Duna (Brúnó Budapesten 5.) 88% 50 csillagozás

Brúnó ebben a részben a Dunával ismerkedik meg, és nekem ez a rész tetszett eddig a legjobban. Felnőttként is érdekes, gyereknek meg mindig működik böngészőként legalább.
Jót tett, hogy kissé lejjebb hagyott a konzumláz, feltűnően kevesebbet hesszelnek a cukiban. Az egyik kedvenc részem az volt, amikor ellátogattak a Luppa-szigetnél található Ebihal büfébe. Ez a valóságban egy koszfészek, ahol te veszed ki a vizedet a hűtőből, amíg a pultos unottan elnyomja a cigijét. Ehhez képest Brúnóék limonádét szürcsölnek a taton. Ez mutatja, hogy a Brúnó történetek egy alternatív világban játszódnak.
De ez a világ kedves, barátságos, biztonságos. Kezdem megjegyezni a szereplőket, miután az elmúlt egy évben rongyosra olvastuk a Kistestvérek, nagytestvéreket, és itt ugyanazok a gyerekek bukkannak fel, csak tudom róluk, hogy hogyan fogadták anno a kistesót. Talán ez is egy Bartos Erika-trükk, hogy rengeteg szereplőt mozgat, akik kicsit sem egyediek, de van saját történetük, és ezért amikor felbukkannak, otthonosságot teremtenek. Mint a Bogyó és Babóca. Pár napja hároméves barátnőm azzal nyűgözött le, hogy felsorolta a könyvében az összes szereplőt, és megmutogatta a házukat. Én nem bírok ennyit megjegyezni, de nem is akarok túlzott energiát befektetni az életmű ezen részének megismerésébe. Maradok Brúnónál.
Mélypont volt számora a hidakról szóló második fejezet, az nagyon átment idegenvezetői tankönyvbe, de utána hamar jött az a rész, amikor a gyerekek saját hidakat terveztek. Az utolsó fejezet pedig pont a kistesó születésekor játszódik, hát kell-e nekem ennél több?

Nagyon élveztem, mert felnőttként is sokat tanultam belőle és biztos, hogy sok helyet végigjárunk majd mi is. A mellékszereplők nevének és státuszának (szomszéd, osztálytárs, rokon) megjegyzéséhez egy ponton túl az esélytelenek nyugalmával álltam hozzá, de nekem ez volt az első könyv a sorozatból, úgyhogy talán nem volt kellően megalapozva az ismeretség. :)
A hidak statikai leírásánál is elkalandoztam picit gondolatban, ott lehetett volna kicsit kevésbé részletesen írni. off
Az épületrajzok csodásak!

20+ év pesti élet után is tanultam új dolgokat a Duna történetéről, hídjairól, szigeteiről. Néhány hely listára kerül: olyan helyek, amelyeket látnom kell.
Szerintem zseniális könyv.

Egy történelem könyvben nincs ennyi évszám… Úgy éreztem magam olvasás közben, mint anno a békebeli múzeum látogatásokkor, amikor is mentünk és csak mentünk, miközben nyakon öntöttek egy jó nagy adag száraz és unalmas adattal… arról nem is beszélve, hogy a könyvet a kiadó 3 éves kortól ajánlja… ahan… esetleg a színes rajzokat.
A 288 oldal nagyon sok, főleg úgy, hogy a Duna hívószó égisze alatt kapunk almás palacsinta receptet, gyümölcsrizs receptet, meg még valami másét is, amit már képtelen voltam fogni a maga 25 dkg cukrával (még egy adat, még egy szám). A könyv fele nem a Dunáról szól. Sokszor unatkoztam rajta. Szerencsére sok benne a kép, és így viszonylag gyorsan olvasható, csak az a baj, hogy ha egyszer leteszed, utána nincs kedved újra fellapozni. Én legalábbis így jártam vele.
Vannak benne jó helyek, amiket egy-két mondattal elintéztek, de miután rákerestem neten, kiderült, hogy ennél több van benne… illetve hát itt is igaz az, amit az előző kötetnél írtam a túl ideális gyerkőcökről, akik sosem nyafognak, mindig érdeklődők, nem fáradtak, nincs rossz kedvük, nem járnak önálló utakat stb.. Nah, az a mese, nem a Duna.

Hasznos és érdekes információkat ismertem meg Budapest hídjairól. Minden korosztály számára érdekes lehet, mind kicsiknek, de nagyoknak is. Ha szereted a Dunát és a rajta lévő hídakat akkor javaslom, hogy megnézd. Nagyon szépek az illusztrációk, színesek, közlékenyek, segítik az ismeretek átadását, megtanulását, elsajátítását.

Hogy őszinte legyek alig vártam, hogy a végére érjünk. Az tény, hogy most már álmomból felkelve is magam elé tudom majd idézni az összes budapesti Duna híd formáját, kialakítását, történetét, és ezzel a 7 éves gyerekem is így van. De ez a tudásanyag nagyon töményen lett tálalva. Bődületes sok az évszám, a történelem, és a szakszavak. Mindez azért döbbenetes számomra, mert a kiadói ajánlás 3+-os, de én ezt a legnagyobb jóindulattal is csak 5 éves kortól javasolnám. Az tény, hogy most kevesebb a pénzköltés és a cukrászda reklám, de a sok adattól a mese jellege is elveszett.
Egy példa: a szintén első osztályt kezdő kislányomnak olvastam fel, és van benne egy fejezet, aminek „Iskola” a címe, mert ugye Brúnó is most elsős. Még örültem is neki, hogy akarva-akaratlanul belefutunk egy iskolakezdős sztoriba. De nem! A cirka 20 oldalas fejezetből alig pár oldal szól az iskoláról, a többi full idegenvezetés. Ez a kislányomnak is feltűnt, kérdezte is a fejezet végén, hogy az iskoláról csak ennyit ír?

Vacillál az ember késő éjjel, hogy Bartos Erika hány csillagot kapjon a Brúnós „mesekönyvére”… Hiszen olyan informatív! Annyira érdekesség ismét Budapestről! És a képek! De aztán eszembe jut, hogy amíg lelkesen dünnyögtem az évszámokat, mikor építették, mikor bombázták le, mikor építették újra, mikor bővítették, mikor újították…, addig gyermekeim, akiknek a könyv szól, huss el is rohantak és az ágy szélén egyensúlyoznak, bukfenceznek… Szóval felnőtteken kívül senkit nem köt le. Semmi mese, semmi történeti szál nincs most se, viszont szívesen kijegyzetelem megint, hol van jónak ígérkező játszótér. Illetve a Duna szigetei megmozgatják a fantáziámat. Ősszel még elmegyünk valamelyikre.

Ezúttal mindent megtudhatunk a Dunáról. Újdonság volt számomra, hogy a busók hajózni is szoktak. Lányom már felismeri őket az előző kötetekből, és lelkesen mutatta, hogy itt vannak a busók.

Szerintem a hidakról szóló rész nagyon tömény információ-mennyiséget tartalmaz. Kevesebb benne a mese, kevésbé szerettük. Bár a lányom már elkezdte beleszőni az általa kreált „mesékbe” az évszámokat. :D

Az utolsó fejezet elég nagy időbeli ugrásokat tartalmaz, de itt legalább van a hidakon kívül más történés is.

Az olvasmányosabb részeket, ahol inkább a gyerekekről és tevékenységeikről volt szó, jobban érdekelte a fiamat, mint a szárazabb, sok adatot tartalmazó fejezetek. Ilyenkor gyakran elkalandozott a figyelme. spoiler
De ettől függetlenül szerette/szerettük ezt a részt is. :)

Szeretjük ezt a sorozatot, de ezt a részt kínszenvedés volt végigolvasni. A mesekönyv jelleget szinte csak a rajzok adták, meg hogy a szereplők néha elmentek egy játszótérre, és gyümölcsrizst is ettek…. Több oldalt is átlapoztam a hidas leírásoknál, mert brutál unalmas volt a rengeteg száraz adat. Beszédes, hogy több nap alatt, sok nekifutásra tudtuk csak végigolvasni a könyvet, holott az eddigi részeket simán elolvastuk egyben, és a fiam végén általában megszólalt: olvassuk egy még egyszer.