Jerikó ​épül 29 csillagozás

Bartók Imre: Jerikó épül

Bartók Imre új regénye, ha hagyományos fogalmainkkal próbálnánk leírni, önéletrajz, családregény és nevelődési regény meghökkentő elegye. A könyv cselekménye mintegy húsz évet fog át: az 1980-as és 90-es évek generációs tapasztalataiból kiindulva, a valós eseményekre épülő személyes történettel a valóságot kifordító, továbbgondoló, egészen a kultúrtörténeti és teoretikus belátásokig hatoló elbeszélést hoz létre. Szándékosan tágítva a szakadékot a gyerekkor sokszor traumatikus emlékei és a felnőttkori visszatekintés között, bemutatja egy szükségszerű tragédiákkal együtt is átlagos élet átlagos hétköznapjait és annak a szellemi fejlődésnek az útját, amelynek végpontjáról a múlt mint rommező beláthatóvá és értékelhetővé válik. A Jerikó épül merő provokáció, kísérlet egy újfajta irodalmi stratégia és nyelv megteremtésére.

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636767532
>!
Jelenkor, Budapest, 2018
608 oldal · ISBN: 9789636768416

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Anne Frank


Kedvencelte 1

Most olvassa 7

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
Bartók Imre: Jerikó épül

Van az a vicc, hogy az egyszeri fizikus azt mondja: azért is jó lesz meghalni, mert nem kell többet kikeresni a lexikonban, hogy mit is jelent a hermeneutika, meg a fenomenológia.
Ez egy ilyen könyv, tele idegen szavakkal, előtte nem árt kitöltened egy műveltségi tesztet, és ha átmentél, tisztában vagy a filozófiai, pszichológiai alapfogalmakkal, és ismered Kafka, Rilke meg Hölderlin munkásságát is, akkor van esélyed megérteni, hogy miről is akar beszélni a szerző.

Én a felületén siklottam, nekem olyan volt, mint egy hatalmas, sötét vizű tó, amelyben a mondatok voltak a hullámok, csak jöttek, csak jöttek 600 oldalon keresztül, és ha belenéztem a vizébe:

1. jó esetben saját magamat láttam tükröződni, de nem örültem neki spoiler
2. eszembe jutott Tarkovszkijtól a Stalkernek ez a része spoiler, 1:30-tól nézd, tárgyak, képek, esszék, történetek, lehet rajtuk filózni, még akkor is, ha néha elég szörnyű, mint pl. ez: spoiler
3. a Gyűrűk Urában van az, amikor Frodo bezuhan a Holtlápba spoiler 2:30-tól nézd, lidércnyomás, lázálmok, ezekből nem idéztem, mert engem nem borzasztott, nem izgatott fel
4. minden csupa iszap és hínár, érthetetlen és zavaros – vagy azért, mert én nem értettem, vagy nincs is hozzá kulcs
5. stb., ilyenből elég sok van, családtörténet, leginkább egyetlen nézőpontból van megírva, ez persze önként vállalt korlát, ilyen ez a könyv és kész.

Vagyis nem is tó ez a könyv, hanem mint Lemtől a Solaris, egy kolloid kocsonya, egy élő bolygó, egyetlen hatalmas agy, amiben egyszerre vannak jelen az emlékek és a hozzá fűződő magyarázatok, és mellettük még szabad és kényszeres asszociációk is, ugyanakkor mégis egy élettörténet, valakinek az önarcképe. Érdekes volt, nem untam, még ott sem, ahol nem értettem.

Szóval ez egy tipikus Nagykörúton belüli kortárs magyar regény, olyan, amivel a zalai háziasszonyokat* riogatják, de ha nem lenne ilyen hosszú, én mégis ajánlanám**. Van róla igazán jó, komoly elemzés is, ha tényleg érdekel, akkor ezt olvasd el: spoiler.

* Orbán J. D. és a KMTG spoiler elképzelt célközönsége

6 hozzászólás
giggs85>!
Bartók Imre: Jerikó épül

Furcsa egy könyv, nehezen olvasható. Nehezen befogadható, és nehezen értelmezhető. Meg kell vele küzdeni, rengeteg odafigyelést igényel, és ha megadjuk neki, még akkor sem értünk meg belőle mindent.
A műfaja szinte belőhetetlen: fejlődésregény és egy családregény vége; irodalmi utalásokkal telezsúfolt posztmodern alkotás és egy kisfiú emlékei; szürreális álmok tárháza és öninterjú. Összességében talán egy végtelenül művelt és tájékozott ember elméjének lenyomata.
Tény, hogy Bartók nagyon tud írni, sok emlékezetes, életteli rész van ezen a 600 oldalon egy végtelenül kimunkált nyelvezettel megírva, de az is tény, hogy ez a könyv néha dögunalom, szinte befogadhatatlan.
Nem zárom ki, hogy egyszer kultregény lesz, de hogy a rétegirodalom státuszából nincs esélye kilépni, abban biztos vagyok. Kíváncsi lennék Bartókra, milyen, amikor egy kimondottan olvasóbarát és könnyen befogadó könyvet ír. Remélem a következő az lesz. :D

1 hozzászólás
Csabi >!
Bartók Imre: Jerikó épül

Az első olvasásom B-rtóktól, eddig komolyan elriasztott tőle, amit a regényeiről írtak. Hogy mégis pont a legvaskosabb könyvének álltam neki, annak legfőbb oka, hogy a Literán a kritikusok az év végi körkérdésben ezt a kötetet nevezték meg a legtöbben, mint a tavalyi év legfontosabb megjelenését. Habár senki sem kecsegtetett azzal, hogy egy könnyű olvasmány lenne. Hiába is tette volna.
Pedig az indítás még elég fogható, habár súlyos, egy csecsemő születéséről olvashatunk érzékletes és kimerítő leírást. Nem nyugtatott meg, hogy mindjárt ezt követően Kafkát kezdett elemezni az író, majd újabb hirtelen váltással óvodáskori történeteket kapunk a narrátor életéből, az idegeim vészjelzést küldenek, de elnyomom őket. Aztán megint valami mást, egyre kevésbé látom át, miről is szól ez az egész, azonkívül, hogy mindig felbukkan ez a család, apa, az elhagyó anya, a helyébe lépő szerető, és a két lány testvér, akik nem sok hangsúlyt kapnak a regényben aztán, szóval valamilyen szinten, a felszín legfelső szintjén egy családregény ez, de hát annyi itt a szint, hiába is próbálnám őket összeszedni, az imént még úgy véltem, nincsenek idegeim, most azonban semmim sincs, csak idegek, ezek a pattanásig feszülő, egyetlen másodperc alatt szétroncsolódó idegpályák.
Hagyományos módon nem lehet olvasni ezt a regényt (és most nem a fotelre gondolok), mert kiveti az olvasót, de azt hiszem B-rtóknak nem is volt célja az olvasó, az olvasó az ő számára csak zavaró tényező. Ő saját magát próbálja értelmezni mindannak a kulturális piramisnak a tetején, amit összehoztak előtte a századok. Nem meglepő, hogy rengeteg az utalás, hivatkozás, nem csak írott művekre, de filmekre is, és nem feltétlenül a magas kultúrából valók ezek az idézetek, de akár a Kung fu pandából is. Tele a könyv dőltbetűs mondatokkal, amik mind valami idézetek valahonnan. A sok megidézett klasszikus mintha azt sugallaná, hogy a saját jogán nem is létezhet, mintha csak a kultúra többezer éves hagyománya és annak értelmezése legitimálna azt, mit leír. Karinthy Tóth Árpád paródiája jut róla eszembe: „S halk, holdas esteken, vetvén a keshedt ágyot / Te szent nagy Fenekedbe beléomolni vágyott / Málé kis inasod én szörnyű Mesterem.”

Pedig ahhoz kétség nem fér, hogy B-rtók tökéletesen kezeli az irodalmi nyelvet, (majdnem) minden mondata irodalmi igénnyel és tudással van megalkotva, csak amikor össze akarom rakni, akkor ütközöm falakba, hisz, mint említettem az író nem törődik az olvasóval, nem segíti, hogy össze tudja kapcsolni az olvasottakat a száz oldallal korábban olvasottal, és itt nem egyszerűen az időrend felbontásáról beszélek, hanem arról, hogy ha egy helyen nem érted meg a mögöttes jelentést (márpedig nem érted meg), akkor a kapcsolódást sem rakod össze. Persze ahogy haladtam előre, érthetőbbé vált az egész, kibontakozott valami összkép, mondjuk, mint a szarvas az őszi ködben, a túlsó dombon. De lehet, hogy egy traktor volt.
És ha már a nyelvről beszélek, nos, engem nagyon irritált az idegen kifejezések unos-untalan használata, és most ne csak olyan idegen szavakra gondoljatok, amik már átmentek a magyarba, hanem olyan szavak tömegére, amiket még életemben nem hallottam. Ez mégis csak szépirodalom, nem esszé. Néhol egyszerűen nevetségesnek találtam az idegen szó mondatba erőltetését. Egy példa: Házfalakat ütni puszta kézzel a fájdalomért, maga a hiábavalóság, beteljesült vanitas.

Szóval itt ez a szétbombázott szöveg, az irodalom romokban, a romok közt egy ember bóklászik bíbor palástjában, és arról beszél, hogy az irodalom romokban. A szöveg nagyon sokszor belefut egy másik, ismert irodalmi alkotásba, vagy éppen filmbe, hogy annak történetét vegyítse a család históriájával, ami néha tényleg szórakoztató volt, de aztán belefutunk egy-egy irodalmi mű elemzésébe, vagy azokba a banális Appendixekbe, amikben az író anyjának hozzá intézett rövid leveleit olvashatjuk. Sőt, a regény végén egy álriport van, amiben a saját könyvét értelmezi, magyarázza. Nem mondom, néhány dologra azért rávilágít, de azért ez mégis egy amolyan bzmeg gesztus az olvasó felé, úgyis tudom, hogy nem fogtad, itt egy kis csont.
Pedig ha akarna, tudna történetet is mesélni, hagyományosan, jól látszik ez a csapdába esett papagáj történetén, meg még pár sztorin, amikor hangot vált, és egészen érthetően telik el pár oldal. A valóság csóválja a fejét, és készen áll rá, hogy lesújtson.

Él ember a földön, akit érdekelne éppen ez a könyv? – teszi fel magának a kérdést, és én sem tudom, hogy mit ajánljak. Nem tudnám jó szívvel senki kezébe adni, mert hatszáz oldalon keresztül folyamatosan újra bootolni, hogy na, majd ettől a mondattól már jobban koncentrálok, megértem, ha bele is gebedek, nagyon fárasztó (és hiábavaló). Másrészt ez a könyv tényleg irodalmi esemény volt tavaly, ebben igazat adok a kritikusoknak, nem lehet egy legyintéssel elintézni. Szóval csináljatok, amit akartok.

1 hozzászólás
pepege>!
Bartók Imre: Jerikó épül

spoiler
Elsőre csupán a spoiler alatti mondatot akartam értékelésként írni. Az eléggé velős ahhoz, hogy éreztesse, mennyire övön aluli húzás volt ez a kötet (ismét) Bartóktól. :) (Bár egy kis cselhez kellett folyamodnom, hogy a Moly ne cenzúrázza ki és csináljon belőle kriszk-kraszokat!) Komolyan mondom, fogalmam sincs, egyáltalán mennyi csillagot érdemel. Olyan volt olvasni, mintha hullámvasútban ülnék: néha szerethető, habzsolnivaló, néha meg legszívesebben lehúztam volna a klotyón.
Egy dolog biztos: Bartók egy zseni, még akkor is, ha közben troll. Irigylésreméltó mi minden van a fejében (és hogy ezt le is tudja írni, miazhogy! Tiszta szófosás időnként! A 600 oldalból, ami közvetlenül a cselekményhez tartozik, jó ha kitesz százat. És talán még nagyvonalú is voltam.)

Sajnálatos, hogy Bartók pont nem az olvashatóságra törekszik, hanem inkább provokál. Így sosem lesz stabil, nagyméretű olvasótábora. :(

Ha a fentiekből nem derült volna ki, én becsülöm Bartók munkáját és alapvetően értékesnek gondolom. De bizonyisten, megbolondít!

2 hozzászólás
abcug I>!
Bartók Imre: Jerikó épül

Hm… Lehet, hogy a hiba az én készülékemben van – nem is akartam elsőre írni inkább semmit….
Szóval, csak afféle beleolvasásként rápillantottam erre a könyvre, és az első 20-30 oldala erősen izgalomba hozott. Ritka izgalomba. Azt is láttam azonban, hogy jobb lesz, ha félreteszem nyugalmasabb időkre. Lehet, hogy túl türelmetlen voltam, és nem vártam ki az elég nyugodt időket, de miután végül nekifogtam, eléggé elhagyott engem ez a könyv – az a bizonyos 20-30 oldal volt belőle élmény, a többi annyira nem. Bartók Imréről tudom, hogy nagyon tud írni, azt már a legutóbbi regényének jó kétharmadában, háromnegyédben láttam. Ám annak a könyvnek a maradéka, a vége, valósággal becsapott engem. Most is azt éreztem – csak ezt méltatlannak gondolom leírni, mert erről vagy hosszan írjon az ember, és indokolja meg egy ilyen könyvél, vagy inkább hallgassa el –, hogy nagyon tud írni – csak éppen mintha nem lenne miről. Hogy az élet, amelyet könyvbe akar írni, talán nem ad elég anyagot 600 oldalhoz. Vagy hogy a 600 oldalas próza mintha nem tudna olyan dinamikus lenni, és időről időre újraindulni, vagy új lendületet venni ahhoz, hogy teljesen le tudjon kötni engem.
De mondom, lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, és sokkal nyugodtabb időkre kellett volna még tartogatnom. Most viszont úgy érzem, nem fogom újraolvasni. Bartók következő könyvét azonbant mindenféleképpen el fogom.

11 hozzászólás
Tamas_Rev>!
Bartók Imre: Jerikó épül

Jó volt, és nehéz volt, és szörnyű volt, és elvarázsolt. Egyszer megkérdezték, hogy miről szól, és hát izé, arró, ahogy felnő egy harmincas férfi.

De inkább Kemény Istvánt idézném (pontatlanul) a Kedves Ismeretlenből, hogy ez a Csodálatos Szószaporítás, egyszerre szól mindenről és semmiről. Az én példányom 610 oldalas volt, abből kb 45 oldal Appendix, ami azért jól követhető volt, már-már törtlnetszerű. A maradék 565 meg egy tudatfolyam, mindenről és semmiről.

Szép volt az a két hónap, amíg végigrágtam magam rajta.

Schalk_Endre_Kornél>!
Bartók Imre: Jerikó épül

9/10 Sötét, radikális, költői, eredeti. Rendkívüli tudás- és emlékanyaggal dolgozó vallomás és vádbeszéd – összességében fantasztikus teljesítmény ez a regény.

Bene_Klári>!
Bartók Imre: Jerikó épül

Nem tudom, hogy elolvastam-e ezt a könyvet – amit semmiképp sem lehet hagyományosan olvasni, úgy mint nekikezdve az elején, és befejezve a végén. Fantasztikusan jó részek, aztán szájbarágós, vontatott elmélkedések. Értem, hogy valaki „problematizálja” az önéletrajz-írás – de minek.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

A jelentéktelen dolgokat nem azért kell félretolni, hogy helyet kapjanak a jelentősek, ilyenek ugyanis nem léteznek, hanem azért, mert a jelentéktelen dolgok jelentéktelenségének felismerése bepillantást enged a világ működésébe.

18. oldal

Kuszma P>!

A szív és a pénisz egyazon elven működnek, egyszerű tömlő mindkettő, az egyik hiába igyekszik, képtelen bármit is érezni, a másik nem is akar.

65. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pénisz · szív
15 hozzászólás
Garaczi_László IP>!

Az írás a legelső találkozástól kezdve az abszolút tékozlás, egy semmi és senki felé tartó kommunikáció, rosszul tervezett folyószabályozás metonímiája, hasábok, csövek, tákolmányok számolatlan keresztlécei, aládúcolatlan csatornák, amelyekben elveszve, mint buborékok a nyelőcsőben, ott görnyednek a kerekded, ügyetlen betűk, hogy, mint a kabbala meséjében, a Teremtő színe elé járuljanak, jogaikat követelve, majd aláhulljanak a semmibe, az égboltba, melyet a testek – a betűk – bukásának színhelyévé tettünk.

Kapcsolódó szócikkek: írás
vargarockzsolt>!

Melyik nap legyen hát, amikor itthon maradok, ha már lehet választani, ha van egy választható szünnap, mert megengedték, melyik legyen, a hétfő, felszabadítva a vasárnapot saját árnyékának ólmos súlya alól?

Nem, a hétfő nem megoldás, a hétfő, mint ami semmire sem jó, csak a vasárnap felszabadítására, éppúgy a megíratlan házi feladatok elhúzódó, jóval az esti híradón túlnyúló sorozatává, egy álmatlan, nehéz éjszaka kondenzcsíkjaivá, eszelősen korai reggelek aprólékos és semmilyen szellemi tevékenységnek sem kedvező, semmilyen önismereti vagy a világ megismerését szolgáló, üres tartammá válik, de facto másodpercmutató-nézegetéssé silányul.
[…]
Melyik nap legyen? A hétfő nem megoldás, a kedd vagy a szerda merül fel tehát, hiszen a péntek mint utolsó, ajándék, semmiképp sem, éppen ezt megszüntetni óriási baklövés volna, azonkívül a csütörtök is olyan közel a péntekhez, mint pisztolycső a szív dörmögő állatseregletéhez.

A csütörtök elhúzódó rajzóra, már a megkönnyebbülés kezdete, akár a műugrók pallója, benyúl a szabadság kéken szikrázó városa fölé. Előtte még fizika, aztán ingázás az iskola pincerendszere és a második emelet salétromszagú szertárai között. Kémcsövek, jó volna hazavinni az egyiket. Meglovasítani egy koponyát, legyen belőle otthon kettő. Hazavinni egy formalinban ázó, melankolikus koraszülöttet.

Talán a kedd a jó választás. Egy keddi szabadnap azt jelentené, hogy a hétfő a naptár kozmológiájának tévedéseként került a kötelező napok sorába, és mint ilyenre, nem is kell tekintettel lenni. Pár órás, kedélyesen céltalan elfoglaltság, amikor bemegyek, az asztalra csapom tömött hátizsákom, és azt üzenem, hogy én már a szerdára készülök. Így a hétfő Tannhäuser-nyitánnyá válhatna a hét szigorúan ívelő szivárványán, csakhogy túl nagy a kockázat, hogy a kedd látszatnyugalma, ez a hajszálnyi szünet túlságosan elringatna a ki nem érdemelt pihenés illúziójában, és oda-vissza megmérgezné az egész hetet. Mégiscsak teljesítenem kell, hogy indokot találhassak a szabadnapra. Ráadásul a keddi szünnap esetében a vasárnap szorongása mit sem enyhülne, hétfőn ugyanúgy semmit sem éreznék a péntek öntudatlan tehermentesítéséből, nem valódi pihenés, feltöltődés, csak egy elhúzódó pauza vár rám. A kedd nem teljesen elhibázott gondolat, de a józan ész és az ösztönök is arra sarkallnak, hogy hetente esedékes szabadkártyámat – beteges gyerek, minden héten egyszer ki lehet íratni, hosszú a sor a váróban – mégis a mértanilag is indokoltnak tetsző szerdai napra időzítsem.
A kísérlet eredménye felemás. Az eddig hosszú, de legalább belátható hetet két kisebbre szabdaltam, ezzel abszolút értékét tekintve megkészereztem az iskolában töltendő idő mennyiségét. Amíg korábban minden héten egyszer kellett bejárnom – amely egyszeriség az összefüggő delíriumban megjelenő öt napban vált tapintható élménnyé –, addig ez most felbomlik és megkettőződik. Ideje volna okosabban bánni az idővel.
[…]
Minden tehát, ami időt ad, vagyis minden jó szándék, kettős természettel bír, hiszen azt követeli, hogy kezdj is valamit
ezzel az idővel, szorongást ébreszt, és ezáltal, közvetve ugyan, de vissza is veszi az időt, hogy valami másra, a saját céljaira használja – minden ajándék ilyen, hiszen minden ajándék időt ad, azt az időt, amit magára az ajándékra kell fordítanunk. Csakhogy az idő adománya kétszeresen is időtlenségbe taszít, hiszen menedéket, felmentést ad a kötelezettség alól, egyúttal a végességre is emlékeztet. Szüntelen sürgetés, melynek során az, aki időt nyer, életet veszít. Még a pihenés is sürgetés, hiszen megállni két állomás között annyi, mint ugrásra késznek lenni. Nincs fárasztóbb az üdülésnél. A nyugalom feszültség, a lassúság kitörni kész düh. A börtön ideje elnyújtott kivégzés. Az iskola is börtön, de csalókább annál, mert kecsegtet ugyan valamiféle szabadulást ígérő konzíliummal, ám ennek lehetősége a gyermeki tudat számára felmérhetetlenül távol van. Nem a reményt, csupán annak káprázatát hozza el.

402-404. oldal

1 hozzászólás
>!

– Miben lehet még hinni ezek után?

– Abban, hogy ez még mindig nem a legsötétebb hely. Hogy van hova tovább, lehet még mélyebbre ásni. Hogy minden humanista illúziót el kell pusztítani, nem a humánum ellenében, hanem éppen a humánum megmentése miatt. A humanizmus áldozathibáztatás. A meggyőződés, hogy van egy problémamentes, ártatlan és méltóságtól ragyogó szubjektivitás, amely erkölcsi neveléssel, megfelelő szociális viszonyok közepette vagy éppen terápiás gyakorlatokkal felszabadítható és érvényre juttatható. Hogy csak a Jó létezik, a gonosz pedig a jó hiánya – a klasszikus teodícea –, hogy csak ki kell lépnünk az árnyak közül, és megérkezünk a morál kánaánjába. A meggyőződés, hogy a világ igazságos, az áldozathibáztatás klasszikus keretezése, hiszen ezek szerint mindenki azt kapja, amit megérdemel. Sajnos azonban nem mindenki azt kapja, amit megérdemel, sőt a legtöbben nem azt kapják, amit megérdemelnek, noha kétségtelen, hogy amit kapunk, annak jelentős részét magunknak okozzuk. A célok birodalma nem létezik. A morál hazugság. Át kell küzdenünk magunkat ezen a hazugságon, hogy megláthassuk, mi vár a túloldalon.

– A könyv ezek szerint ennek az útját írná le.

– Igen is, meg nem is. Ezek legfeljebb az első tétova lépések. Egy irány megjelölése, még annyi sem. A munka bevégezhetetlen, egy könyvön belül feltétlenül az. De akkor is, a megértés az egyetlen, ami nem kompromittál, ami nem jár szégyennel, továbbá önmagunk megértése az egyetlen, ami felszabadíthat a szégyen alól. Ez is a terápia egyik formája lehet, de persze csak akkor, ha tudatosítjuk, hogy ami van, nem uralható. Ahogy Flaubert mondta: „Kimondani vagyunk, nem birtokolni.” Olyan megértésre van szükség, amelyben még akkor sem ébred fel a birtoklás, az uralás vágya, ha képtelennek mutatkozik arra, hogy kimondja tárgyát. Innen a kétségbeesés, amelyet persze fokoz saját mentális és biológiai erodálódásom, a horizont folyamatos szűkülése. Nem volt több időm és nem volt többre időm.

– Gondolod, hogy ennyi elég?

– Talán igen.

– Talán.

vargarockzsolt>!

A kémiatanárnak írott levelem egyszerre könyörgés azért, hogy ne buktasson meg, egyúttal rögtönzött beszámoló aktuális olvasmányaimról: Burgess, Vonnegut, Kesey, de elsősorban Burgess, nem is csak a Gépnarancs, inkább az Egy tenyér ha csattan, a kézírásom olvashatatlan, hát begépelem újra, kinyomtatom valahol. Már van e-mail-címem a lassú Egon levelezőrendszerében, melynek egy dromedár a szimbóluma.

Stílusom nehézkes és arrogáns, szóhasználatom nyilvánvalóan pillanatnyi irodalmi élményeimből származik. Úgy vélem, a szabadságnál nincs fontosabb az életben. A kémiaoktatás azonban aszimmetrikus viszonyban áll a szabadsággal. Jobb, ha békén hagyjuk egymást. Büszkévé tett a dolog, remegve vártam a választ, élveztem a helyzet kilátástalanságát. Minden gondolatommal abba kapaszkodtam, hogy tettem lázadás, és ennyiben transzcendálni képes a szavaimon óhatatlanul átütő modort. A század nagy filozófusa, Heidegger, úgy gondolta, hogy a tudomány képtelen artikulálni a Semmire vonatkozó kérdést. Ezzel magam is egyetértek. Talán érdemes elgondolkozni azon, hogy a Tanár úr, mintegy jelezve a problémát, lemondjon a páros számú órák megtartásáról.

372. oldal

vargarockzsolt>!

Még a pihenés is sürgetés, hiszen megállni két állomás között annyi, mint ugrásra késznek lenni. Nincs fárasztóbb az üdülésnél. A nyugalom feszültség, a lassúság kitörni kész düh. A börtön ideje elnyújtott kivégzés. Az iskola is börtön, de csalókább annál, mert kecsegtet ugyan valamiféle szabadulást ígérő konzíliummal, ám ennek lehetősége a gyermeki tudat számára felmérhetetlenül távol van. Nem a reményt, csupán annak káprázatát hozza el.

404. oldal

vargarockzsolt>!

A Checkpoint Charlie Múzeumban ki van állítva egy autó, amelyben az egyik utas az ülésbe rejtőzött. Példa arra, amikor valaki önként adja meg magát a bútorok kannibalizmusának.

21. oldal

vargarockzsolt>!

Mint a piacon, az a rossz vicc az almával, egyet kérek, kettő lett, maradhat?

290. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Marilyn Miller – Ella Steel: Üldözöttek
Marilyn Miller: A királynő
Csernovszki-Nagy Alexandra: Antónia eltűnt
Ella Steel: Vágyak dallama
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa
Csikász Lajos: Arany és vér
Csernovszki-Nagy Alexandra: Mimi regénye
Szép Zsolt: Kárpát Walzer
B. E. Belle: Vándorok