Anna ​és Peti – Irány az óvoda! (Anna, Peti és Gergő 2.) 80% 74 csillagozás

Rėszletet sikerūlt megkapnunk ebbôl a kis csodàból :)
Pepi imàdja, van benne „minden” :D
„Napocsa..felô…laba…mocu…kacsa…” !
Remèlem sok kisgyerekeshez eljut ;) :)

Eddig ez volt a mélypont. Olyan, mintha az első kötet sikere után akart volna írni még egyet, de nem lett volna miről. A szövegezése rémesen erőltetett, értem én, hogy kerüljük a szóismétléseket, de így legtöbbször sajnos röhejes lett az eredmény.
Az meg a másik, hogy Annácska bárányhimlője egy oldalon el lett intézve (mellékesen megemlítve az egyik mesében, a következő képen semmi baja nem volt már).
Az egyik történet meg elmeséli a Misi mókus kalandjait – azt meg inkább olvasnám az eredetiben rendes rajzokkal (Kass János vagy Róna Emy). Bartos Erika nem tud mókust rajzolni.
És amiért nagyon nem szeretem ezt a sorozatot, az az, hogy úgy érzem, hogy beszűkül a gyerekek fantáziája tőle. Ebben van egy jelmezbál például. A lányom tök kreatívan hozta az ötleteit, hogy mi legyen majd jövőre, kb. kétnaponta változott. Aztán a könyv óta Piroska akar lenni, de úgy, hogy az öccse meg ördög – mert Annácska meg Petike is ez volt a könyvben. (De a Piroska és a farkas mese eddig még kimaradt neki.)

A gyerekek imádják, újra és újra hallani akarják. Sokan magukra ismernek benne és így nekem is sok élményt mesélnek el a gyerkőcök az oviban. Hihetetlen mi mindenre emlékeznek!
Felnőtt fejjel azonban nagyon gyengécske. A mondatok, a stílus nem az én műfajom. A rajzok azért elmennek.

Csak ismételni tudom magam.
Nem értem, hogy lehet ilyen magasan értékelni ezt a könyvet. A rajzok egyszerűek, a történet „bármelyik” család hétköznapjából ki lehet ragadni (remélem). Oké, hogy a gyerekek szeretik, nálunk is tetszett a fiamnak, de nincs meg benne az, ami kell egy mesébe szerintem, hogy legyen tanulság, legyen benne képzelet. Én kevésnek találtam.

Nos, olvastam/tunk ennél sokkal jobb mesét is már az oviról …

A rajzokat eleinte furcsák voltak nekem (néhol az anyukát nem ismertem meg, azt hittem egy másik gyerek), tetszettek a történetek. Néhol a saját két gyermekemre emlékeztettek, mikor ők voltak ilyen kicsik. Amit nagyon imádtam a könyvben, a történetek végén az igazi fényképeket. :-) A könyv végig viszi a gyerekeket az életük egyes részein, elég jól megmutatva, bemutatva a valóságot.

Egyben értékelem az egész sorozatot. (amíg nem lesz kedvenc része)
Lehet szeretni és utálni Bartos Erikát, de egy biztos, valamit nagyon tud. Legalábbis még nem igazán találkoztam olyan kisgyerekkel akit ne bűvölt volna el meséivel.
Anna, Peti és Gergő: aranyos hétköznapi történetek, egyszerű rajzok, szerethető szereplők szerintem a kicsiknek nem kis kell nagyon ennél több. Az én leánykám még kicsi (8 hónapos), ahhoz hogy igazán értékelje, de mégis mindennap „kéri” (odamászik a könyvekhez és veszi elő), hogy olvassak neki. Majd amikor nagyobb lesz és százmilliómkettedszerre is ezt akarja olvasni, biztos én is unni fogom, de egyelőre még bírom. Mivel a gyerekek apró-cseprő hétköznapi ügyeivel (pl. körömvágás, stb.) foglalkozik, segít elkalauzolni a piciket az élet útvesztőjében.
A mesék végén a családi képeket kifejezetten imádom.
Nehéz volt beszerezni a sorozatot, mert már nem árulják sehol (a neten néhol aranyárban adják), de végül (sok kedves molynak hála) sikerült.

Könyvtárból lelkesen kihozva, mert jaj de jó, hogy egy vastag könyv az oviról, ha Bogyóékat szeretik, akkor ez is biztos jó lesz.
Most már jobban értem, miért annyira megosztó B.E. és a könyvei. Eddig csak Bogyóékat és a Zakatolót ismertem tőle, érveim és ellenérveim egyszer már részletesen is kifejtettem: http://moly.hu/alkotoertekelesek/5978.
Ez volt az első AP, amit olvastam. Most picit én is cinikusabb lettem.
Ha a mesekönyv csupán a saját gyerekeinek szól, személyesen, nevekkel, fényképekkel, akkor az nem MINDENKI mesekönyve. Amíg a szereplők csak rajzok, vagy csak képzelet, addig könnyebben „elhitetem” a kicsikkel, hogy ez legalább annyira róla szól, legalább annyira az ő története. Így hiába kommentálom, érzem, hogy a mese végére a fényképekkel távolabb kerül a történettől.
Két picivel, kis korkülönbséggel még jól is működhetnének a „tanmesék”, de a végső megoldásokkal nekünk mondjuk pont nem. Nagyobbiknak például teljesen mindegy volt, hogy ülve vagy fekve szoptattam. Hiába vontam be őt minden helyzetben, pont annyira érdekelte vagy épp bosszantotta, mintha fejen álltam volna. Azonkívül fiúnál a tegyen úgy, mintha ő is szoptatna eleve bukta utca. Szóval a pontos és személyes emlékmese így nem lett a mi mesénk. Ugyanígy a Hinta-palinta, ahol esélyünk sincs két hintát megfelelő lengéstérrel egymással szemben felszerelni. Nálunk marad az osztozkodás – ami talán nem akkora baj, ha megtanulják. :)
A városban kirándulós történetek tetszenek, ha legközelebb arra járunk, biztosan újra előkerülnek majd. Így is eszükbe jutnak emlékek (pl.: vadkacsa etetés). Kár, hogy a Vidámparkot már nem mutathatom meg nekik :(
Ebben és a Zakatolóban is tetszik a végén a képes tartalomjegyzék. Tudják címről is a meséket, de szeretnek rábökve választani.
Biztos jók lesznek majd később az ovis történetek is, de mivel sem az óvodai anyák napja, sem a farsang nem része még az emlékeinek, így még nem annyira foglalkoztatja.
Kezdem érteni a problémákat tökéletes anyukáról, tökéletes apukáról és az egész tökéletesen habos-babos családról. Ha az első napi óvodai élet egyedül például minden bölcsibe nem járt gyereknek ilyen rózsaszín, akkor én kérek elnézést. Ha ez a mi mesénk lett volna, biztos beleírtam volna a reggeli zokogást pityergést, vagy hogy az első gyerek akivel első nap összevesztek, egy óra múlva a legjobb barátja lett (és azóta is). De ez B.E. meséje.
Azért vannak jó történetek, félreértés ne essék. A Zenebonában, meg a Koszorúban még a megoldás is szerintem általános érvénnyel működőképes. :)
Szóval 13 AP-vel később elég vegyes érzésekkel zárom a könyvet. Vannak nagyon jó és nagyon zavaró elemei. Csak nem tudom, hogy most megint a felnőtt énem kritizál, vagy csak el kén engednem magam, és a gyerekekkel együtt élvezni.

az eddigi legszánalmasabb APG darab, egyszerűen érződik, hogy össze lett csapva. minden súlyos sovinizmus ellenére még az óvodás részek a legkidolgozattabbak, a többi eléggé kitöltő jellegű. a rajzok színvonala a többi kötethez képest (az alap, mindegyik kötetet érintő brainfuck perspektívákon kívül) is igénytelen. ugyanazon a képen pár vonást áthúz, és már kész is egy másik oldal. tele van apró hibákkal, pl. az óráról hiányoznak a mutatók, petikének csak az egyik lábát sikerült rugdalózószínűre festeni, a szöveg nyelvezete pedig rémületesen rossz, erőltetett. a sorozat méltán mellőzött darabja. +1: épp a könyv olvasása közben ért élmény: tudtátok, hogy az ugyanolyan korú lányoknak gyártott legók primitívebbek, mint a fikúkéi? miért?… végülis ha a csapból is sovinizmus folyik (bartos erika gondozásában is), tulajdonképpen olyan sok csodálkoznivaló ezen nincs is. megyek is babázni meg főzőcskézni gyorsan, mielőtt véletlenül kiszámolnék valamit.

Egyszerű, jól érthető, valódi történeteket olvashatunk, melyek tökéletesen illeszkednek a kisgyermekek mindennapjaihoz. Nincsenek egetverő kalandok, óriási feladatok és megoldások – csupán egy átlag kétgyerekes család hétköznapjai, ünnepnapjai. Örömök, bánatok, betegségek, kirándulások, élmények, kistestvér, óvoda… Pont amennyi egy kisgyereknek kell.
Szerettem volna, ha ilyeneket olvashattak volna annak idején nekem… vagy én a gyerekeimnek.