáz éves szerelem.

https://gaboolvas.blogspot.com/2019/04/ketszaz-eves-sze…

Hasonlít a Még várlak odafenn c. kötethez, itt is sajnos sok minden adja magát, az elejétől kitalálható és csak lehet idegeskedni, hogy a főhős vajon miért ilyen bugyuta, hogy nem látja az összefüggéseket, mikor annyi nyilvánvaló? A boszorkányüldözéses szál nagyon tetszett, ellenben sok apróság nem: nem volt lényegi magyarázata Róza és Miklós érzelmeinek spoiler, másrészt zavart az, hogy hol reinkarnációs vonalként jelentek meg, hol pedig leszármazottként, el kellett volna dönteni, melyik a kettő közül… kihagytam volna spoiler… a spoiler. Összességében egy kellemes, a boszorkányégetés miatt érdekes kis kötet, de ennyi.