A ​világ összes kincse 13 csillagozás

Jazz-mesejáték
Bátky András: A világ összes kincse

A ​Csimota Könyvkiadó 2007-ben jelentette meg „A csodafa” című mesekönyvét, mely a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével vezette be a gyerekeket a klasszikus zene világába.
Ezúttal hasonló, magas színvonalú és Magyarországon teljesen egyedülálló, jazz-improvizáció alapú mese-cd-t és -kiadványt tart kezében az olvasó, a Sárik Péter Trió közreműködésével.
A könnyed jazzes háttérzenével kísért történetet a lemezen 7 db betétdal kíséri.
Narrátor: Bátky András és Bíró Eszter.

Nyughatatlan Micó, a család legkisebb lánygyereke igazi mesei környezetben él, az Üveghegy legtetején. Imádott apja után sóvárog, akit régóta nem látott, mert a papa messzi országokat bejárva, hosszú vándorutakat tesz. Micó, nevéhez méltóan, nem bír nyugton várni, és kinyitja a ládát, amiről azt gondolja, hogy a vándorlások során gyűjtött kincseket rejti. A felnyitásakor támadt hirtelen zűrzavarban úgy tűnik, hogy elszöktek a kincsek, ezért keresésükre indul. A hűséges kísérővel,… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Csimota, Budapest, 2012
62 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639768543 · Illusztrálta: Rofusz Kinga

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Bátky András: A világ összes kincse

Nekem ötös. Juditkámnak négyes. Igazából mindig elaludt rajta. Én élveztem.

1 hozzászólás
Uzsonna>!
Bátky András: A világ összes kincse

Szép mese a kincsekről, az értékekről, az életről. A hatást pedig fokozzák Rofusz Kinga különös illusztrációi, no és persze a CD. Mert hogyan is tudhatnánk meg, milyen egy jazz-mesejáték, ha nem halljuk, nem hallgatjuk meg. És hogy jó-e? Bár én a mesékhez más fajta zenét képzelek el, de tetszett a mese hangulatait követő jazz is.

RandomSky>!
Bátky András: A világ összes kincse

A mese szép, Bátkytól én még gyengét nem olvastam. Rofusz Kinga képi világát nagyon szeretem, bár tény, hogy jó elvont – mégis képes a történet melegségét, bensőségességét is közvetíteni. A CD-t viszont még nem hallgattam végig (ez tényleg csak az olvasásról szól). A jazz nem nekem való… de remélem, senki nem néz le érte, hogy én kb. Rolling Stones-on meg hasonlókon nőttem fel, az szólt Halász Judit mellett, nem pedig valami nagyon igényes muzsika…

dorkabuba>!
Bátky András: A világ összes kincse

Igazán nem tudom, hányadán is állok ezzel a mesével.
    Maga a mese szép volt, fontos mondanivalóval arról, hogy mi is a kincs, mennyire szubjektív. És nem mellékesen humor is volt benne, bár az is a szarkasztikusabb fajátból (Rézcsőrű). A felvételen viszont nem szó szerint az hangzott el, ami a könyvben volt leírva. Ez egyetlen ponton zavart, amikor a fiúk „fiús” dolgokat csináltak, a kislány meg „lányosat”, és persze anyuka gondoskodott az egész családról, mert ez a feladata. Pont a Csimotától, akik mindenféle érzékenyítő könyvet hoztak ki, nem ezt vártam. Aztán láttam, hogy az írott szövegben ez nincs benne. Jó lett volna, ha a felvételből is kimarad.
    Rofusz Kinga illusztrációit a végére egészen megszerettem, főleg ahhoz képest, hogy az elején mennyire taszított. Viszont sokkal inkább látok benne művészeti értéket, semmint jó gyermekkönyv-illusztrációt. Színeiben, szimbolikájábam és emberábrázolásában is.
    Biztos én vagyok még minig lemaradva, de én nem tapasztaltam, hogy a jazz ennyire „fúj-műfaj” lenne. Nem ismerek olyan embert, aki rendszeresen hallgatja, nálam is inkább gyertafényes vacsora aláfestője; de explicit utálattal sem nagyon találkoztam. Szóval az instrumentális résszel teljesen jóban voltam. Bíró Eszter éneklésével viszont kicsit hadilábon állok. Ahol musicales-nyávogósabban énekel, attól falra tudnék mászni. De amikor meg rak egy kis erőt, karcot a hangjába, akkor nagyon szívesen hallgatom. Összességében azért kicsit sok az én ízlésemnek a manír.
    Érdekes élmény volt, annyi szent. És a projektem, miszerint magyar szerzőktől olvasok mesét-szépirodalmat-mindent, szépen halad. :)

Simiréka I>!
Bátky András: A világ összes kincse

Lehet bármit is nem szeretni, amit Rofusz Kinga illusztrál? Gyönyörű, megható történet, minőségi gyerekkönyv a szeretetről, értékekről, kincskeresésről. A jazz világába ilyen módon történő bevezetés csak csillagos ötöst ér! Én nagyon szeretem a jazzt, szóval nekem emiatt is nagy kedvencem ez a kiadvány.

dianna76 P>!
Bátky András: A világ összes kincse

Mikor meghoztam a könyvtárból, be is tettem a CD-t. Sajnos nem tudtam átadni magam a zenének. A mese tetszett volna, de a közbeiktatott jazz számok nem estek annyira jól a fülemnek, mert nem kedvelem ezt a zenei stílust. A könyv elolvasására jóval később kerítettem sort. A mese rendben van, és míg hallgatva nem jött át teljesen a történet – mert nem tudtam maximálisan ráfigyelni – ezúttal hatott. Fontos mondanivalója van a történetnek, s szeretem az ilyen um. hasznos meséket. Habár itt a kincsek nem kézzel fogható dolgokat jelentenek spoiler, erről a mindenkinek más a kincs-ről eszembe jutott egy másik mese. Rofusz Kinga szokatlan illusztrációit én kedvelem, és egy ilyen szép tartalmú meséhez illenek is. Természetesen azóta megvolt egy újabb CD hallgatás is. Mivel együtt értékelendő az írásos anyag a zeneivel, lekényszerülök vonni egy csillagot.

>!
Csimota, Budapest, 2012
62 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639768543 · Illusztrálta: Rofusz Kinga
kukumaluthch>!
Bátky András: A világ összes kincse

A mesének fontos mondanivalója van, külön a könyv is egy érték, bár nekem Rofusz Kinga illusztrációi nem igazán tetszettek eddig, ebben viszont egészen megszerettem a végére.
A CD-vel hallgatva egy más élményt ad és borzasztóan imádtam az elejétől a végéig. Én a jazz-t amúgy is szeretem, szóval nagyon jó ötlet volt összekombinálni a mesével, kisebbeknek nem tudom viszont hogy tetszene, nekem mindenesetre így felnőtt fejjel nagyon bejött.
Én külön hangoskönyvként is terjeszteném, mert zseniálisra sikerült. Egy magyar Disney-mese pörgött le szemeim előtt a ~ 40 perces előadás alatt.
Egyedül a betétdalok szövegeit hiányolom a könyv végéről, az még esetleg belekerülhetett volna.

Nagy_Emese95>!
Bátky András: A világ összes kincse

Jó könyv, jó zene, nem is kell más a boldogságomhoz.
Kicsit ugyan szájbarágósabb a történet, mint ahogy szerintem azt az olvasóközönség megkövetelné, de ennek ellenére azt kell hogy mondjam, még több ilyen könyv kéne a jazz népszerűsítésére!

erabig>!
Bátky András: A világ összes kincse

Merész vállalkozás a jazz terjesztése a gyerekek körében. A mellékelt lemezen vannak kellemes dalok, de felnőttként egyenlőre nem szerettem meg ezt a fajta zenét.
A mese kedves, tanulságos, szép történet.

berlin>!
Bátky András: A világ összes kincse

Imádjuk a jazzt, azzal nincsen gond. De valahogy a mese az értelmes mondanivalója ellenére is nekünk egy kicsit döcögött.


Népszerű idézetek

hetcsillagkozt>!

Nem tudta még, hogy az embernek a legveszélyesebb gondolatai mindig láblógázás közben támadnak, különösen hajnalhasadta előtt egy kicsivel.

13. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Farkasházi Réka: Életmesék
Boldizsár Ildikó – Farkasházi Réka: Igazi karácsony
Vibók Ildi: A négy évszak
Szigeti Ildi: Alta: Tódal
Szalóki Ági: Körforgás
Boldizsár Ildikó: A fiú, aki Varjúvárról álmodott
Gimesi Dóra: Csomótündér
Gimesi Dóra: A macskaherceg kilencedik élete
Zalka Csenge Virág: A százegy ajtajú palota
Tóth Krisztina: Világpuszi